Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-10 / 209. szám, hétfő
18 Sport UJSZO 2012. SZEPTEMBER 10. www.ujszo.com A spanyol körverseny az eltiltás után visszatérő bajnok zseniális taktikai húzása után dőlt el, az attakra nem számítottak Puritóék Contador nyerte, Rodriguez bukta a Vueltát Alberto Contador nyerte az év utolsó nagy háromhetes kerékpáros körversenyét, a Vuelta a Espanát, és újra bizonyította, hogy nem véletlenül tartják a jelenlegi mezőny legjobb országúti bringásának. Pedig sokáig úgy tűnt, nem fog bírni honfitársával, az élete formájában tekerő Joaquim „Purito” Rodri- guezzel, de az utolsó héten egy veszélytelennek tűnő etapon - zseniális taktikai húzással - sikerült leszakítania legfőbb riválisát. GYÖRGY NORBERT A három héttel korábbi felvezető cikkünkben megkockáztattuk, hogy az idei Vuelta akár az év bringaversenye is lehet. Nos, elfogultság nélkül állíthatjuk, az lett. Sőt, így utólag már kijelenthetjük, hogy talán a 2010-es Giro mellett az utóbbi néhány év legjobb háromhetesét láthattuk. Nagy visszatérések Visszatért a bajnokok bajnoka, Alberto Contador például, akit két piktogrammnyi klen- buterolért meszeltek el anno két évre (persze ebből a két évből az UCI töketlenkedése miatt csak hat hónap aktív semmittevés lett, Alberto nagy szerencséjére), és ahogy azt reméltük, nagyon odatette magát (megnyerte a viadalt). Ugyancsak visszatért (már a Touron is nyert etapot, de az még nem volt az igazi) a spanyol biciklis szövetség által előbb felmentett, de végül mégiscsak eltiltott Alejandro Valverde is, és szintén nem okozott csalódást. Hatalmasat tekert, de a végére szerencsére elfogyott (hogy miért szerencsére, arról majd az utolsó bekezdésben), a brit Chris Froome, aki pont egy évvel ezelőtt, és pont itt gondoskodott arról, hogy akkor is a ötvennégy kilométerrel a cél előtt. Amit Alberto Contador végig is tudott csinálni, és megmutatta, hogy még mindig ő a világ legjobb országúti bringása. Mondhatjuk persze, hogy ehhez a diadalhoz azért kellett Rodriguez és az egész Katyusa csapat lúzersége is, de ez így túl egyszerű lenne. „Erre a támadásra egyszerűen nem számítottunk” - ismerte el Purito az ellenfél és a Saxo (Contador csapata) váratlan húzásának a zsenialitását, majd hozzátette: „Gratulálok Alberténak, és igen, éppen most veszítettem el a Vueltát.” Rodriguez végül harmadikként végzett az összetettben, mert a már említett, számára horrorisztikus tizenhetedik versenynapon honfitársa, Alejandro Valverde (Movistar) is megelőzte. A sprinterek közt a német John Degenkolb személyében új sztár született, akinek sikerült öt szakaszgyőzelmet szereznie élete első Grand Tourján, és aki a mezőnyhajrákban szinte verhetetlennek bizonyult. Contador megmutatta, még mindig ő a világ legjobb országúti bringása Vuelta legyen az év versenye. S végül Joaquim Rodriguez, aki hihetetlen formában biciklizett végig, és aki simán nyerhetett volna, ha nem alszik be (csapatával, a Katyusával együtt) azon az ominózus 17. szakaszon, mert ő volt a legerősebb. Az idei Vuelta kizárólag Spanyolország északi részén körözött (legdélebbi pontja a tegnapi madridi célállomás volt), sok tüskés, rövid és meredek befutóval az elején, majd ennél is több hosszú és brutális hegymenettel a táv második felében. Idén mindössze egy negyven kilométeres egyéni időfutamot rendeztek, de részben ez is inkább afféle hegyi kronó volt (harmadik kategóriás mászással), részben egy technikás lejtmenet, ami nem a tempózni tudó erőembereknek kedvezett. Kedvezett viszont Purito Rodrigueznek, aki köztudottan nem egy időfutamspecialista, s az idei Girót például pont e hiányosságok miatt veszítette el az amúgy jó képességű, de mégiscsak középszerű kanadai bringás, Ryder Hesjedal ellenében. Purito vs. Contador Tehát minden Purito kezére játszott, és Purito sokáig élt is a lehetőséggel: erejét és robba- nékonyságát kihasználva már a hatodik szakaszon lehajrázta ellenfeleit, begyűjtötte a dobogósoknak járó bónuszmá- sodperceket (időjóváírás), nevetve pirosba öltözött, és úgy tűnt, nincs megállás. Jó, jó, mondták erre a szakik, tudjuk, hogy Purito perpillanat verhetetlen, ha egy rövid, de annál élesebb cél-kaptatóról van szó (legfeljebb Philippe Gilbert, ha formában van, esetleg Sagan lehet rá veszélyes), de jönnek majd a magashegyi befutók, ahol Contador lesz a király: Puerto de Ancares, a legendás Lagos de Covadonga, és a brutális, helyenként 25 százalékos passzázsokkal megtűzdelt (gyalogosan egész napos túra, Škodával csak egyes fokozatban) Cuitu Negru. S ha mindez még nem elég, az utolsó előtti napon, amikor már tényleg mindenkinek elege lesz az egészből, a kultikus Bola del Mundo. És valóban, Contador támadott is szinte minden alkalommal, látszott, nagyon akar, de tette mindezt idegesen és ritmustalanul (hogy az a félévnyi pauza is mennyit számít, ugye), Purito pedig nézte csak, követte okosan egy ideig, aztán robbantott és a célvonalon könnyedén elverte a világ legjobb bicajosát. Contador érthetően frusztrált volt és dühös, de egy Contador nem azért a világ legjobb bicajosa, hogy csak úgy feladja. „Vala(TASR/AP-fe Ivétel) hogy nem érdekelt egy második helyezés a Vuelta-össze- tettben, egyszerűen nem tett volna boldoggá. Győzni jöttem ide, s bár tudtam, hogy nehéz lesz, végig hittem benne” - mondta a Fuente Dé-i befutó után, ahol egy emlékezetes, már most klasszikusnak számító győzelmet aratott, és sikerült átöltöztetnie az addig verhetetlennek tűnő Purito Rodri- guezt. Brutális hegyi attak Nos, igen: Fuente Dé, illetve az ezt megelőző Collada la Hoz - ártalmatlannak tűnő második kategóriás kaptatok, gondolhatnánk, amelyek legfeljebb arra jók, hogy a pontversenyvadászatban érdekelt níman- dok begyűjtsék a prémiumokat. De nem, Alberto Contador ugyanis gondolt egy nagyot, és bevállalt egy brutális attakot Froome ereje elfogyott S hogy mért örültünk a viadal előtt esélyesnek kikiáltott Chris Froome fokozatos teljesítményvesztésének? Mert minden emberi számítás szerint elképzelhetetlennek tartottuk, hogy Froome a Tour de France és az olimpia után nem egész egy hónappal képes lesz versenyben lenni egy újabb háromhetesen. Persze Chris Froome-t többek között azért is szeretjük, mert mindezek ellenére az első magashegyi eta- pokig versenyben tudott maradni (végül az elképesztő negyedik helyet szerezte meg az összetettben), de aztán elfogyott az erő. Tehát már a bringasportban se történnek csodák, vagy csak nagyon ritkán. És tulajdonképpen ez a válasz a Vueltával párhuzamosan zajló, és nagyon undorító Armstrong- botrányra. Az eredményeket lásd a 19. oldalon. Veget érték a paralimpiai játékok Londonban 14 magyar, 6 szlovák érem ÖSSZEÁLLÍTÁS London. A kerekes székes magyar női párbajtőrcsapat ezüstérmet nyert a londoni paralimpián. A Krajnyák Zsuzsa, Juhász Veronika, Dani Gyöngyi összeállítású együttes a péntek esti fináléban 45:38-ra kikapott a Zsung Csinggel, Jao Fanggal, Vu Pej-livel felálló kínai válogatottól az ExCeL sportközpont vívócsamoká- ban, mintegy ezer néző előtt. „Egy paralimpián nehéz bejutni a döntőbe, úgyhogy nekem az ezüst is szépen csillog - nyilatkozta az eredményhirdetés után Krajnyák. - Jó taktikát választottunk, bármelyik együttes nyerhetett volna. Nem tudom, mi lesz ennek a csapatnak a sorsa, én nagyon szeretek vívni, úgyhogy biztosan folytatom.” A 33 fős magyar küldöttség a vívóezüsttel együtt 14 érmet (két arany, hat ezüst és hat bronz) szerzett a brit fővárosban, ami minden idők negyedik legeredményesebb paralimpiai szereplése. A szlovák mérleg 2-1-3 lett, ugyanis szombaton a látássérült kerékpáros, Vladislav Ja- novjak a harmadik helyen végzett a 104 kilométeres tömegrajtos versenyben. „Harcoltunk, amíg bírtunk. Az ilyen versenyek mindig a szerencséről is szólnak, de mi bíztunk magunkban” - mondta Janov- jak, akinek segítője Róbert Mitošinkavolt. (MTI, TASR) A 40 éves ukrán bokszoló szíriai származású ellenfele dührohamot kapott a leléptetés miatt Ismét megvédte címét Vitalij Klicsko MTl-JELENTÉS Moszkva. Könnyedén megvédte a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú vüágbajno- ki címét Vitalij Klicsko a német Manuel Charr ellenében. A címmérkőzést Moszkvában, az Olimpijszkij sportarénában rendezték szombat éjjel húszezer néző előtt. Az összecsapás rövidnek bizonyult: sérülés miatt már a negyedik menetben leléptették Chant. Miután a menet vége előtt 56 másodperccel Klicsko balhoroggal eltalálta az ellenfél jobboldali szemöldökcsontját, Charr szemöldöke felszakadt, és az orvos úgy ítélte meg, hogy túl erős a vérzés, nem folytatódhat a mérkőzés. A szíriai születésű, német színekben versenyző 27 éves Charr dührohamot kapott és botrányt rendezett: fenyegette ellenfelét és a bírókat is, és segítőinek kellett lefogniuk, hogy megakadályozzák a verekedést. A 40 éves ukrán Vitalij Klicsko immár 45. összecsapását nyerte meg - ebből 41-et kiütéssel - profi karrierje 47 találkozójából, legutóbb februárban pontozással győzött a brit Dereck Chisora ellen. Charr profi karrierje során először szenvedett vereséget, a korábbi 21 összecsapása mindegyikén győzött. Nagy volt Vitalij Klicsko (jobbra) fölénye (TASR/AP-feivétel)