Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-24 / 271. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2012. NOVEMBER 24. REJTVENYSZIGET 17 Dékány Sarolta kitartó társként a háttérből támogatja férje munkáját, de gyakran lépnek fel együtt is an szép nótákkal tudja megfogni a közönséget. Az említettekhez hasonló bolondos-komikus daloknak az előadói stílusában gyökerezhetett Koósnak az az adottsága, amelyet később a kabarépódiumokon kamatoztatott, miután Hofi Gézával előbb duót alkotva léptek fel, majd Kovács Katival trióvá bővülve a zenés paródia kiválóságai lettek. Énekesi kvalitásairól sokan beszéltek nagy elismeréssel, köztük Dajka Margit. Ennek az elismerésnek és a kölcsönös baráti szeretetnek a gyümölcse az a zenés duett Dajka Margittal, amely rendszeresen szerepel az Önök kérték adásaiban, s amelyben az idős színésznő ül kislányként a zongoránál. Koós sokfelé kirándult a zenei műfajokban a Magyar Televízió Popéra című műsorában operát, egy másik tévés produkcióban pedig Miké István népi zenekarával magyar nótát énekelt. A szinte egytől egyig slágerré nemesedett táncdalok és kirándulásai más műfajba (zenés paródiákba, kabaré- és operettszínpadra, filmekbe és tévéjátékokba) a tánc- daléneklés ezredeséből a magyar tánczene és szórakoztatás generálisává avatták Koós Jánost. De a családban sem egyedül állta a sarat a szórakoztató műfajok területén: felesége, Dékány Sarolta ugyancsak a Táncdalfesztiválok énekese volt (ismertebb dalai a Kék tó partján és a Túl vagyok én). Kitartó társként a háttérből támogatja férje munkáját, de gyakran lépnek fel együtt is. Ilyenkor elmaradhatatlanul el- éneklik egymáshoz tartozásuk, hűségük romantikus vallomásaként az Ezer évig várok rád című slágert. Koós János büszkén beszél gyermekeiről, Gergőről és Rékáról. Ahogy egy közös tévébeli szereplésük során bevallotta, mindig elérzékenyül, amikor Rékát énekelni hallja. Nem véletlen, fényesen dalol. Ahogy a papa tette az elmúlt 75 év nagy részében. Tallósi Béla Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró gödi házának lépcsőjén. A televíziós sportriporter november 5-én volt 80 éves. (Fotó: MTI) Egy telefonhíváson múlott V itray Tamás nemrégiben betöltötte nyolcvanadik életévét, de a televíziózás iránti szeretete továbbra sem csillapodott. Lapunknak egy érdekes vallomást tett: manapság már csak a sportműsorokat nézi a televízióban. A napokban töltötte be a nyolcvanadik születésnapját. Készített leltárt az elmúlt időszakáról, az életéről? Azzal foglalkozik az ember, ami előtte van, a múlttal, legalábbis én, már kevésbé. A sportcsatornánál, ahol nyugdíjasként dolgozom, nagyom jól érzem magam. Gondolom, hogy ez lesz az utolsó munkahelyem is. Senki sem mondaná, hogy 80 éves. Szerintem ez az életvitelemnek köszönhető. Nem iszom és nem dohányzom. Egészségileg is topon vagyok. Soha nem voltam egy beteges alkat. És a feleségemmel is nagyon vigyázunk egymásra. Hogyan emlékszik vissza televíziós munkájának a kezdetére? Nem bánta meg, hogy a képernyőt választotta? Pontosítok, a televízió választott engem, és nem fordítva. Sosem kerültem volna a magyar televízióba, ha nincs az — az életemet a későbbiek folyamán meghatározó - bizonyos telefonhívás. Ha jól emlékszem, talán másfél éve dolgoztam a Magyar Rádió angol nyelvű adásánál, amikor megcsörrent a telefon. Egy hang Herskovits elvtársat vagy Vitray elvtársat kereste. Mivelhogy én voltam kéznél, én kaptam a tévés munkát. Amerikai adéták érkeztek Budapestre, és velük kellett interjúkat készíteni, amihez természetesen kellett az angolnyelvtudás. Ha akkor a telefont a kollegám veszi fel, talán ő ragadt volna a televíziónál. Mondhatom, hogy ez a szerencsés telefonfelvétel határozta meg az életemet, amit ezúttal is köszönök a Jóistennek. Vagy ennek így kellett lennie? Döntsék el a kedves olvasók (albert)
