Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-08 / 208. szám, szombat
8 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 8. www.ujszo.com Jirí és Otto Bubeníček a világ legrangosabb balettszínpadain lépnek közönség elé, de pár éven belül saját együttest akarnak létrehozni Dorian Gray tükrében mindketten megjelennek Órákon át „tanultam” őket. Két tojás között kerestem a különbséget. Jiŕí és Otto Bubeníček. Prágai ikrek a balett nemzetközi vüágában. Az arcukat tanulmányoztam. Testük vonalait. Gesztusaikat. A legapróbb megnyilvánulásaikat. A hanglejtésükben találtam fogódzót, és elmondhatom: egyszer sem tévedtem. SZABÓ G. LÁSZLÓ Jirí Bubeníček megszólalásaiban több a magabiztosság, a határozottság, az elszántság. Kettőjük közül ő a keményebb. Otto szelíd, pár fokkal finomabb lélek. Színpadon a két fiú: páratlan szenzáció. Együtt is, de külön-külön is. Milánó, Párizs, London, New York, Szentpétervár, Tokió. A világ legrangosabb balettszínpadain táncolnak. Évekbe telt, míg utolértem őket. Az észak-morvaországi Štemberkben, a várkertben felállított színpadon Dorian Gray történetével léptek közönség elé. Koreográfusként Jirí neve szerepelt a színlapon, de a főhőst és annak tükörképét, nemzetközi társulatuk élén, ők ketten táncolták. Ritkaság a balett világában: ikrek a csúcson. Dicshimnusz a Time hasábjain. Egy angol kritikus mély meghajlása a The Independentben. Ismerik a Solymosi testvéreket? Budapestiek. Zoltán Londonban volt vezető táncos, Tamás Bécsben. Zoltánt ismerjük - mondják szinte egyszerre. - Tamásról nem hallottunk. És táncos ikerpárt ismernek a világban? Ikreket nem. Egy belga testvérpárról tudunk, akik Béjart- nál táncoltak. Önök ketten 1993-ban John Neumeier hamburgi együttesében kezdték pályafutásukat. Jirka már hatodik éve Drezdában táncol, Otto maradt Hamburgban. Neumeier annak idején a lausanne-i balettversenyen ajánlott szerződést mindkettőjüknek, előbb azonban be kellett fejezniük a prágai tánckonzervatóriumot. Otto: Én tizenhárom évet töltöttem nála, Jirka most kezdte a huszadik évadját. John több darabot koreografált számunkra. A csúcs, és ezt mindkettőnk nevében mondhatom, a Nizsinszkij. Én magát a táncost formáltam meg, Otto pedig azokat a szerepeket, amelyekkel híres lett. A bemutató volt nagyon érdekes. Ugyanis három nappal a premier előtt eltörött az ujjam, így át kellett adnom a szerepet, de ez volt az egyeden alkalom, amikor nézőként vettem részt az előadáson. Azóta született egy másik Nizsinszkij-darab is Neumeier koreográfiájában. Egyórás mű, amely a svájci intézetben töltött éveiről szól. A két darab most együtt is lemegy az új évadban. Délelőtt az egyik, este a másik. Egész nap Nizsinszkij. Izgalmas lesz. Tizennyolc évesek voltak, amikor Hamburgba szerződtek, tizenegy, amikor a táncos pálya mellett döntöttek. Szüleik ugyanis cirkuszi artisták voltak. Otto: Mi is akrobatáknak készültünk. Kiskorunk óta gyakoroltunk. A tanárnőnk vette észre, hogy a hajlékonyságon túl van bennünk valami más is. Ó tanácsolta a szüleimnek, hogy írassanak be bennünket a tánckonzervatóriumba. Nekünk nem volt hozzá sok kedvünk, de apám azt mondta: menjünk el egy évre, aztán kiderül, folytatjuk-e vagy sem. Veszíteni semmit nem fogunk, legfeljebb elegáns lesz a cirkuszi meghajlásunk. A lausanne-i balettverseny után minden eldőlt Jirí: A tánc beszippantott, a hamburgi ajánlat pedig elkápráztatott bennünket. Ha tényleg ilyen jók vagyunk, hogy egy vüághírű koreográfus vár ránk, akkor mennünk kell, mondtuk. John darabjaiban az a jó, hogy ott történet is van. Hogy nemcsak táncosok vagyunk, hanem színészek is. Minden alkalommal egy történetet kell átadnunk. Ez ma is fontos szempont számunkra. Ha koreografálok, figyelek arra, hogy a darab szóljon valamiről. Neumeier gyakran nyúl az irodalomhoz. A Peer Gyntöt és A sirályt is neki köszönhetem. De a csúcs a Nizsinszkijről szóló darab. Otto: Mindkettőnk pályáján ez a legnehezebb előadás. Valóságos maratón, amire lelkileg is fel kell készülni. Van egy pontja az előadásnak, ahonnan nagyon nehéz folytami. Ott már mentálisan is be kell vetni mindent, és úgy menni tovább. A végére teljesen kifulladok. De akármilyen fáradtnak érzem is magam, a nézők elismerése műidig feltölt. Rengeteg energiát szív ki belőlem az előadás, mégis ezt szeretem a legjobban. Tizenvalahány év után nem vágyik valami másra is az ember, mint mindig ugyanannak az alkotónak a koreográfiájára? Otto: Én örültem Kyliánnak is, Nacho Duatónak is. Jirí: Szerencsére megfordult nálunk pár vendégkoreográfus. Nem olyan sok, de voltak néhányan. Egyéni stílusát azonban csak úgy tudja tartani egy társulat, ha állandó koreográfusa van. Otto: Hamburgban műiden előadásunk telt ház előtt megy. Ha másvalakinek az alkotása szerepel műsoron, kevesebb a néző. Hamburgban szeretik Neumeiert. Mivel mostanában kevesebb pénz jut vendégkoreográfusokra, vele dolgozunk a legtöbbet. Mint minden jelentős alkotó, ő sem könnyű eset. Isten, akit szolgálni kell. De mindenképpen zseni, aki mellett rengeteget tanul az ember. Hogyan fogadta, amikor Jirka bejelentette neki, hogy Drezdába szerződik? Hogy átlép egy másik együtteshez, egy másik alkotói műhelybe. Jirí: Mindenkit meglepett, hogy Németország keleti városába mentem. Drezda az ő szemükben még mindig NDK. Ráadásul nem ismerték az ottani együttes vezetőjét. Én viszont a nagy lehetőséget láttam Drezdában, hiszen ígéretet kaptam arra, hogy koreografálhatok. Új hely, új repertoár, új stílus, új kihívások. Tizenhárom év után nagyon vágytam erre. És most, hat év elteltével elmondhatom, hogy nem csalódtam. Elégedett vagyok az ottani helyzetemmel. Olyan alkotókkal kerültem kapcsolatba, akikkel Hamburgban nem dolgozhattam volna. Fiatal a drezdai igazgató, megérti a művészi ambícióimat. Enged ko- reografálni és utazni is. Nem zavarja, hogy szabad akarok lenni. Otto: Nekem mindig küzdenem kell, hogy Neumeier elengedjen. Rengeteg győzködés eredménye, míg kimondja, hogy mehetek De már közeledik az idő, amikor mindketten teljesen szabadok leszünk. Együttesünk lesz, saját társulatunk. Ez a cél? Jirí: Már régóta ez a cél. Hosszasan tervezgetjük. Persze megértem Neumeiert. A táncos a koreográfus gyereke, akit nem szívesen enged el. Otto: John nagyon igényes repertoárt épített fel, és szüksége van a táncosaüa. Nála mindenki sokat táncol, kevés a szabad idő. Húsz éve vagyok nála, de még műidig morogva fogadja, ha kikérnek egy londoni vagy egy párizsi gálára. Jirí: Engem kétszer hívott vissza Hamburgba, amióta elszerződtem tőle. Otto: De csak miattam. Jirí: Ez igaz. Néha azért üdvözletét küldi, és érdeklődik, hogy vagyok. Mikorra tervezik saját együttesük létrehozását? Jin: Ha most kapnánk erre lehetőséget, mondjuk Németországban vagy akár Prágában, azonnal szerződést bontanánk. Nem várunk sokáig. Még egy-két év, és az lesz a következő lépés. Miközben táncosként még mindig több helyen számolnak önökkel. Jirí: Tegnapelőtt még Olaszországban, Spoletóban volt két előadásunk, ahol Balanchine Apollóját táncoltam. Otto: Közel a negyvenhez én azért egyre gyakrabban érzem, hogy fájnak az Ízületeim. Volt már példa arra, hogy ugyanabban az időben, amikor egyiküket valamilyen testi kín gyötörte, a másik teste is megszólalt? Otto: Megtörtént már, igen. Egyikünk New Yorkban táncolt, a Lincoln Centerben, másikunk Kínában. Jüka hívott telefonon, hogy megsérült a szárkapocs- csontja. Két nap múlva az enyém is. Nagy volt a teher rajtunk. Elfáradtunk. Jirí: Mivel ikrek vagyunk, egyforma a csontozatunk, hasonlóképpen működik a testünk. De bármennyüe hasonlítunk is egymásra, két különböző egyéniség vagyunk Engem a koreografálás érdekel, Otto fest, rajzol, zenét szerez, díszletet és jelmezt tervez. Szavaiból azt veszem ki, hogy egyáltalán nem zavarja a kettőjük közt levő földrajzi különbség. Jirí: Ez is oka volt az elszer- ződésemnek. Az elszakadás vágya. Magára kell, hogy találjon az ember. Amíg együtt voltunk, egymás mellett éltünk, ugyanabban az együttesben táncoltunk, mindenki szemében egyek voltunk. Pedig nem voltunk azok. Két külön világ a miénk. Csak ha hosszasan együtt él két ember, egy idő után annyira összecsiszolódnak, hogy akár el is veszíthetik valós egyéniségüket. Mi pedig ezt nem akartuk. Fékezheti is a másik? Otto: Szerintem igen. Jirí: Nagyon fontos, hogy egy kapcsolatban, de még a szerelemben is önmaga maradjon az ember. Hogy a maga útját járja. Nekünk ez most sikerült. Amióta ritkábban vagyunk együtt, kevesebb a vita köztünk. Otto: Ha pedig találkozunk, örülünk egymásnak. A közös munka is érdekesebb. Mint most, Štemberkben. Nem megyünk egymás idegeüe. Nem tud ellaposodni a kapcsolatunk. Gyorsabban ki tudjuk pihenni magunkat. Láttam, hogy felléptek Roberto Bolle, az olaszok első számú balettcsillagának firenzei gálaestjén. Honnan a barátság? Jirí: Régóta ismerjük egymást. Felléptünk egy esten, látta a koreográfiámat, és szólt, hogy szívesen táncolna velünk. Azóta több más fellépésünk volt már. Öt éve minden nyáron együtt dolgozunk. Várudvarokban, kastélykertekben rendez gálákat. Tőle az ötlet, Csehországban most mi is ezt szeretnénk megvalósítani. Egyébként milyen ember Roberto Bolle? Otto: Profi, nagyon jó vele dolgozni. Jirí: Kedves, udvarias, nagyon tehetséges. Még műidig a csúcson van. És Carlos Acosta, a kubaiak londoni sztárja? Otto: Párizsban táncoltunk vele. Hatalmasakat ugrik. „Mindenem fáj - mondta a műsor végén -, de szívesen dolgoznék veletek!” A balett-táncosok Oscar- díja, a Benois de la Dance fékezte a pályán, vagy épp ellenkezőleg, friss lendületet kapott tőle? - kérdezem Jirí Bubemceket. A szívemet melengette. Otto az oroszoktól kapott nemrég komoly elismerést, a legjobb partner díját. Olyan volt számomra, mint egy bonbon. Megköszöntem, és másnap már a következő munkára koncentráltam. Kaméliás hölgy, Odüssze- usz, Halál Velencében, Szent- ivánéji álom... vüágszerte ismert darabok, jeles koreográfiák, súlyos szerepek. Hol a leghálásabb a közönség? Otto: Japánban úgy ünnepelnek bennünket, mint a popsztárokat. Jirí: Én a német és a cseh közönséget is szeretem. Ők is hosszasan tapsolnak egy-egy előadás után. Most, hogy nemzetközi társulat létrehozásán dolgoznak, táncosként vannak még megvalósulatlan vágyaik? Jirí: Engem már a koreográfia érdekel. Új darabok létrehozása. A cseh történelem legendás fejezeteiből szeretnék kiragadni j>árat. Otto: Én még szívesen táncolnék nekem komponált szerepeket. Ősszel Japánba visszük a Dorian Grayt. Jüka táncolja Lord Henry Wottont, én az ártatlan lelkű Doriant. Apám álmát valósítottuk meg, ő jött ezzel tíz évvel ezelőtt. Látta a filmet, a két arcot a tükörben, és csak annyit mondott: ez nektek való téma. Hát, most megcsináltuk.
