Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)

2012-11-16 / 265. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 16. www.ujszo.com Orbán után Mesterházyval és Bajnaival is tárgyal Fico Bajnait fényezi ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Robert Fico nagyon jó véleménnyel van Bajnai Gor­donról. A szlovák miniszterel­nök szerint a volt magyar kor­mányfő higgadt és karizmatikus személyiség. „Sosem jött ki a sodrából, sosem adta fel tech­nokrata szemléletét. Emiatt né­ha bizony még irigyeltem is őt” - mondta Fico a Népszabadság­nak adott interjújában. Koráb­ban 2009 szeptemberében Szé- csényben találkoztak és tárgyal­tak, még mindketten kormány­főkként. Mai budapesti látoga­tásán Orbán Viktor magyar mi­niszterelnök mellett Fico Bajna­ival és Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével is találkozik. „A magyar belpolitikába sem­miképpen sem kívánok beavat­kozni, ugyanakkor a Smer el­nöke is vagyok, s az MSZP-hez hasonlóan az európai szocialis­ták családjába tartozunk, tehát politikai értelemben ők a part­nereim. Természetesnek tar­tom tehát, hogy a hivatalos ma­gyarországi programomat kö­vetően velük is eszmecserét folytassak” - indokolta Fico. Orbán tegnap fogadta Beré- nyi Józsefet, az MKP elnökét. Berényi beszámolt a kettős ál­lampolgársággal kapcsolatos helyzetről. Áttekintették a ma­gyarországi támogatási rend­szert, a jövő évi, szlovákiai ma­gyaroknak szánt támogatások alapelveit, (vps) A Fico-kabinet saját törvényét enyhíti Jövőre a cégek adójuk 1,75%-át ajánlhatják fel ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Feltehetően a vártnál jobban járnak jövőre a civil szervezetek, bár a szabá­lyozás az ideinél hátrányosabb lesz számukra, a kormány ugyanis változtatni akar a cé­gek által felajánlható adó ará­nyán. Jelenleg a jogi személyek adójuk két százalékát ajánlhat­ják fel, de csak abban az eset­ben, ha ehhez még 0,5 száza­lékpontnyi értékben ajándé­koznak is. A civilek szerint így egyre kevesebb pénzt ajánla­nak fel számukra, tekintve, hogy a cégek ajándékozásának Szlovákiában alig van hagyo­mánya. Ha az adófelajánlás nem társul ajándékozással, ak­kor csak 1,5%-os lehet a fel­ajánlás. Ezt a törvényt még az első Fico-kormány hozta, az­zal, hogy évről évre csökken a felajánlható összeg aránya. Most a második Fico-kormány azt tervezi, és a parlament pénzügyi bizottsága tegnap már jóváhagyta, hogy bár nem törli el a törvényt, de lassít a tempón: akövetkező két évben a jogi személyek az adójuk 1,75%-át ajánlhatják fel civil szervezeteknek, emellett az adó 0,75%-ának megfelelő összeget kell kötelezően aján­dékozniuk. Peter Pellegrini pénzügyi államtitkár szerint így 2013-ban és 2014-ben csak 0,25 százalékponttal csökken a felajánlható adó mértéke. Sze­rinte a harmadik szektor jövőre az idei évhez képest így is 2 mü- lió euróval több bevételre tehet szert. A magánszemélyek to­vábbra is adójuk két százalékát ajánlhatják fel. (sán, SITA) RÖVIDEN Tovább korlátoznák a dohányzást Pozsony. Teljesen betiltaná az egészségügyi miniszter a dohányzást a bevásárlóközpontokban, az ott működő kávé­házakban és a vendéglőkben is. Tilos lesz dohányozni azok­ban vendéglőkben, ahol máshonnét hozott ételt szolgálnak fel. A dohányzás tiltását kiterjesztenék az elektronikus ciga­rettákra is, amelyek ugyan dohányt nem tartalmaznak, nem is füstölnek, viszont úgy néznek ki, mint egy cigaretta. Emel­kedne a jogszabály megsértéséért kiszabható bírság is, az alsó határa ajelenlegi 331-ről 500 euróra, afelső pedig 3319 euró- ról 15 ezer euróra ugrana, (lpj) Glváč és Hende az együttműködésről Pozsony. A magyar és a szlovák haderő közötti együttműködést érintő projektről egyeztetett Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Pozsonyban szlovák kol­légájával, Martin Glváčcsal. A két tárcavezető találkozóján szó esett a két ország hadereje által az EU, az ENSZ és a NATO kötelékében teljesített missziókról, a V4-es csoport keretén belül 2016-tól felállítandó, mintegy 3 ezer fős közös katonai egységről. (MTI, SITA) Čaplovič szerint Beblavý jól járt Pozsony. Mindössze egy CD az eredménye annak a majd- ' nem 13 millió eurós projektnek, amely az oktatásügyi minisz­térium információs rendszerét volt hivatott létrehozni. Dušan Čaplovič miniszter szerint az említett rendszer szinte teljesen üres. Úgyvéli, hogy az ügyön az Edea partners nevű cég nyert, amelyben korábban Miroslav Beblavý SDKÚ-s képviselő is te­vékenykedett. Beblavý azt állítja, Čaplovič hazudik. (SITA) A pirotechnikusok a tragédiát okozó állványzat épen maradt részét távolították el Tegnap sikerült a robbantás Pozsony/Kiskerény. Máso­dik nekifutásra sikerült felrobbantani a Kiske­rény (Kurimany) mellett épülő sztrádahíd meg­rongálódott, de állva maradt tartópillérét. ÖSSZEFOGLALÓ A szigorú biztonsági intézke­déseket igénylő robbantást szerdáról tegnapra halasztották a pirotechnikusok, a detonációt több tucat újságíró és környék­beli lakos figyelte a helyszínen. Az illetékesek szerint azért maradt állva az aládúcoló szer­kezet az első robbantás után, mert a szükségesnél kisebb mennyiségű robbanóanyagot használtak. A közlekedésügyi minisztérium elégedett azzal, hogy a biztonsági kockázatot je­lentő konstrukciót végre sike­rült eltávolítani. „A detonációt úgy tervezték meg, hogy ne menjenek tönkre a bizonyíté­kok, amelyek igazolhatják, mi­ért dőlt össze november 2-án a tartószerkezet egy része. Arra is ügyelni kellett, hogy ne rongá­lódjanak az épülő híd eddig ép­ségben maradt részei, s ez sikerült” - nyilatkozta tegnap Martin Koňa, a közlekedésügyi tárca szóvivője. A detonációra délelőtt 11 órakor került sor, a tartószerke­zet szó szerint úgy dőlt össze, mint egy kártyavár. A tragédia pontos okának kiderítéséhez elkerülhetetlen helyszínelés csak most kezdődhet meg, mi­után a munkásokat már nem fenyegeti veszély. El kell különí­teni a november 2-án összedőlt tartószerkezet maradványait a tegnapi detonáció következté­ben kialakult törmeléktől. A robbantást a híd építésén dolgozó cégek finanszírozták és szervezték. Az egyszerűbbnek tűnő, nehézgépekkel történő bontás lehetőségét az illetéke­sek a nagy biztonsági kockázat miatt vetették el. A közlekedés- ügyi tárca ma estig egyezi le az építkezést kivitelező cégekkel, hogy pontosan mennyi kártérí­tést fizetnek a négy áldozat hozzátartozóinak, illetve a sé­rülteknek. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az elhunytak havi bérét a vizsgálat lezárásáig fi­zetik majd a hozzátartozóknak, (dem, SITA) ' ff • Ez nem Sít le magától (TASR-felvétel) Szlovákiával ellentétben idén Csehországban 1,5%-os, Magyarországon 1,2%-os visszaesést várnak Az (autó) ipar húzza a szlovák gazdaságot ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Budapest/Prága. A harmadik negyedévben 2,2%-kal nőtt éves összehason­lításban a szlovák gazdaság tel­jesítménye, ami mind régiós, mind uniós szinten magasnak mondható. „A szlovák gazdaság továbbra is elsősorban a külföl­di keresletnek, ezen belül pedig az új autóipari termelőkapaci­tásoknak köszönheti a növe­kedését” - nyilatkozta Éva Sa- dovská, a Postabank elemzője. A szlovák ipar az elmúlt negyedévben 16%-kal növelte a teljesítményét az egy évvel ko­rábbihoz képest, ami a leggyor­sabb növekedésnek számít az egész Európai Unióban. A ma­gas munkanélküliség miatt azonban a hazai fogyasztás fo­lyamatosan csökken, és Sa- dovská szerint e téren az elkö­vetkező időszakban sem szá­míthatunk javulásra. Andrej Arady, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője szerint az utol­só negyedévre ráadásul a kül­földi kereslet is visszaeshet, így a gazdasági növekedés további lassulására számíthatunk. A 2010-es 4,2 és a tavalyi 3,3%-os gazdasági növekedést követő­en, az Európai Bizottság őszi előrejelzései szerint idén 2,6, 2013-ban pedig 2 százalékkal bővülhet a szlovák gazdaság. A hazai elemzők szerint azonban még ez is optimista előrejelzés­nek bizonyulhat. A szomszédos országokat te­kintve persze nincs okunk a pa­naszra. Csehországban éves szinten 1,5%-kal, az előző ne­gyedévhez képest pedig 0,3%-kal csökkent a bruttó ha­zai termék a harmadik negyed­évben. Nyugati szomszédunk gazdasága sorrendben már ötödik negyedéve hanyatlik, ami durva recessziónak számít. David Marek, a Patria Finance vezető elemzője elmondta: a számok rosszabbak a vártnál, és különösen meglepőek a vi­szonylag kedvező német és francia GDP-adatok fényében. Az Európai Bizottság jövőre pedig 0,8 százalékos növeke­dést vár Csehországban. Ma­gyarország bruttó hazai termé­ke 2012 harmadik negyedévé­ben 1,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszo­nyítva, míg az előző negyedév­hez mérve 0,2%-kal esett vissza. Magyarországon a me­zőgazdaság teljesítménye húz­ta le a harmadik negyedévi GDP-t. Az Európai Bizottság idén 1,2 százalékos GDP-csök- kenést, míg 2013-ban 0,3 száza­lékos növekedést vár Magyar- országon. (mi, TASR, MTI) Egyre jobban terjednek Európában az eddig ismeretlen szerek, tavaly 50 új drogjelent meg a piacon A drogfüggőknek már nincs pénzük heroinra DEMECS PÉTER Pozsony. Fokozatosan csök­ken a heroin népszerűsége Eu­rópában, helyette egyre gyak­rabban nyúlnak új, eddig isme­retlen pszichoaktív szerekhez a drogfüggők. Ezek hatása, isme­retlen összetételük miatt rend­kívül veszélyes lehet. Míg Ma­gyarországon a heroin helyett mefedront, addig Szlovákiá­ban a pervitint vásárolták a drogfüggők - derül ki az Euró­pai Unió kábítószerügyi köz­pontjának (EMCDDA) 17. éves jelentéséből. Bármennyire is furcsának tűnik, szakértők szerint a gaz­dasági válság és a pénzhiány a-ifcsk Ez is dizajnér (Jón Krošlók-fotó) drogpiacon, az illegális szerek fogyasztóinak szokásain is vál­toztatott. Egyre nehezebb hoz­zájutni Európában a heroinhoz, melynek legtisztább változata olyan drága, hogy korábbi rendszeres fogyasztói nem en­gedhetik meg maguknak. Görögországban például lát­ványosan visszaesett a heroin­fogyasztók száma, s megjelen­tek az új, eddig ismeretlen, úgynevezett dizájnerdrogok, amelyek összetétele gyakran ismeretlen, ezért hatásuk sok­kal veszélyesebb lehet. Ebbe a csoportba sorolandóak azok a szerek is, amelyeket a szlováki­ai Euphoria shopokban árusí­tottak. Mivel a rendőrség arány­lag gyorsan felszámolta ezeket a boltokat, Szlovákiában sike­rült visszaszorítani ezeknek a szereknek a teijedését. Ettől függetlenül viszont csak az el­múlt egy évben 50 új drogfajta jelent meg Európában, mind­egyik komoly kockázatot jelent a fogyasztóknak. A jelentés ugyanakkor rámutatott: aggo­dalomra ad okot a szintetikus drogok piacának bővülése, va­lamint a politoxikománia teije- dése. Ez utóbbi a bódító anya­gok egyidejű vagy sorozatos al­kalmazását jelenti, a tiltott ká­bítószerek alkohollal vagy ese­tenként gyógyszerekkel és nem ellenőrzött készítményekkel va­ló kombinálását is beleértve.

Next

/
Thumbnails
Contents