Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-08 / 33. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 8. Régió 5 Ezúttal a járási elnökségek szintjén folyt a tárgyalás az MKP és a Híd között a Komáromi járásban Elbeszélnek egymás mellett Komárom. Szerdán este ismét egyeztető tárgyalás volt az MKP és a Híd között Komáromban a megyei választásokon való esetleges együttműködésről. Ezúttal a járási elnökségek szintjén folyt a megbeszélés - gyakorlati eredmény nélkül. V. KRASZN1CA MELITTA Az MKP járási elnöksége a tárgyalást követően szűkszavú nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezi, hogy „az MKP alulról építkező demokratikus párt, így bárminemű együttműködésről a 2013. április 13-án sorra kerülő járási konferencia küldöttei dönthetnek”. Hozzátették, továbbra is azt tartják jónak, ha nem politikai pozíciókról alkudoznak, hanem a közösségi érdekek mentén történő együttműködésről és annak programszerű feltételeiről. Csóka Lajos, a Híd járási elnöke időhúzásnak tartja az MKP hozzáállását, szerinte az is tisztességesebb lenne a másik fél részéről, ha kerek perec kimondanák: nem akarnak közösen indulni a megyei választásokon. „Mi már korábban nyilvánvalóvá tettük, hogy január végéig semmilyen más párttal nem kezdünk tárgyalásokat - mondta. - Ezek után viszont azon is el kell gondolkodni, mi van, ha az elkövetkezőkben esetleg más párttól kapunk ajánlatot. A végtelenségig nem várhatunk, hiszen az áprilisi komáromi járási konferencia csak az első lesz az MKP járási konferenciái sorában. Mi lesz akkor, ha az öt járásban más- ként-másként szavaznak a járási küldöttek?” Mint megjegyezte: még arra sem kaptak választ tárgyalópartnereiktől, Az MKP a járási konferencián döntene, Csóka Lajos, a Híd járási elnöke időhúzásnak tartja az MKP hozzáállását. hogy az MKP járási elnöksége milyen javaslatot terjeszt a járási konferencia küldöttei elé. Petheő Attilát, az MKP járási elnökét tegnap délelőtt nem sikerült elérnünk, ezért a tárgyalásokon szintén részt vett Koczkás Beáta alelnököt kértük, értékelje a megbeszélést. „Az elhangzottak alapján számomra egyértelművé vált, hogy a Híd a koalíciókötést tartja az egyedüli elfogadható alternatívának, míg mi végig az együttműködésről beszéltünk, aminek a koalíción kívül más formái is elképzelhetőek” - mutatott rá. Azt azonban nem pontosította, milyen lehetséges együttműködési formákra gondolnak. „Minderről a járási konferencián születik végleges döntés - mondta. - Az elkövetkező hetekben zajlanak az alapszervezetek évzáró gyűlései, és szeretnénk meghallgatni az ottani felvetéseket is. Míg a Híd centralizált párt, a mi pártstruktúránk ettől teljesen eltérő, alulról építkező, tehát direktívákkal nem erőltethetünk rá semmit a tagságra.” Tíz gyereket írattak be a szímői Jedlik Ányos Magyar Tannyelvű Alapiskolába Speciális és előkészítő osztályt nyitnak a hátrányos helyzetű gyerekeknek SZÁZ ILDIKÓ Szítnő. Két párhuzamos osztályt nyitnak szeptemberben az érsekújvári járásbeli településen, ahol tizenkét tanuló látogatja a nulladik, úgynevezett előkészítő osztályt. Első osztályt ebben a tanévben nem nyitottak. A térség egyik legjobban felszerelt alapiskolájában a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása sok türelmet, nagyobb odafigyelést igényel a pedagógusok részéről. Lóthi Blanka - aki az idei tanévtől áll a Jedlik Ányos Magyar Tannyelvű Adapiskola élén - elmondta, hat gyereket a helyi magyar óvodából, egyet a szomszédos Andódról hoztak a szülők, három iskolaköteles tanuló nem járt óvodába. Az iskola más, mint a térségbeli intézmények, mivel a 99 tanuló csaknem fele hátrányos helyzetű családból származik. Összesen 27 magyar integrált tanulóval foglalkoznak. Szí- mőn ezért először a differenciált fejlesztés innovatív pedagógiai programot vezették be a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika oktatásában. A pedagógusok kidolgozták az alkalmazásához szükséges módszertani útmutatót. Később tizenhárom pedagógusuk vett részt a kétéves, roma tanulók műveltségi szintjét emelő projektben. A hátrányos helyzetű tanulóknál nem csak nyelvi akadályok merültek fel, gond volt az eltérő életmóddal, értékrendjükkel, szokásaikkal és viselkedésükkel. „Sok segédeszközt kaptunk és roma lektorokat vettünk fel, egy szímői férfit és a lányát. Samu István gutái pedagógus-antropológus is a segítségünkre volt, Érsekújvárból Csizmadia Katalin speciális pedagógus látogatott bennünket. A projekt befejeztével sikerült Lakatos József egykori roma asszisztensünket további két évre segéderőként alkalmaznunk. Lakatos fontos kapocs a roma családok és az iskola között, foglalkozik a gyengébb tanulókkal, romáról magyar nyelvre tolmácsol” - fűzte hozzá Lóthi Blanka. A Jedlik Ányos Magyar Tannyelvű Alapiskola különlegessége, hogy kihelyezett speciális osztálya van. Tíz hátrányos helyzetű tanuló a felső tagozatos speciális tanterv szerint sajátítja el a tananyagot. A behatás előtti nyitott órákra, játékos foglalkozásokra meghívták a magyar óvodásokat, az intézményt segédeszközökkel ajándékozták meg. Az alapiskola 2012 szeptemberében költözhetett végre egy fedél alá, korábban az óvoda épületében nyitottak tantermeket az alsó tagozatos tanulóknak. Rendkívül szoros az önkormányzat, az óvoda és az alapiskola kapcsolata, ami megkönnyíti az együttműködést. A szímői magyar alapiskola a térség egyik legjobban felszerelt, aktívan pályázó intézménye (A szerző felvétele) Az adótöbbletből a megyei utak felújítására is juthatna pénz (A szerző felvétele) Figyelembe veszik a pénzromlás mértékét is Gyarapodtak Nagyszombat megye adóbevételei BARTALOS ÉVA Nagyszombat. A megyei önkormányzat szerdai gyűlésen ismertették a tavalyi év adóbevételeit. 2012-ben 56 192 000 euró folyt be a megye kasszájába. Decemberben a tervezettnél 5,44 százalékkal, 239 ezer eu- róval kevesebb adót szedtek be, ennek ellenére 1,36 százalékkal nőtt az adóból származó bevétel, ami 753 ezer euróval meghaladja a költségvetésben szereplő adatokat. A megye adóbevételeit a személyi jövedelemadó és a gépjárművek után fizetendő adó teszi ki. A személyi jövedelemadóból közel 41 mülió euró folyt be. A költségvetésben eredetüeg 160 ezerrel kevesebb szerepel, tehát a Nagyszombati kerület bevétele 0,39 százalékkal több a vártnál. Az adóbevételek összegénél figyelembe veszik a pénzromlás mértékét is, a statisztikai hivatal által közzétett adatok alapján tavaly 3,9 százalékos volt az infláció. Decemberben a vártál 6,69 százalékkal, 244 ezer euróval kevesebb pénz folyt be a személyi jövedelemadóból, 3 401 000 eurót fizetett be a lakosság. A megye további adóbevételeit a gépjárművek után befizetett adó teszi ki. A tavaly befizetett 15 285 000 euró több mint 4 százalékkal, 592 ezer euróval haladja meg a költségvetésben szereplő adatot. A vártnál több bevétel folyt be a gépkocsik után fizetendő járulékból az év utolsó hónapjában is, 750 ezer euró, ami 0,67 százalékos, 5 ezer eurós extra bevételt jelent. Az Ajándék Alapítvány (Nadácia Dar) éves munkájának ismertetése is a gyűlés napirendi pontjai közt szerepelt. Tavaly 27 személy részesült a megye támogatásából, összesen 10 126 euróval segítették a rászorulókat. Az alapítvány kasszájába 9647 euró folyt be, 947 euró gyűjtésből, 2056 euróval Nagyszombat megye támogatta az alapítványt. A fennmaradó összeg, 5331 euró adófelajánlásokból gyűlt össze. A 2012-re szóló költségvetés jóváhagyásakor 10 600 eurós bevétellel számolt az alapítvány. A legnagyobb dotáció meghaladta a 3300 eurót, ezt gyógykezelések finanszírozására fordították. Az alapítványt 2004-ben hozták létre, célja a fiatal tehetségek, sportolók, művészek, az idős, beteg, rászoruló emberek támogatása, hozzájárul a fiatal művészekkel és sportolókkal, illetve idős, beteg emberekkel foglalkozó szervezetek munkájához. Az önkormányzati alkalmazottak bérének kifizetése bizonytalan, a városi intézmények épp hogy megmenekültek a bezárástól Esztergomban teljes a káosz - az MSZP kritizálja a polgármestert GULYÁS ZSUZSANNA Esztergom. Tovább éleződik a helyzet Esztergomban: hajba kaptak az ellenzéki pártok is. Korábban zavartalannak tűnt az LMP, az MSZP és Jobbik helyi együttműködése, most viszont éles bírálatok hangzanak el a pártok képviselőinek részéről nemcsak a kormánypártot, hanem egymást és a polgármestert illetően is. Tétényi Éva (független) megválasztását a civilek mellett az LMP, az MSZP és a Jobbik is támogatta. így 2010-ben kétharmados győzelmet aratott a Fidesz jelöltje, Meggyes Tamás korábbi polgármester felett. A képviselő-testületbe azonban zömében fideszes képviselők kerültek. A Jobbikot, az LMP-t és az MSZP-t is egy-egy ember képviselte az önkormányzatban. A testületi ülések feszült légkörben zajlottak: a Fidesz- frakció és a polgármester a mai napig nem jutott közös nevezőre. Eddig úgy tűnt, az ellenzéki pártok közösen támogatják és kiállnak Tétényi mellett. A napokban viszont az MSZP éles hangú kritikával illette a polgármestert. Winkfein Csaba, a párt elnökségi tagja és választó- kerületi elnök kifogásolja, hogy Tétényi Éva Stámusz Andreára (Jobbik) bízná helyettesítését. Azt javasolják, távollétében a testület független képviselőjét bízza meg ezzel a feladattal. Ba- tyikné Csőke Ágnes a napokban jelentette be, kilép az LMP-ből és független képviselőként folytatja. Korábban néhány hónapra elvállalta az alpolgármesteri funkciót, de rövid időn belül - egészségügyi okokra hivatkozva - lemondott. „Tétényi Éva eddig is kiemelten működött együtt a Jobbikkal és érezhető, tetten érhető volt feléjük húzó politikai szimpátiája. Hiába jelennek meg szinte már heti rendszerességgel a szélsőjobbos párt képviselőitől zsidózó és ci- gányozó eszmefuttatások, Esztergom város polgármesterének még mindig nem kínos a jobbikos összeborulás. Tétényinek meg kell értenie, hogy az együttműködésnek és összefogásnak is létezik korlátja” - olvasható Winkfein Csaba közleményében. Tétényi Éva egyelőre nem reagált a bírálatra. Eközben az önkormányzati intézményekben ismét bizonytalanná vált az alkalmazottak bérének kifizetése. A város által fenntartott intézmények (óvodák, bölcsőde, könyvtár, sport- csarnok) mostanáig azért menekültek meg a bezárástól, mert a polgármester tavaly szeptemberi döntése nyomán - még az állami inkasszó előtt - sikerült 350 millió forintot átutalni számlájukra, amiből fedezni tudták az utolsó negyedév működtetési költségeit. Sőt, mivel ügyesen gazdálkodtak, a februári fizetésekre is futja az összegből. Márciustól viszont ismét komoly gondok elé néznek: nemcsak az alkalmazottak bérének kifizetése, hanem a gyermekétkezetés is bizonytalanná válik.