Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)

2012-09-08 / 208. szám, szombat

8 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 8. www.ujszo.com Jirí és Otto Bubeníček a világ legrangosabb balettszínpadain lépnek közönség elé, de pár éven belül saját együttest akarnak létrehozni Dorian Gray tükrében mindketten megjelennek Órákon át „tanultam” őket. Két tojás között kerestem a különbséget. Jiŕí és Otto Bubeníček. Prágai ikrek a balett nem­zetközi vüágában. Az ar­cukat tanulmányoztam. Testük vonalait. Gesztu­saikat. A legapróbb meg­nyilvánulásaikat. A hang­lejtésükben találtam fo­gódzót, és elmondhatom: egyszer sem tévedtem. SZABÓ G. LÁSZLÓ Jirí Bubeníček megszólalásai­ban több a magabiztosság, a határozottság, az elszántság. Kettőjük közül ő a keményebb. Otto szelíd, pár fokkal finomabb lélek. Színpadon a két fiú: pá­ratlan szenzáció. Együtt is, de külön-külön is. Milánó, Párizs, London, New York, Szentpé­tervár, Tokió. A világ legrango­sabb balettszínpadain táncol­nak. Évekbe telt, míg utolértem őket. Az észak-morvaországi Štemberkben, a várkertben fel­állított színpadon Dorian Gray történetével léptek közönség elé. Koreográfusként Jirí neve szerepelt a színlapon, de a fő­hőst és annak tükörképét, nem­zetközi társulatuk élén, ők ket­ten táncolták. Ritkaság a balett világában: ikrek a csúcson. Dics­himnusz a Time hasábjain. Egy angol kritikus mély meghajlása a The Independentben. Ismerik a Solymosi testvére­ket? Budapestiek. Zoltán Lon­donban volt vezető táncos, Tamás Bécsben. Zoltánt ismerjük - mondják szinte egyszerre. - Tamásról nem hallottunk. És táncos ikerpárt ismernek a világban? Ikreket nem. Egy belga test­vérpárról tudunk, akik Béjart- nál táncoltak. Önök ketten 1993-ban John Neumeier hamburgi együt­tesében kezdték pályafutá­sukat. Jirka már hatodik éve Drezdában táncol, Otto ma­radt Hamburgban. Neumeier annak idején a lausanne-i balettversenyen ajánlott szerződést mindkettőjüknek, előbb azonban be kellett fe­jezniük a prágai tánckonzer­vatóriumot. Otto: Én tizenhárom évet töl­töttem nála, Jirka most kezdte a huszadik évadját. John több darabot koreografált számunk­ra. A csúcs, és ezt mindket­tőnk nevében mondhatom, a Nizsinszkij. Én magát a táncost formáltam meg, Otto pedig azo­kat a szerepeket, amelyekkel hí­res lett. A bemutató volt nagyon érdekes. Ugyanis három nappal a premier előtt eltörött az ujjam, így át kellett adnom a szerepet, de ez volt az egyeden alkalom, amikor nézőként vettem részt az előadáson. Azóta született egy másik Nizsinszkij-darab is Neumeier koreográfiájában. Egyórás mű, amely a svájci in­tézetben töltött éveiről szól. A két darab most együtt is le­megy az új évadban. Délelőtt az egyik, este a másik. Egész nap Nizsinszkij. Izgalmas lesz. Tizennyolc évesek voltak, amikor Hamburgba szerződ­tek, tizenegy, amikor a táncos pálya mellett döntöttek. Szü­leik ugyanis cirkuszi artisták voltak. Otto: Mi is akrobatáknak készültünk. Kiskorunk óta gya­koroltunk. A tanárnőnk vette észre, hogy a hajlékonyságon túl van bennünk valami más is. Ó tanácsolta a szüleimnek, hogy írassanak be bennünket a tánckonzervatóriumba. Nekünk nem volt hozzá sok kedvünk, de apám azt mondta: menjünk el egy évre, aztán kiderül, foly­tatjuk-e vagy sem. Veszíteni semmit nem fogunk, legfeljebb elegáns lesz a cirkuszi meghaj­lásunk. A lausanne-i balettverseny után minden eldőlt Jirí: A tánc beszippantott, a hamburgi ajánlat pedig elkáp­ráztatott bennünket. Ha tény­leg ilyen jók vagyunk, hogy egy vüághírű koreográfus vár ránk, akkor mennünk kell, mondtuk. John darabjaiban az a jó, hogy ott történet is van. Hogy nem­csak táncosok vagyunk, hanem színészek is. Minden alkalom­mal egy történetet kell átad­nunk. Ez ma is fontos szempont számunkra. Ha koreografálok, figyelek arra, hogy a darab szóljon valamiről. Neumeier gyakran nyúl az irodalomhoz. A Peer Gyntöt és A sirályt is neki köszönhetem. De a csúcs a Nizsinszkijről szóló darab. Otto: Mindkettőnk pályáján ez a legnehezebb előadás. Való­ságos maratón, amire lelkileg is fel kell készülni. Van egy pontja az előadásnak, ahonnan nagyon nehéz folytami. Ott már mentá­lisan is be kell vetni mindent, és úgy menni tovább. A végére tel­jesen kifulladok. De akármilyen fáradtnak érzem is magam, a nézők elismerése műidig feltölt. Rengeteg energiát szív ki belő­lem az előadás, mégis ezt szere­tem a legjobban. Tizenvalahány év után nem vágyik valami másra is az em­ber, mint mindig ugyanannak az alkotónak a koreográfiájára? Otto: Én örültem Kyliánnak is, Nacho Duatónak is. Jirí: Szerencsére megfor­dult nálunk pár vendégkoreo­gráfus. Nem olyan sok, de vol­tak néhányan. Egyéni stílusát azonban csak úgy tudja tartani egy társulat, ha állandó koreo­gráfusa van. Otto: Hamburgban műiden előadásunk telt ház előtt megy. Ha másvalakinek az alkotása szerepel műsoron, kevesebb a néző. Hamburgban szeretik Neumeiert. Mivel mostanában kevesebb pénz jut vendégkoreo­gráfusokra, vele dolgozunk a legtöbbet. Mint minden jelentős alkotó, ő sem könnyű eset. Is­ten, akit szolgálni kell. De min­denképpen zseni, aki mellett rengeteget tanul az ember. Hogyan fogadta, amikor Jirka bejelentette neki, hogy Drezdába szerződik? Hogy átlép egy másik együtteshez, egy másik alkotói műhelybe. Jirí: Mindenkit meglepett, hogy Németország keleti vá­rosába mentem. Drezda az ő szemükben még mindig NDK. Ráadásul nem ismerték az otta­ni együttes vezetőjét. Én viszont a nagy lehetőséget láttam Drez­dában, hiszen ígéretet kaptam arra, hogy koreografálhatok. Új hely, új repertoár, új stílus, új kihívások. Tizenhárom év után nagyon vágytam erre. És most, hat év elteltével elmondhatom, hogy nem csalódtam. Elégedett vagyok az ottani helyzetemmel. Olyan alkotókkal kerültem kap­csolatba, akikkel Hamburgban nem dolgozhattam volna. Fiatal a drezdai igazgató, megérti a művészi ambícióimat. Enged ko- reografálni és utazni is. Nem za­varja, hogy szabad akarok lenni. Otto: Nekem mindig küzde­nem kell, hogy Neumeier elen­gedjen. Rengeteg győzködés eredménye, míg kimondja, hogy mehetek De már közeledik az idő, amikor mindketten teljesen szabadok leszünk. Együttesünk lesz, saját társulatunk. Ez a cél? Jirí: Már régóta ez a cél. Hosszasan tervezgetjük. Persze megértem Neumeiert. A táncos a koreográfus gyereke, akit nem szívesen enged el. Otto: John nagyon igényes repertoárt épített fel, és szüksé­ge van a táncosaüa. Nála min­denki sokat táncol, kevés a sza­bad idő. Húsz éve vagyok nála, de még műidig morogva fogad­ja, ha kikérnek egy londoni vagy egy párizsi gálára. Jirí: Engem kétszer hívott vissza Hamburgba, amióta el­szerződtem tőle. Otto: De csak miattam. Jirí: Ez igaz. Néha azért üd­vözletét küldi, és érdeklődik, hogy vagyok. Mikorra tervezik saját együttesük létrehozását? Jin: Ha most kapnánk erre lehetőséget, mondjuk Német­országban vagy akár Prágában, azonnal szerződést bontanánk. Nem várunk sokáig. Még egy-két év, és az lesz a következő lépés. Miközben táncosként még mindig több helyen számol­nak önökkel. Jirí: Tegnapelőtt még Olasz­országban, Spoletóban volt két előadásunk, ahol Balanchine Apollóját táncoltam. Otto: Közel a negyvenhez én azért egyre gyakrabban érzem, hogy fájnak az Ízületeim. Volt már példa arra, hogy ugyanabban az időben, ami­kor egyiküket valamilyen testi kín gyötörte, a másik teste is megszólalt? Otto: Megtörtént már, igen. Egyikünk New Yorkban táncolt, a Lincoln Centerben, másikunk Kínában. Jüka hívott telefonon, hogy megsérült a szárkapocs- csontja. Két nap múlva az enyém is. Nagy volt a teher rajtunk. El­fáradtunk. Jirí: Mivel ikrek vagyunk, egy­forma a csontozatunk, hasonló­képpen működik a testünk. De bármennyüe hasonlítunk is egy­másra, két különböző egyéniség vagyunk Engem a koreografálás érdekel, Otto fest, rajzol, zenét szerez, díszletet és jelmezt tervez. Szavaiból azt veszem ki, hogy egyáltalán nem zavarja a kettőjük közt levő földrajzi különbség. Jirí: Ez is oka volt az elszer- ződésemnek. Az elszakadás vágya. Magára kell, hogy talál­jon az ember. Amíg együtt vol­tunk, egymás mellett éltünk, ugyanabban az együttesben táncoltunk, mindenki szemé­ben egyek voltunk. Pedig nem voltunk azok. Két külön világ a miénk. Csak ha hosszasan együtt él két ember, egy idő után annyira összecsiszolód­nak, hogy akár el is veszíthetik valós egyéniségüket. Mi pedig ezt nem akartuk. Fékezheti is a másik? Otto: Szerintem igen. Jirí: Nagyon fontos, hogy egy kapcsolatban, de még a szere­lemben is önmaga maradjon az ember. Hogy a maga útját járja. Nekünk ez most sikerült. Amióta ritkábban vagyunk együtt, keve­sebb a vita köztünk. Otto: Ha pedig találkozunk, örülünk egymásnak. A közös munka is érdekesebb. Mint most, Štemberkben. Nem me­gyünk egymás idegeüe. Nem tud ellaposodni a kapcsolatunk. Gyorsabban ki tudjuk pihenni magunkat. Láttam, hogy felléptek Ro­berto Bolle, az olaszok első számú balettcsillagának fi­renzei gálaestjén. Honnan a barátság? Jirí: Régóta ismerjük egy­mást. Felléptünk egy esten, látta a koreográfiámat, és szólt, hogy szívesen táncolna velünk. Azóta több más fellépésünk volt már. Öt éve minden nyáron együtt dolgozunk. Várudvarokban, kastélykertekben rendez gálá­kat. Tőle az ötlet, Csehország­ban most mi is ezt szeretnénk megvalósítani. Egyébként milyen ember Roberto Bolle? Otto: Profi, nagyon jó vele dolgozni. Jirí: Kedves, udvarias, na­gyon tehetséges. Még műidig a csúcson van. És Carlos Acosta, a kubaiak londoni sztárja? Otto: Párizsban táncoltunk vele. Hatalmasakat ugrik. „Min­denem fáj - mondta a műsor végén -, de szívesen dolgoznék veletek!” A balett-táncosok Oscar- díja, a Benois de la Dance fékezte a pályán, vagy épp ellenkezőleg, friss lendületet kapott tőle? - kérdezem Jirí Bubemceket. A szívemet melengette. Otto az oroszoktól kapott nemrég komoly elismerést, a legjobb partner díját. Olyan volt számomra, mint egy bonbon. Megköszöntem, és másnap már a következő mun­kára koncentráltam. Kaméliás hölgy, Odüssze- usz, Halál Velencében, Szent- ivánéji álom... vüágszerte ismert darabok, jeles koreo­gráfiák, súlyos szerepek. Hol a leghálásabb a közönség? Otto: Japánban úgy ünne­pelnek bennünket, mint a pop­sztárokat. Jirí: Én a német és a cseh közönséget is szeretem. Ők is hosszasan tapsolnak egy-egy előadás után. Most, hogy nemzetközi tár­sulat létrehozásán dolgoznak, táncosként vannak még meg­valósulatlan vágyaik? Jirí: Engem már a koreo­gráfia érdekel. Új darabok lét­rehozása. A cseh történelem legendás fejezeteiből szeretnék kiragadni j>árat. Otto: Én még szívesen tán­colnék nekem komponált sze­repeket. Ősszel Japánba visszük a Dorian Grayt. Jüka táncolja Lord Henry Wottont, én az ártat­lan lelkű Doriant. Apám álmát valósítottuk meg, ő jött ezzel tíz évvel ezelőtt. Látta a filmet, a két arcot a tükörben, és csak annyit mondott: ez nektek való téma. Hát, most megcsináltuk.

Next

/
Thumbnails
Contents