Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-22 / 295. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 22. Szalon 11 NOVELLA megittasodva, és az állvány mögül is látszott, ahogy a palettáról felitatja az ecsetre a szőkeséget érzékletesen visszaadó legesleghalványabb sárga árnyalatot. K. Anna abból tudta, hogy Alekszej flörtöl vele, hogy csak a sárga festékbe mártotta hegyes pemzlijét, s a képen, amit elkezdett, minden sárga lett. A teljes portré sárga volt. Sárga szobában sárga figura itta a sárga teát sárga teaasztal mellett sárga fonott vesszőfotelben, amire a sárgán lemenő nap sárga árnyékot vetett a meglebbenő sárga függönyön keresztül. Csak a csésze nem volt sárga. A csésze mindig gyönyörű volt, áttetsző porcelánfehér, aprólékosan kidolgozott mintázattal.- A csészén átsüt annak a lelke, aki teaiváskor az ajkaihoz emeli - mondta Alekszej. Ezért töltötte minden egyes sárga portréhoz más csészébe a pár szál jázminlevéllel ízesített zöld teát. K. Anna vágyott Alekszej flörtölésére. Odaadón leste az óhaját, mint a parancsot, s kész volt minden kívánságát teljesíteni. Amikor Alekszej azt mondta, hogy a csészén átsüt annak a lelke, aki..., K. Anna úgy igyekezett ajkain táncoltatni a csésze fodrozott szélét a madárcsőrrel, mint ahogy Pli- szeckaja hattyúja érintette a Bolsoj színpadát... Számyalón és törékenyen... Összerezzent az ajtónyitásra.- Kari néni, pelenkacsere - lépett be a nővér, hogy ügyeletváltás előtt mindennel végezzen, s rendben adhassa át a rajónt a váltótársának. - Tudom, hogy később szoktuk, de szenteste van, én is szeretnék időben hazajutni.- Jó, jó. De Alekszejt tessék kiküldeni a szobából. Hogy venné ki magát, ha a gróf lefestené...- Kari néni - ingatta a fejét a nővér, s elnézően mosolygott -, már megint az emlékezete! A gróf is hazautazott karácsonyra...- Nem hallottam a trojkát elhajtani - hitetlenkedett K. Anna. A nővér kezében megzizzent K. Anna csípőjén a tépőzár.- Meg is lennénk, Kari néni. Megtöltöm a termoszt is friss teával, de ne tessék túl sokat inni! K. Anna huncutul elmosolyodott. Ahogy a nővér a használt pelenkákat műanyag zacskóba tömte az ajtó elé tolt ágyazó- és szervizkocsin, féloldalt fordult, hogy meglátja-e Alekszejt az ajtón túl. Aztán csak annyit mondott:- Ha netán mégis megjönne a gróf, ne tessék bebocsátani! Nem találom a hattyús csészét, amit legutóbb hozott. Tea Alekszejjel TALLÓSl BÉLA Összerezzent az ajtónyitásra.- Hogy lehet, hogy maga? - kérdezte meglepetten, amint a nyíló ajtószámy irányába fordult, és látta, hogy szilaj tartással előrelép. - Hallottam, hogy elbukott a legjobb lovával, le kellett lőni szegény párát. Nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, talán maga is megsérült, azt hittem, azért nem jön. Aggódtam - mondta ellágyulva. S mivel nem kapott magyarázatot, csodálkozva a bejelentetlen megjelenésen, értetlenül hozzátette: - Nem hallottam, hogy érkezik a villához vezető kaptatón. Egymásra csukta a salátává olvasott lapokat, és maga mellé ejtette a könyvet. Nem kíváncsiskodott tovább, mivel Alekszej nem adott választ, nem számolt be és nem világosította fel a lóversenyen történtek körülményeiről. Sejtelmes mosollyal megkerülte a hintaszéket, a lovaglócsizma orrával arrébb csúsztatta a vaskos kötetet, hogy szabaddá tegye a járást, azután baloldalról fölé- állt. Letette a teaasztalra a tálcát a két csészével meg a porcelán teáskannával, és szervírozni kezdte a teát.- Zöld, ceyloni. A kedvence, ahogy szereti, pár szem jázminnal ízesítve.- Módfelett figyelmes, Alekszej! Örülök, hogy itt van. Azt hittem, nagyobb a baj. Az étkező melletti nagyszalonban mindenki önről beszélt, a futtatáson történteket taglalták. A bukását... Mindig mondtam, a lovak okozzák majd a vesztét. Óvni próbáltam, de maga önfejű, Alekszej. Nem enged. A férfi elegáns tartással emelte fel a bal tenyerén tartott desszertestül gazdagon mintázott fedelét.- Még langyos a kókuszos habcsók. Az áfonyamézben szétnyomtam néhány erdei szamócát - bolondította K. Annát, s az üvegtányéron átnyújtott habcsókra a mézkanállal fonálnyi vékony csurgatással körkörösen rácsepegtetett egy kis gyümölcsízes mézet.- Ahogy kérni szokta - s átnyújtotta K. Annának. - Jaszna- ja Poljana napsütötte mezejének érett szénaillatával. Az édesség elfoglalta, az evés pedig lefoglalta a gondolatait. Tovább nem firtatta, mi oka volt a távolmaradásra, megelégedett a ténnyel, hogy Alekszej ott van a szobában. Kortyolt a teából.- Finom, mint mindig - ismerte el, ahogy minden egyes alkalommal, teázáskor.- A régi jó szamovár! A gőz nyomása, ahogy kicsapódik belőle, egyenletesen oldja ki az aromát, és belepréseli a vízbe, parányi sem vész el belőle a levegőbe -Alekszej elegáns gesztusokkal nyomatékosította a mondatait. K. Annát nemcsak a tea, hanem Alekszej jelenléte is melegséggel töltötte el. Az ópiumként ható csészényi gyönyör mellé ámulattal itta a férfi szavait, ahogy a tea elkészítésének művészetéből újabbnál újabb rejtélyeket tárt fel előtte. Alekszej elragadó volt az eleganciájával, a szolidságával, a bájával, mellyel a női nemet képes volt magába bolondítani, és kivételes volt a tudása is. Folyékonyan beszélt franciául. Lehengerlő tökéletességgel, nem úgy, mint ő, K. Anna, aki anyanyelve mellé pedagógusképzőben, orosz-francia szakon tanulta meg mindkét nyelvet. Felnőtt fejjel próbálta elsajátítani a francia akcentust úgy, hogy eredeti francia beszédet nem is hallott, mert francia adót nem fogott a zsebtranzisztor. A francia nyelv szépségét Edith Piaf sanzonjaiból ismerte. Tanárai közül egy sem volt francia. Könyvekből, fonetikus átírás szerint tanulták és tanították a kiejtést. Alekszej gyerekkorában második anyanyelvként tanulta meg a franciát, Párizsból szerződtetett magántanártól. Érezni lehetett a hanglejtésében a hangzóilleszkedésnek azt a tökéletes finomságát, amit csak egy ős- franciától szívhat magába az ember. Ugyanez a finomság fejeződött ki a mozdulataiban, arcának rezdüléseiben is, ahogy a paraván mögül előszedte, felállította a festőállványt, kifeszítette a vásznat, és pingálni kezdett.- Megint egy teázós képpel akar megajándékozni, Alekszej - mondta K. Anna. - De hiszen annyit festett már ilyet rólam, a tearózsás csészével, a japánrózsás csészével, a tűzlüiomos csészével. Ó, szentséges isten... megint egy vadonatúj! Egy vagyont költ a csészékre, a közös teázásokra torpant meg egy pillanatra, amint felfedezte, hogy Alekszej új csészébe töltötte ki a teát.- Bent jártam a városban. A kínai kereskedésben bukkantam rá, remek portéka - fedte fel Alekszej az új csésze eredetét, és a fény felé tartva mutatta K. Annának, milyen finom erezettel égették bele a mintát a hártyavékony porcelánba. - Egyedi, kézműves munka. Tárt szárnyú madár, amelynek a csőre a csésze karimáját érinti. Mintha bele akarna inni a teába. Fennkölt, mitikus. Jól fog mutatni a kezében a képen! Két teázó madár, micsoda tüneményes, csodás pillanat az örökkévalóságnak! K. Anna elfojtott szenvedéllyel itta Alekszej költőisé- gét. Mint az igazi poéta, úgy festette le szavakkal is, amit a vászonra felvitt ecsettel. Kedves Anna, elréve- dek a haja színén. Mint a szőke mezők, ha dús kalásszal jő a sárguló nyár - áradozott Szászi Zoltán: Karácsonyi vers Már nem jár a tél álruhában, felvette fagypalástját, úgy feszít Agat tör, tavat ropogtat bőszen, lecsípi az égből felhők széleit. Zúzva jár, dúl-ful a szél előtte, hó duhog, felmordul az ég Vízcsépp, ha volt még, már jégbe hajlik, elvékonyodik kint a rét. Most tudod csak, árvák a mezők, s mily tétova, riadt a vad, Ahogy látja osonni a nap elé a szürke fagyos árnyakat. Fű sehol, csak egy bokor kóróit rázza még pár halk madár, Mintha mindenre ráhullott volna a bíbor arcú jéghalál. Kócos fenyők közt mókusok járnak, elkel a bunda, jó bizony, Ember jár kint a sűrű részen, elbotiik reccsenő ágakon. Fejsze csattan, pár csapás csak, s a kis fenyő kidől megadón, Vadkacsa riad, majd elalszik újra, csend ül le, s mereng csillogón. Ház bújik dombnál, hol fürge patakból mostanra épp egy ér maradt Malmot most nem hajt, pihen csobogva, elvisz és elhoz álmokat. Kéményből füst dől, bújna az égbe, szél parancsol, hogy nem szabad Legurul hát a tetőn a földre, s megöleli az árnyakat. Kis fenyő nyomot hagy, gyantája cseppen, elsöpri gyorsan a tegnapot Már látni, hogy ketten is talán ott majd kinyomják az ablakot. Két buksi fej, egymásnak koccan, hogy ki láthassa meg előbb A fát, mit apa húz ottan, végigsimítva a legelőt. Mi kerül rá, nem tudni még azt, de csillog már arcon, ég az öröm, Kisjézusnak van születése napja, nem kell bánkódni múlton és jövőn! Beragyog most a jó hír minden ablakba, végigszáll börtönön, palotán. A tél is megtorpan, szelét csitítja, harangszó bukdácsol a csodán.
