Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-21 / 44. szám, csütörtök

wvw.ujszo.com ÚJ SZÓ 201S. FEBRUÁR 21. Utazás-hirdetés 25 Turistarohamra számít idén Horvátország. A több mint ezer szigettel rendelkező Horvátországban már most is 43 százalékkal nagyobb az idei foglalások száma, mint tavaly ilyenkor - írja a Global Traveler. Ennek egyik oka az uniós csatlakozás, a másik, hogy január 25-étől 10 százalékra csökkentették az idegenforgalmi szolgáltatások áfáját. A napokban egyébként a kormány bejelentette, hogy 2020-ig 9 milliárd dollárt tervez befektetni a turizmusba, hogy az ország bekerüljön a világ 20 legvonzóbb nyaralóhelye közé. Veljko Ostojic turisztikai miniszter tájékoztatása szerint az összeg egyharmadát új hotelek és üdülők építésére fordítják, többnyire az Adria partján. (Képarchívum) Andalgás a japán kertben, pezsgő reggelire, vacsora az erőműben, szállás a műemlék épületben London romantikus arca Felejtsük el a Temzét, a Hyde Parkot és a kocs­mákat a Sohóban. A sze­mélyre szabott útiterve­ket készítő Neverordi- nary London ügynökség öt kevésbé ismert, ám annál romantikusabb helyszínt ajánl azoknak, akik szerelmükkel Lon­donban járnak. AJÁNLÓ Titkos kert A meghitt andalgást Lon­donban sem kell elfelejte­nünk, azonban ne az Oxford Streeten kezdjük. Itt van pél­dául a City kellős közepén a középkori St. Dunstan temp­lom, vagyis csak a romjai - egy toronnyal Cristopher Wrentől -, viszont köré igazi meseszerű parkot építettek, pálmafákkal, japán cseresz­nyefákkal, hortenziával, szö- kőkúttal. Ajánlatos estefelé jönni, napközben ugyanis a környéken dolgozó hivatal­nokok relaxálnak vagy ebé­delnek itt. Pezsgő reggelire Ha igazán nagyvilági mó­don akarjuk indítani a napot, nincs más dolgunk, mint be­térni a Knightsbridge-ben ta­lálható Harvey Nichols ötödik emeleti pezsgőbáljába és ren­delni egy „pink champagne”-t, rózsaszínben ugyanis minden szebb. Nem lesz nehéz észre­venni, hogy a falakon és a mennyezeten előforduló vi­rágmotívumok visszaköszön­nek egy bizonyos pezsgő cím­kéjén. Emil Gallé francia sze­cessziós üvegművész 1902-ben a Perrier-Jouet kéré­sére tervezett egy üveget a Bel­le Epoque nevű pezsgőjüknek, és mivel odavolt a japán művészetért és botanikáért, így a japán szellőrózsára mint főmotívumra esett a választá­sa. Tavaly leporolták a designt és felkérték a japán Makoto Azuma virágkötő művészt, hogy 110 év után interpretálja újra a koncepciót. Ez a design köszön most vissza a pezsgő­bár enteriőrjében. Luxusmozizás a Notting Hillen Ha igazi luxusmozizásra vágyunk Londonban, akkor az Electric Cinema a megfelelő választás. A Notting Hill szí­vében, a Portobello Road 191 alatt 102 éve működik Anglia egyik legrégebbi mozija, igazi legenda a mozirajongók kö­rében. Tavaly ismét felújítot­ták, és bár korábban hasonló­an pazar volt a berendezés, ez a mostani igazán nagyvilági. A teljes kényelemért a 65 fős teremben a bőrfotelhez láb­tartó zsámoly (szintén bőr­ből) és asztalka tartozik. Ha összebújni szeretnénk inkább, a terem végén 3 db kétszemé­lyes kanapé található, ha vi­szont inkább feküdnénk, arra is van lehetőség, ugyanis 6 db kétszemélyes ágyat üzemeltek be rögtön az első sorba. A ka­napékhoz és ágyakhoz szemé­lyenként jár egy kasmírtaka­ró. A bárban - mely a terem végében fekszik - kapható koktél, bor és pezsgő, üveg­pohárban természetesen és sütemények, olívabogyó vagy fánk. A moziban mainstream és művészfilmeket egyaránt vetítenek, most éppen a Nyomorultak van soron. És ahogy gondolnánk, nem ol­csó. Égy szimpla jegy 18 font, kanapé 2 személyre a hátsó sorban 45 font, ágy két sze­mélyre az első sorban 30 font. Vacsora az erőműben A Wapping Project étterem igazából nem csak étterem. Kívülről semmiképpen sem tűnik annak, de ez ne zavarjon meg minket, bátran lépjünk be. A hely régebben egy hidra­ulikus erőműnek adott ott­hont, ez most is visszaköszön az enteriőrben, ugyanis szá­mos gépet meghagytak, a ha­talmas térben különböző stílu­sú modem bútorok és renge­teg gyertya. A hely művészeti központként is funkcionál, alul egy óriási kiállítótér van, amíg várunk az ételre, nyu­godtan sétáljunk le. Igazi ran- devúzós hely, akár leánykérés­re is alkalmas. Nyers luxus A Rough Luxe Hotel London nem legelőkelőbb részében vár ránk (King’s Cross), viszont számos meglepetéssel. A mű­emlék épületben 8 szoba van, más és más mind, azonban mindegyik ugyanarra a kon­cepció alapján épült. Aszálloda kurátora és tervezője, Rabih Hage azt mondja, a tökéletes nem mindig szép. És ahogy mondjuk, az ördög a részletek­ben, vagyis a designban lakik: szándékosan lepusztultan ha­gyott falak és padlók, modem műalkotások, bizarr tárgyak, kü­lönleges színek, luxuságynemű és kozmetikumok. Csak reggeli­vel szolgálnak, foglaláskor fi­gyeljünk arra, hogy olyan szobát kérjünk, melyhez fürdőszoba is tartozik máskülönben osztozha­tunk. A szobaárban (179 fonttól/éjszaka 2 főre) benne van a reggeli, amit a szálloda egyetlen kommunális helyisé­gében szolgálnak fel, itt a búto­rok a brightoni mólóból reciklált fából készültek, (travelo) A látogatók csak készpénzzel fizethettek Újra lehet bankkártyával fizetni a Vatikán területén MTl-HÍR A zarándokok és a turisták ismét tudják használni bank­kártyáikat a Vatikán területén - közölte Federico Lombardi szentszéki szóvivő kedden. Év eleje óta a Vatikánba lá­togatók kizárólag készpénzzel fizethettek a múzeumi belépő­kért, szuvenírekért és minden szolgáltatásért, mivel Olaszor­szág központi bankja blokkolta az elektronikus tranzakciókat a miniállam területén. Az olasz jegybank az év elején azért lépett akcióba, mert a Szentszék még mindig nem tett teljesen eleget az Európai Unió pénzmosás eüeni irányelveinek. Ezért az olasz bankok nem en­gedélyezhettek például bank­kártyával való fizetéseket a Va­tikán területén. A Vatikán szóvivője az év elején mindössze „technikai problémáról” beszélt és azt ígérte, hogy minél előbb igye­keznek találni egy külföldi céget, amely biztosítja a blok­kolt szolgáltatásokat. Mostan­tól a svájci Aduno csoport biz­tosítja a szolgáltatásokat a Va­tikánban. A tavasszal induló vonatokra már lehet foglalni Fapados szuperexpressz Franciaországban MTl-HÍR Ouigo néven fapados szuper- expresszjáratokat (TGV) indít a francia állami vasúttársaság (SNCF). A tavasszal induló vo­natokra keddtől lehet helyet fog­lalni. A fapados szuperexp- resszek a fapados repülőjára­tokhoz hasonlóan a városköz­ponttól távoli pályaudvarról fognak indulni április 2-tól Franciaország déli városai felé. A fapados TGV-k naponta négy­szer, hétvégén pedig naponta ötször fogják megtenni a Párizs- Marseille, illetve Párizs-Mont- pellier szakaszt oda-vissza, Lyo­non keresztül, ahol meg is áll­nak. Marseille-ben és Montpel- lier-ben a városközpontban, Ly­onban viszont a repülőtéren lesz a fapados vonatok állomása. A járatokra évente 400 ezer helyet 10 euróért, egymillió je­gyet pedig 25 euróért kínálnak, amely mintegy negyede a nor­máljegy árának. Az elsősorban családoknak és fiataloknak szánt új vonatokra kizárólag interneten, az Ouigo oldalán foglalhatók jegyek. A 12 év alatti gyermekeknek egysége­sen 5 euróba fog kerülni az utazás, a 4-8 fős csoportok tag­jai pedig fejenként 20 euróért válthatnakjegyet. Egy fapados vonat összesen 1268 utast tud szállítani egyet­len osztályon, első osztályú ko­csik ugyanis nem lesznek az Ouigo járatain, és az utasoknak a repülőgépekhez hasonlóan hármasával kell majd helyet foglalniuk. A hagyományos TGV-re egyszerre ezer utas fér fel, első- és másodosztályon, kettesével egymás mellett. Bü­fékocsi sem lesz az Ouigón. A fapados vonatokra mindenki csak egyetlen bőröndöt és egy kézitáskát vihet fel ingyen, minden további csomagért 5 eurót, a konnektorok használa­táért pedig 2 eurót kell majd fi­zetni. v* UTAZÁS FELSŐFOKON Foglalja le utazását online! www.bestreisen.hu TUNÉZIA Indulások: 05.03-10.25. 1 hét, repülővel, htl 3* all ind .....89 900 Ft/főtőlj _ , 318 EUR/főtől] TÖRÖKORSZÁG Indulások: 06.18-09.27J S 1 hét, repülővel, htl 3* félpanzió », 92 900 Ftrfőtől [ - j„ : 328 EUR/főtől’ EGYIPTOM ft Indulások: 05.05-11.03.1 1 hét, repülővel, htl 4* all ind. 114 900 Ft/főtőlj EUR/főtől] fsZICÍLIAl„■ml, Indulások: 06.20-09.19.1 130 900 Ft/főtőlj 463 EUR/főtől] [Kedvezményesreptéri parkolás 6000 Ft/autó/hét (21 EUR) áron Budapesten!^ Árainkat 1 EUR = 283 HUF árfolyamon kalkuláltuk. Áraink a járulékos költségeket (illeték Tunézia 30 000: j Ft/fő, Szicília 27 000 Ft/fő, Törökország 28 000 Ft/fő, Egyiptom 35 000 Ft/fő, foglalási díj 1000 Ft/fő, Ztornobiztosítás 1,4%, utasbiztosítás 550 Ft/fő/nap, kerozin pótdíj 7000 Ft/fő, török vízum 20 EUR/fő a hely-\ színen, egyiptomi vízum és szervizd íj 5000 Ft/fő) nem tartalmazzák! Áraink a kedvezményt már tartalmazzák! j www.bestreisen.hu Ajánlatainkat keresse szlovákiai és határ menti partner irodáinkban! info@bestreisen.hu R-1214/95/1999 ’ 1 hét, repülővel, htl 4* félpanzió MP120337

Next

/
Thumbnails
Contents