Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-14 / 288. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 14. www.ujszo.com Szlovákia az uniós átlag 73 százalékán áll 7 százalékponttal előztük meg Magyarországot ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Luxembourg. Szlovákia az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) terén tavaly az Európai Unió átlagának 73 százalékán állt, ezzel a 20. helyen tanyázik a 27 tagú szervezet fejlettségi listáján. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat figyelembe vette a vásárlóerő-paritást, vagyis az adott ország árszínvonalát. Már csak 4 százalékpont választ el bennünket a legszegényebb régi uniós tagállamtól, Portugáliától. A legfejlettebb ország Luxemburg, 271 százalékos mutatóval, viszont az adatot torzítja, hogy a nagyhercegségbe külföldiek tízezrei ingáznak Németországból és Belgiumból, akiknek tevékenysége beszámítódik az ország GDP-jébe. A második legfejlettebb ország Hollandia 131 százalékkal. Ausztria az előkelő negyedik helyen tanyázik 129 százalékkal, Németország mutatója pedig 121 százalék. A volt szocialista országok közül a recesszióba került Szlovénia továbbra is éllovas (84%). Csehország a maga 80%-ával átugrotta az agonizáló Görögországot (79%), Magyarország idevágó adata 66%, ami csupán a 23. helyhez elegendő, Lengyelországé pedig 64%. Az unió sereghajtói Románia (49%) és Bulgária (46%). (SITA, iDnes) RÖVIDEN Nem lesz vita a milliós bírságról Pozsony. A smeres többség újra elutasította az SDKÚ javaslatát, a kormánynak nem kell beszámolnia a parlament előtt az Union Egészségbiztosító tulajdonosával elvesztett nemzetközi perről. Pavol Frešo, az SDKÚ elnöke azt szerette volna tudni, hogy az egészségbiztosítók nyereségének betiltása miatt mekkora bírságra számíthat pontosan Szlovákia, (lpj) Bezák ma színt vall a cseh tévében Prága. Róbert Bezák leváltott nagyszombati érsek a cseh televíziónak adott interjújában közölte, hogy leváltása a kommunista rezsim koncepciós pereihez hasonlatos. Mivel az interjút csak ma este sugározza a ČT, mindössze annyi szivárgott ki, hogy Bezák nem kímélte a katolikus egyházon belül uralkodó viszonyokat, (akt.) Felsőoktatási törvény elfogadva Pozsony. Hosszas vita után fogadta el tegnap a parlament a felsőoktatási törvényt. A jogszabály például lehetőséget ad az egyetemi tanároknak arra, hogy az eddigi heti 69 óra helyett legtöbb 119 órát tanítsanak le. Az egyetemi tanároknak a törvény szerint már csak három munkaviszonyuk lehet, s ebből csak egy lehet főállás. (TASR) Rendkívüli ülés az oktatásügyről Pozsony. Tegnap délután kezdődött a parlament rendkívüli ülése az oktatásügy helyzetéről. Az ülés összehívását az ellenzék kezdeményezte. Dušan Čaplovič oktatási miniszter azzal vádolta az ellenzéket a parlamentben, hogy úgy viselkednek, mintha az oktatási rendszer megváltói lennének. Bugár Béla, a Híd elnöke arra emlékeztette a tárcavezetőt, éppen az első Fico-kormány alatt hirtelenjében bevezetett oktatási reform vezetett oda, hogy a tanulóknak nem voltak könyveik. A vita lapzártánkig nem ért véget, ugyanis a Smer jóváhagyta, hogy az ülés a végszavazásig tartson. (SITA, TASR) Marad a kereszt és a glória Pozsony. Mégis lehet kereszt és glória a Szent Cirill és Metód érkezésénekjubileumára kiadott kéteurós emlékérmen. A pénzügyminisztérium tegnapi közleménye szerint az Európai Unió Tanácsa rábólintott az NBS tervezetére. Két tagállam korábban fenntartásokat fogalmazott meg az éremábrán látható glória és kereszt miatt. A franciák és a görögök az EU Alapjogi Chartájában található vallási sokszínűséget értelmezték vallási semlegességnek, követelve a szimbólumok eltüntetését. A pénzügyi tárca tájékoztatása szerint most az EU Tanácsában egyhangú döntés született, így jövőre a jegybank kiadhatja a pénzérmét. (MSz) Ügynökharc a védelmi tárcánál Pozsony. Martin Glváč védelmi miniszter szerint titkos akták jutottak ki a katonai titkosszolgálat irattárából, amelyek a volt titkosügynökök egymás közti háborújának céljaira szolgálnak. A tárcavezető szerint ugyan az akták hamisak, de komoly kárt okoznának a belügyminisztériumnak. Ľubomír Gaiko (SaS) korábbi miniszter szerint a botrányért ajelenlegi tárcavezető a felelős. (TASR) Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy jó pár csatlakozó buszra az eddiginél tovább kell várni Menetrendek: a megye dönt Pozsony. Nemcsak az utasok, a buszjáratokat üzemeltető társaságok is bírálják az új vasúti menetrendet, amely múlt vasárnap lépett hatályba. A menetrendet a megyék állítják össze, kisebb módosítások lehetnek. DEMECS PÉTER A busztársaságok azt állítják: már a menetrendről való egyeztetések során egyértelmű volt, hogy a vonatok gazdaságos és kielégítő kiszolgálása szinte lehetetlen lesz. Ezért aztán az utasoknak meg kell barátkozniuk azzal a ténnyel, hogy néhány vonatjárathoz csatlakozó buszra az eddiginél többet kell majd várni. A héten többször tájékoztattunk arról, milyen nehézségeket okozott az utasoknak az új vasúti menetrend. Nemcsak a vonatok indulási és érkezési időpontját bírálják sokan, hanem például azt is, hogy a korábbihoz képest lerövidítették a szerelvényeket néhány járaton, így nagyon sok embernek állnia kell a vonatban, ha egyáltalán felfér a tömött szerelvényre. Az utasoknak ráadásul a járatok pontatlanságával is meg kell barátkozniuk, hiszen több forrásból hallottuk már, hogy nincs olyan nap, hogy a délutáni vonatok pontosan elinNem egyezik a menetrend dúlnának. így aztán az utasok könnyen lekésik a csatlakozó buszjáratokat, amelyek sok esetben egyébként még a vonat állomásra való beérkezése előtt elmennek. Prioritások kérdése A kialakult helyzetet jól ábrázolja Pered esete. Vágsellyé- re a fővárosból 17:45-kor érkezik be egy vonat, a legközelebbi csatlakozásra viszont az utasoknak egy órát kell várniuk, a korábbi busz ugyanis 17:23 órakor indul az állomásról. Csepregi Zoltán, a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat párkányi irodájának vezetője lapunknak elmondta: a szóban forgó 17:23 órakor induló busz a 17:06 órakor beérkező személyvonat utasait szolgálja ki. ,Áttanulmányozva az utasmozgási mutatókat, ezt a prioritást határozta meg a megyei hivatal. A későbbi gyorsvonat kiszolgálását a később, 18:45-kor induló busz végzi, melynek indulási ideje egyben a Duslo dolgozóinak munkavégzéséhez is van igazítva” - pontosított Csepregi. Emlékeztetett, hogy a buszközlekedési társaságok csupán kivitelezői a menetrend szerinti közlekedésnek, elvégzik a megye, város által jóváhagyott, megrendelt menetrendekben lefektetett járatokat. „Az idén kiadott vonatmenetrend komoly kihívás elé állította a megyei hivatal, mind az egyes városi hivatalok munkatársait. Már ezeken az egyeztetéseken megállapítható volt, hogy az ilyen „szórásban” érkező, induló vonatok gazdaságos és egyben kielégítő kiszolgálása szinte lehetetlen lesz. Az esetek többségében a megyei hivatal munkatársainak meg kellett határozniuk a prioritásokat, mely vonatok kerülnek a csatlakozási listára és mélyek kiszolgálása csak egy esetleges későbbi időpontban lesz lehetséges a helyközi járatok esetében” - magyarázta érdeklődésünkre Csepregi. Részleges módosítás még lehet Valamivel könnyebb helyzetben vannak a helyi közlekedést biztosító városi hivatalok, mivel ott a menetidő lényegesen rövidebb, így a meglévő kapacitás mellett esetenként többször is lehetséges az autóbuszok indítása. A többi buszközlekedési társaságtól is hasonló információkat kaptunk. Az utasok panaszaival, véleményével foglalkoznak, de a menetrendeket a megyék állítják össze a prioritások alapján. Érdemi változás csak akkor lehetséges, ha ezek a prioritások megváltoznak. A részleges módosítások, a járatok indulásának pár perces módosítása viszont nem kell, hogy áthidalhatatlan problémát jelentsen. Rontott az MKP, javult a Híd, parlamentbejutna Daniel Lipšic új pártja, a NOVA Közel 5 százalékot rontott a Smer Új SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Focus után az Abakis ügynökség is megerősítette a Smer népszerűségének csökkenését: december eleji felmérésük alapján a kormánypárt 37,11 százalékos támogatottsággal rendelkezett. A parlamentbe a jelenleg is képviselettel rendelkező pártok jutnának be, plusz Dániel Lipšic új pártja, a NOVA 5,49 %-kal. Az Abakis szerint a kormánypárt támogatása az utóbbi egy hónapban zuhant ekkorát. „November elején még 42 százalékot mértünk a Smernek” - mondta lapunknak Peter Šrútek, az Abakis ügyvezetője. Ajelentős, közel 5 százalékpontos esésben szerinte közrejátszik a jelenlegi gazdasági, társadalmi helyzet. Az elmúlt egy hónap egyik legjelentősebb eseménye volt a pedagógussztrájk, de közrejátszhattak a folyamatosan romló gazdasági előrejelzések is, amelyek miatt a költségvetés tervezetét is többször módosítani kellett. A Smemek már a Focus november közepén nyilvánosságra hozott mérése is jelentős, több mint négy százalékpontos esést jelzett az egy hónappal korábbi Pártok támogatottsága (%-ban) Abakis december Focus november .Smer 37,11 37,8 OĽaNO 11,69 9,0 KDH 10,69 10,9 SaS 9,31 7,2 SDKÚ 7,52 7,6 Híd 6,92 5,4 NOVA 5,49 2,7 MKP 3,22 5,0 SNS 3,7 4,6 Forrás: SITA, ú eredményhez képest. Šrútek szerint a viszonylag nagy, 1177 fős minta nemzetiségi szempontból is reprezentatívnak számít, tehát a kisebbségek aránya megfelel benne az országos átlagnak. A felmérés alapján a Híd egy kissé eltávolodott az 5 százalékos határtól, de az MKP újra a parlamenti küszöb alá esett vissza. Az Abakis ügynökséget korábban több szakember is bírálta, mert augusztusban több mint 10 százalékos támogatottságot mért Dániel Lipšic akkor még nem létező pártjának, (lpj, sita) A kormány feltehetően eláll a tervétől, vállalhatnak munkát a regisztrált állástalanok Mégis dolgozhatnak a munkanélküliek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Feltehetően meghátrál a kormány, és engedi dolgozni a nyilvántartott munkanélkülieket. A szociális ügyi tárca néhány hete a foglalkoztatási törvénynek olyan módosító javaslatával áll elő, miszerint a munkahivatalban regisztrált állástalan személyek egyetlen cent jövedelemmel sem rendelkezhetnek, ellenkező esetben kikerül a nyilvántartásból, vagyis elveszítik a munkanélküli- vagy a szociális segélyt, és az egészségbiztosítási járulékot sem fizetné utánuk az állam. Jelenleg havi 143 eurós bevételig legálisan dolgozhatnak. Ezt a lehetőséget jövő év áprilisától a kormány eltörölte volna. A javaslat negatív visszhangot váltott ki, nem tetszik sem az érintett munkanélkülieknek, sem a munkaadóknak, sem a szak- szervezeteknek, és az ellenzék is keményen bírálja a törvény- módosítási tervezetet. Véleményük szerint ugyanis az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő személyek elesnének attól a lehetőségtől, hogy a munkanélküli-segély mellett - s annak letelte után is - legalább néhány euróhoz jussanak. A tárca indoklása az volt, hogy ha a munkanélküli dolgozhat megbízási szerződésre (dohoda o vykonaní práce), akkor még nehezebben jut állandó munkához, mert a munkaadónak ez a megoldás kényelmesebb. A Munkáltatók Országos Uniójának titkára, Martin Hošťák szerint azonban az állam így elveszi még ennek a kis összegű bevételnek a lehetőséget is azoktól, akik alacsony végzettségük vagy egyéb okok miatt hosszú éveldg képtelenek elhelyezkedni. A minisztérium szóvivője, Michal Stuška ugyan megerősítette, hogy visszavonják javaslatukat, továbbra is az a véleményük, hogy a munkanélküliek szerződéses munkavállalása csak arra jó, hogy a munkaadók így álcázzák a feketemunkát. (sán)