Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-25 / 21. szám, péntek

10 Popkultúra ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 25. www.ujszo.com Dave Grohl unatkozik? Egy ismeretien hiphop- csapat, a RDGLDGRN be­mutatkozó nagylemezén maga Dave Grohl dobol. A Foo Fighters hiperaktív frontembere az utóbbi időben egyre több lemez­borítón tűnik fel közremű­ködőként. Legújabb párt- fogoltjai washingtoniak, akik abban a LosAngeles- i stúdióban vették fel le­mezüket, ahol Dave Grohl épp egy dokumentumfil­met forgatott. Annyira összebarátkoztak, hogy Grohl egy hirtelen ötlettől vezérelve a dobok mögé ült, mert nem akarta, hogy dobgép szóljon a le­mezen. A Nirvana volt do­bosa idén állítólag még turnéra is elkíséri a hip- hop-zenekart. (juk) Feloszlik a Mars Volta Miután Omar Rodrigu­ez Lopez új zenekara, a Bosnian Rainbows kiadta első felvételét, Cedric Bixler-Zavala bejelentet­te, hogy kiszáll a Mars Voltából, így a zenekar lényegében feloszlott. Bixler-Zavala Twitter-be- jegyzéseiből kiderül, hogy az énekes ráunt ar­ra, hogy Lopez folyama­tosan más zenekarokkal foglalkozik a Mars Volta helyett, így valószínűleg nem véletlen, hogy ezt a közleményt is akkor adta ki, mikor zenésztársa épp új zenekarával büszkél­kedik. Az énekes közle­ményében köszöni min­denkinek a támogatást, és elmondja, hogy hama­rosan ő is lemezzel je­lentkezik. (lg) Marge akusztik az NFG-ben A dunaszerdahelyi NFG klubban holnap a buda­pesti Marge és a galántai Guess the Name lép szín­padra. Marge, azaz Mé­száros Zsuzsanna a trip- hop, a soul és a dzsessz műfajában is otthonosan mozog. Fellépett a tavalyi VOLT fesztiválon, a Szige­ten és az A38 hajón is. My Way című dalát tavaly az MTV és a lMusic Channel is gyakran játszotta, és a Realistic Crew énekesnő- jeként is hallható volt. Legújabb lemezét Kairó­ban vette fel, arab zené­szek közreműködésével. Dunaszerdahelyen akusztikus koncertet ad. Előtte a Guess the Name nevű galántai kvartett mutatkozik be, amely 2012 augusztusában ala­kult. A fiatal zenészek re­pertoárját funk-rock-reg- gae dalok alkotják. A koncertek 20.30-kor kez­dődnek. (k) Justin Timberlake készen áll arra, hogy ismét zenei divatdiktátor legyen A zseni visszatért (Képarchívum) A folyton változó zene­iparban az idő látszólag még gyorsabban pereg. Ha visszavonulnak, pár év alatt a nagy sztárok is fele­désbe merülnek. Ezért ta­valy nyáron csak elsőre volt meglepő, hogy a mozi előtt sorakozó tizenéves lányok a színész Justin Timberlake-ről nem is tud­ták, korábban énekesként hódított. PUHA JÓZSEF Pedig Justin Timberlake az elmúlt évtized második felének legmenőbb és legfontosabb énekese. Arról nem is beszélve, hogy pályafutása első érájában pont a tinilányokat célozta meg az ’N Sync fiúcsapattal. Az elő­ször Európát meghódító flori­dai formációhoz az USA-ban egy hatalmas rekord is kötődik. A 2000 márciusában megjelent No Strings Attached című má­sodik stúdiólemezéből 2,4 mil­lió példány fogyott el az első héten, ami a legtöbb 1991 má­jusa óta, amióta a Nielsen SoundScan állítja össze az amerikai albumeladási rang­sort. Ez a szám a mai viszonyok mellett túlszárnyalhatatian, sőt megközelíthetetlen. Meglepő, hogy az ’N Synctől jó ideje egy dal sem szerepel a nagy rádió- állomások rotációjában. Justin karrierje a fiúcsapat feloszlása után nagyobb sebes­ségre kapcsolt. Már a 2002-es Justified című első szólóleme­zéről elismerően vélekedett a szakma, a 2006-os FutureSex/- LoveSounds című másodikat pedig az egekig marasztalta, és több neves díjjal ismerte el, akárcsak a közönség. A többek közt Danja és Timbaland pro­ducerrel készült album valóban Ismét vezető enekes lehet kiváló, nincs rajta üresjárat. Justin zenei divatdiktátor lett, második nagylemeze meghatá­rozta a következő évek trendjét. Számos kritikus szerint Michael Jackson óta nem volt ilyen fon­tos férfi egyénisége a zeneipar­nak. Az első szólóalbumából hétmilliót, a másodikból tízmil­liót értékesített. Aztán a zenei életben háttérbe szorult, s a filmvásznon ért el egyre na­gyobb sikereket. Zenei közre­működőként ugyan továbbra is jelen volt. 2008 tavaszán Ma­donnával aratott a 4 Minutes című slágerrel. 2009-ben és 2010-ben T.I. (Dead and Gone), Čiara (Love Sex Magic) és Tim­baland (Carry Out) dalának közreműködőjeként tanyázott a slágerlisták élvonalában. Az elmúlt években is énekelt több szerzeményben, de ezeket nem övezte kimagasló siker. Egy ideje már rebesgették, hogy Justin Timberlake zenei visszatérésre készül. Ezt az év elejére időzítette. A múlt hét­főn megjelent, Jay-Z rapperrel készült Suit & Tie című dala a brit lista harmadik helyén de­bütált, az amerikai rangsorban a 84. helyről a negyedikre lé­pett. A szerzemény fő produ­cere ismét Timbaland, pedig az ő népszerűsége az elmúlt években jócskán visszaesett. Biztosra vehető azonban, hogy ázsiója ismét megnő, az elek- tropopos trenddel szembeme­nő soulos dal a szakma szerint a következő évek divatirány­zatát vetíti előre. A Suit & Tie Justin készülő, The 20/20 Ex­perience című harmadik stú­diólemezét harangozza be, a kiadási dátum egyelőre nem ismert. Közben a színészi pá­lyáját sem hanyagolja, három filmben biztosan játszik 2013-ban. A brit szakma összeállította az év leendő felfedezettjeinek listáját A Haim lehet 2013 nagy befutója ÖSSZEFOGLALÓ A brit közszolgálati rádió ezúttal is megszavaztatta a szakmát a BBC Sound of 2013 keretében arról, hogy kik lesz­nek az év legnagyobb felfede­zettjei. Kétszáztizenhárom brit szakember (zenei szerkesztő, dramaturg, producer, kritikus, blogger) voksolt, az első kör­ben mindegyikük három jelöl­tet nevezhetett meg. így állt össze a december 9-én nyilvá­nosságra hozott tizenötös lista. A jelöltek a világ bármely ré­széből származhattak, de nem vehettek részt tehetségkutató tévéműsorban, a szólisták nem lehettek ismert együttesekből, s nem lehetett olyan felvételük vagy nagylemezük, amely no­vember közepéig bejutott a brit dal- vagy albumeladási lista húszas mezőnyébe. A második körben a Haim diadalmasko­dott. A három testvér, Este, Danielle és Alana Haim alkotta Los Angeles-i trió a rockot r&b- vel vegyíti. A lányok korábban együtt zenéltek szüleikkel a Rockinhaim nevű családi zene­karban. A második helyen az AlunaGeorge londoni elektro- zenei duó, a harmadikon Angel Haze detroiti születésű rapper- lány végzett. A BBC szavazását egyre na­gyobb figyelem kíséri, mivel a korábbi győztesek legtöbbje si­keresen gyökeret eresztett a zeneiparban. 2003-ban 50 Cent, 2004-ben a Keane, 2005- ben a The Bravery, 2006- ban Corinne Bailey Rae, 2007- ben Mika, 2008-ban Ad­ele, 2009-ben Little Boots, 2010- ben Ellie Goulding, 2011- ben Jessie J diadalmas­kodott. Tavaly melléfogott a szakma. Michael Kiwanuka, ugandai gyökerekkel rendel­kező, Londonban élő, soulos, folkos szerzeményeket készítő énekes kapta a legtöbb szava­zatot, ám az Adele férfi megfe­lelőjeként emlegetett zenész nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, (puha) A Haim sikerét megalapozhatja a szavazás (Képarchívum) TOLLVONÁS The Voice JUHÁSZ KATALIN Ma este végre megtudhatjuk, ki lesz Magyar- ország hangja. AThe Voice ta­lán a legszín-. vonalasabb ze­nei tehetségkutató műsor a jelenlegi dömpingben, leg­alábbis a a cseh sorozat és a mostani magyar verzió alap­ján ez a véleményem. Végig hangsúlyozták, hogy itt nem a külső, hanem a hang a fontos, és elég sokáig úgy tűnt, ez most tényleg igaz. Az elmúlt héten azonban a né­zők kezébe adták a döntést, aminekkövetkeztébenki- esett a szerintem győzelemre esélyes Veres Mónika, és he­lyette döntőbe került az ál­modozó szemű, mély hangon búgó Pál Dénes. Ezért bizony a tinilányokat kellene elfene- kelni. SzegényMezőMisilát- hatóan köpni-nyelni nem tu­dott, amikor az sms- szavazás végeredményét közölte a műsorvezető. Ő természete­sen Mónikátjuttatta volna tovább, akinekhangi adott­ságaival Dénesünkbizony nem versenyezhet. Misi egyébként korrekt mesternek bizonyult, jó meglátásai vol­tak, okosakatmondott, és a végére már nem is akart min­denáron főszereplő lenni. Kü­löndíjazom, hogy egyszer még a koreográfusnak, illetve a rendezőnek is „beszólt”, amikor egyik versenyzője mögé erotikusán vonagló fér­fitáncosokat álmodtak a műsorkészítők. A nagy ked­vencem viszont Caramel, leg­alábbis a zsűriből. Hatalmas szíve van, nagyon ért a szak­mához, gazdag a szókincse, értékelései legtöbbször olyan tartalmasak voltak, hogy az ember legszívesebben leje­gyezte volna őket. De vissza a döntősökhöz. Ma este „kanbuli” lesz, négy fiú közül választhatunk mi, nők, mert az ilyen műsorokban ál­talában nők szavaznak pa­sikra. Adott egy búgó hangú trubadúr (Pál Dénes), egy szimpatikusán bohém ma- riacchi (Nádor Dávid), egy fiatal „frenkszinátra” (Gájer Bálint) és egy megbízható pop-akcióhős (Weisz Vik­tor) . Négy teljesen eltérő személyiség. Megkockázta­tom, hogy ma este Dénes fog győzni. Pedig Dávidnak kellene. Die Ärzte - talán ők maguk sem tudják, hányszor szórakoztatták már a Sziget német látogatóit (Képarchívum) Visszatérő vendégek és fiatal üdvöskék Sziget - újabb nagy nevek AJÁNLÓ Budapest. Visszatérő zene­karok és új nevek is gazdagítják a 2013-as Sziget fesztivál fellé­pőinek egyre bővülő névsorát. A fesztivál szervezői bejelentet­ték, hogy Boys Noize, a Parov Stelar Band, Nicky Romero, a Die Ärzte, a Seeed, Oscar Mule- ro a The Bots és Azealia Banks is fellép az augusztus 5. és 12. kö­zött megrendezendő Szigeten. Boys Noize, a techno és az electro műfajok metszéspont­ján elhelyezkedő nemzetközi hírű producer, akit a Rolling Stone magazin a tíz legfonto­sabb DJ egyikének tart. Szintén az elektronikus zene kedvelői örülhetnek a holland Nicky Romerónak, aki house trackje- ivel vált ismertté. Ott lesz a Szigeten a hip-hop német si­kercsapata, a Deichkind, illetve az osztrák Parov Stelar Band, amely július elején a soproni VOLT fesztiválon is fellép. A most bejelentett techno sztárok között van a spanyol Oscar Mu- lero is. Legfrissebb, februárban megjelenő albumával érkezik a Szigetre a Hadouken nevű né­met new rave, dance-punk, dance-rock formáció. A Nagy­színpadon lép fel - immár so­kadszor - a német Die Ärzte, a szatirikus szövegeiről ismert, megúnhatatian punkrock ze­nekar. Szintén nem először iz­zítja majd a levegőt a Nagy­színpad előtt az ugyancsak német Seeed, a régió egyik leg­ismertebb és legkedveltebb reggae-dancehall kollektívája. Azealia Banks, a férfiszíveket megdobogtató rapperlány is a Nagyszínpadon lép fel. Az éne­kesnő 2011-ben robbant be a 212 című slágerével, Bemutat­kozó albumát 2012-re ígérték, de eddig még nem jelent meg. Pillanatynilag így is Azealia a műfaj egyik legtöbbet emlege- tettnői előadója. (MTI/juk)

Next

/
Thumbnails
Contents