Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-29 / 298. szám, szombat
SZALON 2012. december 29., szombat 6. évfolyam, 49. szám Húsz évvel ezelőtt vált szét Csehszlovákia: nem sikertörténet a szlovákiai magyarság számára, de nem is végződött tragikusan A mečiarizmus öröksége ma is velünk él A rendszerváltás utáni első években több lehetséges út állt Csehszlovákia - és ezen belül a szlovákiai magyarság - előtt. Ma, visszatekintve talán úgy tűnik, többet és mást is el lehetett volna érni akkoriban. BUGÁR BÉLA Ugyanakkor felhívnám a figyelmet azokra a komoly veszélyekre, amelyeket akkortájt, a mečiarizmus idejében sikerült elhárítanunk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az 1992 és 1998 közötti időszak a mára is erősen rányomja bélyegét, és nagyban befolyásolja nemcsak azt, hogy milyen helyzetben vagyunk, hanem azt is, mit tudunk és mit akarunk tenni ezzel kapcsolatban. Az 1989-es események utáni pozitív hangulatot megtörte, hogy Meéiar 1992-ben megnyerte a választásokat. Volt bennünk egyfajta félelem, mit szeretne tenni újonnan szerzett hatalmával, és mennyire próbálja majd felszámolni a kisebbségi jogokat. De nem csak bennünk: emlékszem, hogy egy Havel köztársasági elnökkel folytatott beszélgetés után az újságírók megkérdezték tőlem, mit fogunk tenni, ha Meéiar el akarja venni jogainkat. Azt mondtam: nem lesz más lehetőség, mint bekeményíteni, és napirendre kell tűzni minden lehetséges megoldást. Azt tudtuk, hogy a jogfosztottság éveihez nem térhetünk vissza demokráciaidején. Maga Meéiar félelmet keltett ellenzékében, mert nemcsak öntörvényű volt, de egyben nagyon kemény és céltudatos is. Mindig a saját érdekét nézte, és meg is valósította, amit eltervezett. Ez egyébként minden irányban érvényes volt, a nyelvtörvénnyel kapcsolatban például még a Maticának is nekiment egy emlékezetes nyilvános csőriében, mert akkor úgy érezte, számára az a hasznosabb, ha náluk mérsékeltebb álláspontot képvisel. De az ilyen pozitívabb dolgok mellett is nyilvánvaló volt, miként viszonyul Meéiar ténylegesen a nacionalizmushoz. Tudtuk, hogy nem fél meglovagolni a nemzeti populizmus hullámát, ami rossz időkkel fenyegetett. Később többször is kimutatta a foga fehérjét a kisebbségek jogaival kapcsolatban. Csehszlovákia szétválása tehát azzal fenyegetett, hogy Meéiar keményebben tud fellépni a magyarok ellen. Ott volt azonban egy ellentétes irányba mutató számítás is: nyilvánvaló volt számunkra, hogy a szétválás után megnövekszik a számÚgy láttuk, nagyobb esélyünk lesz bekerülni a parlamentbe, esetleg a kormányzásba, vagy legalább hatni rá. arányunk az országban. Csehszlovákiában 4 százalék sem volt a magyarok aránya, Szlovákiában pedig 10 százalék fölé került. Úgy láttuk, nagyobb esélyünk lesz bekerülni a parlamentbe és esetleg részt venni a kormányzásban, vagy legalább hatni rá. De a kínálkozó lehetőségeket nem egészen tudtuk kihasználni, nem tudtunk a szétválásból elegendő hasznot húzni. Nem alakult ki az a közös fellépés és közös akarat a magyar politikusok között, amely lehetővé tette volna, hogy együtt kimondjuk: rendben, támogatjuk a szétválást, de bizonyos feltételekkel. Itt jegyezném meg viszont azt is, hogy azok, akik pár évvel később úgy nyilatkoztak, ekkor kellett volna az asztalra csapni és kijelenteni, hogy nem érvényes a trianoni szerződés, mert Szlovákia nem Csehszlovákiajogutódja, akkor, helyzetben, szokás szerint: hallgattak. Talán jobb is. Ma mindenesetre úgy látom, ekkor többet is el lehetett volna érni a magyarság számára, ami ma is több teret adna nekünk a cselekvésre. Voltak persze próbálkozások, főleg a kisebbségi jogvédelem terén. Az MKDM és az Együttélés közös pozsonyi klubja például már 1991-ben felszólalt a kisebbségi jogok alkotmányos garanciáját követelve. Mégis: némileg felkészületlenül érkeztünk el a szétválás pillanatáig. Ennek egyik oka az volt, hogy mindenki azt hitte, a kérdésről népszavazás dönt majd, amelyre fel lehet készülni, lehet érvelni és érdeket érvényesíteni. Amikor kiderült, hogy nem így lesz, taktikát váltottunk. Igyekeztünk a magunk korlátozott eszközeivel felhívni a figyelmet a kisebbségi jogokra, és próbáltuk a nemzetközi szervezeteket is bevonni a folyamatokba. A Magyar Koalíción belül működő pártok például azt kérték az EBESZ-től, Szlovákia felvétele előtt mérlegelje, hogy az ország betartja-e a helsinki alapelveket, és érvényesülhetnek-e a kisebbségi jogok. Azt is a lehető leghangosabban elmondtuk, hogy az alkotmány nem felel meg egy olyan jogállam ismérveinek, amely a kisebbségeket is egyenjogú partnerként kezeli. Ez a nemzetközi kapcsolat- tartás egyébként 1993 után sem szűnt meg, az Európa Tanácsot A legfontosabb tanulság: ha pragmatikusan képviseltük volna érdekeinket 1992 tájékán, ma jobban állnánk. is figyelmeztettük a kisebbségek jogállására, a kárpótlások visszásságaira, a névhasználati problémákra. A külföld nyomására a problémás paragrafusok közül több is módosult, még a Meéiar-éra nehéz évei alatt is. Amikor megtörtént a szétválás - tulajdonképpen gyorsabban, mint ahogy elképzeltük, minden átmenet nélkül -, egyaránt bejöttek a jó és a rossz számításaink. Meéiar kivillantotta a foga fehérjét, és egyre nagyobb nyomás nehezedett a magyarságra. De azt is kiemelném, hogy a dolog mindig úgy működött: minél nagyobb a nyomás, annál nagyobb az ellenállás. Az 1994-es választások eredményére adott válaszként például dél-szlovákiai polgármesterek, parlamenti és ön- kormányzati képviselők 1994 januárjában nagygyűlést tartottak, ahol arról egyeztettek, milyen jogok, milyen szintű önkormányzatiság kellene ahhoz, hogy az itt élő magyarok és egyéb kisebbségek védve legyenek az állam és a többség önkényével szemben. Aztán ott volt az ún. alternatív oktatás ügye is, amelyet egyértelmű támadásként éltünk meg. Az 1996-os tiltakozások szakmai vonulata mellett megszerveztük a politikai részt, és végül sikert értünkéi. Felléptünk Kováé köztársasági elnök oldalán is Meéiar elleni harcában, támogatására nagy tömeget sikerült összehívnunk Pozsonyba. Ebből az időszakból kiemelném a Horn Gyula akkori magyar miniszterelnök és Meéiar által aláírt 1995-ös magyarszlovák alapszerződést. A magyar kormányt akkor többször is figyelmeztettük - ahogy ma a Fideszt is -, hogy a magyar alkotmány értelmezésünk szerint azt mondja: a mindenkori kormány nemcsak felelősséget vállal a határon túli kisebbségekért, de nem szabad döntenie róluk bevonásuk nélkül. Ez az alapelv azonban sem akkor, sem azóta nem igazán érvényesül, és az itteni magyarság gyakran magyarországi belpolitikai játszmák túszává válik. Az alap- szerződés aláírásakor többször figyelmeztettük a magyar felet, mire ügyeljen, ennek ellenére megtörténhetett, hogy közvet(Tomáš Benedikovič felvétele) lenül az aláírás után a szlovák fél kijelentette: az Európa Tanács fontos, 1201-es ajánlásának azon részét, amely az autonómiához való jogot taglalja, nem hajlandó úgy értelmezni, hogy az relevánssá váljon szlovákiai kontextusban. A mai napig igaz, hogy a magyar kormány rendre belelép az efféle csapdákba, akkor is, ha a magyarság politikai képviselői jó előre figyelmeztetik. A meéiarizmusnak az ellenzéki együttműködés fokozódása vetett véget. Megalakult a szlovákiai ellenzéki pártok „kék koalíciója”, és együttműködési szerződést írt alá a Magyar Koalíció pártjaival. Megkerestük a közös megoldásokat a kisebbségi ügyek mellett gazdasági, szociális és egyéb kérdésekben is. Ez tette lehetővé, hogy 1998-ban a magyarok is részesei lehettek a kormányváltásnak. Ma is vallom: meg kell találnunk a partnereket ahhoz, hogy el tudjuk érni céljainkat. Csak az együttműködésen keresztül lehetünk sikeresek, még ha ez sokszor nehéz is. Ezzel párhuzamosan van egy másik tanulság is, ami utólag vált egyértelművé. Akkoriban túl nagy hangsúlyt fektettünk a koalíciós megbeszéléseken a kisebbségi témákra - és ha mindent nem is, de jelentős eredményeket sikerült elérnünk, mint például a párkányi híd újjáépítése. Nem maradt viszont elegendő erő és energia például a gazdasági ügyekre. Ha akkor keményebben ütjük a vasat, ma a régióink erősebbek lehetnének. Ez a két dolog ma is meghatározza a gondolkodásomat, és így működik a Híd is: keressük, sokszor meg is találjuk a partnert a másik oldalon, és a kisebbségi jogok mellett a gazdasági és szociális hátteret is figyelembe vesszük, amikor politikai kérdésekben döntünk. Csehszlovákia szétválása nem sikertörténet a szlovákiai magyarság számára, de nem is végződött tragikusan. Létrejött politikai képviseletünk, amelynek súlya 1998 után jelentősen meg is növekedett. Számos ügyben sikerült előrelépést elérnünk, miközben a mečiarizmus és szellemi utódainak kemény öröksége részben még ma is velünk el. De talán a legfontosabb tanulsága az: ha pragmatikusan képviseljük érdekeinket 1992 tájékán, ma jobban állnánk. Úgy érzem, a Híd megtalálta ezt a pragmatikus utat, és következetesen járta is az elmúlt évek során. Az önálló Szlovákia első néhány évének tapasztalata mély nyomokat hagyott bennem és a körülöttem levő emberekben, leckéi pedig iránytűként szolgálnak, amikor a jelen kihívásaira próbálok megfelelő válaszokat keresni. GLOSSZA Gondolatok a szuverenitásról FEDOR GÁL le vízió archívumából Csehszlovákia felbomlásáról. Nagyon érdekesek. És elfeledettek. Társam, Martin Hanzlí- éek, aki a témával kapcsolatban készített dokumentumfilm rendezője, egyre inkább átadta magát egy furcsa hangulatnak. Ha röviden kellene megfogalmazni, PetrPitharttól, Csehország egykori miniszterelnökétől vennék kölcsön egy-két mondatot: „Újabb és újabb kö- vetelésekkeljöttek. Soha nem ajánlottakfel semmit a közösbe!” Természetesen az akkori szlovák politikai vezetésre gondolt. Akaratlanul is eszembejut, hogyan próbáltam elmagyarázni egy ismerősömnek valamikor a 90-es évek közepén, Prágában a közös állam felépítésének szlovák ideáját alulról, a szabad polgártól kezdve, aki feladja szuverenitása egy részét a faluja, a városa, majd a szűkebb régiója stb. javáért, fel, egészen a közös föderatív államig. Mosolyogva kérdezett vissza: „Fordítva nem menne?” És valóban - a polgár szuverenitása felülről is épülhet, levezethető abból az egészből, az egyént meghaladó egységből is, amelyhez tartozik, amelyhez lojális. Pontosabban fogalmazva: kétirányú folyamatként kellene működnie - az állam hozzátesz valamit a te szuverenitásodhoz, te pedig az államéhoz. így kellene lennie. De térjünk vissza Pit- hart kijelentéséhez. Havaiéban így volt, és így volt, akkor a szlovákokban vagy a szegény rokon, vagy a frusztrált szomszéd mentalitása mutatkozott meg. Megszabadultunk ezektől a terhektől azzal, hogy önálló államunk van? Megoldódtak azok a gondok, amelyeket akkor érvként szolgáltak Csehszlovákia felosztása mellett? Erősebb ma az ország polgárainak nemzeti tudata? Az emberek lerázták magukról az érzést, hogy valaki kihasználja őket? Szilárdabb a helyzetünk a világban? Szlovákia lakosságának meghatározó része úgy érzi, hogy az állam megfelelően teljesíti a feladatait, és ez valóban az ő állama? Persze, a függetlenség kérdéséhez kapcsolódó konfliktusok talaján formálódhat a szlovák nemzeti eszme, a nacionalizmusjelenségével konfrontálódva formálódhat a szlovák polgári társadalom, a Szlovákia világban elfoglalt helyének kérdését kutatva formálódhat a szlovák identitás... És saját képességeink és forrásaink felismerésével a tényleges szuverenitás is. Ugyanakkor: Szlovákia lakosságának meglehetősen jelentős része szerint a nemzeti eszméhez, a polgári öntudathoz, az identitáshoz nem volt szükség sem hatósági engedélyre, sem önálló országra. De ez van. Időközben felnőtt egy új nemzedék. Egy olyan generáció, amely tesz a múltra. Csak remélhetjük, hogy ha egyszer ők is életterük dekonstrukciójá- hoz látnak, szintén bársonyosan teszik. Mert nemcsak az államról van szó, hanem a hazáról, az otthonról is, és ez sokak számára olyan érték, amelyért áldozat is vállalható.
