Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-22 / 295. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 22. www.ujszo.com VERS A SZALON Juhász Katalin: Egy víz alatti bárba' semmi harapnivalója, csak a kezem komiszul belém is vájja fogait tüskés báj bádogdobozban óra ketyeg várok amíg te is vársz húrok bánata fekete basszus halk vontatott zene születik eltévedtek és meghaltak apró üzeneteink könnyek mint nyakban gyöngyök a nyár utolsó csikkjei sírva vagyon álomból ébresztve lenni ugyanolyan kín mint születni egy fehér terítő felhőként lebeg valódiak a márványkezek ahogy a billentyűket simogatják édes és erős a méz melybe méhek fúltak bele kihűl az összes akkord és szivarfüst fűt csupán szétsimítom a terítő ráncait lebeg ez a víz alatti bár lirai tenor mondhatnánk a hangra mely konyakot rendel repedés a poháron képzeletem szüleménye kezemen a harapásnyom éber álom egy dal nyelvecskéi körülnyaldossák fülemet társasjáték székekkel nekünk kettőnknek nem jutott a sör habját a földre fújom és kortyolok szemedből a tükörben nézem az arcod és a tükörnek beszélek hozzád forró székeikről pattannak már a parkettre mindahányan vannak karomon feldagadt fogaid helye az összhang tökéletes savanyú a füst hamis a pénz és hazugok a szavak mégis kedvesek fülemnek zongorázni tanul a képzelet szomorú mohban PRÓZA Az utolsó csepp VERES ISTVÁN Orrában érzi a fahéjas légfrissítőt, a tusfürdő samponos buborékszagát, meg az érdesre kopott törölközők savanyú kipárolgásait oldalról. Szőrös, szalonnás alkarját kitenné a kád szélére, hogy jobban meg tudjon támaszkodni, és meg is lódítja a kezeit, de a hideg csempe elriasztja - gyorsan visszanyomja végtagjait a vízbe. Kinyújtja térdben behajlított lábait is, felerősítve a hódító hatást, amelyet a testét egyszerre elárasztó forró víz vált ki. Feje előrecsuklik, ő pedig csakis arra az egy szóra tud gondolni: jó. Mert jó. Hogy vége a napnak, végre ismét a kádban ülhet, hogy nincsenek gyerekhangok a közelben, és nem kell erőltetett, mély hangon megkérdezni tőlük, hogy jók voltak-e. Néhány emelettel feljebb valaki fémtárgyat koppant erősen a fűtőtesthez - a kazáncsövek véredényrendszere hosszú másodpercekig böfögi vissza a véletlenül keletkezett hangot. Még ez is jó. Meg ahogyan a víz fokról fokra, rétegről rétegre melegíti át először a bőrét, az izmait, majd a csontjait, az azok üregeiben tenyésző velővel együtt. Amikor a teste és a gőzölgő víz azonos hőmérsékletű lesz, a szemhéjaként funkcionáló áttetsző hártya nemcsak a szemgolyóját, hanem a gondolatait is beárnyékolja. Oroszországra gondol, ahonnan ez az egész história ered, Szent Miklóssal, a virgácsokkal meg a többi lehetetlen szokással együtt. Oroszország. Ahol a vodka enyhe és népszerű, a tejet pedig télen fagyott korongokban kapni. Hirtelen mintha maga is érezni kezdené ezeket a teleket, sőt, mintha már nem is egy kád forró vízben, hanem a berepedezett talajú, kopár, zuzmós tundrán feküdne pucéran. Szemhéja visszahúzóik, mint a macskakarom, az izmai pedig egyszerre rándulnak egy akkorát, hogy még a habos víz is megcsobban körülötte. Ahogy néhány másodperce, most újabb hideg vízcsepp zuhan átforrósodott lábfejére. Pontosabban nagylábujjának horpadt körmű, románosan ívelt begyére, majd szétáradva a körmön, a lábfeje irányába folyik tovább, ha nem is a fény, de egy kifejlett csótány sebességével. Ez az, amit nagyon képes gyűlölni, talán még jobban, mint a felső tagozatos gyerekeket, akik trágár kérdéseket küldenek utána, mivel már tudják, mi az igazság a december hato- dika körül. Hogy már a forró vízben sem lehet az embernek nyugta, ott is elérik a kellemetlenségek - gondolja a következő hideg csepp után. A dolog azért is aggasztó, mert éppen emiatt vásárolt néhány hete egy teljesen új csaptelepet - a régiben ugyanis a gumitömítést már nem volt elég kicserélni, elkoptak a rézbetétek is, ráadásul az egykor divatos porcelánfogantyúk helyett már nem lehet újakat kapni. Kifizetett érte nem kevés pénzt, most pedig ott van, ahol előtte - az új csapból is jönnek a lába fejére a hideg cseppek. Saját dolgát nehezítette meg, mert bár a régi telep több sebből vérzett (persze csak vizet), de legalább egyszerű és bejáratott mozdulatokkal néhány hétre el lehetett állítani a csöpögést. Fogantyúk le, rézbetét ki, tömítések le, újak fel, betét vissza, ráhúzni, fogantyú visszaszúrva, csavarhúzóval rá- erósíteni - ennyi volt az egész, szerencsésebb napokon ötperces művelet. Ez az új viszont már vízkeverős - egyetlen, forgatható karral működik. Ehhez ó már nem ért. Nem megoldás az sem, ha pozíciót cserél a kádban, mert akkor a lábfeje megmenekül ugyan a fagyos cseppektől, a nyakát viszont a hideg fém csaptelepnek kénytelen támasztani, vagy ha ezt nem teszi meg, úgy is beleakad. Nem, a csapnak a helyén kell maradnia - szögezi le a fahéjas illatfelhőben hunyorogva, majd megállapítja, hogy csak tíz centiméterrel kellene megemelni a kád vízszintjét ahhoz, hogy mind a húsz lábujja a meleg folyadékban legyen. így elkerülhető lenne a kellemetlen hideg cseppekkel való találkozás. Izgatottságában fel is rúgja a kart, máris forró vizet zúdítva a kádba. Még hét centi, még öt centi - veszi számba a kilátásokat, közben a kád peremére készített sárga törölközőre fekteti tarkóját. Eszébe jut, hogy másnap már a rendes munkahelyére váiják. „Holnap a menzán megszólítom a bozontos szőkét, aki a folyosó másik végén dolgozik, az idétlen, színes feliratokkal összera- gasztgatott ajtóban. Úgy intézem, hogy egy asztalra rakjuk le a tálcánkat, aztán majd megkérdezem tőle, hogy...” - bátorodik meg a hirtelen sikerélménytől. Az izgató tervezgetésnek viszont véget vet egy furcsa hang, amely a kád túlsó feléből jön. Mint amikor valaki kihörpinti a fazék alján maradt krumplilevest. Tovább fülel, majd jobb lába begörbített ujjaival elzárja a csapot. A zúgás megszűnik, de a szürcsölő hang még tart, majd fokozatosan abbamarad. A túlfolyó ! A víz a kádban elérte a túlfolyó szintjét, így az oldalsó kijáraton távozik a kádból, ahelyett, hogy az ő lábujjait védené a hideg cseppektől! Mert hogy azok még kiállnak a vízből, tehát továbbra is ki vannak szolgáltatva a hidegen zuhanó cseppek könyörtelenségének. Most látja, hogy a kád mintha nem lenne szabványszerű - a túlfolyót szokatlanul alacsonyan szabták bele -, mindössze félig képes tehát megtelni a fürdőalkalmatosság. Már látja a soron következő cseppet is. Ahogy áttetsző hidegségével először csak egy halvány dudorként bukkan fel a csap nyílásának krómozott peremén, aztán egyre gömbölyödik, hogy amikor körte alakúvá dagad, ismét a lába fejére zuhanjon. „Nekem ebből elegem van, jövőre legyen más a Mikulás” - lendít magán egy nagyot, és mielőtt még ki tudna egyenesedni, a radiátorcsövön melegedő törölközőértnyúl. A kád mellé ledobott kabátja és nadrágja jó minőségű vörös bársonyból készült, ezért csak a fehér, pamacsos széleken meg a levetett szakállon látszanak meg a vérfoltok az esés után. Na meg persze a nehéz, öntöttvasból készült kád szélén, amely a jobb füle mögött a koponyáját szétcsapja. „Agyból és kádból sosem szabad hirtelen kiugrani” - hallotta kisgyerekként számtalanszor a nagyanyjától, talán túl sokszor is ahhoz, hogy komolyan vegye, esetleg megjegyezze az intést. Meg hát az olyan hétévesforma gyerekeknek már akkoriban is más izgatta a fantáziáját. Az üveggolyók például, meg hogy honnan lehetne gyufát szerezni anélkül, hogy az otthoniak rájöjjenek. Na és persze a Mikulás. CD-AJÁNLÓ Öröme az égnek, ünnepe a földnek - Szalóki Ági hangján PUHA JÓZSEF Elsőre meglepődtem azon a minap hallott megállapításon, mely szerint egy-egy karácsonyt évekkel, évtizedekkel később korántsem az ajándékok, hanem a külsőségek, egyebek mellett a zene, az aktuális karácsonyi sláger vagy az a hanghordozó juttatja eszünkbe, amit az ünnep előtt és alatt a legtöbbet hallgattunk. Karácsonyi albumokkal bőségesen el vagyunk látva, az előadók, zenekarok többsége készít ilyet, mivel azzal jó esetben minden évvégén a középpontba kerülhetnek. Most egy olyan, idén megjelent nagylemezt ajánlok olvasóink figyelmébe, amelyre garantáltan emlékezni fogunk sok év távlatából is, sőt évről évre elővesszük. Egyszerűségével és nagyszerűségével ugyanis a magyar zenetörténet legszebb ünnepi CD-i közé sorolható. Ezen nincs mit csodálkozni, a klasszikus karácsonyi dalokat a népzene felől érkező énekesek tolmácsolják a leghitelesebben, ráadásul az előadó, Szalóki Ági a magyar népzenei színtér egyiklegjobbja. Az Öröme az égnek, ünnepe a földnek című albumon zömmel magyar népi énekek csendülnek fel, ismertekés kevésbé ismertek egyaránt. ,A lemezre egy csokorra valót válogattam azokból a dalokból, amelyeket otthonról, nagymamámtól hozok, és archív • felvételekről, később népzenei gyűjtőútjaim során, falusi asszonyoktól tanultam” - mondta el az énekesnő. A zeneszámok minimális hangszerelést kaptak, sőt három dal hangszerkíséret nélkül hallható, az egyiket egy kislány, Papp Juli énekli. A Dicsőség mennyben az Istennek című szerzeménnyel induló és az Újesztendő, vígság- szerző cíművel záruló album háttérzenének is ideális, ha pedig figyelmesen hallgatjuk, elmélkedésre késztet. Az előadó is így van ezzel. „Legfőképp azt adta nekem ez a lemez, bogy gondolkodni kezdtem a karácsonyról. Miben áll az én hitem, szeretetem? Várom-e valóban a gyermek Jézust? Mit jelent ez az eljövetel? Milyen változást hoz nekem és mit a vüág számára? Hogyan megy végbe ez? Megváltó, megszabadító. Mit jelentenek ezek a szavak? Keresem a válaszokat: zenében, versekben, emberekben, a természetben. Decemberben, amikor a Föld északi féltekéjén fényre és melegre vágyunk, a természettel együtt valamiféle halálközeli állapotban vagyunk. Jó volna az újjáéledés, születés élményét átélni. Sötét van, de tudjuk, hogy kivilágosodik. Együtt vagyunk, készülünk. Elkezdtünk várákoznť’-mondtaÁgi.
