Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-19 / 266. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 19. Vélemény És háttér 5 Ekkora társadalmi letargiára és kilátástalanságra nincs okunk és alapunk Az elénk tartott tükör Fakul az ünnep. Mintha nem is a miénk lenne. Mintha nem is volna fontos. Egy-két újságcikk, egy-két, jobbára valami ellenes tüntetés, egyre semmitmondóbb ünnepi beszédek. És a feledés. LOVÁSZ ATTILA Igen, a feledés, mintha November nem is lett volna. Az állam sem veszi komolyan, akkor miért várnánk el, hogy a polgár ünnepeljen? Elfelejtettük, hogy 23 éve a legnagyobb civilizációs értéket kaptuk meg. A szabadságot. Amelyről ma hajlamosak vagyunk bármikor és felelőtlenül kijelenteni: ugyan már, milyen szabadság ez? A szkepszis, a letargia és a kilátástalanság akkora méreteket öltött, amekkorára... hát, legalábbis, nem nagyon van alapunk. A sajtót és a közösségi oldalakat olvasva néha olyan érzésünk lehet, hogy az 1989-es váltás tulajdonképpen maga a tragédia. Mintha minden rosszul és még rosszabbul sült volna el, mintha minden rossz lenne, mintha ki tudja, milyen látható és láthatatlan hatalmak szállták volna meg az életünket. Emellett, párhuzamosan, egyre több a szélsőséges eszme és a hozzájuk kapcsolódó csoportosulás. Igen, van benne valami. A szkepszis nem magától telepedett a társadalomra. Igaz, teljes nemzetgazdaságokat nyúltak le húsz év alatt. Igaz, tönkrement a munkaerőpiac. Igaz, megszűnt egy sor úgymond szociális biztonság. Igaz, a politikai képviselet nem éppen etikai vagy erkölcsi etalon. Igaz, az állam nem működik úgy, hogy szolgáltatásnak érezzük. Az is igaz, baj van a közbiztonsággal és baj van az igazságszolgáltatással. S igaz, a gazdaság csak nem akar szárnyalni, pedig de jó lenne. Mintha az egészségügy is csőd felé tartana, az oktatásügyben meg éppen tüntetés készül. És itt van az euróválság, ami a meglévő keveset is veszélyezteti. Az ekeAmit ma oly fanyalogva értékelgetünk a Bársonyos évfordulója kapcsán, az az elénk tartott tükör. li vasútállomáson pedig 23 évvel November után sem a kosz, a leélt épület, hanem a magyar felirat verte ki a biztosítékot. Akkor meg mire volt jó az egész? Arra, hogy az immár negyed százada birtokolt szabadságot komolyan vegyük. Hogy kezdjük el végre megérteni, a világ legjobban élhető és leggazdagabb társadalmaiban is a szabadság a vezérlő elv. Az egyén felelősséget is vállaló szabadsága. És főleg arra jó az egész, hogy tudatosítsuk: nem szállták meg az országot, nem tankok és idegen hatalmak laktanyái éltetik a kormányzatainkat. Mi magunk választjuk azokat, mi magunk döntöttünk számtalanszor arról, hogyan tovább. Mi magunk tettük társadalmunkat és azt az országot, amelyben élünk, olyanná, amilyen. Senki nem diktált, senki nem fenyegetett, senki sem kényszerített. Amit ma oly fanyalogva értékelgetünk a Bársonyos évfordulója kapcsán, az az elénk tartott tükör. S csak magunkat látjuk benne. Mert üyenek vagyunk. (Tüskéscópa-Cartoonized/MTI) De ugye, mi jó barátok vagyunk? A palesztinok minden egyes kilőtt rakétájának semlegesítése 60 ezer dollárba kerül Napi 12 millió dolláros hadművelet AATI-HÁTTÉR Naponta körülbelül 12-15 millió dollárjába kerül Izraelnek a gázai hadművelet - legalábbis a Jiszráél Hajóm című napilap becslése szerint, amely katonai szakértőket kérdezett a témáról. Minden egyes, palesztinok által kilőtt rakéta semlegesítése mintegy 60 ezer dollárba kerül, ez a Vaskupola légvédelmi rendszer által ilyenkor kilőtt két elfogórakéta ára. A modernebb radarokkal és vezérlő- rendszerrel ellátott légvédelmi ütegek már csak egy-egy rakétát lőnek ki a célpontra. A Vaskupola alkotja az izraeli légvédelmi rendszer alsó szintjét: feladata, hogy megsemmisítse az 5-70 kilométer közötti hatótávolságú rakétákat (ilyeneket használnak a Gázai övezetben a szélsőséges palesztin csoportok, valamint a libanoni Hezbollah). A Vaskupola első elemét tavaly márciusban állították hadrendbe a Negev-sivatagbeli Beér-Seva közelében. Az elfogórakéták borsos ára ad magyarázatot a Vaskupola sajátos működésére. Észlelve az ellenség által elindított rakétát, a rendszer kiszámítja annak röppályáját és becsapódási helyét, majd csak abban az esetben semmisíti meg, ha az veszélyes, például lakott övezetre hullana. Nem kis pénzt emésztenek fel a harci repülőgépek támadásai sem, a gázai hadművelet kezdete óta Izrael több mint ezer légicsapást mért a palesztin enklá- véra. Egy vadászbombázó bevetése 130-190 ezer dollárba kerül, egy harci repülőgépé mintegy 25 ezer dollárba. A leggazdaságosabbak a pilóta nélküli repülőgépek: egy-egy bevetésük mindössze 2500 dollárt emészt fel. A katonai költségvetést azonban leginkább a tartalékosok behívása terheli: minden egyes katona hetente majdnem 1800 ezer dollárba kerül Izrael államnak. Ez az egyik oka annak, hogy miközben a kormány 75 ezer tartalékos behívását engedélyezte, a hadsereg eddig csak 16 ezer behívót küldött szét. Szakértők ugyanakkor elismerik, hogy a teljes költségeket egyelőre lehetetlen kiszámolni, mivel nincsenek pontos adatok arról, hogy a hadsereg mikor milyen típusú haditechnikát vet be a palesztin szélsőségesek ellen, és az esetleges kártérítések és a hadművelet okozta gazdasági károk nagysága sem ismert. KOMMENTÁR Jobboldali kóma MOLNÁR NORBERT a Népi Platformnak nevezi magát három jobboldali párt informális szövetsége, amelyek egy nappal a bársonyos forradalom évfordulója előtt deklarálták együttműködésüket. Szép csendben ünnepelte azországa rendszerváltást, már aki ünnepelte, mertacinikus miniszterelnöknem. Ő egy korábbi kijelentése szerint észre sem vette, hogy volt. Pedig ünnepelhetné, mert a kommunisták alatt nem futott volna be ilyen karriert ilyenfiatalon, még akkor sem, ha pártkádemekszámított.Azoknemszerettékafeltörekvóket. Ha el nem megy államfőnek, eztazembertkelleneháromésfél év múlva legyőznie a Népi Platformnak és az azon kívül rekedt jobboldali pártoknak. Az NP tagja az SDKÚ, amely Frešo elnökké választása óta sem mozdult el az ötszázalékos küszöb környékéről. Apárt most a programjamiattveszekedik,avoltpártelnökaparlamentben üvöltözik ajelenlegivel, három-négy képviselőjük állandóana távozás lehetőségét lebegteti, szóval hangosan, látványosan küldi önmagát a süllyesztőbe. A KDH is hull darabjaira, plat- formosodik, a pártelnök miniszterkedésének botrányait nyögi. A Híd is vesztett pár embert, és inkább keresi önmagát, mint találja- mintha téli álmára készülne. Ez a Népi Platform. Hárman együtt húsz százalék alatt, a zavarodottságbénító állapotában. És ide szeretne tartozni még a - talán-tisztújító kongresszusára készülő MKP is, mintha ez lenne a jobboldali térfél egyetlen élhető helye. Ha tovább kutakodunk, kiderülhet, tényleg ez. Dániel Lipšic legújabb formációja, a NOVA a fásult jobboldal továbbforgácsolódásánaklogikus,ámbátorszerény eredménye. Hiába hiszi Lipšic, hogy ő lesz a jobboldal Ficója, aki hol enyhe, hol határozott populizmusával majd egyesíti ajobbol- dalt, kicsi az esély erre. Túl megosztó és dogmatikus. Agendája annyira komolytalanul maradi, hogy akit ez megszólít, az a KDH vagy a Smer törzsszavazój a. Matovióék azt sem tudják, kicsodák valójában, a választási ciklus végére hangosan fogynak el. Sulik SaS-e pedig az agent provocateur szerepét vette fel, veszélyesen szédelegve a liberalizmus és az Európa-ellenes vulgárpopulizmus között. Ez a mai jobboldal. Abaloldalpedigköszöniszépen, meg-megszorítgat,rá-ráteszi a kezét a közvagyonra, és hálás az ellenzéknek. Robert Ficót az ellenzék jelenlegi állapotában nem tudja legyőzni. A Smer csak önmagát győzheti le. Éppen ezért talán mégjól is jöhetne ez a sunyi, halk, önmegtartóztató taktika az ellenzék részéről, ha közben szépen lassan nem forgácsolódna szét. Kétjó barát JARÁB1K BALÁZS Bár megoldatlan, komoly politikai témából van bőven, Szlovákia és Magyarországközöttegyre normálisabb a politikai viszony. Robert Fico és Orbán Viktor szinte két jó barátként kvaterkázott Budapesten. Ráadásul miközben a magyar kor- mányaMatolcsy-félegazdaságimodellt dicsőíti márjó ideje, amagyarminiszterelnökaszlovák sikereknekörül. Ki gondolta volna? A magyarázat szerintem egyszerű. Orbán és Fico is nyeregben érzimagát belpolitikai téren. Ficónak nincs szüksége ama- gyár kártyára, sokkal inkább szüksége van a lehető legkisebb magyar ellenállásra (minél kevesebb konfliktusra) Európában. Budapesten pedig talán kezdik érteni, hogy a szorosabb regionálisegyüttműködéshez-Orbánteljesenlogikusésjó elképzelése - Szlovákián keresztül (is) vezet az út. Ez az „összeborulás” annál inkább furcsa, mert a két ország teljesen ellentétes célt tűzött ki maga elé, amit a budapesti nyilatkozatok is szépen mutattak. Szlovákia mindenáron az eurózóná- ban (vagyis az európai elitben) szeretne maradni, és ennek rendeli alá külpolitikáj át is. Magyarország pedig inkább szeretné függetleníteni magát az európai integrációtól - de a rendszerben (értsd EU) maradás kockáztatása nélkül. így számára a tágabb értelemben vett Közép-Európa a fontos. A két szomszéd szinte homlokegyenest eltérő gazdaságpolitikája is a két különböző célon keresztül értelmezhető. Az feltétlenül Orbánt dicséri, ha felismerte, hogy az európai elithez (értsd eurózónához) tartozó északi szomszéddal való jó kapcsolat többet ér egy retorikai háborúnál az állampolgárság ügye miatt. Akérdés szlovákiai magyar szempontból az, hogy ezt a, jó barátságod’ hogyan fordítsuk helyzetünkjavítására. Pontosabban, inkább azt kéne felismerni, hogy helyzet van. A Kaliňák-féle törvénymódosítási javaslat ebből a szempontból inkább tekinthető pozitívumnak, hiszen azt bizonyítja, hogy a szlovák fél hajlandó valamiféle kompromisszumra, ami üyen témákban ritkaság. Ha Orbánnak sikerült a puszta retorikán túllépni, talán a hazai magyar politikusok is megpróbálkozhatnának hasonló manőverrel.
