Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-15 / 238. szám, hétfő
12 GYÓGYHÍREK Egészség ■ 2012. október 15. www.ujszo.com Tudta? Hogyan függ össze az IQ a boldogsággal? Az intelligencia, pontosabban a mérőszámának tekintett IQ (intelligenciahányados) és a boldogság közti kapcsolatot keresve brit kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy boldogtalanabbak az alacsonyabb IQ-jú emberek. A 6870 ember adatainak elemzésével készült tanulmány szerzői ugyanakkor rámutatnak, hogy az alacsonyabb intelligencia gyakran jár együtt kisebb bevétellel és gyengébb mentális egészséggel, amelyek ugyancsak hozzájárulnak a boldogtalansághoz, és a korai segítő programok sokat javíthatnak a felnőttkori esélyeken. A University College London kutatói egy angliai felmérés, a felnőttek pszichiátriai állapotát vizsgáló APMS adatait elemezték. A felmérésbe bevont embereknek mérték szóbeli IQ- jukat, és olyan kérdésekre is kértek tőlük választ, hogy „mindent összevetve hogy érezte magát a napokban?” A „nagyon boldogan” választ a legtöbben a 120 és 129 közötti IQ-jú emberek adták, e csoport 43 százaléka mondta, hogy nagyon boldog volt. A legkevésbé elégedettek a 70 és 79 közötti IQ-jú emberek voltak, közülük 12 százalék adta a „nem túl boldogan” választ. „Az (IQ-)skála normálisnak számító részének alsó határán lévő emberek nagyobb valószínűséggel tartják magukról, hogy nem boldogok” — idézte Angela Hassiotis, a kutatók egyikének összegzését a BBC hírportálja. Hassiotis hangoztatta: bizonyítékok vannak arra, hogy ha rossz szociális háttérrel rendelkező gyerekek megfelelő támogatást kapnak, akkor nemcsak az IQ-juk lesz felnőttként magasabb, hanem az jóllétükre is hatással van, és éledehetőségeik is szélesednek. A kutatók úgy vélik, hogy az ilyen beavatkozások költségesek ugyan, ám megtérülnek abban, hogy az érintettek kevésbé szorulnak felnőttként állami támogatásra, valamint jobb lesz mentális és fizikai egészségük is. (informed) Visszhang Ad.: Gyógyteákkal a vérnyomás javításáért — Egészség, 2012. 9. 24. A pásztortáska gyógyhatásáról szóló információban az áll, hogy ez a gyógynövény használható magas és alacsony vérnyomás esetén is. Nos, az igazság az, hogy a pásztortáska nem csökkend a magas vérnyomást, sőt inkább emeli. Ha valaki magas vérnyomás esetén használná, s ha például angina pectorisban szenved (szívkoszorúér-szűkület), akkor rosszul lenne, mert még jobban összehúzná a koszorúereket. Tudni kell, hogy a pásztortáskának csak a frissen szedett szárított virágzó szára hatásos, és a belőle készített tinktúrák csak 3 hónapig hatékonyak. A pásztortáska a nők gyógyszere, mert (ha nagyon intenzív, legyengíti a női szervezetet, csillapítja a vérzést. Volt úgy, hogy egy nő két hónapig vérzett, és a szintetikus gyógyszerek nem használtak. A pásztortáska teája 2 héten belül elállította a vérzést. Azért ilyen hatásos, mert nemcsak ösz- szehúzza a hajszálereket, hanem fokozza a méhizomzat tónusát is. A fehér fagyöngyről az áll a cikkben, hogy a magas és az alacsony vérnyomást szabályozza. Az igazság az, hogy a magas vérnyomást gyógyítja, de az alacsonyt nem. A bogyóit pedig nem szabad használni, mert mérgezőek. Ha valaki gyűjteni akarja a fehér fagyöngyöt, csak a levelét gyűjtse, mert abban van a legtöbb hatóanyag, de a termését el kell dobni. Dr. Nagy Géza természetgyógyász A nők 5 8 százaléka hisz a sírig tartó szerelemben Milyenek vagyunk a hálószobában? Mit csinálunk ott, és mi az, amiről csak álmodozunk? A pornóhősöket vagy a romantikus telenovellák hőseit utánozzuk? Miben különböznek a nők és a férfiak elvárásai? T öbbek között ezekre a kérdésekre kereste a választ az a nagyszabású felmérés, amelybe 8237-en kapcsolódtak be, mégpedig jobbára fiatalok. Az eredmények azt mutatják, hogy Szlovákia lakosságának szexuális viselkedését nagymértékben még mindig a konzervatív nevelés befolyásolja, s hogy az ösztönök felett továbbra is az értelem uralkodik. Ám vannak olyanok is, akik nem félnek szabadjára engedni szexuális fantáziájukat. A felmérés szerint a párok minden második vagy harmadik napon szeretkeznek, ami a mai rohanó világban nem is olyan rossz eredmény. Egyre jobban csökken a nemi életet elkezdők életkora, de még mindig vannak olyan lányok (2 %) és fiúk (4 %), akik 18 éves koruk előtt nem élnek nemi életet. A szexuális partnerek számát tekintve a férfiak és a nők többsége 2-5 partnertől számolt be, s természetesen a korral a tapasztalatok is „gazdagodnak". A nőknek általában kevesebb partnerük van. Érdekes, hogy a férfiak 40 százaléka a mono- gám kapcsolatot helyezi előtérbe, időnkénti félrelépésekkel. A kor előrehaladtával ez a forma egyre népszerűbb körükben. A nők 58 százaléka hisz a sírig tartó szerelem» ... a párok minden második vagy harmadik napon szeretkeznek, ami a mai rohanó világunkban nem is olyan rossz eredmény. ben. Ami a hűdenséget illeti, a legtöbb nő és férfi a 36. életév után válik hűdenné. A többség (87%) nem próbált ki egyeden potencianövelő gyógyszert sem, 37% azt mondta, hogy ha szüksége lenne rá, biztosan egy ismereden internetes fonásból szerezné be. Örvendetes, hogy 34 százalék orvoshoz fordulna A nők is először az interneten keresztül próbálnának hozzájutni, csak ezt követőén keresnék a gyógyszertárban vagy az orvosnál. Legtöbben azt szeretnék, ha a tabletta 30 percen belül hatna Az élet értékei között a családi háttér és a munka-pénz után a szex „végzett” a harmadik helyen, (ki) UJ KIFEJEZÉS A SZEXOLOGIABAN: FRIGID FÉRFI Létezhet harmonikus kapcsolat szex nélkül? Csodálkoznának, ha tudnák, hány pár él nemi élet nélkül. A kapcsolat akkor kezd szétesni, amikor a férfi kerüli az intim együttlétet, és a nő úgy gondolja: „ha nem kapom meg tőled, akkor másutt keresem". A férfi érdektelensége a nőt gyakran meggondolatlan lépésre ösztönzi, megsértődik, nem tudja megmagyarázni, mi történik. Mindent megbocsátana a partnerének, ha közeledne hozzá. Új kifejezés került a szexológiába: frigid férfi. Becslések szerint a férfiak 5%-a aszexuális. Ő az, akinek nem hiányzik a szex, elvan nélküle. Viszont vannak olyanok is, akik szeretnének nemi kapcsolatot létesíteni, de képtelenek rá. „A merevedési zavar kezelésére Szlovákiában már három gyógyszer is van, de az érintett férfiak 5%-ára egyik sem hat. Rendszerint ez az állapot a cukorbajjal, a magas vérnyomással és a prosztata sebészi eltávolításával nemi szerv ingerlése az egyedüli módja. A rezignálás csak további szenvedést okoz. Van más megoldás is. Meg kell keresni az erogén zónákat, amelyek hosszabb ingerlése orgazmushoz vezet. A férfiak azt hiszik, hogy ilyen zónáik csak a nőknek vannak. Tévednek. Ezeket a pontokat meg kell keresni. Türelmesen, szeretettel. Kell hozzá fantázia, leleményesség és persze találékony partner. Említsük meg például a kerekes székben lévőket. Tulajdonképpen mindenben a partnertől függenek, a nőtől, a kapcsolat nyitottságától, a készségtől és a szeretettől. Viszont az élet nem csak a szexről szól, hanem főleg a sze- retetről. És a szeretet ilyen problémákat is képes legyőzni. Ha a szeretet kihalt, a legjobb szex sem tudja pótolni" - tette hozzá a szakember, (ki) függ össze. Ezeknek a férfiaknak egyáltalán nincs vagy nagyon gyenge a merevedésük, ami viszont nem elég a magömléshez" - mondja dr. Danica Caisová szexológus, majd így folytatja: „Mielőtt a minőségi merevedést nélkülöző férfi bárminemű szexuális aktivitásról lemondana, tudnia kell, hogy a szexuális élvezetnek nem a