Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-18 / 41. szám, hétfő

ozs ín F risset vagy fagyasztottat? 10. oldal 2013. február 18., hétfő, 11. évfolyam, 7. szám Kevesebb só fogyasztását ajánlja a WHO Mostantól két grammnál kevesebb nátrium bevitelét javasolja felnőtteknek az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A cél az, hogy gátat vessenek a szívbeteg­ségek és vérellátási zavarok fő okozójának tartott magas vérnyomás terjedésének. A z eddigi ajánlás két grammot írt elő nát- riumból, amely napi öt gramm konyhasó felvételének felel meg. Az elmúlt na­pokban Genfben nyilvá­nosságra hozott új irány­elvek alapján a gyerekek napi sófogyasztását a fel­nőttekéhez viszonyítva arányosan kell megszabni, méghozzá kortól, termet­től és súlytól függően. A szakosodott ENSZ-szerv most először tett közzé ajánlást a napi minimális káliumszükségletről: ja­vaslata szerint naponta legkevesebb 3,51 gramm­nyi káliumhoz kellene hozzájutnia az emberi szervezetnek. A WHO ismételten fel- hívta a figyelmet arra, hogy a sok só és a kevés ká­lium növeli a magas vérnyomás kockázatát, ennek ellenére az emberek többsége túl sok nátri­umot fogyaszt. Különösen a fel­dolgozott élelmiszerek tartal­... az emberek többsé­ge túl sok nátriumot és túl kevés káliumot fogyaszt. maznak sok nátriumot (100 grammnyi kenyérben 250 milli­gramm van, a szalonnában 1500, a szójaszószban pedig 7000). Az egészségre kedvező káliumból fő­leg a babban és a borsóban van sok (1300 mg/100g), de a zöld­ség- és gyümölcsfélék is haszno­sak. Főzés közben azonban apad­hat egy-egy termék káliumtartal­Só - miért ne? A só létfontosságú anyag, de sajnos manapság 5-10-szer annyit fogyasz­tunk, mint kellene. Nagy hátránya, hogy megköti a vizet, ezáltal az ér- pályában keringő vér térfogata meg­» Tanácsok • Rejtse el az asztali sótartót, soha ne sózzon az asztalnál. • Vásárláskor ellenőrizze a készételek címkéjét. Sajnos nálunk a legtöbb gyártó nem tünteti fel a sótartalmat, mert nem kötelező. • Általánosságban elmondható, hogy minden feldolgozott élelmiszerrel óva­tosnak kell lenni. Ilyen a különféle szószok, konzerv zöldségek, gabona­pelyhek. Ellenőrizze a só- vagy nátriumtartalmat, ha rajta van a címkén. • Egyen sok friss gyümölcsöt és zöldséget - az ezekben található kálium segíti a só megfelelő egyensúlyát a szervezetben. Igyekezzen só hozzá­adása nélkül főzni, ha nagyon muszáj, csak a főzés utolsó fázisában sózzon. nő. Az így megemelkedő vérnyo­más gyorsítja az érelmeszesedést és érelzáródáshoz vezet. Ne tévesszen meg senkit, hogy vala­mely étel esedeg édes ízű, attól még só is lehet benne bőven. Felmerülhet a kérdés: ha nem sóz­zuk még a kész ételt, akkor minden minden rendben van? Sajnos egyál­talán nem. Manapság az elfogyasz­tott sómennyiség kb. 80%-a a kü­lönböző feldolgozott élelmiszerek­kel jut be a szervezetbe. Tehát első­sorban az élelmiszeripari termelésben kellene csökkenteni a sózást. Persze a megterített asztalnál is ügyelni kellene erre. Kik vigyázzanak különösen? Elsősorban a magas vérnyomás­ban szenvedők és az idősek Ne fe­ledje, a só elsősorban azért káros, mert emeli a vérnyomást. A sófogyasztást a szívelégtelenségben szenvedőknek is korlátozniuk kell. Vizet köt meg, ezáltal megnehezül a szív munkája, ami elősegíti a vize- nyők képződését az arra hajlamo­saknál. Vigyázni kell a legkisebbekre is, mert nekik is árt. A kanadai orvosszövetség vizsgálata szerint az Egyesült Államokban és Kanadában a gyorséttermek kínála­ta gyakran sósabb, mint másutt a vi­lágon. Más vizsgálatok szerint a túl­zott sófogyasztás a szívbetegségek kockázatának emelkedésével jár. Az amerikai orvosszövetség folyóira­tában közölt tanulmány szerint azok a szívbetegek, akik a legtöbb nátriumot fogyasztották, közel 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel kaptak szívrohamot, stroke-ot vagy kerültek kórházba szívelégtelenség miatt. A teljes sómegvonás sem a helyes megoldás, így látszólag csapdahely­zetben vagyunk, de a megoldás itt is, mint általában mindenütt: a mértékletesség. A szervezetnek sóra van szüksége ahhoz, hogy a sejtek víztartalmát fenn tudja tartani, és hogy a vékonybélben fel tudjanak szívódni a tápanyagok. Ne iktassuk ki tehát teljesen a sót az étrendünkből, de ügyeljünk arra, hogy szervezetünkbe ne kerüljön belőle túl sok. (ki-ss) ÚJRA BALINT-NAPIVERADAS! Idén is arra buzdítjuk az Uj Szó olvasóit, hogy ha módjuk van rá, adjanak vért, s erről szerkesztőségünket is értesítsék. a feltétel az, hogy 2013. január 28-a és február 28-a között adjon vért az önhöz legközelebb eső transzfúziós állomáson. A bizonylat fénymásolatát legkésőbb 2013. március 4-ig küldjék el szerkesztőségünk címére: Új Szó szerkesztősége, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1 Ä Felhívjuk olvasóink figyelmét^ hogy véradólistát nem fogadunk, mindenkitől egyénenként váijuk a véradásról szóló igazolást. Ugyanúgy, mint tavaly, idén is minden véradóra meglepetés vár! békéé4\ ém-mééé „Ha valaki azt mondja, hogy semmi komoly baja, szerintem úgy is van. ” (Agatha Christie)

Next

/
Thumbnails
Contents