Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)

2012-12-10 / 284. szám, hétfő

dollárt kér a kongresszustól a Sandy hurrikán által sújtott államok megsegítésére A nap száma: Obama EGESZSEG 14. oldal 2012. december 10., hétfő Ára 0,55 € (előfizetőknek 0,49 €) 65. évfolyam, 284. szám www.ujszo.com A nap mondata: Fico úgy törődik az emberekkel, mint a bolha a kutyával. Jozef Kollár, az SaS képviselője, annak kapcsán, hogy az Unionnal szemben pert vesztett az állam Nem drágul a karácsonyi hal A 2,5 kilónál könnyebb ponty kilója 3,60 euró körül lesz A Biztosítás nélkül » ne vezessen! Drága mulatság lehet a közúti baleset hifrnőm Szigeti László az Országos Tanács új elnöke, Csáky Pál is a kibővített elnökség tagja MKP: Berényi József harmadszor Kürt. Berényi József csúcstartó lett: harmadszor is az MKP elnökévé választották. Az Országos Tanácsot Szigeti László vezetheti majd, az elnökséget pedig kibővítették: így Csáky Pálnak is jutott hely benne. MÓZES SZABOLCS Harmadszor is az MKP elnö­kévé választották Berényi Jó­zsefet, ez korábban a párt egyik vezetőjének sem sikerült - igaz, minderre két és fél éven belül került sor. Berényi a párt szombati közgyűlésén megerő­sítette pozícióját. Ismét kihívó nélkül győzött, 168 szavazatot szerezve (a voksoló küldöttek 90%-a támogatta). A régi-új elnök megválasztása után ki­fejtette: az eredmény nagyon erős mandátumot ad arra, hogy megvalósítsa elképzelése­it. A párt második legfontosabb funkcióját Szigeti László sze­rezte meg. Az Országos Tanács új elnöke a szavazás második fordulójában 124 szavazatot szerzett, egyértelmű győzel­met aratva. Az első körben 90 voksot kapott, 33-mal többet, mint Petheő Attila és 48-cal többet, mint Csúsz Péter. A közgyűlés módosította a szeptemberben elfogadott új alapszabályt is. A cél az elnök­ség kibővítése volt: 15 helyett 18 tagú lett. így helyet kapha­tott benne Csáky Pál is (124 szavazattal) - ha a régi szabá­lyok szerint állt volna fel a ve­zetőség, akkor nem jut be. Be­rényi szerint nem az exelnök miatt módosult a szabályzat, több régió is igényelte a bőví­tést. Csáky egyébként jelölést kapott mind a pártelnöki, mind az OT-elnöki tisztségre is, ám egyik felkérést sem fogadta el. Két és fél év leforgása alatt ez volt az MKP negyedik közgyűlése - igaz, Magyar Kö­zösség Pártja néven az első. Be­rényi értékelő beszédében ki­emelte: meg kell majd szokni­uk, hogy egy ideig nem lesz közgyűlés, a következő évek­ben a most felállt elnökséggel dolgozhat a párt. A vezetőség reméli, a következőre csak 2016-ban kerül sor, az elkövet­kező hónapokban a megyei vá­lasztásokra kíván összpontosí­tani. Részletek a 2. oldalon. NAHÁT! Zabhegyező nem kötelező Washington. Gyakorla­tiasabb olvasmányokra, köztük szigetelési útmuta­tóra és növényhatározóra cseréli az amerikai iroda­lom klasszikusait a 2014-től életbe lépő új isko­lai tanterv az Egyesült Ál­lamokban. Az ötven állam­ból 46-ot érintő új tanterv szerint a kötelező olvasmá­nyok legalább 70 százalé­kának nem-fikciós műnek kell lennie, ezzel segítve a diákok felkészülését a mun­kaerőpiacon való későbbi elhelyezkedésre. Mindez azt jelenti, hogy Jerome David Salinger Zabhegyező című regényét informáló szöve­gekre cserélik. A javasolt nemfikciós olvasmányok listáján szerepel az ameri­kai Környezetvédelmi Ügy­nökség szigetelési útmuta­tója, valamint az invazív növényfajokkal foglalkozó kaliforniai Invasive Plant Council által kibocsátót nö­vényhatározó. (MTI) Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint az ellenzékkel karöltve stabilizálnák a nyugdíjrendszert Többet nem nyúlnak a második nyugdíjpillérhez Pert vesztett Szlovákia Fizethetünk az Unionnak Pozsony. Az Alkotmánybíró­ság után a nemzetközi döntőbí­róságon is pert vesztett Szlová­kia az Union Egészségbiztosító tulajdonosával, az Achmeával szemben. A nemzetközi testület az első Fico-kormány idején ho­zott, az egészségbiztosítók nye­reségképzését megtiltó törvény miatt döntött így. Szlovákiának 22 millió eurót kell kifizetni kár­térítésként, valamint 3 millió euró perköltséget. ,A szlovák Alkotmánybíróság, és a nem­zetközi döntőbíróság ítélete egyértelműen mutatja, hogy az egészségbiztosítók kisajátításá­ra tett kísérletek sikertelenül végződnek, és sokba kerülnek a szlovák adófizetőknek. Ezt a pénzt sokkal jobban fel lehetne használni a szlovák egészség­ügy minőségének javítására” - mondta Willem van Duin, az Achmea ügyvezető igazgatója. A pénzügyminisztérium szerint nem érvényes és nem hajtható végre a nemzetközi döntőbíró­ság által az Union ügyében ho­zott ítélet. A döntőbírósági eljá­rásban részt vevő félnek az íté­let kézbesítésétől számított há­rom hónapon belül van joga fel­lebbezni az ítélet ellen. Vizsgá­lat tárgya az is, mennyiben jo­gosult a döntőbíróság ítéletet hozni az ügyben. Elfogadhatat­lannak nevezte Peter Kažimír pénzügyminiszter a Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című műsorában a döntést, hozzátéve, hogy Szlovákia fel­lebbezni fog. Az Európai Unió bíróságához szeretnének for­dulni. „Véleményünk szerint ebben a kérdésben nem a nem­zetközi döntőbíróságnak kell dönteni” - mondta a miniszter. Jozef Kollár, az SaS képvise­lője arra emlékeztetett, Robert Fico miniszterelnök már 2007-ben is azt nyilatkozta: nem fél, csak pereljenek a bizto­sítók. A bírósági döntés további részleteiről a 2. oldalon olvas­hatnak. (TASR, SITA) AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS rlMjj 5 0 unni USD GBP CZK HUF PLN HRK ▼ A ▲ ▲ T ▼ Mérsékelten derült idő Judit, Telefon: *771335 705014 ........ 1,2905 0,8061 25,208 283,96 4,1312 7,5238 A hőmérséklet -6 és -2 fok között alakul. Loretta 02/323 77 777 Míg mások a hétvégén dideregtek, ők élvezték a hideget. Az Alacsony-Tátrában mintegy 50-en mártóztak mega dermesztő vízben. (TASR-felv.) TASR-HÍR Pozsony. A kormány nem akar újra beavatkozni a máso­dik nyugdíjpillér rendszerébe annak érdekében, hogy további forrásokhoz jusson a költségve­tés, ez csak néhány sajtótermék találgatása - mondta Peter Ka­žimír pénzügyminiszter a Szlo­vák Rádió Szombati Párbeszé­dek vitaműsorában. A pénzügyi tárca első embere szerint jelen­leg a nyugdíjrendszer stabilizá­sása van napirenden, ezt az el­lenzékkel megegyezve alkot­mánytörvényben kellene meg­erősíteni. „Két-három hónapon belül elfogadhatnánk az alkot­mánytörvényt, ebben bebeto­nozhatnánk a nyugdíjrendszer paramétereit” - mondta a mi­niszter, hozzátéve: az első, az állami pillért is beleértve. Ivan Švejna, a Híd szakpolitikusa megerősítette, egy informális tárgyaláson már megvitatták a nyugdíjrendszer kérdését.

Next

/
Thumbnails
Contents