Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-28 / 50. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 28. Közélet 3 Az utódnak várhatóan a vatikáni hivatalban kell rendet raknia és megreformálnia működését Benedek munkája és öröksége Ma estétől már nem egyházfő XVI. Benedek. Milyen tervei voltak, mi jellemezte pontifikátusát, s milyen állapotban adja át a katolikus egyházat utódjának? MÓZES SZABOLCS XVI. Benedek viszonylag idős korban került az egyház élére, „megbízatásának” nyolc éve viszonylag intenzív volt. Botrányok és álbotrányok egész sora zúdult az általa vezetett intézményre. A médiában egy ultrakonzervatív, zárkózott, poroszos egyházvezető képe bontakozott ki, ám ez csak részben felel meg a valóságnak. Benedek nem akart pápa lenni. „Valóban azt reméltem, hogy végre nyugalmam lesz és megpihenhetek. Valóságos sokk volt, a guillotine előtt éreztem magam, amikor megválasztottak” - mondta egy 2010-es megjelent interjúkötetben. Pedig 2005-ben a konk- lávé nagy esélyese volt - s favoritként nyert. Ami nagyon ritka a pápaválasztások történetében. Önmagában már az említett könyv meglepetés volt. Korábban pápa sosem adott ennyire bő interjút újságírónak, ráadásul Benedek nem kerülte a kínos kérdéseket sem. Nehéz feladat Joseph Ratzingemek ahogy polgári nevén hívják, s ahogy 2005 után írt könyvein is feltüntették - nem volt egyszerű a rendkívül népszerű, modemizátornak tartott II. János Pál örökébe lépni. Viszonylag rövid pontifikátusát átmenetinek is szokták nevezni, ám talán pontosabb a folytatásos címke. Ahogy ő is többször fogalmazott: nagy elődje irányvonalát folytatta. A távozó pápa közeli munkatársai szerint viszonylag félénk, ám kedves ember - hat nyelven beszél, képzett zongorajátékos -, aki nem szokott hozzá a szerepléshez. Évtizedekig egyetemi oktató volt, majd rövid, négyéves érseki megbízatása után több mint két évtizedig a Római Kúriában dolgozott. Elődjével ellentétben nem volt karizmatikus egyéniség, ugyanakkor szakértők szerint teológiailag képzettebb nála. A 20. század egyik legnagyobb teológusának tartják - több tucat könyvet írt -, aki az egyházi mellett a laikus filozófiai disputákba is bekapcsolódott. 2004-ben, Jürgen Habermas német filozófussal - a liberális, ateista gondolkodás vezéralakjával - folytatott párbeszéde az évtized egyik filozófiai eseményének számított, a találkozóról kiadott kötet több nyelven (magyarul is) megjelent. Konzervatív pápa Túl konzervatív pápaként értékelik, ám semmivel sem volt konzervatívabb, mint elődje. A hitbeli kérdésekben ugyanazt a vonalat képviselte, mint II. János Pál. Felfogása szerint az egyháznak nem szabad a hitelvekből engednie, tanítását nem alakíthatja a társadalmi elvárások alapján. A kis, de értékmegtartó egyház szószólója volt. Szerinte elég nagy baj, hogy a közvélemény-kutatások válnak a politikai döntések mércéjévé. „Annak a felmérése, hogy mit csinálnak az emberek és hogyan élnek, önmagában nem lehet annak a mércéje, hogy mi az igazság és mi a helyes” - vallotta a pápa. „Ha csak beleegyezéssel találkoznék, fel kellene tennem a kérdést, hogy valóban az egész evangéliumot hirdetem-e” - mondta a liberális oldalról érkező kritikákra. A nők esetleges papi hivatásával kapcsolatban elődje álláspontjára támaszkodott, aki szerint az egyháznak nincs hatásköre nőket felszentelni. „Nem azért van, mert nem akarjuk, hanem mert nem tehetjük” - mondta Benedek. Fő témája a „relativizmus diktatúrája” volt. „Amikor például a tolerancia nevében nyomást gyakorolnak az egyházra, hogy változtassa meg a homoszexuálisokkal és a nők papi hivatásával kapcsolatos álláspontját, ez azt jelenti, hogy már nem lehet saját identitása sem. A valódi veszély, mely ránk leselkedik, hogy a tolerancia lesz elnyomva a tolerancia nevében” - vallotta. Botrányok és álbotrányok Pontifikátusa idejére több botrány és felfújt ügy is esett. Megbízatási idejét beárnyékolták a szexuális zaklatások ügyei. Paradox módon azért kapta a legtöbb kritikát, amiről a legkevésbé tehetett. A pedofil ügyek döntő többsége a múlt század 70-es, 80-as éveiben történt, ám az ezredforduló után került napvilágra. Ám annál nagyobbat robbant az ügy, holott pl. az esettel foglalkozó amerikai kormányzati jelentés szerint az USA-ban tevékenykedő papok 0,03 százaléka volt érintett a pedofilbotrányban. Benedek még bíborosként dolgozta ki azt az útmutatást, mely felszólította az egyházmegyéket, hogy teljes egészében dolgozzanak együtt az állami szervekkel. Többször találkozott az áldozatokkal és nyíltan beszélt a problémáról. „El kell ismerni, hogy ez nagy válság. Mindannyiunk számára megrendítő. Egyszerre ennyi piszok” - nyilatkozta 2010-ben. Abban, hogy a botrányos ügyek nagyobbat szóltak, hibás volt a vatikáni sajtószolgálat is. Ez volt például az antiszemita püspök exkommunikációja feloldásának ügyében is. Annak ellenére, hogy a zsidó szervezetek pozitívan értékelték Benedek megválasztását, első pápaként egy rabbit is meghívott az egyik püspöki szinódusra, hogy beszédet tartson, s leállított egy boldoggá avatási eljárást a .jelölt” antiszemita megnyilvánulásai miatt, a Williamson-ügy árnyékot vetett tevékenységére. 2009-ben négy püspök ex- kommunikációjának feloldásáról döntöttek, egyikük egy interjúban tagadta a náci gázkamrák létezését. „Először a William- son-esetet el kellett volna választani az egész ügytől. Sajnos senki sem nézte át az internetet és nem vette észre, kivel van dolgunk” - mondta az egyházfő. Frakcióharc Rómában Elemzők szerint a lemondó pápa legnagyobb gyengesége személyi politikája volt. Teológusként és „elméleti” emberként nem tudta kézben tartani a Római Kúriát. ,A személyi döntések nagyon nehezek. Éppen ezért óvatos, bátortalan vagyok ezen a téren, döntéseimet csak konzultációk sora után hozom meg” - mondta. - „A hittani kongregáció vezetőjeként fontos volt számomra, hogy egy közösség legyünk, hogy ne íegyenek köztük viták vagy folyosói pletykák.” Ez egyértelműen nem sikerült. A Vatikánban frakcióharcok dúltak, aminek kicsúcsosodása a tavaly kirobbant Vatileaks- ügy volt. Benedek 2006-ban Tarcisio Bertonét nevezte ki vatikáni államtitkárnak (ez kvázi a kormányfői poszt), szakértők szerint ekkor kezdődött a hatalmi harc az új vezető és a korábbi államtitkár, Angelo So- dano között. Ebbe keveredett bele az egyházfő legközelebbi munkatársa, Paolo Gabriele pápai komornyik, aki saját vallomása szerint a pápa érdekében csempészett ki érzékeny adatokat. Elemzők szerint az új pápa egyik legsürgősebb feladata a vatikáni állapotok tisztázása, a „rendrakás” és a kúria reformja, tevékenységének átláthatóbbá tétele lesz. Új ideológiai irányvonal ugyanakkor nem várható az új egyházfőtől. Egyrészt az egyházra nem jellemző, hogy eltér a tanítását képező szentírásbeli alapoktól, másrészt II. János Pál és XVI. Benedek is ún. konzervatív bíborosokat kreált - a pápát pedig ők választják. Ebben az utód várhatóan Benedek irányvonalát folytatja, aki ún. kreatív konzervatív főpapokat (konzervatív tartalom, kreatív forma és nyelvezet) nevezett ki. Az új pápa másik nagy kihívása az egyház súlypontjának megváltozása lesz. Míg a főpapok nagy része európai, a hívők túlnyomó többsége már a többi földrészen él. A következő hetekben dől el, kinek kell ezt a munkát elvégeznie. A TAVOZO PAPA ÉLETÚTJA XVI. Benedek 1927. április 16-án Joseph Alois Ratzinger- | ként látta meg a napvilágot mélyen vallásos családban a bajorországi Marktl községben. Apja csendőrtiszt volt, mivel nem szimpatizált az egyházellenes náci rendszerrel, többször is költöznie kellett a családnak. 1939-ben beiratkozott a kissze- mináriumba. 1941-ben belépett a Hitlerju- gendbe, mivel a tagság minden 14 éven felüli német fiúnak kötelező volt - a gyűléseken való részvételeket azonban megtagadta. 1943-ban besorozták katonának, és Magyarországra küldték, ahol tankcsapdákat kellett felállítania, majd dezertált. 1945-ben amerikai fogságába esett. Amikor kiengedték, bátyjával együtt belépett a katolikus szemináriumba. 1946-1951 között filozófiát és teológiát tanult Freisingben és Münchenben. 1951. június 29-én szentelték pappá, bátyjával együtt. Két évvel később doktorátust szerzett, majd docenssé habilitált. 1962 és 1965 között a kölni érsek teológiai tanácsadójaként részt vett a II. vatikáni zsinaton, tanított dogmatikát és dogmatörténetet Freisingben, Bonnban, Münsterben, Tübin- genben és Regensburgban. Ekkor az ún. progresszív irányzat képviselője volt, saját bevallása szerint nézetei az 1968-os balos diákmozgalmak hatására váltak fokozatosan tradicionálisabbá. Az egyházi hierarchiában egyre magasabbra jutott: 1977-ben VI. Pál pápa München és Frei- sing érsekévé nevezte ki és bíborosi címet adományozott neki. 1978-ban részt vett a pápaválasztáson. Életében az igazi törés 1981- ben állt be. Ekkor II. János Pál pápa az egyházi tanítóhivatal, a Hittani Kongregáció prefektusává nevezte ki, és ő 24 éven át vezette az egyik legbefolyásosabb vatikáni szervezetet. Ezzel egyidejűleg két másik pápai tanács elnöke, az ő vezetésével készült a katolikus egyház új, több mint 900 oldalas katekizmusa. 2002-ben, 75. életévének betöltése után az egyházjog értelmében benyújtotta lemondását, ám II. János Pál hivatalában tartotta egyik legfőbb tanácsadóját. Ratzinger bíborost még abban az évben megválasztották a bíborosok dékánjának, így az egyházi hierarchia második emberévé lépett elő, az egyetlen bíborossá, aki jogosult volt a pápához való állandó bejárásra. 2005-ben ő celebrálta II. János Pál temetési szertartását és vezette a pápaválasztó konklávét. Ratzinger számított a választás nagy esélyesének, az egyház- történet egyik legrövidebb, alig 26 órás konklávéja után 2005. április 19-én őt választották meg a 265. pápává. 2013. február 11-én bejelentette lemondását. A posztot február 28-án este 8 órakor hagyja el. Mindenki a távozó pápa portréját igyekszik megfesteni (SITA/AP-felvétel
