Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)

2012-12-10 / 284. szám, hétfő

10 Autó-motor ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 10. www.ujszo.com Hátulról és elölről egyaránt jól mutat Pontosan azt kínálja, amit elvárunk tőle. Elfogadható ára, külalakja és nem utolsósorban fogyasztása teszi szerethetővé ezt a Renault járgányt. Mégane Coupé: távol áll az ájulás határától A kupé néhány évtized­del ezelőtt azon autók közé tartozott, amelyről minden sofőr álmodo­zott. Mindenki ilyet akart. A piac azóta szó szerint túltelítődött ezekkel a modellekkel, így van miből válogatni. Új korszakot élünk, már más világ van, mint évti­zedekkel ezelőtt. Én meg kíváncsi voltam, hogy a Renault lépést tud-e tar­tani a korral. ÚJ SZÓ-TESZT Nem ez az első Mégane, amelyet szerkesztőségünkben tesztelhettünk. A ráncfelvarrá- son átesett Coupé legnagyobb újdonságai a motorházban rej­lenek, hiszen ez a modell új erőforrásokkal jelent meg. A tesztelt járgányt a nagy népszerűségnek örvendő díze- les, 1,6 dCi motor hajtotta. Ami a külsőt illeti, meggyő­ződésem, hogy a háromajtós kompakt modellek közt aligha találnánk szebbet. Az általam tesztelt háromajtós Mégane-t másként nem is emlegetik Franciaországban, mint Cou­pé. S nemcsak azért, mert ket­tővel kevesebb ajtaja van a családi modellnél, hanem fő­ként azért, mert az A-oszlop mögött minden része más. A járgány valamivel laposabb, agresszívabb formája van, sportos mivolta ellenére pedig városi, hétköznapi használat­ra is megfelel. A háromajtós modellek klasszikus problémájára, a ha­talmas elülső ajtókra, itt sem sikerült megoldást találni, így helyenként akrobatamozdula­tokra van szükség ahhoz, hogy a szűk parkolókon kiszálljak az autóból. Azért zavaró apróságok is akadtak Az amúgy sportos kinézetű utastér úgy egyben nagyon jól mutat, az anyagok nemcsak ránézésre, tapintásra is kelle­mesek. Ami engem zavart, az a rádió Renault Mégane Coupé 1,6 dCi Forgatónyomaték (cm3) Váltó Legnagyobb teljesítmény 1598 hatfokozatos manuális 96 (kW)/130 (le) 4000 fordulat/percnél Forgatónyomaték 320 (Nm) 1750 fordulat/percnél Végsebesség (km/h) 200 Gyorsulás 0-ról 100 km/órára 9,8mp Hosszúság/Szélesség/Magasság (mm) 4312/1804/1423 Alapmodell aktuális ára 13 390 euró Tesztelt modell ára a felszereléssel 23 370 euró és a navigáció aránylag bonyo­lult kezelése. A sofőr szempont­jából sokkal praktikusabb len­ne, ha a rádió a légkondicioná­ló vezérlése felett volna, s nem fordítva, mint ebben a modell­ben. A klímának viszont van­nak jó tulajdonságai, például automatikusan elzárja a külső levegő áramlását, ha egy bűzölgő teherautó után va­gyunk kénytelenek araszolni. Az viszont érthetetlen, miért került a tempómat gombja a kézifék mellé, ettől unprakti- kusabb helyet nehezen lehetett volna találni. Kicsit meglepett, hogy az utastérben csak egyetlen po­hártartó van, s ez is túl szűk ahhoz, hogy egy 0,4 literes po­hár beleféljen. Az ajtóban sem találunk erre a célra használha­tó rekeszt, ami nagy kár. Vezetés Ahogy már említettem, a Mégane Coupé nem sportautó, még ha első ránézésre annak néz is ki. Technikáját a klasszi­kus családi Mégane-ból kapta, tehát inkább olyan nyugis jár­gányról van szó, amely ha kell, nagyon agüis is tud lenni - fő­leg ezzel a motorral. Bár magasabb sebességnél jól fekszik az úton, s ha gyorsan szeljük a kanyarokat, bizton­ságérzetet ad, viszont a vezeté­si élmény távolról sem közelíti meg azt, amit más, sportosabb modellek kínálnak. Az elülső üléseken elég hely van, de minél kényelmesebben helyezkedünk el, annál na­gyobb a valószínűsége annak, hogy a hátul utazók szenvedni fognak. A hátsó tolatókamera na­gyon jó beruházás lehet, főleg azoknak, akik nem bíznak par­kolási képességeikben, a ruti­nosabb sofőröknek viszont elég a klasszikus parkolószenzor. Motor Nem ez az első eset, hogy a Renault-Nissan konszern fej­lesztette 1,6 dCi erőforrás ke­rült a kezem ügyébe, s mint máskor, most is elégedett vol­tam vele. Nagy pozitívum, hogy a hat­fokozatos manuális sebesség­váltó rendkívül pontos - ez a francia járgányokban inkább ritkaságnak számít. Tény, hogy egy ilyen külle­mű autótól valamivel nagyobb teljesítményt várnánk, de a 130 lóerő is elégséges a laza vezetéshez. Nem mondhatni, hogy lassú, másrészt új gyor­sasági rekordok felállításához természetesen alkalmatlan. A 320 Nm-es forgatónyomaték jelentős része már elvileg 1500 fordulaton megvan, a Mégane viszont igazán csak 2000 fordulat felett ébred fel. Ami a fogyasztást illeti, le a kalappal, de tényleg. Manap­ság, amikor a magas üzem- anyagárak miatt szinte már vérzik az ember szíve, mikor te­litankolja autóját, én főleg a fo­gyasztási értékeket tudom po­zitívan értékelni egy autóban. A teszt során városban 5,3 li­teres átlagfogyasztást értem el 100 kilométeren. Városon kí­vül, amikor a sebesség 60-90 km/óra között mozgott, a fo­gyasztás 3,4 literre csökkent. Gyorsforgalmi úton, 110 km/órás sebességnél valamivel magasabb, 4,5 Uteres szinten tartható a fogyasztás 100 kilo­méteren. 120 km/órás tempó­ban is csak 5,1 litert kíván meg az autó, 130 km/óránál pedig a fogyasztás 5,4 literen marad - az egyhetes átlagom 5,1 liter volt, ami bámulatos eredmény. Összegezve és kiemelve A Renault Mégane Coupé nem nagy meglepetés. Ponto­san azt kínálja, amit az embe­rek elvárnak tőle. Elfogadha­tó ára, külalakja és nem utol­sósorban fogyasztása. teszi rendkívül szerethetővé. A sportos kivitelezés miatt aránylag korlátozott lesz a ki­látás hátra, s zavaró, hogy a csomagtér nyílása is maga­sabb, ami körülményesebbé teszi a bepakolást. S végül csak a margóra jegy­zem meg, hogy az általunk tesztelt modell ára extrafelsze­relés nélkül 19 390 euró, vi­szont nem egész hatszáz euró­ért már az erősebb, 2,0 TCe erőforrású, 132kW/180LE teljesítményű modellt is meg­vásárolhatjuk, s ez a többletki­adás már megfontolandó.

Next

/
Thumbnails
Contents