Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-09 / 58. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 9. Szalon 25-ľfľns CDAJANLÓ Gitárközpontú mustra, nagy visszatérőkkel bum, amelyen tiszta lappal kezdtek a fiúk, akik Denis D’Amour halála óta minden lemezen az egykori gitáros hagyatékban maradt témáit dolgozták fel számokká. Rögtön az első pillanatokban kiderül, hogy a szabadság levegője felfrissítette a Voivodot. Dániel Mongrainnak sikerült lemásolnia Piggy stílusát. Ugyanúgy riffel, ugyanúgy nyújtja a hangokat, mint elődje, ismerősek a dalszerkezetek, a kiállások, még a tekervényes gitárszólók is - s ez így van j ól. A Voivodnak sikerült egy igazi retróalbumot létrehoznia, éppen akkor, amikor már senki sem számított erre. Tökéletesen visszaköszön a nyolcvanas évek végén született albumok hangulata, a koszos hangzás, Snake nyúlós énekdallamai, és az a megfoghatatlanság, elvontság, ami mindig is eltávolította a métáitól a Voivodot. A hangzásra sem lehet panasz, 2013-ban járunk, viszont a borító már 1988-ban is necces lett volna. De ennyi várakozás után ez is bőven belefér egy nosztalgiautazásba. Tomahawk: Oddfellows A Faith No More énekeseként A hangzásra sem lehet panasz, 2013-ban járunk, viszont a borító már 1988-ban is necces lett volna értelműén meggyőző. Az Odd- fellowsról előzetesen megjelentetett számok egyike (Stone Letter) dögunalom, a YouTu- be-on másodjára feltűnt címadó dalban sokkal több az ötlet. És az egész lemez ilyen, közel 41 percnyi hullámzás. Szerencsére akadnak jó pillanatok, például a Rise up Dirty Waters szellős dzsesszfutamai vagy a South Paw monoton és zajos rock&rollja. És persze a lényeg: Mike Patton megunhatatlan hangja. A számok punkosan rövidek, és a munkatempó is az volt, az anyagot a zenészek összesen négy nap alatt írták meg és vették fel. Profi munka, túl profi, hiányzik is belőle egy csöpp lélek. Cult of Luna: Vertikal A Neurosis nevű kaliforniai zenekar a kilencvenes évek ele- jén-közepén saját szándéka ellenére egészen új műfajt hozott létre. Az eredetileg punkot játszó banda egyszercsak elmélyült, lelassult. Szakított a rockzenei hagyománnyal, felrúgta a szerkezetet, nem követte egymást többé kötött sorrendben a versszak, a refrén és a szóló. A mélyre hangolt gitárokat többnyire üvöltés kísérte ének gyanánt, a dalok pedig - Brian Eno ambientjét idézve - úgy hömpölyögtek, mint a vízfolyás, patakból folyammá duzzadva. A műfaj különböző neveket kapott (post metal, sludge), és zenekarok sokasága kezdte követni. A kétezres évek elején bekövetkezett boom után a legtöbben belefásultak a saját stílusukba, a lassú reszelésből nem mindenkinek sikerült kihoznia több jó albumot. Mások viszont kitörtek az underground skatulyából, példa erre a Budapesten többször is fellépett Isis. A stílus élvonalába tartozik a svéd Cult of Luna, amelynek 2013 elején - öt év szünet után - jelent meg a Vertikal címet viselő, hatodik lemeze. A Cult of Luna nem véletlenül tudott talpon maradni. A zenekar úgy őrizte meg a rá jellemző hangulatvilágot, hogy közben lemezről lemezre csiszolta stílusát, minden alkalommal másfelől közelített rá a világ fájdalmas oldalára. A héttagú zenekar a 2008-as Eternal Kingdom után ismét koncept- lemezzel jelentkezett. Akkor egy elhagyott kórház inspirálta a bandatagokat, akik most Fritz Lang világszerte ismert némafilmjére, a Metropolisra (1927) reflektáltak. A Cult of Luna otthonosan mozog ebben a világban is, már a lemez első pillanatai megadják az alaphangot. Tompa puffogásokat hallunk, erősödő morajlást, elfojtott szintetizátordallamot. De aztán hamarosan kiderül, hogy ez nem a Kraftwerk, hanem valami egészen más. Lassan mindent magukkal sodornak a súlyos gitártémák, a dobzuhatagok. De a Vertikalon még a csendnek is szerepe van. A hosszú, finom bevezetők során és a számokon belüli szünetekben is érezzük, egyetlen apró hang sem felesleges. A monumentalitás súlya és a ful- lasztó monotonitás - ez a metropolisz. A Cult of Luna megragadta a lényeget, és nem eresztette. Nehéz zene, de erősen ajánlott. Négy olyan album került piacra 2013 elején, amelyekre más-más okokból hosszú ideje vártak a rajongók. Gitárközpontú zeneajánló: My Bloody Valentine, Voivod, Tomahawk, Cult of Luna. KISS TIBOR NOÉ Belegondolni sem szeretnék, milyen érzés lehet 22 év szünet után új lemezt jelentetni meg. A My Bloody Valentine ezzel a lépéssel sokkolta a rajongóit - és saját magát. A Dublinban alakult kvartett második nagylemeze (Loveless, 1991) a zenei szaksajtó egyik nagy kedvence, a tekintélyes Pitchfork Media magazin 1999-ben a kilencvenes évek legjobb albumaként jelölte meg, az Irish Times szerint pedig ez volt minden idők legjobb ír kiadású lemeze. A My Bloody Valentine által játszott zene új műfajt teremtett, az énekes-gitáros Kevin Shi- eldsre mindnyájan a shoega- zing atyjaként tekintünk. A Loveless nem más, mint közel öt- venpercnyi gitámyúzás - sokak szerint viszont egyszerűen csak zaj. És ez a nagy trükk: a zene csak látszatra kásás, közben mégis éteri tisztaságú. Néhány szám után egyszerűen elveszik benne az ember, eltűnnek a kontúrok. Már az sem számít, hol ér véget az egyik szám, és hol kezdődik a másik. Csak a lebegés számít. My Bloody Valentíne: mbv Kevin Shields alapos ember, már a Lovelessnél is annyira alapos volt, hogy a lemez felvételei 19 különböző stúdióban készültek el. (A pletykák szerint ezzel majdnem csődbe vitte a kiadóját.) Nem csoda, hogy a Loveless lelkes fogadtatása szinte gúzsba kötötte, néhány év próbálkozás után feladta a harmadik lemez tervét. Aztán eltelt két zajos, de eredménytelen évtized, majd következett a nagy bejelentés: 2013. február 3-án megjelenik az m b v című harmadik album. A MBV rajongótábora hitetlenkedett, a szerverek rögtön lefagytak. Aztán minden ott folytatódott, ahol abbamaradt. Ugyanazokat a széttorzított, agyoneffektezett gitárszőnyegeket hallhatjuk egymásra gurigázva, mint a kilencvenes években. Az ének sem változott, Shields és Bilin- da Butcher csak dúdolgat és dúdolgat. A különbség talán csak annyi, hogy ezúttal nem egy olyan homogén zenei tömbbel állunk szemben, mint a Loveless esetén. Több a szín, a direkt dallam, élénkebb a hangzás. Talán több. És talán a kevesebb több. Tanácstalan talán. Voivod: Target Earth Csak négy év telt el a (francia) kanadai Voivod előző albumának megjelenése óta, mégis nagy visszatérésről beszélhetünk. Aligha túlzás: a Voivod húsz év után a legfontosabb lemezét adta ki. Az 1982-ben alapított zenekar stüusa nehezen behatárolható. A kezdeti reszelős metál a kilencvenes évek fordulóján ért a csúcsra, de a Voivod akkor már vegytiszta pszichedelikus rockzenét és (ha szabad ilyet mondani) space thrasht játszott. Aztán jöttek a csapások, előbb Denis Bélanger (Snake) hagyta el a zenekart, majd Denis D’Amour (Piggy), aki nyolc évvel ezelőtt hunyt el rákban. Előbbi énekelni tudott, utóbbi gitározni és jó dalokat szerezni, nélkülük a Voivod nem létezett. Az 1995 és 2009 között kiadott öt nagylemezt (hiába játszott ezek közül néhányon a Metallica bőgőse, Jason News- ted is) nem lehet összehasonlítani az olyan klasszikusokkal, mint a szikár hangzású Nothingface (1989), amellyel komplexitását fejlesztette tökélyre a zenekar, vagy a sokoldalú, mégis egységes The Outer Limits (1993), rajta a valaha írt egyik legjobb Voivod-számmal, a 17 perces Jack Luminousszal. És most itt a Target Earth, amelyen Piggyn kívül az eredeti négyes minden élő tagja együtt zenél. Ráadásul ez az első alMy Bloody Valentine: Shields és Bilinda Butcher csak dúdolgat és dúdolgat SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com Profi munka, túl profi, hiányzik is belőle egy csöpp lélek szupersztárrá lett Patton az elmúlt húsz évben több saját zenekart is létrehozott, a Wikipedia szerint 24 nagylemezen működött közre. Saját projektjei között voltak olyan agya- ment kísérletek, mint a Fanto- mas nevű együttes, a legemlékezetesebb mind közül mégis a Mr. Bungle zenei vurstlija. Az egyik pillanatban heavy metál, a másikban jazz, a harmadikban ska, a negyedikben pedig valami idétlen rajzfilmzene, mondjuk a Tom&Jerry (s olykor mindez egyszerre). Ismertek Patton kalandozásai a népszerűbb műfajok világába is, szerepelt trip-hop lemezen (Lovagé), előadott olasz popslágereket - klasszikus zenei kíséret mellett (Mondo Cane). A Tomahawk nevű együttesét a kezdetektől rock szupercsapatként emlegeti a zenei sajtó. Nem csoda, a 2000- ben alapított bandában olyan együttesek zenészei működnek közre, mint a Helmet, a The Melvins és a The Jesus Lizard. A 2001-es, cím nélküli album nagyot robbant. A mai rocksztárok közül tényleg Mike Pattomnak áll a legjobban, ha gázmaszkba vagy megafonba énekel. A két évvel későbbi lemez (Mit Gas) másolatszagú volt, 2007-ben pedig jött az útkeresés pillanata, az Anonymous című korongot az őslakos indiánok zenéje inspirálta. A Tomahawk hosszú elbizonytalanodás után lépett újra színre 2013-ban, és ezúttal sem egyA Cult of Luna minden alkalommal másfelől közelít rá a világ fájdalmas oldalára (Képarchívum)
