Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-21 / 294. szám, péntek
8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 21. www.ujszo.com TOLLVONÁS Itt van a világvége? PUHA JÓZSEF „2012 éve. Fogadjunk, nem lesz világvége. Ha lesz, úgyis beledöglesz. De ne félj, mert mondom, hogy nem lesz. Világvége” - hallható a Junkies az interneten a napokban debütált Világvége című rövid dalocskájában, amelyet csak annyira szabad komolyan venni, mint azt, hogy ma bekövetkezik az esemény. A zenekar tényleg nem hisz a mai világvégében, különben nem holnap adná ki, vagyis (azért legyünk óvatosak) tervezi kiadni a Mi van veled? Semmi? című nagylemezét, és holnap akarja bemutatni a Papp László Budapest Sportarénában a Tankcsapda vendégeként. A zenészek bizonyára panaszáradatban tömének ki a mi van veled kérdés hallatán. A zeneiparban komoly átalakulások folynak. Még az optimista szakemberek is kongatják a vészharangot, a pesszimisták pedig temetik a könnyűzenét. Mifelénk a zenészek többségének már minimálisra apadt a korábbi legfontosabb bevételi forrása, a hanghordozók eladásából származó. A szűkülő CD-piacot a nyugati országokban is nehézkesen felváltó digitális zeneforgalom az egykori szocialista blokkban évek óta gyerekcipőben jár, nehéz, sőt egyenesen lehetetlen meggyőzni az emberek jelentős részét a fizetős dalletöltés fontosságáról, ha ingyen is hozzájuthatnak mindenhez. A zenészek egy csoportja már csak promóci- ós célból készít CD-t, hogy több fellépése legyen, a koncertezés manapság szinte az egyetlen bevételi forrás. Csakhogy a koncertpiacot korunk tehetségkutató tévéműsorainak aktuális sztárocskái uralják, akiket - miután véget ér a show - mindenhová hívnak, pedig saját repertoárjuk akkor még nincs. Mire elkészül a saját dalokat felvonultató nagylemezük - ha egyáltalán eljutnak odáig -, már le is cserélődtek az újakkal. Abszurd. A zeneipar sok sebből vérzik, de nyúlván a mostani helyzetből is megtalálja a kiutat. A jövő az amatőr zenészeké és a másodállásban zenélőké. Aki csak a könnyűzenére épít, annak nagyon fel kell kötnie a gatyáját, különben felkopik az álla. Ezt jó lett volna elmondani a hétvégi X-Faktorban is, mert abból azt szűrhettük le, hogy minden a legnagyobb rendben van. Pedig nagyon nincs. És éppen ezek a műsorok a baj fő okozói, tök feleslegesen telítik a piacot, már-márvilágvége- volumenű katasztrófát okozva a zeneiparban. Spiró Kvartettje szlovákul Pozsony. Ma este mutatják be a Malá Scénán Spiró György Kvartett című darabját, Anton Korenči rendezésében. „Négy színész, három szék és két vüág egy vígjátékban, amely a szomorú jelenünkről szól” - foglalták össze az alkotók a lényeget. A történet arról szól, mivé deformálta az egyszerű kelet-európai kisembereket az elmúlt rendszer, (juk) Ne nyomkodjuk össze-vissza a távirányítót (Képarchívum) Bibliai történet, bizarr Dickens-átdolgozás, családi filmek, „élő" hóember Csatornamustra A karácsonyi időszak a hosszú tévézések ideje is. Nézzük, mivel rukkolnak elő idén a magyar tévécsatornák! JUHÁSZ KATALIN Az Ml műsorszerkesztői ismét elérkezettnek látták az időt a Sissi-sorozat ismétlésére. Az első részt 24-én vetítik 14.40-től, aztán naponta élvezhetjük, délutánonként. Jézus életét számtalanszor feldolgozták már filmben. Az Ml december 24-én, illetve 25-én 17.55-től egy két részes amerikai-olasz-német változatot tűzött műsorára 1999-ből. A rendező, Roger Young a lehengerlő nagytotálok és a beszédes közelik mestere, csinált már filmet Mózesről, Józsefről, Salamonról, sőt Herkulesről és Drakuláról is, újabban pedig az Esküdt ellenségek: Los Angeles című népszerű krimisorozat egyes részeinek stáblistáján tűnik fel a neve. Ez a film 30 éves korától követi a Megváltó életét, a szépen vasalt jelmezek mellett a másik zavaró tényező benne, hogy Pétert a Montal- bano felügyelőt alakító színész játssza. (Roger Young Bibliasorozatának másik darabja, a Pál apostol egyébként 25-én 22.25-től látható a Dunán.) 20 órától a Diótörő akciófil- mesített, látványos verzióját vetíti az Ml, utána pedig egy másik sokszor feldolgozott mű, a Jane Eyre következik. Charlotte Bronté nehéz sorsú nevelőnó- jének történetét ezúttal a fiatal japán-amerikai Cary Fukunaga álmodta filmre, lágy pasztellszínekben, visszafogott érzelmekkel, az éteri Mia Wasikows- kával a címszerepben. A Reszkessetek betörők! nélkül immár huszonkét éve nincs karácsony, ez minden idők legtöbbet vetített családi filmje. A magyar csatornák közül idén az RTL Klub tűzi műsorára az elnyűhetetlen amerikai vígjátékot 24-én 18.55-től, majd másnap ugyanebben az időben a második részt. A legbizarrabb karácsonyi filmet szintén az RTL Klub kínálja Karácsonyi rémek címmel, amely Dickens Karácsonyi énekének sajátos feldolgozása. Ez a film tulajdonképpen már átcsúszik szerdára, 0.35-kor kezdődik. A TV2-n télapókkal lesz tele a nap, talán a legaranyosabb történet A pót télapó (15.05), amelyben Whoopi Goldberg filmproducerként egy szereplőválogatáson kifogja az igazi Télapót, aki utódot keres magának. A Dunán karácsony este fő műsoridőben (20.15) egy ko- morabb hangulatú angol családi film látható Egy varázslatos karácsony címmel, amelyet Mozart közkedvelt operája, A varázsfuvola követ (21.45), Kenneth Branagh rendezésében. Ebben a romantikusra dizájnolt operafilmben a mesén van a hangsúly, a zene szinte csak kiegészíti a történetet. Karácsony másnapjára kifulladni látszik a kínálat, csak két filmet tudunk jó szívvel figyelmükbe ajánlani. A TV2-n 14.50-től Ben Affleck, illetve inkább az ő „bérelt családja” igyekszik Túlélni a karácsonyt. Az Ml-en pedig Michael Keaton a Hóbarát 21.45-től. A cím borzalmas magyarítása ne riasszon el senkit, a film eredeti címe Jack Frost, azaz a főszereplő neve, aki mindig is híres zenész akart lenni, ám amíg ezen dolgozott, elhanyagolta családját. Karácsony estéjén végzetes balesetet szenved, egy évvel később azonban visszatér, a sors különös tréfájaként a fia által épített hóember testében. Még egy esélyt kap arra, hogy családjával szemben rendezze a tartozását. Ez egy olyan vígjáték, amely drámai elemeket is tartalmaz, egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató. ■mznniHi Vigyázat, Műcsarnok! Budapest. December 28-án Vigyázat, Műcsarnok! - újra címmel rendez konferenciát a kortárs művészeti központ. Négy szekcióban tartanak előadásokat a kultúrpolitika, az intézményvezetés, a kritikai reflexiók és a művészeti közélet aktuális kérdéseiről. A felkért előadók között van Keserű Katalin, a Műcsarnok egykori főigazgatója és a jelenlegi vezető, Gulyás Gábor is. De tart előadást Rockenbauer Zoltán, az első Orbán-kormány, illetve Bozóki András, a Gyurcsány-kormány kulturális minisztere és L. Simon László, a jelenlegi kabinet kulturális tárcavezetője. Délután művészeti szakemberek, esztéták és neves képzőművészek tartanak előadásokat. (k) Film Andersen uj mesejebol Koppenhága. Megfilmesítik Hans Christian Andersen dán meseíró nemrég megtalált Fagy- gyúgyertya című meséjét. Peter Flinth dán rendező rövid animációs film formájában viszi vászonra a történetet. Esben Brage helyi történész véletlenül bukkant a hatoldalas szövegre egy Andersen nevét viselő 190 éves füzetben a Nemzeti Irattárban Oden- sében, a szerző szülővárosában. A Faggyúgyertya meséjében a főszereplő gyertya csak különböző csalódások után találja meg „helyét az életben”, amikor végül egy tűzszer- szám meggyújtja. (MTI) A karácsonyi vásárlás kaland is lenet Legendárny príbeh na filmovom plátne Nézzen be a Panta Rhei-be, és válassza ki a megfelelő ajándékot saját magának és szeretteinek (csaknem) végtelen kínálatukból J.R.R. TOLKIEN J.R.R. Tolkien A HOBBIT A könyv cselekménye a Gyűrűk ura trilógiához kötődik. Bilbó története a mitológia világába vezeti olvasóit. 232 oldal 7,95 € Vásároljon könyveket a Panta Rhei karácson)! katalógusából 25€ értékben, és ajándékul 3€ érétkü utalványt kap további vásárláshoz Panta Rhei Élmény minden oldalról MPl20079