Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-23 / 19. szám, szerda
Horgász - hirdetés 15 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 23. Vannak íratlan szabályok, amelyek olykor nem érvényesek. Ettől - a meglepetésektől - izgalmas igazán a horgászat Különös étvágyú halak Domolykók, mámák, pisztrángok otthona lodik valami, ha más nem, nagyobbacska bodorka, kárász, de vannak itt, a tó hinaras végében, szép compók is. Hiába. Csak a vadkacsák rajcsúroznak önfeledten, halnak nyoma sincs. Éppen kifelé tekerem a szereléket, amikor erős rándulást érzek, és erőszakosan indul valami elfelé. Hamar kiderül, hogy egy éhes csuka kapott rá a vontatott gilisztára. A partnál, mielőtt alá tudnám tolni a mentőt, elcsettinti a zsinórt. A fene a jó dolgát, gondolom, és pecázok tovább. Talán negyedóra sem telik el, amikor megismétlődik a jelenet, de ezúttal sikerül kifognom az idegbajos csukát. Amelyet visszaengedek. (Lehet, hogy pergetnem kellett volna, kánikulában?) Néhány héttel később a tó másik részén ismétlődik meg a jelenet, csak ezúttal csontival. Hétágra tűz a nap, ezért elbattyogok egy víz fölé hajló bokorhoz, a mellett próbálkozom. Sikerül is kicser- díteni egy jókora kárászt, majd egy méreteske pontyot, s végül - bonuszként - odaver a csontinak egy csuka. Ez azonban nem a kifelé húzott szerelékre kapott, hanem a fenéken mocorgó négyöt szem csontira. Tavaly a Morván volt hasonló esetem. Mélyen benne jártunk az őszben, és csak úgy fenekezgettünk, bármire. Leginkább semmire, mert nem etettünk, csak úgy ,Jógattunk”. Délután következett a jól ismert jelenet: a kifelé húzott, libegő gilisztát egy csuka követte a partig, majd bukózott egyet, és eltűnt. Később ugyanott egy süllő fanyalodott rá a gilisztára, elég sokáig játszottunk egymással, míg sikerült meglépnie. Kukoricás domolykó Néhány éve, szülőfalumban nyaralva, egy közeli halastóra készültünk gyerekkori cimborámmal pontyozni. A dolog ból nem lett semmi, mert a haver elaludta a reggelt. Jobb híján leballagtam a Murány folyócskára. Az itt használatos giliszta hiányzott a tarsolyomból, (A szerző felvételei) hiszen tóra készülve, tipikus pontykajákat, köztük friss kukoricát készítettem. Jobb híján ezzel kezdtem fenekezni egy bedőlt fa alatti langóban. A szemerkélő esőben olyan do- molykóparádéban volt részem, hogy még ma is csodálkozva gondolok rá vissza. Egymás után jöttek a szebbnél szebb domolykók - friss, nyári tejes kukoricára. Hogy nem tipikus? A domolykók, jászok egyébként is kedvelik a gyümölcsös ízeket, talán legjobb csali rájuk a cseresznye, az eper vagy a fél szilva. De kukorica? Ez is azt bizonyítja, hogy ha éhes a hal, nem válogat. Mindent felvesz, ami elé pottyan. Ugyancsak a Muránykához fűződik a legszebb pisztrángos esetem. Bár ennél nem a csali volt érdekes, hanem a fogás módja. Kis körforgóval dobáltam az erdő hűsében, amikor az Sokan mondják, s magam is úgy tapasztaltam, hogy a legszebb pontyokat késő ősszel lehet fogni, amikor a tél közeledtével mohó zabálásba kezdenek az aranyhasúak. Pár éve döglött kishallal próbálkoztam egy halastó süllőit megtalálni. A módszer egyszerű volt: hosszúszárú egyes horog, rajta tízcentis sneci, amelyet apró ólommal lendítettem be, és emelgetve húztam kifelé. Mígnem jókora húzásba akadtam. A gyors bevágás után ért a meglepetés: a kirohanó halról hamar kiderült, hogy nem süllő, nem is csuka, hanem egy kövér, csaknem ötkilós pontyot fárasztok, amely torokra sluk- kolta a kishalat. Ez is arról árulkodott, hogy a tipikus növényevők is ráfanyalodnak a másféle táplálékra, ha éhesek. Sosem felejtem annak a sportnak a csodálkozását, aki egyszer megállt mögöttem, és látva a nagy harmatgilisztát a horgon, alig akarta elhinni, hogy pontyozok. ,J)e hiszen a ponty kukoricát eszik!” - mondta szinte méltatlankodva. , JLát persze - feleltem. - Különösen a tógazdaságból telepített.” Emberünknek elmagyaráztam, hogy a pontyok sosem járnak ki a kukoricaföldre legelni, de a vízbe pottyanó férgeket, rovarokat, természetes táplálékukat, bizony szívesen fogyasztják. Erre vannak ugyanis bekódolva. Vannak persze ennél me- redekebb példák is. Akadnak például olyan horgászok, akik célzottan pergetnek mámára. Különösen a legnagyobb példányok kapják el szívesen a kis voblert, twisztert. Ez a trükközés azonban igen nagy ügyességet, helyismeretet kíván, és persze sok-sok tapasztalatot. Kint szél kavarja a havat, az ablakon kinézve reménytelennek tűnik, hogy ebből valaha is tavasz lesz. Pedig közelít a január vége, s onnan már csak egy hónap a március. Addig is álmodozzunk. Horgásznaplómban lapozva ezúttal a különös fogásokat veszem szemügyre. KÖVESDl KÁROLY A gilisztára fogott kagylót, a röptében elkapott sirályt, a mohó teknősbékát. És a többieket. Ezek úgymond nem tipikus esetek voltak, de akadtak az évek során meglepő fogások, amelyek, utólag visszagondolva, talán nem is olyan különösek. Inkább a halak válogatatlan étvágyáról tanúskodnak. Csontis csuka Rekkenő nyári melegben pontyozok egy pozsonyi kis halastavon. A potykák nincsenek étvágyuknál. Nem csoda, döglesztő a hőség, a hőmérő higanyszála harminc fok fölött jár napok óta. Morgolódva szedem le a kukoricát a horogról, és cserélem esőgilisztára, hátha arra ráfanyaegyik dobást követően a zsinór hirtelen beugrott az orsó dobja alá. Ki ne ismémé az idegtépő jelenséget? Míg az orsóval babráltam, a blinker a fenéken pihent, talán be is sodródott a gyökerek alá-közé. Abbahagyva a bíbelődést, megemeltem a szereléket. S ekkor ért a kapás. A fenékről elmozduló villantó- ra akkora pisztráng csapott rá, amekkorát azóta sem fogtam. Pedig előtte jó néhányszor megdobtam ugyanazt a helyet. A kényes szépségnek az kellett, hogy az orra elé kerüljön a csali. Húsevő ponty „ Tipikus gilisztás" csuka Görbüljön a bot! Léki csuká- zás, süllőzés. Mor- miskázás. Téli per- getés. Mindnek megvan a maga varázsa. Különösen az északi népeknél számít népünnepélynek, de a környező országokban is nagy hagyománya van a léki horgászatnak. Igaz, ezek a didergős kirándulások sokkal inkább baráti szivomyázások (amikor a forró teába „lélekmelegítő” is kerül), mint a sporthorgászat módszerei, meg aztán a halaknak is kell a békés, téli pihenés. Személy szerint nem is műveltem soha ajég alóli halbányászatot. Talán azért sem, mert a horgászat igazi örömét számomra a tavasz hozza el, amikor pezsdül a természet, rügyeznek a fák, sarjad a fű, egyszóval a természet nagy sóhajával megindul az élet. Mert, akárcsak az embernek, az állatnak is kell a téli pihenő. Igaz, szinte azonnal kezdődik a mindenféle tilalmak időszaka, de azért egy-egy spiccbotos bodorkázás is lehet szórakoztató, nem csak a böhöm nagy pontyokkal, méteres csukákkal, zsinórszaggató harcsákkal való birkózás. Alig titkolt ellenszenvvel olvasom a szaklapokban egyre szaporodó cikkeket, amelyek (az eredményközpontúságra és főleg a horgászcikkek alig titkolt reklámozására fókuszálva) a legrafináltabb téli módszereket írják le, hogyan fogjunk keszeget, pontyot jég alól. Apropó, téli pergetés: két héttel ezelőtti cikkemben (A halak és a téli álom) tévesen írtam, hogy a szlovákiai horgásztörvény január elsejétől tiltja a pergetést és a kishallal történő rablózást. A pergetési tilalom kezdete február elseje. Tehát elvileg van még egy hetük a megszállott pergetőknek. De szerintem jobb a halakat békén hagyni ilyenkor. Egyszerűn azért, mert egyre csökken az állományuk, és nem éppen állatbaráti hozzáállás szünet nélkül zaklatni őket. Tehát: görbüljön a bot, de a maga idejében! Kövesdi Károly HETI TIPP Cseréljük le a zsinórt! AJÁNLÓ Év elején sokan megfogadjuk, hogy idén többet horgászunk, mint tavaly, tavalyelőtt. Aztán a fogadalmat vagy sikerül betartani, vagy nem. Egy dologról azonban fogadkozás nélkül sem szabadna megfeledkeznünk: soha ne induljunk első tavaszi horgászatunkra anélkül, hogy ellenőriznénk az ősszel, télen elrakott szereléket. Főleg a zsinórt, amely az egész évi használatban eléggé elöregszik, megkopik. Egyrészt a napsugár és a vízben levő vegyi anyagok roncsoló hatása miatt, másrészt a mechanikai (fák, kövek, kagylók stb.) súrlódás alaposan elnyüvi a kanócot. Amely különösen a nagyobb halak fárasztása közben sérül, vagy ha akadós terepen horgászunk. Akinek korlátozottak az anyagi lehetőségei, és nem akar minden szezonban új zsinórt vásárolni, az is megteszi, hogy megfordítja a dobon a zsinórt: így a használt, megkopott rész kerül alulra, a használatlan rész felülre. Persze, ez sem jelent tökéletes megoldást, különösen, ha nagy távolságra szoktunk horgászni, s eközben nagy mennyiségű zsinór szalad le a dobról egész évben. Szerelékünknek talán ez a lelke, így ezen kéne a legkevésbé spórolnunk. Botot, orsót nem vásárol minden évben az ember, ám a zsinór fogyó eszköznek számít, és nincs annál bosszantóbb, mint amikor egy- egy szép halat a hanyagságunk miatt veszítünk el, vagy mert nem tartottuk fontosnak a zsinórcserét. (- kk -) A Horgász melléklet legközelebb 2013. február 6-án jelenik meg. Bős, Mlynársky rad Z50. [Szolgáltatások háza] tel.: 031/558 4329, mobil: 0905 32G 052 Vásárul, Fő utca 111. [Szolgáltatások háza] tel.: 031/558 1723, mobil: 0917 335 553 MPl 30011
