Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-26 / 272. szám, hétfő
www.ujszo.com UJSZO 2012. NOVEMBER 26. Vélemény És háttér 5 A pedagógusba immár bárki beletörölheti a lábát - alkalomadtán maga az oktatási miniszter Majd (ha) jobb lesz... Majd ha több pénz lesz, adunk a pedagógusoknak is. Ezt mondta a kormányfő. Ez az a mondat, amit nem hisznek el neki. Se a szülők, se a pedagógusok. Ugyanis volt olyan időszak is, amikorvoltpénz, és akkor sem adtak. Ennyit erről. LOVÁSZ ATTILA Ne feledjük, összesen három kilométernyi autópálya áráról beszélünk a pedagógusok bér- követelésekapcsán. Bizonyára mindenkinek a könyökén jön ki a finn modell taglalása, csak még mindig nem értjük, hogy ok-okozati összefüggés van Finnország gazdasági teljesítménye, életszínvonala és a kilencvenes évek válságos időszaka után kidolgozott oktatási program között. A finn kormányzat ugyanis azt mondta, a művelt emberfőkben van a kicsi ország jövője, prioritásként az anyanyelvi, matematikai műveltséget jelölve meg, megtoldva az angollal, mint a világgal összekötő nyelvvel. Mégis lett az eredmény, az egyik legismertebb a Nokia, hogy ne példálózzunk tovább. Amit a finn modellből MEG KELL tanulnunk, az nem más, mint a kormányzati prioritások kezelése. A közoktatás közügy, a közügyek kezelésére választunk parlamentet, kormányzatot, önkormányzatokat. A közoktatás a finnek szerint az első helyen álló közügy, mert minden elveszített elme a GDP-t csökkenti. Emiatt nemcsak a pedagógusok bérezését és elit szintre emelt képzésüket oldotta meg a kormányzat tíz év alatt, hanem azt is, hogy a kölyök óriási kedvezménnyel utazzon az iskolába (nem külön iskolabuszon, sima reggeli járaton, és nem kiselejtezett Karosával), továbbá közpénzből finanszírozott, egészséges ebédet kapjon, s bár puritán, de tiszta és kifűtött, alapműhelyekkel ellátott iskolában okosodjon. Mindezt azért, hogy abban a rotható kapitalizmusban a szegény gyerekből is lehessen mérnök, a kevésbé tehetséges kobakból pedig tisztességes szakmunkás, kétkezi munkához is kedvező hozzáállással rendelkező ember válhas- sék. Mindez sok pénzébe került a finn társadalomnak és éppen akkor költötték ezt a sok pénzt, amikor az állam eléggé nagy bajban volt. A pedagógusok elitképzését pedig nem véletlenül említjük: az ó bajuk nem feltétlenül az alacsony fizetés, hiszen sehol nem a tanítók vezetik az intellektuális munka bértábláit. A fő baj, hogy nincs társadalmi rangjuk, a 4Matic limuzinnal rendelkező klozettkefe-forgalmazónak nagyobb a becsülete, és, sajnos, a A 4Matic limuzinos klozettkefe-forgalmazónak nagyobb a beleszólása a helyi iskola életébe, mint a tanárnak. beleszólása is a helyi iskola életébe. A pedagógusba immár bárki beletörölheti a lábát - alkalomadtán a munkáját lenéző oktatási miniszter is. Márpedig az oktatási tárca adlátusainak jó lenne végre azzal foglalkozniuk, ami a dolguk, és nem minden négy évben egy éppen érkező oktatási miniszter álmait és mellszobrát megvalósítandó, a hasukra csapva ödetelni. Ha holnaptól a pedagógiai dokumentáció kétharmada megszűnik, senki nem veszi észre - csak a tabellákat kitöltő pedagógus. Ne átlagokon, nyolcéves és kisiskolákat megsarcoló megoldásokon törjék a fejüket. És az sem szaktárcához méltó cselekedet, hogy a minisztériumi hivatalnokok gyerekei számára felügyeletet és közös foglalkoztató-programokat biztosítanak a sztrájk idejére, és a miniszter állítólag hivatalosan fel is keresi őket. Mert így a tiltakozó pedagógusokból csinál hülyét - akarva-akaratlanul. A képzetlen, buta tömegek könnyen manipulálható választói réteget jelentenek. De vigyázat! Ha erre hajaz valaki, vegye tudomásul, hogy ez a tömeg bármikor átcsalogatható más párthoz egy sörrel és másfél virslivel, vagy esetleg furkósbottal kergetheti el a bársonyszékekből azokat, akik a butaságra építettek. Nem éri meg. A művelt emberfők hálásak lesznek. Akár a mai kormánynak is. Csak legyenek. (Peter Gossányi rajza) Az egész zsebpénzein a tanároknak adom, csak sztrájkoljanak! KOMMENTÁR Pávatánc az uniós pénzügyi torta körül S1DÓ H. ZOLTÁN Tanulságos volt tapasztalni, hogyan veszekednek a friss Nobel-békedíjasok. Igen, az Európai Unió vezető képviselőiről van szó, akik a jövőben elköltendő összegekről vitatkoztak egy nagyot, majd péntekestére elfáradvajanuárra halasztották a döntést a 2014-2020 közötti időszakra szóló költségvetés végső formájáról. Hiába tekintélyes az összeg, mintegy 1 billió, azaz 1000 milliárd euró, azonban túl sok az éhes száj, túl sok a mohó kéz ahhoz, hogy ez elegendőnek bizonyuljon. Az elvekben könnyű megegyezni, de ha pénzről van szó, még az elegáns európai miniszterelnökök és államfők is simán összevesznek. A szegényebb tagországok többet követelnek, a gazdagabbak pedig nem szívesen nyúlnak a pénztárcájukba, pláne ilyen, ismét gazdasági visszaeséssel fenyegető időszakban. Ugyanilyen cirkusz volt 2005-ben is, amikor a 2007-2013 közötti költségvetést vitatták meg, ami nem csoda, hiszen homlokegyenest ellentmondó elképzelések feszültek akkor is egymásnak. Azóta annyival romlott a helyzet, hogy a válságban kimerült, lesoványodott országok még szűkmarkúbbak lettek, emellett további két nagy kalapozó, Bulgária és Románia jelent meg a színen. Először fordul elő, hogy a következő 7 éves ciklus költségvetése nem lesz nagyobb az előzőnél. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke az összeget visszavágta 972 müliárd euróra, ami a britek szerint még mindig túl sok. A felzárkóztatást szolgáló kohéziós alapok keretét viszont némileg bővítette, ami az új tagok irányába tett gesztus. A politikusoknak nincs túl nagy mozgásterük, hiszen a kasszába évi 5-6 milliárd euróval többet befizető britek, olaszok és franciák gazdasága stagnál, Nyugat- Európán sztrájkhullámok söpörnek végig, ennél több nem sajtolható ki senkiből. A markukat tartók pedig azon gondolkozzanak el, vajon hatékonyan fel tudják-e használni az uniós forrásokat vagy sem. Vegyük Szlovákia esetét. Mi a 2013 végéig tartó időszakban 11,5 milliárd eurót hívhatunk le Brüsszelből, ehhez képest mostanáig a teljes összeg csupán 36 százalékát használtuk fel. Tény, hogy voltaképpen 2015 végéig elég kimeríteni a kasszát, de csak abban az esetben, hajövő évvégéig megkötjük a szerződéseket az egyes projektekre. El lehet képzelni, 2013-ban milyen kapkodás lesz, hány kiforratlan tervezettel lepjük meg Brüsszelt... És nem Szlovákia az egyetlen ilyen eset. Ami igazán aggályos, hogy- köszönhetően a franciáknak - a közel 1 billió eurónak még mindig túl nagy hányada megy az agrárágazat dotációjára, miközben a jövőbeni versenyképességet megalapozó közös kutatási és tudományos programok költségvetését folyamatosan farigcsálják. Néhány komolyabb infrastrukturális és környezetvédelmi beruházást leszámítva nincs érdemi jelentősége az uniós pénzeknek, ami, ha belegondolunk, nem is csoda, hiszen mindössze az uniós tagállamok hazai összterméke 1 százalékának megfelelő összegről van szó. A közös költségvetés körüli csinnadratta részben azzal is magyarázható, hogy a politikusok presztízs- harcot vívnak és pávatáncot járnak, mert úgy vélik, választóik azt értékelik, ha nagyobb szeletet hasítanak ki országuk számára a közösből. Nos, januárban folytathatják a küzdelmüket, hogy a végén csapzott hajjal és félrecsúszott nyakkendővel az utolsó előtti percben csak megegyezzenek a közös pénzügyi torta felszeletelésében. Aztán mindenki sikerként tálalhatja a maga tortaszeletét a nyilvánosság előtt. áÜ A magyar állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak aláásni látszik az ottani asszimiláció megállítására vonatkozó célkitűzéseket Az Orbán-kormány határon túli magyarságpolitikája JARÁB1K BALÁZS Répás Zuzsanna, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára nem mondott semmi újat a hétvégén, de mivel kijelentései meglehetősen határozottak voltak, érdemes megvizsgálni, miért is nem hajlandó a magyar kormány a határon túli vegyes pártokat támogatni. A Fidesz vezette kormány egységes határon túli politikát próbál folytatni egy határozott stratégia mentén. Ez a politikában önmagában is dicséretes, még akkor is, ha nem mindenki szája íze szerint alakult a stratégia. Bár minden szomszédos országban, ahol magyar kisebbség él, más a helyzet, a magyar kormány közös nemzetközi standard alapján próbálja deklarálni magyarságpolitikáját. Másodszor, az asszimiláció megállítását egyértelműen az autonómiában látja, vagyis olyan intézményrendszer kiépítésében, ahol a kisebbségben élő magyarok saját maguk döntenek sorsukról. Ebbe a koncepcióba a Híd valóban nem fér bele, hiszen az autonómiát nemigen vállalja. A szlovák-magyar együttműködést hirdeti (inkább célként, semmint eszközként). Harmadszor pedig a magyar kormány arra számít, hogy hosszú távon az MKP legyőzi a Hidat, vagy koalícióra kényszerülnek a következő választások előtt. Sem a magyar kormányt, sem a szlovákiai magyarok túlnyomó részét nem elégíti ki a „status quo”. Azonban a magyarországi stratégák taktikája, legalábbis rövid távon, billegni látszik. Egyrészt a magyar állam- polgárság megadása a határon túli magyaroknak aláásni látszik az asszimiláció megállítására vonatkozó célkitűzést. Másrészt Magyarország Buda- pest-központúvá teszi a határon túli magyar politikát, ahelyett, hogy a regionális centrumokat, a decentralizációs modellt próbálná erősíteni. Harmadrészt olyan hosszú távú célokat tűz ki maga a közösség elé, amelyek egyelőre elérhetetlennek tűnnek, nem kizárólag Szlovákia ellenállása, hanem főleg a belső közösségi kapacitás hiánya miatt. Negyedszer pedig a stílus - mint oly sok területen a Fidesz- kormánynál - aláássa a deklarált szándékot. A saját káderek támogatása szerte a Kárpát-medencében sokkal inkább tűnik fontosnak a Fidesznél, mint a nemzetközi standard. Lassan az lesz a magyar, akit ők fizetnek. Pedig a helyi kapacitásban és kohézióban van előrelépés, lásd a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kezdeményezéseit. A szlovákiai magyarság mobilizálódik, bár a „Mi a magyar” vita a fenti kapacitás hiányát (is) jól érzékeltette. A két magyar párt összekapcsolódása a következő választások előtt törvényszerűnek tűnik, bár a felek még futnak pár kört a végső aktus előtt. Budapestnek azt a jószomszédi politikát kell tovább fejleszteni, amit elkezdett, hogy a szlovák fél ellenállása a lehető legkisebbre csökkenjen a nemzetközi standardok irányában. Mint támogatónak (donornak), inkább a kohézió és kapacitás fejlesztésére kellene koncentrálnia, mintsem az oszd meg és uralkodj jegyében viselkednie. A „státusz-kő” elhajításához sokkal nagyobb erő koncentrálása szükségeltetik, mint ami jelenleg rendelkezésre áll. Sőt, a meglévő most még szét is forgácsolódik a felesleges politikai viták közegében. Talán éppen a szomszédok örömére.
