Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)

2012-12-10 / 284. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 10. www.ujszo.com Koalíció és verseny lesz a megyei választásokon Indulhatnak a tárgyalások UJ SZO-HIR Kürt. Az MKP szombati közgyűlése után a párt legfőbb feladata a megyei választásokra való felkészülés lesz - hangzott el a kongresszuson. Berényi Jó­zsef elnök szerint a párt vezető­sége nem fog beleszólni abba, mely régió hogyan dönt - külön méretteti meg magát vagy koalí­cióban indul. Berényi szerint nincs egységes séma, mindenütt mások az igények. Úgy véli, a többségi magyar körzetekben jobb lenne versenyezni a Híddal - a Bugár-féle párt nevét egyszer sem ejtette ki a közgyűlésen ott viszont, ahol a magyarság ki­sebbségben van, össze kellene fogni. Hasonló véleményen van Csáky Pál elnökségi tag is, aki ezekben a régiókban szélesebb koalíciókat látna szívesen. Berényi szerint eddig csak in­formatív jellegű megbeszélé­sekre került sor, a tényleges egyeztetések a közgyűlés után indulhatnak. Úgy tudjuk, a tár­gyalások januárra lesznek üte­mezve, nagyrészt várhatóan a Híd helyi politikusaival egyez­tetnek. A Hídban szintén nincs központi ukáz, ott viszont in­kább fordított a helyzet, mint az MKP-nál. A magyar többségű régiókban nagyobb a hajlandó­ság a közös indulásra, mint azo­kon a vidékeken, ahol a magyar­ság kisebbségben van. Berényi szerint megfontolandó, hogy az MKP saját megyeielnök-jelölte- ket indítson. „Az erdélyi és a vajdasági példák is azt mutat­ják, az önálló magyar jelöltekre való szavazás esélyének a meg­adása fontos lélektani hatást váltkľ’-mondta. (MSz) RÖVIDEN Nem követeli Borec fejét az ellenzék Pozsony. Nem az igazságügyi miniszter leváltása a cél, csak az igazságszolgáltatás helyzetéről kíván vitatkozni az ellen­zékjelentette ki Pavol Hrušovský (KDH) tegnap a Szlovák Te­levízió 5 perc múlva 12 című műsorában. Az ellenzék előbb rendkívüli ülésen akarta megvitatni az igazságügy helyzetét, majd miután ezt a Smer meghiúsította, a miniszter leváltását kezdeményezte. Pavol Paška (Smer) házelnök tegnap ígére­tet tett, hogy lehetőséget biztosít az igazságügy helyzetének megvitatására a költségvetés elfogadása után. (TASR) Megegyezés a zsolnai kórházban Pozsony. Megegyezett a zsolnai kórház vezetése az ügyele­tet elutasító orvosokkal, ennek lényege, hogy egy orvost sem bocsátanak el, de a béreken havi 74 ezer eurót takarít meg a kórház. Az egészségügyi tárca elemzi, hogy az ügyelet megta­gadása nem minősíthető-e az orvosi segítség elmulasztásá­nak, ami viszont törvénybe ütköző kihágás. (TASR) Elment az utolsó személyvonat - meggyászolták Tiltakozók Rimaszécsen SZÁSZl ZOLTÁN Rimaszécs. Közel ötven helyi lakos tiltakozott a vasúti sze­mélyszállítás leállítása ellen Rimaszécsen, ahol a település ál­lomásán szombaton, a régi me­netrend szerint 14.56-kor elbú­csúztatták az utoljára indított személyvonatot, koszorúval, gyászszalaggal díszítve fel gé­pet. Ambrúzs Zoltán vasutas, Rimaszécs önkormányzati kép­viselője szerint a kistérség és a település szempontjából is rossz döntés volt a vasúttársaságj árat- leépítése, az új menetrend sze­rint már nem lesz közvetlen járat sem Feled, sem Tornaija felé. Az itt élőknek egyedül az autóbusz­közlekedés marad alternatíva­ként, eddig iskolába, munka­helyre, orvoshoz, hivatalos ügyeiket intézni főleg vonattal jártak. Több vasúti pályamun­kás is arról számolt be, hogy a személyforgalom leállítása után kénytelenek lesznek buszbérle­tet vásárolni, ami havi 40-60 eu­ró többletkiadást jelent. Ondek nem érti, hogy jött ki a 11,2%-os emelés Maradtak a táblabérek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A pedagógusbérek fokozatos, 50%-os emelése mel­lett a Gazdasági Együtt­működési és Fejlesztési Szerve­zet (OECD) azt is elvárja Szlo­vákiától, hogy racionalizálja ok­tatásügyi rendszerét - nyilat­kozta a TA3 hírtelevízió tegnapi vitaműsorában Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter. Bár a kormány szerint januártól 11,2%-al nőnek átlagban a ta­nárbérek, a szakszervezet hol­naptól elindítja a megyeszékhe­lyekre tervezett stafétasztráj­kot. Pavel Ondek szakszervezeti vezető nem érti, miből számolta ki a kormány az említett 11,2%-os növekedést. „Nem a táblabérek megemeléséről van szó, azok 5%-kal nőnek. Az első bérkategóriában, ahová a kez­dő tanárok tartoznak, ez 25 eu­rót tesz ki, a legmagasabban pedig 40-et” - szögezte le On­dek. „Itt nemcsak a fizetésekről van szó, hanem az iskolák gaz­dasági körülményeiről és tech­nikai felszereltségéről is” - tette hozzá. (TASR, vps) A tisztújítás után az MKP alelnöki posztjain csak egy változás történt, kibővítették az elnökséget Berényi megerősítette pozícióját Jó lóra tettek? Berényi maradt az MKP elnöke. (SomogyiTiborfelv.) Kürt. Tisztújítás és alap­szabály-átírás - a Magyar Közösség Pártja megtar­totta első közgyűlését. Berényi József pártelnök megerősítette pozícióját, az elnökség több mint harmada új tagokból áll - részben a bővítésnek is köszönhetően. MÓZES SZABOLCS Az MKP az utóbbi időben be­lejött a kongresszusok tartásá­ba. A 2010 júniusában elvesz­tett parlamenti választás óta ez volt a negyedik, egyben a har­madik tisztújító. Az ismét újra­választott Berényi József érté­kelő beszédének elején ki is emelte: meg kell majd szokni­uk, hogy egy ideig nem lesz közgyűlés, a következő évek­ben a most felállt elnökséggel dolgozhat a párt. A kongresszus fő eredménye a régi-új pártelnök megerősö­dése. Berényi részben „kény­szerből” lett 2,5 éve elnök - a vesztes választások után senki sem akart a párt élére állni a következő években aztán foko­zatosan megerősítette pozíció­ját. Tavaly áprilisban még úgy tűnt, lehet kihívója Csáky Pál személyében, most viszont már jó ideje egyértelmű volt, hogy nem lesz ellenfele - még ha Be­rényi szokás szerint visszafo­gottan is nyilatkozott jelölésé­ről, a járási konferenciák támo­gatásához kötve indulását. Bárdos helyett Szigeti 2012-ben már megkérdője­lezhetetlen volt a párton belül, hogy a márciusban ismét el­vesztett parlamenti választások után is ő marad az elnök. A so­kak szerint a párt 2010 óta legszűkebb vezetésének számí­tó Berényi-Bárdos-Farkas-Szi- geti négyes fogat egyik tagja szombaton a háttérbe vonult. Bárdos Gyula nem indult az Or­szágos Tanács elnöki posztjá­ért, ám megyei mandátummal továbbra is az elnökség tagja maradt. Helyét Szigeti László vette át, aki viszonylag maga­biztos fölénnyel nyert. Infor­mációink szerint a második körben vereséget szenvedő Petheő Attila mögött színes re­gionális koalíció alakult ki, ám ez nem volt elég győzelméhez. Az első körben szerzett 57 vok- sa viszont jelzi, a jövőben té­nyező lehet a hetekkel ezelőtt a párt egyik legnagyobb, komá­romi járási szervezete élére megválasztott politikus. Csúsz Péter az OT-elnöki versenyben csak a 3. helyet szerezte meg. Új arcok A vezetőségbe viszonylag sok új arc került. A szakmai al- elnökök között csak egy akad, A. Szabó László Szigetit váltot­ta az oktatási alelnöki poszton (97 vokssal már az első körben nyert). Farkas Ivánnak (gazda­sági), Németh Gabriellának (szociális ügyi) és Őry Péternek (közigazgatási alelnök) nem akadt kihívója, Miklós László a második fordulóban (111 voks) győzve őrizte meg mező- gazdasági alelnöki tisztét. Regionális kvóta alapján 10 jelölt jutott be az elnökségbe - a korábbi 7 helyett. A kong­resszuson emiatt alapszabályt is módosítottak, 18 tagúvá bő­vítve a vezetőséget. Itt Szupe- rák Mária, Köteles László, For­ró Krisztián, Kiss Beáta, Cziria Attila és Samu István az új tag. Csákycsak epizódszereplő lett Információink szerint az el­nökség kibővítésének egyik oka, hogy Csáky Pálnak is helyet tudjanak szorítani a vezetőség­ben. Berényi szerint nem erről volt szó, a régiók irányából ér­kezett nyomás. „Azt mondtuk, fölösleges egymással szemben véres küzdelmet vívni akkor, amikor kényelmesen tudjuk bővíteni az elnökségi tagok számát” - indokolta a döntést. Másrészt ha nincs a bővítés, ak­kor Csáky nem került volna be az elnökségbe - ami fő célja volt, s törekvése nem volt ellen­tétes a párt csúcsvezetőinek akaratával. Az exelnök ezzel együtt csak epizódszereplő volt a kongresszuson. Paška házelnök szerint az állam 250 millió eurót spórolt, Dániel Lipšic szerint a kár 40 millió euró A Smer továbbra is egybiztosítós rendszert akar ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem ingatta meg a kormány elhatározását, hogy az Union Egészségbiztosító anya­cége, a holland Achmea pert nyert Szlovákiával szemben a nemzetközi döntőbíróságon, és az ítélet szerint 22 millió eurós bírságot és hárommillió eurós perköltséget kell kifizetnie. A Smer megkérdőjelezi az ítélet jogosságát, és kétségbe vonja a bíróság illetékességét is. Robert Fico pártelnök kiemelte, hogy ez még nem jogerős ítélet, és a kormány mindenképpen fel­lebbezni fog ellene. Dániel Lipšic (NOVA) korábbi igaz­ságügyi miniszter szerint azon­ban Fico félrevezeti a közvéle­ményt, a beruházásvédelmi megegyezés szövegéből egy­értelmű, hogy nincs lehetőség fellebbezésre. „A megállapodás szövegéből egyértelműen kide­rül, hogy egyszintű eljárásról van szó” - állítj a Lipšic. Szerinte a Szlovákiának okozott kárhoz hozzá kell számítani a jogi kép­viseletért fizetett 15 millió eu­rót is, vagyis a kár valójában 40 millió euró. Fico továbbra is azon az állás­ponton van, hogy megengedhe­tetlen a nyereségképzés az egészségbiztosítók esetében, és a kormány végrehajtja az egész­ségügyi biztosítási rendszer át­alakítását is: létrejön az egybiz­tosítós rendszer. A párt abban bízik, hogy egészen az Európai Bíróságig viszik az ügyet, és az majd Szlovákia javára dönt. Vladimír Maňka alelnök szerint a testület már több döntést ho­zott hasonló ügyekben, és nem a magáncégek javára döntött. Pa­vol Paška (Smer) házelnök sze­rint az államnak a két és fél évig tartó nyereségstop 250 millió eurót hozott a konyhára. Szerin­te ugyanis a biztosítók áúagos éves nyeresége 70-80 millió eu­ró volt. Paška szavait azonban megkérdőjelezi, hogy az Union Egészségbiztosító létrejötte óta veszteséges volt, bírósági ítélet tehát nettó 22 millió nyereséget jelentneki. (SITA,lpj) Robert Fico elégedett kormányával, szerinte nem bosszantják felesleges vitákkal a társadalmat Még titok a pozsonyi és a nagyszombati jelölt A Smer továbbra is tartja az irányt (TASR-felvétel ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Nagyszombat. Továbbra is nyitott, hogy ki lesz a Smer me- gyeielnök-jelöltje Nagyszombat és Pozsony megyében, a párt kongresszusa csak a többi me­gyére vonatkozóan erősítette meg az elnökjelölteket. A Smer öt megyében a jelenlegi megyei elnököket indítja újra, Trencsén megyében Jaroslav Baska ko­rábbi védelmi minisztert, par­lamenti képviselőt jelöli a me­gyeelnöki székbe. Robert Fico szerint a két fennmaradó me­gyében speciális helyzet állt elő: Nagyszombat megyében a jelen­legi elnököt, Tibor Mikušt a HZDS jelölte, igaz, a Smer támo­gatásával, Pozsony megyében pedig Pavol Frešo (SDKÚ) nyert egyedüli ellenzékiként. „Ez a helyzet sok tárgyalást kíván, azt akarjuk, hogy jelöltünket más pártok is támogassák” -jelentet­te ki Fico. Megerősítette, már ki­választották a jelölteket. A kong­resszuson Fico megdicsérte kormánya eddigi munkáját. „Szlovákiának erős kormányra van szüksége, amely nem fél a döntések meghozatalától. Nem tétovázunk, tesszük a dolgunkat” - állította a kormányfő. Szerinte nem bosszantják felesleges vi­tákkal a társadalmat, mint az előzőkabinet. (SITA,lpj)

Next

/
Thumbnails
Contents