Új Szó, 2012. augusztus (65. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-07 / 182. szám, kedd

6 Külföld ÚJ SZÓ 2012. AUGUSZTUS 7. www.ujszo.com mmmmm Hazaküldik a bevándorlókat Athén. Mintegy hatezer embert vett őrizetbe a hét végén a görög rendőrség azzal a gyanúval, hogy il­legálisan érkeztek az or­szágba, közülük 1600-at kitoloncolnak. A görög rendőrség tegnap közölte: a nagy razziában mintegy 4500 rendőr vett részt; a kitoloncolásra várókat ide­iglenesen a nemrég létre­hozott menekültközpon­tokba irányítják, a többie­ket azonban szabadon en­gedik. Évente kb. százezer afrikai és ázsiai bevándor­ló lépi át a görög határt, fő­leg a szomszédos Törökor­szág felől, ami Görögor­szág számára óriási köz- biztonsági és szociális problémátjelent. (MTI) Tisztán kozák dandárok Moszkva. Kizárólag ko­zákokból álló dandárok megalakítását jelentette be tegnap az orosz vezér­kari főnök. „Kozák egysé­geket alakítunk. Minden katonai körzetben lesz legalább egy belőlük, bár nem lesz saját egyen­ruhájuk” - mondta az Iz­vesztyija szerint Nyikolaj Makarov hadseregtábor­nok. Előzőleg országos vi­ta robbant ki arról, szükség van-e ennek a nacionalista szektornak a mozgósításá­ra az orosz kaukázusi tér­ségből kiinduló belső ván­dorlás feltartóztatására. A jövőben a kozákok a leg­felső főparancsnok szemé­lyes tartalékának alapját fogják képezni - mondta Makarov. (MTI) Teheránban megijedtek London. Lekapcsolják az internetről a kulcsfon­tosságú iráni minisztériu­mokat és állami hivatalo­kat, hogy megvédjék őket az olyan támadásoktól, amilyeneket a közelmúlt­ban okozott a Stuxnet és a Flame számítógépes vírus - írta a brit The Daily Te­legraph. A lap idézi Reza Takipur iráni tájékoztatási minisztert, aki szerint Te­heránban azért hoztak ilyen döntést, mert kényes hírszerzési információk váltak sebezhetővé a világ­háló miatt. A két évvel ez­előtt megjelent Stuxnet ví­rus az iráni urándúsító programban okozott sú­lyos károkat. A nála is kifi­nomultabb Flame vírus az idén bukkant fel, és az iráni olajipari minisztérium, il­letve a legnagyobb iráni exportterminál számító- gépes rendszerét támadta meg. Mindkét vírust felte­hetően az Egyesült Álla­mok és Izrael fejlesztette ki közösen. (MTI) Egy leszerelt katona követte el a támadást Újabb ámokfutó Amerikában Washington. Belföldi ter­rorcselekménynek tekin­ti az FBI a vasárnapi wis- consini szikh templom­ban elkövetett fegyveres támadást, ezért saját ha­táskörébe vonta az ügy­ben folytatott nyomo­zást. A szentélyben egy fegyveres tüzet nyitott az ott összegyűlt többtu­catnyi hívőre. ÖSSZEFOGLALÓ Amerika még fel som ocsú­dott a Denver melletti Aurora mozijában elkövetett, 12 halá­los áldozattal és 57 sérülttel já­ró érthetetlen ámokfutás okoz­ta sokkból, máris újabb me­rénylet döbbentette meg a közvéleményt. A Fox News és a CNN hírtelevíziók szerint egy 40 éves leszerelt katona, Wade Michael Page követte el a tá­madást, amelyben hat embert megölt és ő is életét vesztette. Page, aki korábban az észak- karolinai Fort Braggben szol­gált, a CNN szerint a fehér felsőbbrendűség hirdetője volt. Szemtanúk a támadó kar­ján 9/11 tetoválást láttak. Pa­ge a Milwaukee külvárosának tekintett, 35 ezres Oak Creek szomszédságában, Cudahyban lakott. A támadó már a templom fe­lé haladva, a parkolóban lö­völdözni kezdett egy 9 milli­méteres, félautomata pisz­tollyal. A templomban négy, az épületen kívül két személlyel végzett. Az utcán tűzharcba keveredett két rendőrrel, közü­lük az egyiket több lövéssel megsebesítette, mire a másik agyonlőtte. A rendőr mellett a támadásnak két másik súlyos sebesültje is van. A halottak nemét és korát nem hozták nyilvánosságra. A rendőrség a nyomozás je­lenlegi szakaszában azt feltéte­lezi, hogy az elkövető egyedül cselekedett. Több szemtanú vi­szont azt mondta, hogy a tette­sek többen voltak, és túszokat is ejtettek. Ezt hivatalos forrá­sok nem erősítették meg. Az incidensről az elnököt is értesí­tették. Barack Obama közle­ményben fejezte ki együttérzé­sét a wisconsini áldozatok hozzátartozóinak, és ígéretet tett rá, hogy a szövetségi kor­mány minden támogatást megad a tragikus erőszakcse­lekmény felderítéséhez. A monoteista, a hindu kasztrendszert és a nők musz­lint szegregációját egyaránt elutasító szikh vallást félezer évvel ezelőtt Nának guru ala­pította az indiai Pandzsábban. Az USA-ban a 2001. szeptem­ber 11-i terrortámadások után bántalmazták a vallás követő­it, mert muszlimnak nézték őket. (MTI, TASR, ú) Japán a világ egyetlen országa, amely atomtámadást szenvedett el Hibakusák üzenete Hirosima. Százak feküdtek halottként a földön a várost ért atomtámadás 67 évfordulóján rendezett megemlékezésen. Macui Kadzumi hirosimai pol­gármester felolvasta azt a bé­kenyilatkozatot, amelyben ígé­retet tettek arra, hogy átadják a világnak az atomtámadás és a sugárfertőzés túlélőinek ta­pasztalatát. Helyi idő szerint 8.15-kor az egész országban megállt egy percre az élet: eb­ben az időpontban dobta le az Enola Gay nevű B-29-es ame­rikai bombázó 1945. augusztus 6-án az atombombát Hirosimá­ra. A támadáskor, illetve az azt követő hónapokban 140 ezren haltak meg. Három nappal ké­sőbb egy másik amerikai gép Nagaszakira dobott le atom­bombát, mintegy 80 ezer em­ber életét oltva ki. Noda Josihi- ko kormányfő megígérte: min­den formában segítik a hibaku­sák - így nevezik atomtámadá­sok sugárfertőzött túlélőit - ta­pasztalatainak és emlékeinek átadását a következő nemze­dékeknek. (MTI) Épp a tegnap reggeli megemlékezés idején történt üzemi baleset ab­ban a japán atomerőműben, amelynek kä reaktorát a hatalmas tiltakozás ellenére újraindították a tavalyi fukusimai tragédia miatt energiahiánnyal küszködő országban (TASR/AP-felvétel) Gázai dzsihádisták ölhettek meg tizenhat egyiptomi határőrt Súlyos támadás a Sínai-félszigeten Több indiai városban az USA ellen tüntettek a szikhek (TASR/AP) Összefoglaló Kairó/Jeruzsálem. Megölték azt az öt fegyverest, aki vasárnap meggyilkolt 16 egyiptomi ha­tárőrt egy ellenőrzőponton az izraeli-egyiptomi határon, majd egy páncélozott járművel behaj­tott a zsidó állam területére. Áz egyiptomi hadsereg tegnap har­ci helikoptereket küldött a Sínai- félszigetre, hogy segítsenek a terrorista támadás felelőseinek felkutatásában. „Az öt fegyveres holttestét az izraeli katonák megtalálták” - jelentette ki az hadsereg szóvi­vője, részleteket azonban nem árult el. Egy egyiptomi illetékes szerint a beduin öltözetet viselő fegyveresek két járművel meg­közelítették a Kerem-Salom ha­tárátkelőt, amelyet lőni kezdtek. A támadásban 16 katona és ha­tárőr halt meg, további heten megsebesültek. Az egyiptomi hírügynökség szerint a támadók a Gázai öve­zetből származó dzsihádisták (szent háborút hirdetők) voltak. Az izraeli hadsereg szóvivője ko­rábban azt közölte, hogy a tá­madók - akik két páncélozott harci járművet zsákmányoltak az egyiptomi rendőröktől - megpróbáltak áthajtani a határ­átkelőn, de az egyik jármű fel­robbant, még mielőtt odaért volna, a másikat pedig izraeli harci helikopterek lőtték ki. Mohamed Murszi egyiptomi elnök válságtanácskozást tar­tott a hadsereg vezetőivel. Azt ígérte, hogy Egyiptom „vissza- szerzi a Sínai-félszigetet, a biz­tonsági erők teljes ellenőrzés alá vonják ezt a régiót” - ígérte tévébeszédében. A Sínain a biz­tonsági helyzet jelentősen rom­lott Hoszni Mubarak tavalyi megbuktatása óta, több Izrael elleni támadást követtek el in­nen. (MTI, TASR, ú) Az átállás azt mutatja, hogy Aszad rezsimje szétesőben van, ez lehet a vég kezdete Már Aszad kormányfője is elmenekült ÖSSZEFOGLALÓ Damaszkusz/Ammán. Hiva­talos források szerint leváltot­ták, saját szóvivője szerint de­zertált Szíriából és csatlakozott a lázadókhoz Rijád Hidzsáb mi­niszterelnök. Ezt a két hónapja kinevezett kormányfő szóvivője az al-Dzsazíra arab hírtelevízió­ban közölte. Közben az állami tévé és rádió székházát bomba­támadás érte, nem sokkal azt követően, hogy a kormányfő le­váltásáról szóló hírt beolvasták. Bár a székház 3. emelete romba dőlt, a tévéadás nem szünetelt. „Bejelentem elpártolásomat a gyilkos és terrorista rezsimtől, és bejelentem, hogy csatlakozom a szabadság és a méltóság forra­dalmához. Bejelentem, hogy mától harcos vagyok e szent forradalomban” - írta Hidzsáb a szóvivő által, de a nevében felol­vasott közleményben. Hidzsáb - akit eddig Aszad elnök feltétlen hívének ismertek, hiszen fontos funkciókat töltött be a hatalmon lévő Baasz pártban - az eddigi legmagasabb rangú vezető, aki hátat fordított a rezsimnek a 17 hónapja tartó felkelés során. Mohamed al-Otri szóvivő közöl­te: Hidzsáb „biztos helyen van”. Korábbi jelentések szerint csa­ládjával a szomszédos Jordáni­ába menekült. A dezertálás té­nyét jordániai tisztviselők és a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriái Megfigyelő Központja is megerősítette. A közlemény szerint az átál­lásra akkor került sor, „amikor Szíria a legsúlyosabb háborús bűnök, népirtás és a fegyverte­len lakosok ellen elkövetett bar­bár gyilkosságok és mészárlások időszakán megy keresztül”. Al- Otri azt is elmondta, a minisz­terelnök már több mint két hó­napja, azaz hivatalba lépése óta tervezte szökését, amit végül a kormányerők ellen harcoló Szí­riái Szabad Hadsereg (FSA) se­gítségével vittvéghez. Az állami tévé bejelentette: ideiglenes kormányfőnek Omar Ghalauvandzsi eddigi minisz­terelnök-helyettest nevezték ki. Az FSA azt állította, Hidzsáb mellett három miniszter is de­zertált, ezt azonban más forrá­sok nem erősítették meg. Egy harmadik forrás azt állította, két miniszter és három katonai ve­zető menekült el Hidzsábbal. Fogságba esett egy, a szíriai felkelőket vezető török tábor­nok Aleppo városa közelében- közölte a Habertürk török tele­vízió. A híradás szerint a szíriai fegyveres erők abban a műveletben fogták el a tábor­nokot, amelynek célja Aleppo megtisztítása a lázadóktól. A török külügyminisztérium cá­folta a hírt. (MTI, ú) Kormányátalakítás Otthagyták Pontát Bukarest. Kormányátalakí­tást jelentett be Victor Ponta ro­mán miniszterelnök azt követő­en, hogy két minisztere lemon­dott tisztségéről a Traian Bases- cu felfüggesztett államfő levál­tásáról szóló népszavazás körüli vita miatt. Ám Ponta nemcsak IoanRus belügyminiszter és Vic­tor Paul Dobre közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter helyére javasolt új minisztere­ket: Andrei Marga külügymi­niszter helyett Titus Corlatean vezeti majd a román diplomáci­át. Ó eddig igazságügyi minisz­ter volt, s helyére a kormányfő Mona Pivnicerut, a román leg­felső bíróság egyik bíráját java­solta. Az új belügyminiszter Mircea Dúsa. A közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszteri posztot a liberális Radu Stroe kapta. Az új minisztereket Crin Antonescu ideiglenes államfő is elfogadta, így tegnap este már le is tették esküjüket. (MTI) Élő pajzsként használt civilek Aleppó. A hadsereg által ostromlott Aleppó sűrűn lakott ne­gyedeiben alakítanak ki hadállásokat a felkelők, így ezeket éri a kormányerők tüzérségének, helikoptereinek és repülőgépe­inek össztüze. A brit The Sunday Times online kiadása szerint még a szír rezsimmel ellenséges aleppói menekültek is azt mondták, afelkelők élő pajzskénthasználjákacivil lakosságot. A lázadókat az a vád is éri, hogy kivégzéseket hajtanak végre. A nyűt utcán, falhoz térdepeltetve géppuskázták le például a kormányhű Sabiha milícia öt tagját. Áleppóban nem szerették a Sabiha helyi vezetőjét, ám széles körű megbotránkozást kel­tett, ahogy fiával és három másik rokonával együtt kivégezték, és erről filmfelvételt is készítettek. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents