Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)

2012-12-08 / 283. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 8. Sport 29 Az 54 éves tréner korábban Griga segítője volt Fašiang az új somorjai edző ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Somoija. Libor Fašiang lett a II. ligás somoijai futballcsapat új vezetőedzője, aki Vladimír Koníkot váltotta fel. Az 54 éves, egykori nagyszombati hátvéd (204 élvonalbeli mérkőzésen 3 gólt szerzett) trénerként többek között megfordult a Tmavánál, a pozsonyi Slovannál és Seni- cán, ahol Stanislav Griga segítő­jeként tevékenykedett. Leg­utóbb a regióbajnokságban sze­replő negyedieket irányította. Libor Fašiang (Képarchívum) „Libor Fašiangot emberileg és szakmailag is megfelelő edzőnek tartjuk, ezért döntöt­tünk mellette. Korábban olyan szakemberek asszisztenseként dolgozott, mint Jozef Adamec, Milan Lešický, valamint Stani­slav Griga. Bízunk benne, hogy irányításával sikeresek leszünk - mondta lapunknak Csutora Norbert, az STK 1914 elnöke. - Annak idején Nagyszombatban sokáig sikeresen irányította az ifjúsági csapatot, idővel mi is a helyi fiatalokra akarunk építe­ni, ebben nagy segítségünkre lehet. Egyelőre csak szóban egyeztünk meg, a szerződést hamarosan aláírjuk.” Értesüléseink szerint az idény végéig szól a megállapo­dás, de egyéves opciós joggal. Megtudtuk, hogy egy játékos biztosan távozik, Marek Kopúň visszatér Trencsénbe. A somorjaiak tegnap tartot­ták az ünnepélyes évzárót, amelyen az egyesület vezetője megköszönte a szponzorok se­gítségét. (sz. z.) SPORTMENU ■ Labdarúgás KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, Japán-vasárnap, 8.00: Ulsan Hyundai—Monterrey; 11.30: Sanfrecce Hiro­sima- Ál -Ahly. ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, 18. forduló - szombat, 18.00: Prievidza-Handlová, Svit-Komárno, Banská Byst- rica-Spišská Nová Ves; 19.00: Nitra-Levice. NŐI EXTRALIGA, 15. forduló - szombat, 18.00: Le­vice-Samorín, Good Angels Košice-Petržalka, Pieš­ťanské Čajky-Poprad. Vasárnap, 14.45: Ostrava- Cassovia Košice; 16.00: Spišská Nová Ves- Ružomberok. ■ Kézilabda NŐI EURÚPA-BAJNOKSÁG, Szerbia - A csoport, szombat, 18.15: Norvégia-Ukrajna; 20.15: Szerbia-Csehország. B csoport - szombat, 18.15: Svédország- Francia- ország; 20.15: Dánia-Montenegró. Középdöntő - vasárnap, 16.15,18.15,20.15: II. csoport. FÉRFI EXTRALIGA, 18. forduló - szombat, 18.00: Nové Zámky-Hlohovec, Modra-Michalovce. NŐI SZLOVÁK KUPA, nyolcaddöntő-13.00: Zlatná- Šaľa; 17.00: Martin-Michalovce; 17.30: Sered- Par­tizánske; 18.00: Senec-Nitra. ■ Jégkorong KHL - szombat, 17.00: HC Slovan Bratislava-Lev Praha. TIPSPORT EXTRALIGA, 29. forduló - vasárnap, 16.30: Banská Bystrica-Nitra; 17.00: Zvo- len-Žilina,Poprad-Košice, Skalica-Piešťany, Mar- tin-Trenčín. ■ Röplabda FÉRFI EXTRALIGA, 11. forduló - szombat, 18.00: Nitra-Myjava, Žilína-Prešov, Stará Lubovňa- Trenčín. NŰI EXTRALIGA, 11. forduló-szombat, 17.00: COP Nitra-Paneurópa Bratislava; 18.00: Vivus Bratis- lava-UKF Nitra, Spišská Nová Ves-Pezinok, Žiar nad Hronom-Kežmarok. A szlovén Tina Maze nyerte a női alpesi sí Világkupa-sorozat teg­napi szuper-kombinációs versenyét a svájci St. Moritzban (SITA/AP-felvétel) Szucsánszki Zita (piros mezben) ezúttal két gólt szerzett (MTI-felvétel ■ Kézilabda EURÚPA-BAJNOKSÁG, Szerbia, 2. forduló - A cso­port (Belgrad): Szerbia-Ukrajna 25:23 (14:10), Csehország-Norvégia 19:21 (12:10). 1. Norvégia 2 2 0 0 49:45 4 2. Csehország 2 1 0 1 44:43 2 3. Szerbia 2 10 1 51:51 2 4. Ukrajna 2 0 0 2 45:50 0 B csoport (Nis): Macedónia-Svédország 15:26 (8:11), Dánia-Franciaország 28:27 (15:12). 1. Svédország 2 2 0 0 53:41 4 2. Franciaország 2 1 0 1 56:44 2 3. Dánia 2 1 0 1 54:54 2 4. Macedónia 2 0 0 2 31:55 0 C csoport (Újvidék): Magyarország-Spanyolország 32:31 (17:14). D csoport (Versec): Oroszország-lzland 30:21 (15:8). ■ Labdarúgás OROSZORSZÁG, 19. forduló: Rosztov-FK Kraszno- dar2:3. MAGYAR LIGAKUPA, C csoport, 4. forduló: Kaposvár-Pápa 2:1. A csoport végeredménye: 1. Vi­deoton 13 pont, 2. Pápa 12,3. Kaposvár 5,4. ZTE4. Női kézi-Eb: Tömöri 12 gólt lőtt az olimpiai bronzérmes spanyoloknak Magyar csoportelsőség ezt. A 23. percben a Ferencvá­rosban kézilabdázó Nerea Pena egyenlített (12:12), a spanyo­lok meccs eleji 29% százalékos lövőhatékonysága pedig idő­közben 60%-ra módosult... A félidő végjátéka azonban a ma­gyaroké volt, elsősorban a szen­zációsan védő Herrnek és a re­meklő Tomorinak köszönhető­en (aki az első félidőben hét gólt szórt, ebből kettőt hetesből). Az első játékrész 17:14-es magyar vezetéssel ért véget. A második félidő spanyol góllal kezdődött, és spanyol ki­állítással folytatódott - Tömö­rít lökték fel. Tömöri rögtön lőtt egy gólt is, majd Szekeres talált be letámadásból - ez már a magyarok ötödik gólja volt el­lentámadásból, míg a spanyo­lok csak egyszer voltak így eredményesek. Bár Pena pró­bálta vinni a hátán az olimpiai bronzérmest, ferencvárosi csa­pattársa, Tömöri megállítha­tatlanvolt, góljai mellett remek gólpasszaival is segítette a ma­gyarokat, akik a 37. percben 22:17-re vezettek. Ha a spa­nyolok kicsit felkapaszkodtak (például 23:20-ra), jött Tömö­ri, aki három blokkoló játékos hat kezén keresztül is bődüle- tes gólt tudott lőni. 24:20-as magyar vezetésnél, a 40. perc­ben a spanyol szövetségi kapi­tány újra időt kért. A spanyolok pedig új erőre kaptak, Szucsánszki kiállítása miatt emberelőnybe kerültek, s fokozatosan dolgozták le a hát­rányukat. A 48. percben már csak egy gól volt a magyar vá­logatott előnye (26:25). Sejt­hető volt, hogy a végjáték ismét idegölő lesz. A magyarok ve­zettek 30:27-re is, de néhány­szor elszórták a labdát... Herr Orsolya viszont bemutatott pár kiváló védést, így öt perccel a meccs vége előtt, amikor Kari Erik Böhn időt kért, 30:28 volt az állás. Görbicz gólja a legjobbkor jött, az ellentámadást pedig a spanyolok nem tudták befe­jezni, mert a magyar védőfal megszerezte a labdát, a másik oldalon pedig Tömöri a tizen­kettedik találatával négygó­losra növelte a magyar előnyt (32:28). A spanyolok időké­réssel próbálták felrázni csa­patukat, Mangue és Pinedo lőtt is egy gólt, de az utolsó két percben Görbiczék már nem engedték ki a kezükből a győ­zelmet. A magyarok 32:31-re nyer­tek, ezzel csoportelsőként zár­tak, s vasárnap a középdöntő­ben folytatják. A középdöntő pontos műsora csak a pénteken lapzárta után végződött meccsek eredményének isme­retében alakult ki. (t-bt) Négyszeres aranylabdás lesz az argentin? Piatini: Messi csúcsot dönt A magyar női kézilabda­válogatott 32:31-re le­győzte Spanyolországot a szerbiai Európa-baj- nokság utolsó csoport­meccsén, így csoportel­sőként jutott a közép­döntőbe. ÖSSZEÁLLÍTÁS A magyar válogatott reme­kül kezdte a meccset az olimpi­ai bronzérmes spanyolok ellen, három és fél perc után 4:0 volt az állás Kari Erik Böhn együtte­se javára, a spanyolok szövet­ségi kapitánya időt is kért. Ez azonban nem törte meg a ma­gyarok lendületét, főleg, mert Herr Orsolya remekül elkapta a fonalat, több ziccert is védett. Szekeres Klára kétperces kiállí­tása során a spanyolok feljöhet­tek volna két gólra, 10:7-nél azonban Herr ismét ziccert há­rított, az ellentámadásból az ezúttal is bombaformában ját­szó Tömöri pedig gólt szerzett. Rédei-Soós labdavesztése után viszont ll:9-re módosult az eredmény, Kari Erik Böhn ek­kor időt kért. A 20. percben már csak egy gól volt a magyarok előnye, s ez pedig nem tett jót a játéknak - több lett a pontatlanság, a spa­nyolok pedig ki is használták MTI-JELENTÉS Nyon. Michel Piatini, az Eu­rópai Labdarúgó-szövetség el­nöke szerint a háromszoros aranylabdás Lionel Messi a ne­gyedik elismerését is begyűjti, és ezzel rekorder lesz. „Nem tudom, hogy már most, vagy esetleg később, de száz száza­lékig biztos vagyok abban, hogy Messi a negyedik Arany­labdát is megkapja majd, ezzel pedig megdönti Johan Cruyff, Marco Van Basten és az én re­kordomat is” - mondta Piatini. A FIFA-Aranylabdáért az idei teljesítménye alapján a címvé­dő Messi mellett a spanyol Andrés Iniesta (FC Barcelona), valamint a portugál Cristiano Ronaldo (Real Madrid) van még versenyben. A legnagyobb esélyes most is a sorozatban háromszor dia­dalmaskodó argentin futball- zseni, aki rekordot jelentő 14 találattal lett gólkirály a Bajno­kok Ligája előző idényében, míg a spanyol bajnokságban 50 góllal végzett a rangsor élén. 2012-ben eddig 84(!) gólt szerzett, így már csak eggyel marad el a német Gerd Müller 1972-ben elért, naptári év sze­rinti 85-ös csúcsától. Messi le­het az első játékos, aki negyed­szer is elnyeri az Aranylabdát. ■ Jégkorong TIPSP0RT EXTRALIGA, 28 forduló: Banská Bystrica-Žillna 4:8 (1:2,1:4,2:2), g.: Klouda (15.), Hvila (23.), Jabrocký (52.), Suchý (60.), ill. Sloboda (2.), Kutálek (13., 60.), Konečný (24., 32., 33., 37.), Preisinger (56); Poprad-Skalica 3:1 (1:0,1:0,1:1 j, g.: Hudec (12.), Stoner (35.), Handzuš (59), ill. T. Sýkora (60.); Trenčín-Nilra 1:1 (0:1,1:0,1:0), g.: T. Klíma (22., 58.), ill. Sttimpel (13.). A Pieštany-Martin és a Košice-Zvolen mérkőzés lap­zárta után ért véget. ■ Kosárlabda NŰI EURÚPAKUPA, nyolcaddöntő, első' meccs: Ružomberok-Novoszibirszk 57:60 (28:34). NBA: Miami Heat-New York Knicks 92:112, Phoenix Suns-Dallas Mavericks 94:97. ■ Alpesi si VK, NŰI SZUPER-KOMBINÁCIÚ, St. Moritz: 1. Tina Maze (szlovén) 2:01,76; 2. Nicole Hosp (osztrák) 2:02,64; 3. Kathrin Zettel (osztrák) 2:02,84;... 31. Ja­na Gantnerová (szlovák) +6,86;... 33. Miklós Edit (magyar) 2:09,60. Az összetett Vk állása 8 verseny után (még 29 van hátra): 1. Maze 497 pont, 2. Maria Höfl-Riesch (né­met) 369,3. Zettel 320,... 27, Veronika Velez-Zuzulo- vá (szlovák) 69,... 84. Miklós Edit 6. ■ Biatlon VK, FÉRF110 KM, Hochfilzen: 1. Andreas Birnba- cher (német) 25:31,1 (lőhiba): 2. Martin Fourcade (francia) +0,4 (1); 3. Jakov Fák (szlovén) +13,7 (1);... 21. Matej Kazár+50,5 (0);... 51. Pavol Hurajt (szlo­vákok)+1:45,8(1). A Vk állása: 1. Martin Fourcade 205,2. Andreas Birnbacher 164,3. Jevgenyij Usztyugov (orosz) 144, ... 33. Matej Kazár 44. NŰI 7,5 KM, Hochfilzen: 1. Darja Domracseva (fe­hérorosz) 22:24,7 (1); 2, Kaisa Mäkäräinen (finn) +4,7 (1); 3. Tora Berger (norvég) +12,9 (1);... 26. Janka Gereková +1:34,3(2); 27. Anastasia Kuzmina (szlovákiaiak)+1:37,5 (4). A Vk állása: 1. Tora Berger 228,2. Darja Domracseva 204,3. Olga Viluhinova (orosz) 147,... 13. Anastasia Kuzmina 99,... 18. Janka Gereková 85. ■ Sportfogadás EUROMILLIÚK, 49. játékhét: 1,6,9,10,17,28,31; pótszám: 5. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. díj: 2782,90 euró (2 nyertes); 4. díj: 869,60 eu­ró (8); 5. díj: 119,90 euró (58); 6. díj: 27,80 euró (250); 7. díj: 12,50 euró (777); 8. díj: 5,50 euró (3274); 9. díj: 4,40 euró (5059); 10. díj: 3,50 euró (8903). A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 2,7,9,10,24,30,35, 47,49,51,52,54,56,59,60,67,68,74,76,78, Kenő Plusz-szám: 52. Szombat, december 8. Labdarúgó Premier Le­ague: 35334. As­ton Villa— Stoke 2,4-3,19-2,86-1,37- 1,51-1,31; 35335. Sun- derland-Chelsea 4,37-3,5 -1,77-1,94-1,17-1,26; 35336 Arsenal-West Bromwich 1,48-4,01-6,42 -1,08-2,47-1,2. Apasági tesztet kér Balotelli apa lett Nápoly. Apa lett Mario Ba­lotelli, a Manchester City olasz válogatott labdarúgója. A huszonkét esztendős csatár volt barátnője, az olasz mo­dell, Raffaella Fico egy nápo­lyi klinikán adott életet szer­dán a kislánynak, aki a Pia nevet kapta. Balotelli ugyanakkor hang­súlyozta: csak akkor ismeri el, hogy az övé a gyermek, ha az apasági teszt is igazolja ezt. A pár áprilisban szakított, de később a támadó elárulta, hogy szeretné újrakezdeni a kapcsolatot. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents