Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-22 / 219. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 22. Szalon 23 telmét. Hivatalból pedig, úgy tűnik, nem kezdenek eljárást.- Én sem dobtam fel őket. Valóban, nincs értelme. Még akkor sem, ha elkapnák őket. Én valahogy nem szomjazom semmiféle bosszúra. Oskar feltápászkodott süp- pedős karosszékéből, és kibotorkált a konyhába; látszott, hogy fáj neki minden mozdulat, én azonban ahelyett, hogy a segítségére siettem volna, csak néztem utána. Egy narancslével teli kancsóval és két pohárral tért vissza.- Kér bort, esetleg konyakot?- Ne fáradjon - csóváltam a fejemet. - Teljesen mindegy, nem segít semmit. Oskar leült, és a tekintetemet kereste; én az asztalt bámultam, de mivel nem engedett, kénytelen voltam a szemébe nézni.- Na és a felesége? - kérdeztem, kissé élénkebben.- Simone ilyenkor a gyógyszertárban van. Igen, néha kife- jezettenjóljön, ha az emberfele- sége gyógyszerész, bár ezek nem a legkellemesebb időszakok. Bárgyú mosollyal válaszoltam, Simonéról ábrándozva.- Mondja, Sebastian, hány éves maga? - kérdezte váratlanul Oskar.- Hogy hány éves vagyok? Hát, talán egynéhány évvel lehetek idősebb magánál... harminchét...- Harminchét? Ez esetben épp egyidősek vagyunk. Akár évfolyamtársak is lehettünk volna.- De maga Németországban végezte az egyetemet.- Bizony, hűtlen voltam a hazához - kuncogott. - De akár te- geződhetnénk is, mit gondol?- Ez most... - hebegtem. - Persze, végül is... Koccintottunk a narancslével, és zavartan pislogtunk egymásra. Oskar ldkapcsolta olvasólámpáját, félhomály borult a szobára.- Na és mért épp hozzám jöttél? - kérdezte, már-már kedélyes hangon. Hosszan hallgattunk, nem szóltam semmit. - Nem mintha nem örülnék neki, de azt hiszem, én tudok most a legkevésbé segíteni. Téged Sárkány hozott Poldaufhoz, talán hozzá kellene fordulnod.- Oskar, Poldauf mindenről tudott. Ha én benne vagyok a szarban, akkor ő ki sem látszik belőle.- Beszélj Vargával, de azt hiszem, tudom, mit fog mondani. Poldauf nem úszhatja meg, de mégsem kell tártania semmitől. Persze, talán neked sem.- Ez megnyugtató - nevettem fel, majd megint hosszan, talán több percig hallgattunk. Most vettem csak észre, hogy Oskar olvasóasztalkáján ott feküdtek a mai napilapok is, legfelül az Új Társadalommal.- Csak sok szerencsét kívánhatok neked - mondta Oskar, megint a régi hűvösségével -, és akkor veled együtt magamnak is kívánom. Nem búcsúzkodtunk hosszasan, Oskar fel akart kelni a karosszékéből, de mire megtehette volna, már elhagytam a lakást. (Folytatjuk) Egy háborús bűnös története - Non testatum, 18/12. SAMUEL BABBEL A szolgálati lakáshoz érve szórakozottan bekukkantottam a postaládámba: egy vaskos küldeményt találtam benne, valószínűleg ott lehetett már napok óta, teljesen elfeledkeztem a postám ellenőrzéséről. A feladó nem volt feltüntetve a borítékon, a címzettet ideges, kusza betűkkel rótták rá. A lakásba érve kapkodva téptem fel a borítékot, ki is szóródott a tartalma a földre. Miközben szedegettem össze a papírokat - homályos fényképek, dokumentummásolatok -, gyorsan összeállt a kép: a levelet Norbert, az állítólagos ex-tenger- alattjárós küldte, ez tűnt legalábbis az egyetlen ésszerű magyarázatnak. A fényképek tengeralattjárókat, illetve tengeralattjáró-alkatrészeket ábrázoltak egy hatalmas műhelyben, illetve egy szárazdokkban. Helyenként ki lehetett venni a falakon, berendezéseken a cirill betűs feliratokat. Legalább ötven fényképet tartalmazott a küldemény, egyesekre néhány szót firkantottak: dátumok, illetve a két m.-i Type-209-es neve, Raimond Schlick és Michael Kapp, Néhány képen ott volt a Szentpétervár felirat is. A dokumentumok kissé elmosódott másolatok voltak: számlák, bizonylatok, kimutatások, angol és orosz nyelven, annyit sikerült belőlük kisilabizálnom, hogy szétszerelési munkálatokra vonatkoztak. Az okmányok túlnyomó többségén ott szerepelt az m.-i tengeralattjáró-flotta hivatalos pecsétje. A kezembe vettem a telefonomat, és kikerestem Tomi Müller számát. Meg akartam kérdezni tőle, látta-e már ezeket a papírokat, s ha igen, mit (Gyenes Gábor illusztrációja) szegző is, komplex világkép megteremtője, nemdebár? Nagyszabású gondolkodó, egy racionális metafizikus!... - Szinte köpködve, fröcskölve fejeztem be, hadonászva, elvörösödött fejjel.- Látom, nincs jó kedvében - állított le Oskar. Ekkor néztem csak végig rajta. Be volt bugyo- lálva az egész törzse, ragtapasz díszelgett a homlokán, s az arcát egy, a szivárvány minden színében játszó duzzanat torzította el. Úgy festett, mint egy hadirokkant, mint a háromnapos háború egyetlen valódi áldozata.- Maga hogy van? - kérdeztem, nem túl nyájasan. - Látom, rosszabbul járt, mint én.- Nem olyan vészes - legyintett egy félmosoly kíséretében. - Bordatörés, enyhe agyrázkódás. Volt egy kis belső vérzés is, ami miatt bent kellett maradnom, tegnap este engedtek haza. A hivatalba azonban egy ideig valószínűleg nem tudok visszamenni. Legkorábban valamikor februárban. De maga sem úszta meg, hajói tudom...- Kisebb zúzódásokkal átvészeltem, szóra sem érdemes.- Gondolom, maga sem tett feljelentést - somolygott keserűen. - Én nem fordultam a rendőrséghez, nem láttam érszól hozzájuk. Végül nem hívtam fel. Visszaraktam mindent a borítékba, s besüllyesztettem az egyik hálószobái komódom fiókjába. Odette fáradhatatlanul hajtogatta, mennyire nem érti az egészet; nem titkolhatta azonban, hogy nem is érdekli túlságosan a dolog. A főnöke, Hubik vasárnap délután találkozóra hívta, és bejelentette, hogy ezentúl sokkal szabadabb kezet kap a munkájában, állandóan a miniszter mellett lehet, és tulajdonképpen egyenrangú lesz Hubikkal, aki már csak a szervezésért fog felelni, de nem irányítja többé Odette-et.- Igazi szóvivő leszek végre, érted? - ujjongott, bár láttam rajta a zavart és a sajnálatot, hogy ezt a jó hírt most valahogy nem élhetjük át együtt. - Meglásd, a te ügyed is tisztázódik, félreértés kell hogy legyen. Az ünnepek alatt megnyugszanak a kedélyek.- Na és amit a múltkor mondtál? - kérdeztem bágyadtan. - Hogy kaptál egy másik ajánlatot, akkor az végleg lefújva?- Szeretném alaposan átgondolni. A szüleimnél nyugalom lesz, lesz rá alkalmam.- Apropó, még nem is említettem, az anyám felhívott, hogy látogassam meg őket Szenteste. Ez a szokásos procedúra, évközben duzzogünk, de végül mindig együtt töltjük a karácsonyt.- Örömmel hallom - mondta Odette. - Tehát a karácsonykérdés letudva. S ha holnap nem tisztázódik a probléma a tengeralattjárós ügyben, megtesszük a szükséges lépéseket. A viharos események sodrása fémjelezte Odette-tel való kapcsolatunkat ezekben a hetekben. Jólesett, hogy ilyen simán tudtam neki hazudni az anyámmal kapcsolatban: ezzel az elejét vettem, hogy aggódni kezdjen, hol és milyen körülmények között töltöm az ünnepeket. El akartam utazni a hegyekbe, kivenni egy aprócska szállodai szobát, és jó sokat vedelni, semmi másra nem lett volna szükségem. Tulajdonképpen hétfő reggelig viszonylag reálisnak tűnt ez a terv. Hétfő reggel mintha az egész ország lázas várakozással állt volna a fejlemények elébe: a Pommer téren szinte minden járókelő az Új Társadalmat böngészte, amely már címlapon hozta a tengeralattjárós incidens ügyét - az én fényképemmel dekorálva a hírt. Kifutott az arcomból a vér, amikor megláttam a címlapot. A fotó egy jelentéktelen fogadáson készült, ahol Poldauf helyett kellett be- ugomom, hetekkel korábban, már nem is emlékeztem, miről volt rajta pontosan szó. Természetesen nem kizárólag az én szerepemmel voltak elfoglalva a zsurnaliszták, hanem a Wag- ner-kormány cáfolhatatlan felelősségével. A kormány el akarta tussolni, hogy kioltotta két ártatlan civil életét, miközben arra egyáltalán semmi szükség nem volt. A kormány hazudott, és ártatlanok vére szárad a lelkén. Az egyik hóhérszerepet rám osztották. A szolgálati lakásom felé tartottam, amikor belepillantottam a lapba. Nem olvastam végig a cikket, az újságköteget a legközelebbi kukába hajítottam, a mobilomat elnémítottam, és idétlen módon feltűrtem a kabátom gallérját. Az a nevetséges érzés kerített hatalmába, mostantól nincsenek barátaim, és senkiben nem bízhatok. A következő pillanatban arra ocsúdtam, hogy Oskar Brehm háza előtt állok, de azt hirtelen nem tudtam felidézni, vajon megnyomtam-e már a kapucsengőt. Ekkor hirtelen berregni kezdett a zár, belöktem a kaput, s nemsokára ott álltam Oskarék nappalijában. Oskar, miután beengedett, lehuppant hatalmas, biedermeier-féle karosszékébe, mint egy kedélyes nagypapa. A mellette lévő asztalkán Spinoza Etikájának egy régi, ronggyá olvasott kiadása feküdt.- Hetedszer vagy nyolcadszor olvasom ezt a könyvet - mondta Oskar, miközben hely- lyel kínált. - Annyira világos minden, amíg az ember olvassa, mintha összeállna a nagy kirakósjáték. Goethét szokták idézni, hogy a zavarodottság ellen mindig az Etikához fordult. De valami mégiscsak hibádzik Spinozában.- Kevés teret enged az irracionálisnak? - bukott ki belőlem a kérdés.- Ezt nem tartanám hibának. Inkább egyes végkövetkeztetéseit, a szeretetről írottakat nem bírom hova tenni. Nem mintha elvi szinten nem tudnék vele egyetérteni a szeretettel kapcsolatban, de valahogy nem illik a képbe a dolog. A szeretetről beszéljen inkább Pál apostol, neki illik. Spinozának kevésbé.- Spinozának a történelem szükségszerűen kirendelte a „szeretetre méltó filozófus” szerepét.- Ébben egyet kell értsek Bertrand Russell-lel, pedig általában nem egyeznek a nézeteink.-Na de Spinozának mindenről beszélnie kell, mert nem csak szeretetre méltó, de őszFOLYTATÁSOS REGENY
