Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)

2012-11-24 / 271. szám, szombat

18 INTERJÚ Michal Rabina, a kismartoni Esterházy- kastéllyal átellenben levő Henrid étterem tulajdonosa, aki mostanában egy tévéshow-ban látható PRESSZÓ ■ 2012. NOVEMBER 24 A királynő is megkóstolta desszertjét „Nekem minden íz élmény” — vallja Michal Rabina, a kismartoni (eisenstadti) Henrici étterem tulajdonosa, A gazdagság receptje tévéshow zsűritagja. orzsák az asz­talon. Egy pa­tinás pozsonyi szálló kávézó­jában nem épp mesés látvány. Michal Rabina ar­cán látszik a nemtetszés, vajon mit szólna a nagyapja, aki valamikor itt kezdte pályáját. Finoman, tapin­tatosan odaszól a pincérnek. Míg én azon csodálkozom, hogy egy előkelő helyen ilyet látni, ő más­ként magyarázza. Szerinte nem az a baj, hogy ezt a pár morzsaszemet ott felejtették, mert ha tiszta asztalt szeretne a vendég, akkor máshová ül. A pincér fellépése, kommuni­kációja zavarja. Folyton azt rágja az alkalmazottjai fülébe is, hogy a „bocsánat” szó csodákra képes. S csodákra képes maga az ember, illetve a sors: 18 évesen még azon morfondírozott, miért hall a délvi­déken magyar szót, aztán szegedi lányt vett el feleségül, s mindkét gyermeke magyar nemzetiségű. Mostanában egy tévéshow-ban látható, de az ország már II. Er­zsébet négy esztendővel ezelőtti szlovákiai látogatásakor meg­ismerte a nevét. Ön készítette a desszertet, ráadásul felügyelt mindenre, ami a királynő aszta­lára került. Jó barátom, Róbert Saradin, a Sharkam VIP Catering társtu­lajdonosa kapta a megtisztelő feladatot, ő kért fel. Mi ketten nagyon tiszteljük egymást, sokat segítettem neki, amikor kiépítette a cégét, gyakran találkozunk egy­mással külföldön is. Egy főszakács életében az a csúcs, hogy az angol királynőnek főzhet? Nem, egyáltalán. Kedves és szép feladat, de semmi köze a szakmai előrelépéshez. De visszhangja csak van? Most már nincs. Négy éve is gyen­ge volt a marketing, mindenki saját magának szeretett volna reklámot. Az igazság az, hogy én nem is na­gyon foglalkoztam vele. Ön csak előkészítette az ételt, vagy volt lehetősége, hogy a ki­rálynő közelébe kerüljön? Minden fogást, ami a királynő asztalára került, én rendeztem el a tányéron. Meg is kóstolta? Vagy erre külön emberei voltak a királynőnek? Érdekes, hogy egyáltalán nem volt ilyen. Természetesen mi tudtuk, hogy mit szolgálunk fel, sőt, né­hány hozzávalót magam szereztem be. Egyébként az étlapot nem túl szerencsésen állították össze, nem voltam vele megelégedve, de már nem tudtam változtatni. A vadas rendben volt, de micsoda ödet füs­tölt lazaccal vendégelni a királynőt Szlovákiában! Föl nem tudom fog­ni, egyszerűen botrányos! Ha ilyen híres személyiségnek készül az ebéd vagy a vacsora, a főszakácsnak illik tudni, hogy annak mi a kedvence? Vagy az adott ország specialitásait kell szem előtt tartania? Ha magam állítom össze a menüt, teljesen más megoldást választok Saját étkezési szokásainkat vet­tem volna alapul, a mi klasszikus élelmiszereinkből készítem az éte­leket. Papírra vetem a javaslatot, s elküldöm a protokollosoknak. Ök döntik el, hogyan tovább. A mi juhtúrónk világszínvonalú, az, amit Ausztriában kap az ember, a nyomába sem léphet. A mi hozzá­valóinkkal kell dolgozni. Folyóink- ban fantasztikusak a halak, a fogas, a pisztráng. Az ön kismartoni éttermében milyen hozzávalókból főz? A régióra jellemzőkből - a Fertő­tó, a Balaton környékének termé­keiből. A gazdagság receptje tévéshow forgatása már befejeződött. Lé­vén, hogy Ausztriában él, ott ve­zet éttermet, nem jelentett gon­dot az ingázás? Kilenc napig tartott a forgatás, Prágában, Kassán és Pozsonyban is megaludtam, prózai oknál fog­va: ha az ember ennyi ételt kóstol végig, kénytelen alkoholt inni rá. Szent igazság, hogy ez meggyorsítja az emésztést, no meg egy kicsit meg is nyugszik az ember, mert nem tudhatja, hogy a versenyzők betar- tották-e az alapvető higiéniai előírá­sokat. Amikor kint harmincfokos volt a hőség, nem tudhattuk, mit eszünk, nem láttuk, hogyan készí­tik, hogy hozták oda, mennyi időbe tellett, míg az étel a zsűriasztalhoz került. A halaknál, majonézes salá­táknál cseppet sem volt veszélytelen. Mindent meg kellett kóstolni? Akadt, amit visszautasítottam, már szemmel láttam, hogy nem jó. Igyekeztünk objektiven ítélkezni, arról, hogy valaki tovább várt, és közben bebőrözött a főzelék, arról nem tehet. Ez otthon is megesik, ha evés közben megszólal a tele­fon. Az a fontos, miből készült az étel és hogyan. A családban hagyomány a sza­kácsművészet, ön kicsi kora óta csedett-bodott a konyhában. Apám nagyanyjának Hodonínban volt restije, amit később államosí­tottak, anyai nagyapám az ötvenes években a pozsonyi Carltonban töltötte inaséveit, aztán Trencsén- ben, később az orosz nagykövet­ségen szakácskodott, ismert volt a szakmában. Gyerekként gyakran megfordultam nála a konyhában, szép emlékeim maradtak fenn eb­ből az időből. Emlékszik, mi volt az első főztje? A szüleimnek készítettem reg­gelire rántottét, még egész kicsi koromban. Soha nem voltam so­vány, mindig inkább zömökebb, és mindig farkasétvágyam volt. Mindent megettem, ez mindmá­ig megmaradt, nekem minden íz élmény. Mindig van valami a számban, legyen az víz, kávé, szi­var, ezzel szórakozom. A rántotta is szórakozás volt a kisfiúnak. Mikor vált komollyá a dolog? Alapiskolás koromban asztmában szenvedtem, ezért olyan közép­iskolát kerestek a szüleim, amely fizikailag nem terhel meg. A gim­názium szóba se jöhetett, mert lus­ta voltam a tanuláshoz, ketteseim, hármasaim voltak. Felmerült, hogy mészáros legyek: apámmal kijár­tunk falvakra disznót ölni, ha jött a karácsony, én tisztítottam meg a pontyot, tizenkét-tizenhárom évesen vadászni jártam, le tudtam nyúzni a vadat, kicsontozni az ál­latot. Ez ma is gyorsan és jól megy nekem. A baj az volt, hogy a mé­szárosok nem érettségivel végeztek, így jött aztán, hogy szakács leszek, bár a nagyapám mindig mondo­gatta, hogy ezt aztán soha, mert igen nehéz munka. Én viszont ott kötöttem ki, s az első osztálytól végig önálló voltam, az iskolában rendezett összes rendezvény előké­szítését rám bízták. Egyfajta fanatizmus már akkor megmutatkozott. Nem én voltam a legjobb a diá­kok között, de nekem volt saját stílusom, nem engedtem magam betörni, ha rántott húshoz felver­tem a tojást, nem öntöttem hozzá tejet, hiába mondták, hogy a tojás drága. Mindmáig ügyelek a minő­ségre. Mivel a család nem dúskált a pénzben, 15 évesen kezdtem el dolgozni egy pékségben, éjszaka ott voltam, reggel mentem iskolá­ba. Tizenhat éves koromban annyit kerestem, mint egy felnőtt, még többet, mert éjszakáztam. Nem aludt el az iskolában? Nem. Viszont máig rengeteg hasz­nát látom - megtanultam dagasz­tani, kenyeret sütni, egy éjszaka ezernél több kenyeret sütöttünk, mind kézzel. Tulajdonképpen mindent megtanultam: kenyeret ... anyai nagyapám az ötvenes bekben a pozsonyi Carltonban töltötte inasbeit, aztán Trencsbben...

Next

/
Thumbnails
Contents