Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-09 / 58. szám, szombat
24 Szalon ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 9. www.ujszo.com KOMAROMI SZALON Boldoghy vs Gyurcsány: lefújva! Édesanyám tudattalanul is tudta, hogy gyémántnál értékesebb kincs birtokában van Hoztam neked szavakat... Kedves Mindnyájan: a burkolt és kevésbé burkolt fenyegetések miatt lemondunk a kettős állampolgárságról szóló vitaest megrendezéséről. Ez lett volna a „történelmi lehetőség”, hogy egy asztalhoz üljenek a „pro” és a „kontra” álláspont képviselői: Boldoghy Olivér civil aktivista, aki elsőként vette fel a magyar állampolgárságot, vele szemben pedig Gyurcsány Ferenc politikus, aldvel a 2004. december 5-i népszavazás óta rendezetlen számlái vannak a határon túli magyaroknak. Bizonyos szempontból az is történelmi jelentőségű, hogy a műsorvezetést KÖZÖSEN vállalta volna Molnár Judit, a Szabad Újság főszerkesztője és Mózes Szabolcs, az Új Szó belpolitikai rovatvezetője, ami szintén azt bizonyította volna, hogy fontos kérdésekben igenis összetartó a felvidéki magyarság. Valakik nem kértek ebből. Valakik az első beharangozó megjelenése óta uszítottak és gyalázkodtak a közösségi portálokon, kötelet emlegettek, tettlegességet, fizikai leszámolást. Úgy látszik, valakiknek jobban megfelel a háborúskodás, mint az, hogy emberek módjára, szemtől szemben beszéljünk a kényes kérdésekről. „Ha nem tudják garantálni, hogy incidensek nélkül lezajlik az est, akkor miért akarják megszervezni?” - kérdezték tőlünk a városi hivatalban. Hogy miért is? Mert azt hittük, ez a téma mindannyiunkat érint. Hogy rólunk van szó. A szabadságunkról. Az identitásunkról. A jogainkról. Idealista módon hittünk abban, hogy a felvidéki (s azon belül a komáromi) közönség elég érett ahhoz, hogy átérezze a téma jelentőségét és fontosságát, s képesek leszünk kulturált és intelligens közeget biztosítani egy üyen vitaesthez, képesek leszünk végighallgatni - és adott esetben érvek sorával sarokba szorítani - egy olyan politikust is, akivel nem értünk egyet. Mi ugyanis a szellem erejében hiszünk, nem az ököljogban. Arra nem számítottunk, hogy mi, szervezők is az uszítok célkeresztjébe kerülünk. Nem számítottunk a gyalázkodásokra, a névtelen telefonálókra. Ilyen előzmények után kérdésessé vált, szavatolni tudnánk-e a vendégek biztonságát, ezért a többhetes szervezőmunka dacára úgy döntöttünk: lefújjuk a rendezvényt. Azoktól, akik az értelmes vita reményében jöttek volna el, elnézést kérünk. Legközelebb a Költészet Napján, április 11-én lesz Komáromi Szalon, „Köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam” címmel Márai Sándorról emlékezünk meg születésének 113. évfordulóján. Üdvözlettel: Gazdag József újságíró, Sánta Szilárd egyetemi oktató Ipolynyéken születtem, ugyanott, ahol édesanyám, akinek első szavaimat köszönhetem. Édesapám Ipolyságon született, tehát mindketten az Ipoly-vidék palóc szókincsének a birtokosai voltak. Ezt az örökséget hagyták rám is. GÁGYOR JÓZSEF Szüleim vajmi keveset tudhattak Kazinczyról, a nagy nyelvújítóról, aki 1819-ben vetette papírra a következő sorokat: „A mi nyelvünk anya, leány s ismert rokon nélkül, úgy áll a többi nyelvek között, mint a Phoenix az ég madarai számában; s emiatt s ezért is, hogy minden új nyelvek közt maga ez zengheti el egész tisztaságában a görög és a római lant mennyei zengzeteit (...), méltó, hogy ha bennünket a halhatatlanok végzése valaha egy idegen győző járma alá hajtana is, azt ez a győző, ha nem barba- rus, védelembe végye, fenntartsa, virágzásra juttassa; s mi ezt a nyelvet szeretni tartozánk, ha ily szép és a maga nemében egyetlen nem volna is, mert a miénk.” Édesanyám tudattalanul is tudta, hogy gyémántnál értékesebb kincs birtokában van. S ezt a kincset már apránként gyermekei szívébe varázsolta altatódalaival, felejthetetlen meséivel, mondókáival. Édesapám is ezt tette, csak egy kicsit másképpen. Még most is mintha fülembe csengenének a hegedűjének húrjairól felcsendülő síró-kacagó dallamok, mintha látnám az őt körülvevő baráto(lllusztrációs felvétel) kát, hallanám dalaikat: Fehér galamb száll a falu felett..., Csak egy kislány van a világon... Amikor mint ifjú általános iskolai tanár a Mátyusföldre, annak Tallós nevű falujába kerültem, szülőfalum és működési helyem eltérő nyelvjárási jelenségeire azonnal felfigyeltem. Gyűjteni kezdtem a nekem ismeretlennek tűnő szavakat - később ebből született meg a Tallósi szótár című kétkötetes, kb. 7 és fél ezer szót tartalmazó gyűjteményem, valamint az ötkötetes, Mátyusföldi rózsák és bogáncsok című könyvem, mely a tallósi nép ajkán élő szólásokat, közmondásokat és nyelvi fordulatokat gyűjti csokorba, s 12310 szócikket tartalmaz. Gyűjtöttem tehát a tallósi szavakat, szólásokat, közmondásokat, s időnként vagy én látogattam meg megözvegyült édesanyámat, vagy ő látogatott meg minket. Ha jött, boldogan újságolta: Fiam, hoztam neked szavakat. Aztán elővett egy papírt, melyre szülőfalum általa nyelvjárásinak ítélt szavait je- gyezgette fel. íme, egy kis ízelítő belőlük: gremancs: apró, fejletlen (gyümölcs, termés); büs- seng: bukfenc; illankázik: csúszkál (a jégen); busi: kismalac; gyovonni: gyónni; ett: evett; itt: ivott; sánc: árok; ülep: fenék (emberé); előget: elveszi a fényt előle; üklődik: (hányingerrel küszködve) böfög, ök- lendezik; szrebog: (taknyos) orrát szívogatja; patrag: csintalan (gyerek); gező: egér; pucsít: fenekét kidülleszti; pupánc: gyermekláncfű; borzang: gyalogbodza; pastorkál: torkos, ennivalót titokban megdézsmál; roglyák: kőrakás; breblyog: hadarva, érthetetlenül (idegen nyelven) beszél; rajcsúr: a malacok kifutója; soly: tyúktetű; meszet: mész (tárgyesete a nyelvjárásban: meszetet); va- lagázik: fitymálva válogat, nagyzol; keszőce: híg szüvalek- vár; vendégség: (templom)bú- csú. Viszont számára érthetetlenek voltak a következő, általam gyűjtött szavak: rékas: szennyes, mosatlan edény; leherebódázik: leesik (pl. a fáról); eseten nedvesség, harmat; edeboda: limlom; gedzgál: sán- tikálva megy; habratyúll: hebeg, dadogva beszél; odatos- szint: henyén odalök; kand- racs: szeleburdi; telieget: hadonászik; nyirimbállódzik: csimpaszkodik, lóg (valakin); csúnött: növésben, fejlődésben visszamaradt (ember, állat, növény); abajtos: öreg, elhasznált, elnyűtt; kahittyol: krá- kogva köhög; puruttya: csúf; sőre: bolond; szerha: (ház)tető; gombocska: százszorszép; pim- pimpáré: gyermekláncfű, pitypang; ülep: slicc. Az eltérő nyelvjárási beszéd néha komikus eseményeket is eredményezett. Amikor édesanyámnak megírtam, hogy a Rajcsúrban voltam - így hívják Tallóson azt az épületet, melyet valamikor az Esterházyak a parádés kocsisaik számára építtettek édesanyám megrökönyödve írta: Édes fiam, hát te hova kerültél?! A kézikocsit a szülőfalumban fúriknak mondtuk. Amikor a sógorasszonyomnak mondtam, hogy szükségem lenne a fúrikra, egy fúróval a kezében jelent meg. Fiam, hoztam neked szavakat... Kincseket, gyémántokat. Bár anyám nekem hozta, meg sem fordult a fejemben, hogy ezek csupán az enyéim lennének. A nyelv társadalmi tulajdon is, s végső soron összetartó erő. Csak igazat adhatunk Kolozsvári Grandpierre Emilnek, aki a Herder nyomában című könyvét a következő mondattal kezdi: „Magyarnak lenni annyi, mint magyarul beszélni. Más mérce nincs.” A szerző nyugalmazott pedagógus VÁLOGATOTT MESÉK SZÜLŐKNEK Amikor elolvad a hóember POLGÁR ANIKÓ A fecskeszállodák üzemeltetőinek itt a főszezon: nekiáll- hatnak takarítani, rendbe rakni, kicsinosítani a fák ágain kiadandó fészekszobákat. Legalábbis Pimpa és barátai körében mindig így van ez a tavasz közeledtekor. Az olasz rajzfilmben, melyben az eredeti ötletek legtöbbje az állatok, sőt a használati tárgyak emberi tulajdonságokkal való felruházásában nyilvánul meg, tavasz közeledtén a főhős bemelegítő tornát tart a fáknak, élesztő, langyos zuhannyal. A tél és tavasz átmenetének témája a legtöbb mesesorozatban előbb-utóbb felbukkan. Tipikus motívum a későn érkező, valamilyen körülmény által akadályozott vagy megsértődött tavasz megérkezése. Erről szól például meglehetősen szokványos eszközökkel, a vizuális meglepetéseket mellőzve az Eperke sorozat egyik vontatott, kiszámítható kimenetelű epizódja, melyben Epreskert lakói megkeresik és előhívják a tavasztündért. A tavasz eljötté persze a téli örömök végét is jelenti a gyerekek számára: helyére kerül a szánkó, elolvad a hóember. Ez utóbbinak, a játszópajtásként kezelt hóembernek az esete egész sor izgalmas meseötletet szült. Kisvakond például, akinek barátai téli álmot alszanak, nem akar lemaradni a téli szórakozásokról, ezért hóból gyúr magának barátot (hogy ne maradjon merev hómassza, alaposan meg is csiklandozza, és jókat kacagnak együtt). Egy ilyen derűs mese nem végződhet a hóember tavaszi eltemetésével: Kisvakond hóembere érző lény, aki a nap kisütésekor ellátásra szorul, akár a betegek. A motoros mentőszánon érkező ápoló elviszi a teljesen lesoványodott hóembert a legközelebbi sífelvonóig, hogy a hegy tetején, az örök hó birodalmában újra visszahízhassa korábbi „hóhúsát”. Aztán nem marad más hátra, mint kivárni a tél újbóli elér- kezését, hogy a hóember, mint egy sítúráról hazatért barát, újra velünk lehessen. Elutazással oldották meg a hóember tavaszi távozását Füles mackó meséjének egyik epizódjában is: a jégtáblán álló, integető hóembert az olvadástól megáradt patak sodorja magával. A mese maga is olyan lassan és megnyugtatóan folyik, mint a hóember jégtutaját szállító patak, melyhez a barátok odagyűlhetnek elköszönni. A kimondottan esti mesének szánt Füles mackótörténetek azt igazolják, hogy az elalvás előtti nyugalom eí- áradása alkotó energiákkal is párosulhat. A legötletesebb talán az a megoldás, amelyet a Lolka és Bolka című lengyel sorozatban láthatunk: itt az olvadó hóemberről kiderül, hogy nem más, mint egy behavazott szalmabáb, aki végül saját szalmakezével söpri le magáról a maradék havat, s mint egy hosszú álomból ébredő élőlény, örömmel mozgatja meg elgémberedett tagjait. Ezek a példák is bizonyítják, hogy az igazán jó meséhez nem elég a bevált recept: érdekes ízekkel, meglepő ötletekkel kell fűszerezni. A gyerekeket persze megnyugtatja a megszokott sémák, az ismerős tanulságok felidézése, de az érdeklődés fenntartásához és a kreatív fantázia fejlesztéséhez ez kevés. A legtöbb szülőnek (sajnos) nincsenek túl nagy elvárásai a mesék ötletességét illetően: elegendőnek tartják, ha a gyerek „nem tanul rosszat” a meséből, pedig az unalmasnak és a fantáziátlannak is lehet ártó hatása. A gyerekek sokszor éppen azért akarják a korosztályuknak még nem ajánlott meséket nézni a tévében, mert a kreatív ötletek hiányáért ott a borzongató, nem teljesen értett vagy a felnőttek szerint ületlen dolgok látványa látszólag kárpótolja őket. Az ötletesség persze a tömegtermeléssel nem szokott együtt járni, a művészi fantáziára épülő mesét nem lehet a végtelenségig variálni: ezért is emlegetik sokszor nosztalgiával a szülők és nagyszülők azokat a „régi, jó meséket”, melyek egyedi megoldásokon, a vizuális alkotókészség fejlesztésén alapultak. Kisvakond és a hóember. Csehy Flóra (6 éves) rajza
