Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-22 / 45. szám, péntek
18 Popkultúra ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 22. www.ujszo.com Film készül - az R-Góról A hírek szerint film készül Szikora Robiról és az idén 30 éves R-Go zenekarról. A szerelőválogatás tavasszal indul, de egyesek már pedzegetik, hogy Csobot Adél és Baritz Gergő is a szereplők között van, Szikora Robit pedig a tinisztár SP, azaz Éder Krisztián alakítja. A film ötlete egyébként nem új keletű, már többször felmerült, hogy Ro- biék pályafutását érdemes lenne vászonra vinni, de a projekt Neményi Ádám producer vezetésével csak mostanra kapott zöld utat. Az R-Go máig tartó népszerűségét nagyban köszönheti az általuk kitalált „csikidam” stílusnak, amely a latin-amerikai zene és a rock stílusjegyeit viseli magán. A zenekar a nyolcvanas években volt a legnépszerűbb, de ma is létezik. (music.hu) Beatles-album mai sztárokkal Nagy-Britannia idén ismét Beatles-lázban ég. A legújabb ötlet kezdeményezője a BBC, az apropót pedig az adja, hogy ötven évvel ezelőtt jelent meg a Beatles első, Please Please me című albuma. A jubileum kapcsán neves előadók énekelik fel az album dalait ugyanabban a híres Abbey Road-i stúdióban, és ugyancsak tizenkét óra alatt. A legendás album ugyanis ennyi idő alatt készült el. A névsor igencsak illusztris: Stereophonics, Graham Coxon (Blur), Gábriellé Aplin, Joss Stone, Chris Difford és Glenn Tilb- rook (Squeeze), Paul Car- rack és Mick Hucknall (SimplyRed). (BBC/juk) Travis Barker fél a repüléstől Nem Travis Barker ül a dobok mögött a Blink-182 trió ausztráliai turnéján. Az amerikai zenész ugyanis 2008-ban túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget, azóta viszont fél a repüléstől. Akis magángép motorhiba miatt felszállás közben kigyulladt, a hat utas közül négyen meghaltak, Barkert pedig hónapokig kórházban ápolták. A Blink-182 angliai turnéjára Barker hajóval érkezett New Yorkból, előzőleg pedig autóbusszal tette meg a Los Angeles-New York távot. Társai abban bíztak, ausztrál rajongói kedvéért mégis repülőre ül, a héten azonban bizonyossá vált, hogy helyettesíteni kell őt a turnén. A választás Brooks Wackermanre, a Bad Religion dobosára esett. (juk) Egy óriási és pár kisebb meglepetés a brit könnyűzenei díjak kiosztóján Ben, az ismeretlen hős Ben Howard, a BRIT Awards legnagyobb nyertese (Képarchívum) Az idei BRIT Awards elérte a célját. Hatalmas visszhangot váltott ki. A zenekedvelő közönség világszerte - még az Egyesült Királyságban is - azt kérdezgeti, kicsoda az a Ben Howard. PUHA JÓZSEF Semmi kétség, a két kategóriában diadalmaskodó Ben Howard a szerdán este a londoni 02 Arénában tartott legrangosabb brit könnyűzenei díjak átadójának első számú nyertese. A dalszerző-énekes 1987. április 24-én született Londonban. Első nagylemezét - négy EP után - Every Kingdom címmel 2011. szeptember 30-án adta ki. Az album odahaza időközben elérte a platinastátust, tehát már több mint három- százezer példányt értékesítettek belőle. Az USA-ban tavaly novemberben került forgalomba. Az kevésbé meglepő, hogy Bent a legjobb új brit előadónak kiáltották ki, az viszont óriási meglepetés, hogy a legjobb brit férfi előadók között is ő győzött, hiszen a másik négy jelölt, Calvin Harris, Olly Murs, Plan B és Richard Hawley jóval népszerűbb, mint ő. Ben Howard pályafutása a két elismeréssel hatalmas lendületet kapott. Emeli Sandé duplája a vártnak megfelelő. A skót énekesnőt a legjobb brit női előadónak választották. A szigetországban tavaly az első, Our Version of Events című nagylemezéből fogyott el a legtöbb, 1 millió 393 ezer példány. Már csak ezért is a legjobb brit albumok készítőinek táborában is toronymagas esélyesnek számított - a számítás bejött. Igaz, le kellett győznie a Mum- ford & Sons második, Babel című stúdiólemezét is, amely a február 10-i Grammyn az év albuma lett. A londoni folk- rock kvartett odahaza a legjobb zenekarok között diadalmaskodott. A legjobb brit kislemez az egyetlen olyan kategória, melyben nem a zsűri, hanem a közönség dönt. S mivel a szigetországban is elsősorban a tinédzserek szavaznak, a díj várományosa Olly Murs Flo Ridával készített Troublemaker című slágere volt. Győznie azonban nem sikerült, Adele dala, a Skyfall lett a befutó. A tinédzserek egy másik kedvence, a One Direction a Brit vüág- siker nevű díjat vihette haza. Az öttagú fiúcsapatnak az USA- ban is hatalmas a rajongótábora, amelynek körében decemberben nagy felháborodást váltott ki, hogy az együttest mellőzték az idei Grammy Awards jelöltlistájáról. A One Direction fel is lépett a szerdai gálán a One Way or Another (Teenage Kicks) című újdonságát adta elő, amely a jövő heti brit rangsor listavezető-esélyese. A feltörekvő tehetségeknek járó Kritikusok díját - amelyet tavaly Emeli Sandé kapott - Tom Odeli vitte haza. A huszonkét éves angol énekes első, Long Way Down című stúdióalbuma a tervek szerint április 15-én jelenik meg. A James Corden színészkomikus által vezetett 33. BRIT Awardsot a Muse együttes indította a Supremacy című szerzeménnyel, több mint két órával később Emeli Sandé zárta a Clown és a Next to Me című slágereivel. A már említett One Direction mellett fellépett még Robbie Williams (Candy), Justin Timberlake (Mirrors), Taylor Swift (I Knew You Were Trouble.), Ben Howard (Only Love), valamint a Mumford & Sons (IWillWait). BRIT AWARDS 2013 Legjobb brit férfi előadó Ben Howard Legjobb brit női előadó Emeli Sandé Legjobb brit zenekar Mumford & Sons Legjobb új brit előadó Ben Howard Legjobb brit kislemez Adele: Skyfall Legjobb brit album Emeli Sandé: Our Version of Events Legjobb nemzetközi férfi előadó Frank Óceán Legjobb nemzetközi női előadó Lana Del Rey Legjobb nemzetközi zenekar The Black Keys Kritikusok díja Tom Odeli Legjobb brit producer Paul Epworth Legjobb koncertzenei előadó Coldplay Brit világsiker díj One Direction Különdíj War Child Alapítvány A dal a brit listán a harmadik, az amerikai rangsorban listavezető lesz Harlem Shake - újabb zenei őrület ÖSSZEÁLLÍTÁS Ami nem sikerült 2012 zenei őrületének, a Gangnam Style- nak, összejött 2013 (egyik) zenei őrületének, a Harlem Shake-nek! PSY slágere az amerikai Billboard magazin Hot 100 listáján hét hétig állt ugrásra készen az ezüstérmes pozícióban, de a csúcsra nem ért fel, Baauer dala viszont a jövő heti amerikai rangsorban listavezető lesz. A brit listán a harmadik helyen debütált. A Gangnam Style a lovacská- zós tánccal, ilyen-olyan verzióival visszavonulót fújt, és már egy újabb zenés-táncos mém hódít. A Harlem Shake-et - amelynek eredetije egy 1981-es hiphopdal - Baauer brooklyni lemezlovas, producer öntötte új formába. A tavalyi átdolgozás február elején robbant be a köztudatba, miután Filthy Frank videoblogger az első számú vi- deomegosztó portálra január végén feltöltött egy klipet, amelyben latexruhás figurák nagy lelkesedéssel táncolnak a ritmusra. A videó pár nap alatt milliós nézettséget ért el, s azóta százszámra kerülnek fel az újabb változatok. A zene egy idő után még ide- gesítőbb, mint a Gangnam Style, a koreográfia viszont jóval egyszerűbb. Baráti társaságok, munkahelyi kollektívák, iskolások, egyetemisták, családok, sőt tűzoltók és katonák is lelkesen ropják a Harlem Shake-et, de készült hozzá már víz alatti és rajzfilmes klip is. (puha) 30 millió dollárt bukott Lady Gaga Nem folytatódik a turné ÖSSZEFOGLALÓ Csípőműtét miatt mondta le amerikai turnéjának hátralevő részét Lady Gaga, ezzel 30 millió dollárt bukott az énekesnő és menedzsmentje. A Born This Way Ball koncertsorozat az ötödik legjövedelmezőbb zenei rendezvény, amely 2012-ben 161 millió dollárbevételt termelt a popsztárnak és stábjának. Csak Madonna, Bruce Springsteen, Roger Wa- ters és a Coldplay előzi meg a bevételével. Észak-Ameriká- ban ezt a turnét folytatta volna tavasszal, a 22 koncert legtöbbjére elővételben elfogytak a jegyek, ami esetenként 9 és 15 ezer nézőt jelent. A szervezők meglehetősen szomorúak a döntés miatt, mivel az arénatumé sok kisebb város egyetemi sportcsarnokait is érintette volna, ezzel komoly nyereséghez segítve az intézményeket. Úgy tűnik, a veszteséget nem Lady Gaga vagy a szervező cég állja, hanem a biztosító, mivel hivatalos orvosi igazolással igazolják a fellépések elmaradását. Biztosat azonban egyelőre egyik fél sem mondott. Ellenben a reklámra fordított összeget nem térítik meg a helyi a szervezőknek. Lady Gaga betegségéről nem sokat tudni, csupán annyit, hogy a fájdalmai miatt lábra sem tud állni, és minél hamarabb kezelni kell, hogy a teljesen felépüljön, (lg) (Képarchívum) T0LT0ALL0MAS Újrahasznosított hangok Ingyen letölthető a SoundCloudról Four Tét, az egyik legelismertebb elektronikus zenész régi-új lemeze. A Kieran Hebden néven anyakönyvezett zenész, akinek minden mixe kritikusok ezreit készteti szuperlatívuszok halmozására, már januárban bejelentette a Twitteren, hogy új lemezt ad ki. Nem sokkal később még nagyobb lett az öröm, mert kiderült, hogy az album ingyenes. Az anyag a titokzatos 0181 címet viseli, sokat nyomoztunk, de nem tudtuk kideríteni, miért. Amit hallunk, az csak részben meglepetés, a harmincnyolc perces mix régebbi számokból áll össze. Finoman össze- passzított dallamok, egymásba kapaszkodó motívumok, dzsesszes hangminták, meglepő effektezés, hosszú lebegeté- sek, bátor váltások, ravaszul tört ritmusok. Four Tét néha az ambient, másokor a downtempo irányába is elkalandozik, de mindig épp időben tér vissza a pörgősebb alapokhoz, felrázva a hallgatót a révedésből. (juk) https://soundcloud.com/four-tet Regresszív pop A Szekeres Péter (Galapagos) vezette Zoo zenekar műfaja az önmeghatározás szerint „regresszív pop”, vagyis szépen kidolgozott gitárpop, vonósokkal és finom gitárszólókkal, továbbá olyan szövegekkel, hogy ha egy pillanatig nem figyel az ember, akkor elbizonytalanodik, hogy ez most vajon vicc-e vagy komoly. Nem feltétlenül magyar értelemben, de rádióbarát muzsika, abszolút fogyasztható, és minden elemében a régi szép időket eszünkbe juttató dallamos, tökéletesre hangszerelt popzene, némi rockos ízzel. Az ingyen letölthető új EP címe Barátaim az űrben, (lg) https://soundcloud.com/zoo-3/bar-taim-az-rben/