Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-28 / 23. szám, hétfő
Kultúra 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 28. Jan Kádár és Elmar Klos filmje, A vágy neve Anada Komáromban készült 1968-ban A halász, a nő és a folyó Rade Markovics és Paula Pritchett, a film két főszereplője Sokaknak lehet ismerős a Duna-parti táj (Képarchívum) Ben Affleck szokatlan szőrzettel Az Argo-akció főszerepében. Producerként és rendezőként is jegyzi a mozit. (Képarchívum) Affleck filmje másodszor nyomta le a Lincolnt Az Argo-akciót díjazták az amerikai producerek Sem a Szlovák Televízió, sem a szlovákiai mozik nem vetítették Jan Kádár és Elmar Klos 1969-ben bemutatott filmjét, amelyet a napokban a ČT2 nézői láthattak. A vágy neve Anada nemsokára DVD-n is megjelenik, így újabb darabbal gazdagíthatják házi mozijukat a csehszlovák új hullám legendás alkotásainak megszállott gyűjtői. SZABÓ G. LÁSZLÓ K+K. Kádár és Klos. Még a nevüket is összekötötték, miután 1966-ban Oscar-díjat nyertek az Üzlet a korzón című, hetedik közös filmjükkel. Rendezői párosuk első opusa az Elrablás volt 1952-ben, ezt követte a Zene a Marsról, az Ott, a végállomáson, a Három kívánság, A halál neve Engelchen, majd A vádlott, vüágsikert aratott munkájuk, az Üzlet a korzón után négy évvel pedig A vágy neve Anada. Jan Kádár, vagyis Kádár János Budapesten született 1918-ban, filmrendezői pályáját azonban felvidéki magyarként már Pozsonyban kezdte, majd 1947-ben Prágában folytatta. Ott találkozott a briinni születésű, nála nyolc évvel idősebb Elmar Kiosszál. Dokumentumfilmekkel kezdtek, majd tizenhét év alatt nyolc játékfilmet forgattak együtt. Munkamódszerük gyorsan kialakult: Kádár rendezett, ő vállalta a felelősséget a színészi munkáért, a forgatókönyvet közösen írták, Klos- nak a zene, a díszlet és a vágás volt a területe. „Bolondok lettünk volna, ha nem osztjuk meg a munkát, vagy ha mindketten ugyanazt csináljuk” - hangoztatta Elmar Klos. Juraj Herz, A hullaégető rendezője, aki az Üzlet a korzón felvételein Jan Kádár asszisztenseként vett részt, azt is hozzátette: Klos néha napokig nem is mutatkozott a forgatáson. „Egyszerű és praktikus volt a mi együttműködésünk - jellemezte a közös munkát a páros idősebbik tagja. - Olyanok voltunk, mint két összeszokott teniszjátékos. Mindenben kiegészítettük egymást. Abban is, amit tudtunk, és abban is, amit nem. Tudtuk, mikor kell a másikra hagyatkoznunk, mint ahogy azt is, mikor szorul a támogatásunkra.” A Jozef Kroner és Ida Kamin- ska főszereplésével készült Üzlet a korzón világsikere (Kroner 1965-ben a cannes-i fesztivál különdíját kapta jeles alakításáért) és a hatvannyolcas prágai események után Jan Kádár Amerikába ment, Elmar Klost pedig anélkül, hogy kérte volna, nyugdíjazták. Kádár két filmet forgatott még a tengerentúlon. Bemard Malamud novellája alapján a Levin, az angyalt Harry Belafontéval és Zero Mostellel a főszerepben, majd öt évvel később, 1975- ben az Ahogy én láttamot Ma- kay Árpád operatőri közreműködésével. Egy bajbajutott idős New York-i zsidó története az előbbi, egy éles eszű montreali zsidó kisfiú és guberáló nagyapja kapcsolatáról szól ez utóbbi. Szlovákiai magyar lévén Kádár János jól ismerte a magyar irodalmat és a magyar filmgyártást is. A Züahy Lajos regénye alapján 1943-ban készült Valamit visz a víz (Jávor Pál és Karády Katalin főszereplésével) olyan nagy hatással volt rá, hogy huszonhárom évvel később ő maga is megrendezte, így született meg A vágy neve Anada. A szenvedélyek hatalmát költői magasságokba emelő történet egy folyó partján élő, boldog házaspár hétköznapjait ecseteli, majd ezt az idilli kapcsolatot borítja fel a folyóból kimentett Anada, a szépséges, ám titokzatos idegen, akibe az addig józanul gondolkodó félj végzetesen beleszeret. A regény már megjelenésekor óriási sikert aratott, Jávor és Karády játéka tömegeket vonzott a moziba. Kádár a szerb Rade Markovicsra és az angol Paula Pritchettre bízta a két főszerepet. A film létrehozásában forgatókönyvíróként Gyöngyössy Imre, operatőrként Morell Mihály segítette. Disszidálásával (és az akkor még merésznek számító erotikus jelenetekkel) azonban lehetetlenné tette az alkotás bemutatását. A vágy neve Anada dobozban várta szabadulását. Külön érdekessége a filmnek, hogy a szereplők között két magyar színész is feltűnik. Kristóf urat, a jómódú, megnyerő külsejű autóversenyzőt, akit gyengéd szálak fűznek Anadához, és képtelen lemondani a lány szerelméről, Darvas Iván játssza. Több jelenetben csak a hódító férfit kell adnia, ami nem okoz gondot számára. Színészi nagyságát abban az epizódban tudja megmutatni, amikor csónakba száll vetély- társával, Janóval, és anélkül, hogy sejtené, gondolatban mire készül a halász, arról beszél, hogy balesete után fél évet adtak neki az orvosok, most mégis itt van, igaz, rosszul lát. Drámai a jelenet, hiszen Rade Markovics már épp elszánja magát a végzetes tettre, amikor Darvast hallgatva mégis győz a jobbik énje. Tumer Zsigmond a másik magyar szereplője a filmnek. Egyetlen rövidke epizód jutott neki: egy óra- és ékszerbolt vezetőjeként nem veszi vissza a feldúlt lelkű halásztól az Ana-. dának vásárolt gyűrűt. Kiváló alakítás Tumeré, egy pillanatra még az Üzlet a korzón Tono Brtkóját is eszünkbe juttatja. Zilahy regényében a Tisza partján játszódik a történet. Jan Kádár az egész filmet a Duna partján forgatta. Sokaknak lesz ismerős a táj, de a legtöbben majd azokra a képsorokra kapják fel a fejüket, amikor Komárom szívében, a városháza előtt látják nézelődni az érzelmek hálójában vergődő, feleségével és fiával évekig háborítatlan lelki nyugalomban élő férfit. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Los Angeles. Az Argo-akció 2012 legjobb mozija az Amerikai Producerek Céhe (Producers Guild of America - PGA) szerint; a film producerei, Grant Heslov, George Clooney és Ben Affleck megkapták a 400 tagból álló PGA díját. Ezzel jelentősen nőttek Az Argo-akció Oscar-esélyei. Az utóbbi tizenkét évben kilencszer a producerek céhe által díjazott alkotás nyerte el a legjobb filmnekjáró Oscar-szobrocskát. Ha csak az utóbbi évek eredményeit idézzük: a Nem vénnek való vidék (2007), a Gettómilliomos (2008),^ Bombák földjén (2009) , A király beszéde (2010) és A némafilmes (2011) esetében is jó ajánlólevélnek bizonyult a PGA elismerése. Áz Argo-akciót Ben Affleck nemcsak társproducerként, hanem rendezőként is jegyzi, emellett az égjük főszerepet is megformálja. Az iráni túszdráma egy kevésbé ismert fejezetét feldolgozó film - amely mélta- tói szerint részben hollywoodi szatíra, részben politikai thriller - a legjobb film kategóriában versenyben van az Oscar-díjéft, ám Affleck rendezői munkásságát jelölésre sem méltatták az amerikai filmakadémia tagjai. Két hete azonban elhozta a legjobb filmért és a legjobb rendezésért járó Golden Globe-díjat. Affleck filmje a szombati díjátadón - csakúgy, mint a Golden Globe-on - maga mögé utasította Steven Spielberg Lincolnját, továbbá Kathryn Bigelow Zero Dark Thirty című bin Laden-filmjét, A nyomorultak című musicalt, Ang Lee Pi élete című alkotását, Quentin Tarantino Django elszabadul című filmjét és a 007 - Skyfall című Bond-filmetis. Animációs kategóriában a Walt Disney Rontó Ralph című moziját, dokumentumfilm kategóriában a Searching for Sugar Man című művet ítélték a legjobbnak a producerek. (MTI, SITA, as) Fotóalbum a Don-kanyarról Budapest. Megjelent a Don-kanyar 1942-1943 - Amagyar királyi 2. honvédhadsereg képes krónikája című magyar-angol kétnyelvű reprezentatív kiadvány, amely 255 oldalon több mint 200 korabeli fotót, amatőr és hivatásos haditudósítók jobbára kiadatlan felvételeit tartalmazza. A kötet kronologikus felépítésű: a történelmi háttér felvázolása után bemutatja a 2. hadsereg felállításának körülményeit, szervezetét, felszerelését, mozgósítását és 1942 első felében lezajló kiszállítását, a nyári hadműveleteket, az őszi állóháborút, az 1943. januári doni katasztrófa eseményeit, a hadsereg hazatérését. (MTI) A közös projekt eredménye: a Szlovákiai Magyar A felújítási munkálatok 2010-ben kezdődtek és a napokban fejeződtek be (ASZMKM képarchívumából) Kultúra Múzeuma az alsósztregovai emlékhelyet, a Palóc Múzeum a csesztvei kúriát újította fel Átadják a megújult Madách-kastélyt ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Alsósztregova. Szerdán, január 30-án kerül sor a Közös örökségünk: Madách című projekt ünnepélyes lezárására Al- sósztregován. A projekt keretében teljesen megújult az egyik legjelentősebb magyar irodalmi emlékhely, az alsósztregovai Madách-kastély. Ez Madách Imre szülőhelye, itt írta Az ember tragédiáját, s végső nyughelye is a kastély parkjában található. Az emlékhelyet a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma gondozza, mely a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozik. A szlovák-magyar határ közelében, Nógrád megye területén található a másik Madách-emlék- hely, a csesztvei Madách Imre Múzeum, melynek fenntartója a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezethez tartozó Palóc Múzeum. Magyarország és Szlovákia EU-s tagsága egyedülálló lehetőséget teremtett a regionális és európai együttműködés kialakítására a két intézmény között, melynek keretében közös projektet készítettek, és a Magyar- ország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 évekre szóló kiírásában vissza nem térítendő támogatást nyertek az alsósztregovai kastély és a csesztvei Ma- dách-kúria felújítására, közel 2 millió euró összegben. A felújítási munkálatok 2010-ben kezdődtek és a napokban fejeződtek be. Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója elmondta, a következő feladat az új állandó kiállítás létrehozása lesz, emellett folyamatban van a Madách-sír- emlék felújítása. A szerdai ünnepélyes projektzáró rendezvény 10.30-kor kezdődik az alsósztregovai Aqua- termal hotelben. Üdvözlő beszéded mond Jarábik Gabriella, a SZMKM igazgatója, köszöntőt pedig Rastislav Púdelka, a SZNM főigazgatója és Becsó Zsolt, Nógrád megye elnöke. A projektet Molnár Ildikó (Palóc Múzeum), valamint Tuba Lajos projektmenedzser ismerteti. Az építkezés szakmai részleteiről Papp Zsolt (Léva) beszél. A Madách-kastély felújításáról szóló dokumentumfilm megtekintése után sor kerül a kastély ünnepélyes átadására. A rendezvény Madách Imre sírjának megkoszorúzásával zárul. Ünnepi beszédet mond A. Nagy László kisebbségikormánybiztos. (ú)