Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)

2012-09-10 / 209. szám, hétfő

I www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 10. Sport 19 Forma-1, Olasz Nagydíj: ha Buttonnak nem lettek volna műszaki gondjai, feltehetően kettős McLaren-siker született volna Lewis Hamilton megerőltetés nélkül nyert Hamilton (balra) és a pezsgővel álcázott Perez a monzai dobogón (TASR/AP-felvétel) Egy héttel a belga futam után egy újabb klasszi­kussal, az Olasz Nagydíj­jal folytatódott az idei Fl-es világbajnoki soro­zat, ahol Lewis Hamilton a McLarennel rajt-cél győzelmet aratva meg­szerezte idei harmadik futamgyőzelmét. Máso­dik helyen az egyre mar­kánsabb teljesítményt nyújtó, és ezúttal is káp­rázatos versenyzést be­mutató Sergio Perez végzett, míg a harmadik a vb-pontversenyben élen álló Fernando Alon­so lett - a hazai szurko­lók nagy örömére. GYÖRGY NORBERT Monza mindig a sebességről szólt: ez az idény leggyorsabb versenypályája, ahol nem ritka a 350 kilométer per órás sebes­ség, s ahol a majd hat kilométe­res kör 75-80 százalékát pad­lógázzal teljesítik a pilóták, te­hát a motorok különösen nagy igénybevételnek vannak kité­ve. Viszont a múlt heti, Grosje- an által elkövetett ámokfutás után Monzában a biztonság kérdése is újra felmerült. Tény, hogy Ayrton Senna 1994-es üt­közése óta nem történt halálos kimenetelű baleset az Fl-ben, és ezek a versenygépek szinte már biztonságosabbak, mint a gyermekágy. Csakhogy épp a múlt heti rajtbaleset mutatott rá ismételten arra, hogy a piló­ták fejét gyakorlatilag semmi nem védi: magyarán ha Gros- jean Lotusa 50 centivel köze­lebb csapódik be Alonso sisak­jához, akkor most a spanyol nem a világbajnoki címért har­colna. A kvalifikáción már látszott, hogy az erős Mercedes moto­rokkal hajtott versenygépek fö­lényben lehetnek a hévégén. Különösen a két McLaren tűnt nagyon gyorsnak, s ha Button­nak nem lettek volna műszaki gondjai a versenyen, feltehető­en kettős győzelmet arattak volna. Nézzük: A rajtnál az élről induló Ha­milton megtartja pozícióját, Mássá Button elé kerül, Alonso viszont nagyon jön, és az első kör végén már a hatodik, sőt, a célegyenes végén Ráikkönent is legyűri, és feljön az ötödik helyre. Szépen vonatoznak egymás mögött, csupán Vettel tud előzni, és már a negyedik. Maldonado kezdi meg a cseré­ket, majd később Schumacher és Ráikkönen is jönnek, de a többség feltehetően egykiállá- sos taktikán van. A 19. körben Button előzi Massát, és már a második. Hamilton simán ve­zet, a McLarenek a Mercedes- motorokkal nagyon mennek. A 21. körben egyszerre áll ki Vet­tel és Alonso, s bár elég parázs a helyzet, helycsere nem törté­nik. Sergio Perez viszont na­gyon okosan versenyez a gu- mikímélős Sauberrel, és már a harmadik. Hamilton is cserél a 24. körben, és simán visszajön csapattársa elé. S bár a ver­senyben már Perez vezet, de ő kemény keveréken rajtolt, és még nem volt kint a depóban. Elméletileg Hamiltonnak áll a zászló, de elég nagy a zűrzavar. Alonso és Vettel vív ádáz csatát a 26. körben: a világbajnoki címvédő semmi helyet nem hagy spanyol riválisának, aki a tőle megszokott vehemenciá­val támad, majd a csapatrádión azonnal büntetést kér a német­re. Alonsónak végül a 29. kör­ben sikerül megelőznie Vettelt, és úgy tűnik, az idei világbaj­noki cím elhódítását komolyan gondolja. Az élen a McLarenek érinthetetlenek, Hamilton- Button sorrendben, majd a Fer­rarik jönnek Massával és Alon- sóval (az olasz csapatot ismer­ve ez a sorrend nyilván hama­rosan változni fog), s miután Vettel az Alonso ellen elköve­tett manővere miatt bokszutca- áthajtátos büntetést kap, Schumacher feljön az ötödik helyre. De mire ezt leírom, But­ton már nincs versenyben: Mc- Larenjét leparkolja a pálya szé­lén, állítólag üzemanyag-prob­lémái adódtak. Hogy ez a való­ságban mit jelent, nyilván csak később fogjuk megtudni. Ráikkönen egyre inkább visszaesik: előbb Perez, majd Rosberg a Mercedesszel is el­megy mellette. Alonso már Mássá mögött, akinek a rádión már sűrűn jön az üzengetés, hogy „Fernando ott van mögötted”. A 40. körben Mássá végül elegánsan átadja a má­sodik helyét. Perez viszont na­gyon nyomja, és ő nyilván nem lesz ennyire nagyvonalú. De nem ám: a 44. körben előbb Massát előzi ellentmondást nem tűrően, majd a 46. körben Alonsót is állva hagyja. Te jó ég: Sergio Perez és a Sauber! Es lehet, hogy még Hamilton is el­kapható? A 48. körben Vettel alatt is elfüstöl a Red Bull, és mivel Alonso ott köröz a dobo­gós helyen, a világbajnoki cím­védő egyre nehezebb helyzetbe kerül. Schumi és a Mercedes vi­szont egész jól megy, a hatodik helyen éppen, és veri fiatal csa­pattársát, Nico Rosberget. A Red Bull-blamázst Webber te­szi teljessé, aki az Ascari-sikán után szántani indul. Perez, aki tíz helyet jött előre a rajtpozíci­ójához képest, nagyon nyomja a végén, de Hamiltont már nem tudja elkapni: a brit világbaj­nok gyakorlatilag megerőltetés nélkül, rajt-cél győzelmet arat­va megnyeri az Olasz Nagydí­jat. A verseny után a McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis így nyilatkozott: „Természetesen kicsit csalódott vagyok, noha megnyertük a versenyt, de But­ton nem tudott célba érni. Pe­dig minden esélyünk megvolt arra, hogy megszerezzük az el­ső két helyet. Lewis azonban nyert, és nagyon fontos 25 pon­tot szerzett a csapatnak, vala­mint saját magának is az egyé­ni kiírásban. Az egész versenyt képesek voltunk uralni, és jól működött a stratégiánk, amiért mindenképpen dicséret jár a csapatnak.” Alonso e nagyszerű harma­dik helyével tovább növelte előnyét az összetettben, Hamil­ton a győzelmével feljött a má­sodik helyre, Ráikkönen pedig úgy harmadik a tabellán, hogy még nincs futamgyőzelme. Már ráférne egy. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás MAGYAR LIGAKUPA. 2. forduló: B csoport: Pécs-Siófok 1:1; C csoport: Videoton-Pápa 2:0; E csoport: DVSC-Diósgyőr 5:2, Újpest-Éger 2:5. VB-SELEJTEZÖK, Európa. A csoport: Horvátország -Macedónia 1:0 (0:0), g.: Jelavic (69); Wales-Bel­glum 0:2 (0:1), g.: Kompany (41.), Vertonghen (83); Skócla-Szerbla 0:0. Következik - szept. 11.: Skócia-Macedónia, Szer- bia-Wales, Belgium-Horvátország. B csoport: Málta-Orményország 0:1 (0:0), g.: Szar- kiszov (70); Bulgária-Olaszország 2:2 (1:2), g.: Manolev (30), G. Milanov (66), ill. Pablo Osvaldo (36., 40); Dánia-Csehoiszág 0:0 Következik - szept. 11.: Olaszország-Málta, Bul­gária—Örményország. C csoport: Kazahsztán-írország 1:2 (1:0), g.: Nur- daueltov (37), III. Robbie Keane (89., tizenegyesből), K. Doyle (90); Németország-Feröer-szigetek 3:0 (1:0), g.: özil (54., 71.), Götze (28). Következik - szept. 11.: Svédország-Kazahsztán, Ausztria-Németország. D csoport: Andorra-Magyarorság 0:5 (0:2); Észtország-Románia 0:2 (0:0), g.: Törje (55), Mari- ca (75); Hollandia-Törökország 2:0 (1:0), g.: Van Persie (17), Narsingh (90). Következik - szept. 11.: Magyarország-Hollandia, Románia-Andorra, Törökország-Észtország. E csoport: Albánia-CIprus 3:1 (1:1), g.: Sadiku (36), Cani (84), Bogdáni (87), ill. Laban (45); Szlovénia-Svájc 0:2 (0:1), g.: Xhaka (20), Inler (51); Izland-Norvégia 2:0 (1:0), g.: Árnason (21), Finnbogason (81). Következik - szepl. 11.: Ciprus-lzland, Norvégia- Szlovénia, Svájc-Albánia. F csoport: Oroszország-Észak-írország 2:0 (1:0), g.: Fajzulin (30), Sirokov (78); Azerbajdzsán-lzrael 1:1 (0:0), g.: Abiszov (65), ill. Natcho (50); Luxemburg-Portugálía 1:2 (1:1), g.: Da Mota (14), ill. Cristiano Ronaldo (27), Hélder (54). Következik - szept. 11.: Észak-lrország-Luxem- burg, Izrael-Oroszország, Portugália-Azerbajdzsán. G csoport: Litvánia-Szlovákia 1:1 (1:1); Liechten- stein-Bosznia-Hercegovina 1:8 (0:4), g.: Christen (61.), ill. Ibisevic (33., 40., 83), Dzeko (46., 64., 81.), Misimovic (26., 31); Lettország-Görögország 1:2 (1:0), g.: Cauna (42., tizenegyesből), ill. Szpiropulosz (57), Gekasz (69). Következik - szept. 11.: Bosznia-Hercegovina- Lettország, Szlovákia-Liechtenstein, Görögország- Litvánia. H csoport: Montenegró-Lengyelország 2:2 (2:1), g. Drincic (27), Vucinic (45), ill. Blaszczykowski (6., ti­zenegyesből). Mierzejewski (55); Moldova-Anglia 0:5 (0:3), g.: Lampard (4., tizenegyesből, 29), Defoe (32), Milner (74), Baines (83). Következik - szept. 11.: Anglia-Ukrajna, San Marino-Montenegró, Lengyelország-Moldova. I csoport: Grúzla-Fehéroroszország 1:0 (0:0), g.: Okriasvili (51); Finnország-Franciaország 0:1 (0:1), g.: A. Diaby (20). Következik - szept. 11.: Franciaország-Fehér- oroszország, Grúzia-Spanyolország. Dél-Amerika. 7. forduló: Kolumbia-Uruguay 4:0 (1:0), g.: Falcao (2), Gutierrez (48., 52), Zuniga (90); Ecuador-Bolívia 1:0 (0:0), g.: Caicedo (74); Argentína-Paraguay 3:1 (2:1), g.: Di Maria (3), Hi- guain (30), Messi (64), ill. Fabbro (18., tizenegyes­ből); Peru-Venezuela 2:1 (0:1 ),g.: Farfan (47., 59), ill. 43. Arango (43). FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK: Spanyolország-Szaúd- Arábia 5:0 (2:0), g.: Pedro Rodriguez (26., 72), S. Cazorla (22), Xavi Hernandez (46), D. Villa (62., ti zenegyesből); Brazília-Dél-afrikai Köztársaság 1:0 (0:0), g.: Hulk (75). ■ Jégkorong KHL: Slovan Bratislava-Dinamo Riga 2:3 (0:1,1:1, 1:0-0:0,0:1), g.: Bližňák (28), Micbel Mikiik (55), ill. Indrasis (1.), Karsums (38), sorsdöntő rávezetés: Schremp. MOL LIGA: HSC Csíkszereda-lce Tigers Nové Zámky 2:3. ■ Kézilabda FÉRFI EHF-KUPA, 1. forduló (a 36 közé jutásért), 1. mérkőzés: Balatonfiired-Kehra (észt) 24:25 (9:12); IFK Kristianstad (svéd)-Hlohovec 31:24 (13:9), leg­jobb góldobók: L. Ďuriš 7. FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, selejtező, 3. csoport, elő­döntő: Tatran Prešov-Maccabi Srugo Rison LeZion (izraeli) 36:20 (11:8), legjobb eperjesi góldobó: Čip 7. NŰK, WHIL. 2. forduló: Jindnchúv Hradec-Baník Most 21:28 (12:11), legjobb góldobók: Krupicová 5/5, ill. Martinková 10; Danlog Partizánske-Nitra 30:23 (14:10), Košíková 7, ill. Sýkorová 7, J. Vargová 7/2; luventa Michalovce-HC Zlín 30:18 (12:10), Tregubova 6/4, ill. Šviráková 5; Zora Olomouc-Sokol Písek 33:17 (14:7), RQžičková 6, ill. Bubeníková 5; Sokol Poruba-Slovan Duslo Šaľa 31:28 (11:15), Poznarová 10, ill. Bérešová 7. FÉRFI TIP0S EXTRALIGA, 2. forduló: Modra-Košice 20:16 (11:7), legjobb góldobók: Tschur 8, ill. Loch 5; ŠKP Bratislava-Nové Zámky 39:35 (19:16), g.: Ku­charik 9/1, ill. Sivák 10; Michalovce-Považská By­strica 32:28 (16:13), P. Hruščák 13/4, ill. Zdráhala 11/3. ■ Kosárlabda FÉRFI EB-SELEJTEZÖK, A csoport, 9. fordulólzra­el-Szlovákia 106:73 (49:42), legeredményesebbek: Eliyahu és Casspi 18-18, ill. Vojtek 17. C csoport, 7. forduló: Magyarország-Horvátország 79:81 (12:16,20:18,21:16,26:31), alegjobb magyar dobók: Lóránt 24, Hanga 10, Szabó 10, Vojvoda 10. ■ Röplabda FÉRFI EB-SELEJTEZÖ, F csoport, 1. torna (Szeged): Franciaország-Magyarország 3:0 (20, 15, 16); Spanyolország-Magyarország 3:1 (17,-23,16,18). NOl EB-SELEJTEZŐ, F csoport, 1. torna (Várna), 2. forduló: Bulgária-Magyarország 3:0 (13, 18, 16); Csehország-Magyarország 3:0 (17, 8, 12); Magyarország-Lettország 3:1 (20,17,-26,21). A csoport, 1. torna: Szlovákia-Spanyolország 2:3 (16,-20,-26,-11). ■ Tenisz US OPEN, férfi egyes, elődöntő: Murray (brit, 3.)-Berdych (cseh, 6.) 5:7,6:2,6:1,7:6. Női egyes, elődöntő: Azarenka (fehérorosz, 1)-Sarapova (orosz, 3) 3:6,6:2,6:4; S. Williams (amerikai, 4)-Errani (olasz, 10.) 6:1,6:2. A döntőt a szombati esőzések miatt közép-európai idő szerint vasárnap éjjelre halasztották. Férfi páros, döntő: Bob Bryan, Mike Bryan (amerikai, 2.)-Paes, Stepanek (indiai, cseh, 5.) 6:3,6:4. ■ Kerékpár VUELTA A ESPANA, 20. szakasz (Segovia-Bola del Mundo, 170,7 km): 1. Gyenyisz Mencsov (orosz, Ka- tyusa) 4:48:48; 2. Richie Porte (ausztrál, Team Sky) +17; 3. Kevin De Weert (belga, Omega Pharma- Quick-Step) +42. 21., utolsó szakasz (Cercedilla-Madrid, 115 km): 1. John Degenkolb (német, Argos) 2:44:57; 2. Elia Viviani (olasz, Liguigas), 3. Daniele Bennati (ölsz, RadioShack) - azonos idővel. Az összetett végeredménye: 1. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) 84:59:49; 2. Alejandro Valver­de (spanyol, Movistar) +1:16; 3. Joaquin Rodriguez (spanyol, Katyusa) +1:37. ■ Paralimpia ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRVERSENY, B kategória: 3. Vladislav Janovjak/Róbert Mitošinka (szlovákok) 2:33,52. NŐI PÁRBAJTŐR, csapatverseny, döntő: Kína-Ma- gyarország 45:38. ■ Atlétika GYÉMÁNT LIGA, Brüsszel-férfi 110 m gát: 1. Aries Merritt (amerikai) 12,80 - új világcsúcs. Női hármasugrás: 1. Olga Ripakova (kazah) 14,72m; ...6. Dana Velďáková (szlovák) 13,88. ■ Forma-1 OLASZ NAGYDij, Monza (53 kör, 306,720 km): 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren Mercedes) 1:19:41,221; 2. Sergio Perez (mexikói, Sauber) +4,356; 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +20,594; 4. Felipe Mássá (brazil, Ferrari) +29,667; 5. Kimi Ráikkönen (finn, Lotus) +30,881; 6. Michael Schumacher (német, Mercedes) +31,259; 7. Nico Rosberg (német, Mercedes) +33,550; 8. Paul di Res- ta (skót, Force India) +41,057; 9. Kamui Kobajasi (ja­pán, Sauber) +43,898; 10. Bruno Senna (brazil, Willi­ams)+48,144. A vb állása - pilóták: 1. Alonso 179 pont. 2. Hamil­ton 142,3. Ráikkönen 141.4. Sebastian Vettel (né­met, Red Bull) 140,5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 132,6. Jenson Button (brit, Mclaren Mercedes) 101,7. Rosberg 83,8. Romain Grosjean (francia, Louts) 76. Csapatok: 1. Red Bull 272 pont, 2. McLaren Merce­des 243,3. Ferrari 226,4. Lotus 217,5. Mercedes 126,6. Sauber 100,7. Force India 63,8. Williams 54, 9. Toro Rosso 12. ■ Sportfogadás ÖTÖSLOTTÚ: 1,7,30,44,69. A telitalálatos szelvény nem volt, a négyesek 1 237 955, a hármasok 16 765, a kettesek 1 215 forintot érnek. JOKER-szám: 338823. Az 1 darab Jokerre 30 986 795 forintot fizet­nek. A magyar T0TÚ 36. heti 2. fordulójának nyertes tipposzlopa: 1, 2, X, 2,2, X, 2, 2,2,1, X, 1,1 -1. NYEREMÉNYEK: a telitalálatos szelvényre 3 386170, a 13 találatosokra 373 935, a 12 találatosokra 6 380, a 11 találatosokra 500, a 10 találatosokra 160 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: a telitalálatos szelvények 4 396 880, az 5 találatosok 15 940, a 4 találatosok 1 535 forintot ér­nek. KENŐ- szombat: 3.4,8,10,11,14,18,19,28,33, 36, 42,43, 44,46,50, 52,67, 69, 77. Kenő Plusz­szám: 28. Vasárnap: 1,3,4,12,13,14,16,22,28,32,43,45, 46,47,51,56,59,65,70,77. Kenő Plusz-szám: 77. L0T0,36. játékhét, I. húzás: 7,13,15,37,38,42; pótszám: 33. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 9 490,20 euró (1 nyertes), 3. díj: 949,00 euró (15); 4. díj: 20,60 euró (994); 5. díj: 3,50 euró (17 688). JACKPOT: 300 000 euró. II. húzás: 2,11,20,28,42,49; pótszám: 7. NYERE­MÉNYEK:! díj: nincs nyertes; 2. díj: 9 490,20 euró (1 nyertes); 3. díj: 1 294,10 euró (11); 4. díj: 25,30 euró (812); 5. díj: 4,20 euró (14 861). JACKPOT: 300 000,00 euró. JOKER-szám: 517609. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3 300 euró (2); 3. dl]: 330 euró (21); 4. díj: 33 euró (177); 5. díj: 3,30 euró (1 785). LOTO 5 a 35-ből: 3,7,12,29,30. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dg: 91,90 euró (122), 3. díj: 3,30 euró (3 033).

Next

/
Thumbnails
Contents