Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-12 / 10. szám, szombat

Kultúra 9 www.ujszo.com UJSZO 2013. JANUAR 12. A Bohemian Betyars zenekar tagjaival beszélgettünk Stone Soup című, új albumukról betyárosan Szerették volna megmutatni, hogy az élet nem fenékig hegedű, bor, pálinka (Képarchívum) RÖVIDEN Dokumentumfilm a holokaustról Az STV kettes csatornája a holokaust közelgő világnapja al­kalmából bemutatja Lukáš Pribyl Elfelejtett transzportok című négyrészes dokumentumfilmjét. Az első rész holnap es­te 19.55-től látható az STV2-n. A sorozat befejező része, amely február 3-án látható, 2009-ben a Legjobb dokumen­tumfilm kategóriában elnyerte a Cseh Oroszlán díjat. 1942. szeptember 5-én közel száz cseh zsidó nőt -19-től 25 éves ko­rig - családjuktól elszakítva, Terezinből Észtországba, a Jaga­la nevű táborba szállítottak. A dokumentumfilm Észtország című része az ő sorsukról szól. A film interjúk, archív felvéte­lek, fotók segítségével mondja el a táborban töltött három év történetét. A lettországi része pedig még soha nem látott anyagok minimalista montázsával cseh zsidók százairól szól, akiket 1942-ben deportáltak Rigába. (SITA) Márai fotója a világűrbe repül Partizánske. Egy sztratoszférikus ballonon 30 kilométer magasba repítik ma kilenc órakor Márai Sándor fotóját. In me­moriam ő lesz az első kassai polgár az űrben. A ballont az Űrak­tivitások Szlovák Szervezete bocsátja fel. „Örülünk, hogy együttműködésünk Pavol Pekarčík rendezővel segít befejezni Az első kassai a világűrben dokumentumfilmet, amelyet a Kas­sa-Európa Kulturális Fővárosa 2013 megnyitóján vetítenek”- nyilatkozta a szervezet elnöke, Jakub Kapus. (SITA) Spielberg elhalasztotta a sci-fi forgatását Elégedetlen a rendező MTl-HÍR Kőleves A miskolci gyökerű Bohe­mian Betyars zenekar a magyar folklórt vegyíti a punk elemeivel. Az ösztö­nös vidámság és lendület, amelyet a közönség felé sugároznak, a zsigereikben van. Stílusuknak Gogol Bordello zenei világa adott határozott löketet. ALAAÁS1 KRISZTINA Decemberben megjelent új albumuk kapcsán beszélget­tünk a zenekar három tagjával, Szűcs Leventével (ének, gitár), Palágyi Mátéval (hegedű, vo­kál) és Fehér Gáborral (basz- szusgitár). Mi a leglényegesebb kü­lönbség az új és az előző le­mez között? Levente: Az új lemezhez már sokkal érettebben álltunk hozzá, ami köszönhető az el­múlt másfél év koncertjein szerzett tapasztalatoknak is. Mindenképpen jobb és kifor­rottabb lett, és még inkább bennünket tükröz, mert az elő­ző lemeznél még segítettek né- hányan, viszont ennél már mindent magunk csináltunk. A borítón egy léghajó lát­ható. Ennek mi a története? Máté: Sokat gondolkod­tunk, hogy mi legyen a lemez borítóján, rengeteg ötletünk volt, de egyik sem volt az igazi. Végül a budai várnál sétálva ta­láltam rá Kovács Z. József utcai művészre, akinek volt egy ha­sonló stílusú rajza, mint ami­lyen a mi hajónk is. Kérésünkre két hét alatt készített egy egye­di hajót. Levente: Ez az utcai művész rajzolta Török Ádám és a Mini Vissza a városba című albumá­nak borítóját is, és mi pont ezt a számot dolgoztuk fel az MR2 akusztikban. A léghajónak emellett szimbolikus jelentése is van: mi is tartunk valamerre, bejárjuk a világot. Az album címe Stone Soup, vagyis Kőleves, ami az egyik legismertebb magyar nép­mese címe is. Honnan jött ez az ötlet? Máté: Ezt a címet már ré­gebben kitaláltuk, hiszen lát­tuk, hogy sokféle stílus fog ke­veredni az albumon, olyan lesz, mint a kőleves: amit talá­lunk otthon, azt belerakjuk. Ez a népmese egyébként más né­peknél is létezik, tehát a kül­földiek számára is érthető, hogy mit takar a cím. Levente: Ugyanez van a le­mezen is: a magyar és angol nyelvűség is keveredik rajta, néha még a számokon belül is. Máté: Mivel szeretjük a kontrasztokat, és sok váltás ta­lálható az albumon hangzási­ig és tematikában is, ezért be­lefér ez az angol-magyar ket­tősség. Emellett zeneileg is na­gyon különbözik a két rész, nem csak nyelvileg. így nem is annyira feltűnő, ha nyelvet vál­tunk számon belül. Levente: Emellett szeren­csére egyre többet járunk kül­földre, és úgy gondoljuk, jó, ha értik, miről is énekelünk. Az új album érezhetően komorabb, melankólikusabb hangulatú, mint az előző. Ez tudatos váltás volt, mert új oldalatokat szerettétek volna megmutatni, vagy spontán dolog, mert Uyen a pillanat­nyi hangulatotok? Levente: Bizonyos értelem­ben tudatosabb. A lelki vilá­gom tényleg olyan, mint a szö­vegek, míg az elsőnél ez nem volt így. Akkor még nem mer­tem és nem is akartam annyira kiadni magamból ezeket az ér­zéseket. Ha valakinek nem tet­szik, hogy az új album szomor- kásabb lett, akkor engem lehet érte hibáztatni... Gábor: Szerettük volna megmutatni, hogy az élet nem fenékig hegedű, bor, pálinka, a való világnak van sötétebb ol­dala is. Egyfajta átmenet fi­gyelhető meg a lemezen, mert valahogy a két oldal között ra­gadtunk. Vannak számok, ame­lyek az előző lemez boldog le­begését idézik, viszont van né­hány sötétebb pont is rajta. Minek köszönhető, hogy a lemezbemutatóval egy idő­ben már két klipetek is volt az új albumon lévő két szám­hoz? Levente: Annak, hogy több pénzünk volt a koncerteknek köszönhetően. A Helynekem című számhoz készült klipet Miskolcon forgattuk az azonos nevű klubban, és a számot fel­kérésre írtuk barátainknak a hely megnyitójára. Máté: A 200 BPM című kli­pet pedig Strommer Gergely barátunk segítségével készítet­tük, aki rengeteg koncertre jött velünk, és rögzítette a bu­likat, az előzményeket, az uta­zást. Nem tiszta beállítások vannak benne, hanem tényleg olyan lett, amilyenek mi va­gyunk, spontán, pörgős az egész. Ezzel szemben a Hely­nekem teljesen más oldalun­kat mutatja meg, befogadha- tóbb, és talán a legpoposabb szám az albumon. Mik az idei terveitek? Máté: Minél több emberrel megismertetni az új albumot, minél több helyre, minél több országba eljutni. A magyarok reakcióit már ismerjük, kíván­csiak vagyunk a külföldiekre is. Reméljük, hogy idén még több emberhez jut el a zenénk, mert ez az, amit tényleg szeretünk csinálni. Los Angeles. Elhalasztotta az emberek robotok elleni há­borújáról szóló Robopocalypse című sci-fi forgatását Steven Spielberg rendező: a költségve­tést állítólag túl soknak, a for­gatókönyvet pedig túl gyengé­nek találta. A halasztást a film forgalma­zója, a Walt Disney vállalat je­lentette be minden indoklás nélkül. Eredetüeg idén ta­vasszal kezdődött volna a pro­dukciós munka, és 2014 áprili­sára tűzték ki a premiert. Az új ütemezésről egyelőre nincs hír. A Robopocalypse Dániel H. Wilson regénye nyomán ké­szül. Mint a rendező korábban elmondta: azt szeretné bemu­tatni, mi történik, ha az életün­ket megkönnyítő gépek egy­szer csak okosabbak lesznek az embereknél. Az intelligens ro­botok témája és az ezzel kap­csolatos morális kérdések már Spielberg A. I. - Mesterséges értelem című sci-fijében is fel­merültek. A forgatókönyvet a Dream­Works stúdió Drew Goddardra, a Lost - Eltűntek-sorozat egyik kulcsszerzőjére bízta, de pro­dukciós források szerint Spiel- bergnek egyáltalán nem tet­szett, amit kapott. A rendező emellett állítólag a 160 millió dolláros költségvetést is túl­zottnak értékelte, és úgy dön­tött, hogy egyelőre nem kezd bele a forgatásba. A filmhez az imdb.com onli­ne mozis adatbázis szerint An­ne Hathawayt és Chris Hems- worth-öt szerződtették. A Robopocalypse a felerész­ben az indiai Reliance Group tulajdonában lévő Dream­Works filmstúdió vállalkozása, amelyet a Fox stúdióval együtt kíván finanszírozni. A Fox ko­rábban a Steven Spielberg rendezte Különvélemény című film megvalósításában is szo­rosan együttműködött a DreamWorksszel. Az Argo-akció lett az év legjobb filmje, Ben Affleck lett a legjobb rendező, a legjobb akciófilm a Skyfall, a legjobb idegen nyelvű film pedig a Szerelem Kiosztották a díjaikat az észak-amerikai filmkritikusok MTl-TUDÓSÍTÁS Los Angeles. Az Argo-akció című túszmentő drámát válasz­tották az év legjobb filmalkotá­sának az észak-amerikai film- kritikusok, akik a filmet jegyző Ben Afflecket rendezői díjukkal is kitüntették csütörtökön, pár órával azt követőn, hogy kide­rült: az Amerikai Filmakadé­mia tagjai nem jelölték Afflecket a rendezői Oscarra. „Köszönet az akadémiának” - viccelődött a 18. alkalommal megrendezett Los Angeles-i díjátadón Affleck, majd hang­súlyozta, hogy számára a kriti­kusok díja az egyetlen, ami számít. A Kritikusok díját (Critics Choice Award) évről évre Észak-Amerika legnagyobb, filmkritikusokat tömörítő szer­vezete, a Broadcast Film Critics Association ítéli oda. A színészi díjakat a Steven Spielberg Lincoln-filmjének címszerepét alakító Daniel Day- Lewis és a Zero Dark Thirty című bin Laden-fílmben szerep­lő Jessica Chastain kapta. A kritikustestület külön ér­tékelte a vígjátékokat és az ak­ciófilmeket. A komédiák me­zőnyében a pálmát a Napos ol­dal vitte el, amely nemcsak a legjobb vígjáték, hanem a leg­jobb szereposztás díját is el­nyerte, a főszereplők, Bradley Cooper és Jennifer Lawrence pedig a műfaj színészi díját ve­hették át. A film rendezője, Da­vid O. Russell fiának ajánlotta trófeáját, aki - akárcsak a film főhőse - szintén mániás de­pressziós. „Azért készítettem ezt a filmet, hogy reményt nyújtsak neki” - mondta. Law­rence duplázott: Az éhezők vi­adalának sztárjaként a legjobb női akciószínész díját is meg­kapta. „Nem is olyan roszszak a kritikusok” - jegyezte meg. A legjobb akciófilm a 007 - Skyfall lett. A kritikusok alakí­tásáért Dániel Craiget szavaz­ták meg a legjobb akciószínész­nek. A Bond-film egyébként ugyancsak hoppon maradt az Oscar-jelölésnél: nem került be a legjobb film mezőnyébe. A messzi dél vadjai című független film gyermekszerep­lője, a kilencéves Quvenzhane Wallis a fiatal színész kategóri­ából került ki győztesként. A Katrina-hurrikán idején ját­szódó drámában szereplő kis­lány a legjobb színésznő Oscar- díjáért is versenyben van. Michael Haneke Szerelem című alkotása - amely öt Oscar- kategóriába jutott be - a kriti­kusokat is meggyőzte: a legjobb idegen nyelvű film díját ítélték oda neki. Quentin Tarantino pedig a legjobb eredeti forgató- könyvért járó elismerést kapta meg a Django elszabadul című spagettiwestemjéért. Az Oscar-jelöléseket vezető Lincolnnak Dániel Day-Lewis elismerésén kívül csupán egy további díj, a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó jutott a kritikusoktól. All Oscar-kate- góriában esélyes Pi élete ugyancsak két díjat vitt el, azo­kat is a technikai mezőnyből. A kritikusok díjazottjai: Ben Affleck, Jennifer Lawrence és Dániel Day-Lewis (TASR/AP-felvételek)

Next

/
Thumbnails
Contents