Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-25 / 171. szám, szerda
14 Horgász ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 25. www.ujszo.com Görbüljön a bot! A legtöbb horgász az őszi, tél eleji hónapokat tartja a rablózó horgászat fő szezonjának, nyáron inkább a pontyok után kajtat. Nagyjából érthető, hiszen hiába gyorsul fel nyáron a ragadozók emésztése, a vízben található tápláléknak is ilyenkor van a dömpingje. Miért ugrana a csuka a villantó után, ha kényelmesen válogathat a kishalak sérült egyedei közül, amelyek ráadásul ott vannak az orra előtt? Miért fárasztaná magát a süllő, ha nappal a búvóhelye előtt ott spacíroznak a küszök, bodorkák, éjjel pedig feljöhet utánuk a felszínre? A harcsára ugyanez vonatkozik, de még a balinra is; ahol jelen van, ott harsány rablással lapozgatja az étlapot. A megrögzött pergetők azért tudják, hogy egy-egy alkonyi, kora reggeli pergetésnek mindig megvan a lehetősége és a varázsa. A csuka például nem csak akkor nyúl utána a nádasból, hinarasból a villantónak, voblemek, ha éhes, hanem bármikor. A törésben, kő mögött, bedőlt fák sűrűjében lapuló süllő sem hagyja ki a könnyű zsákmányt. Ez egyszerűen a falánk természetükből és a territóriumuk őrzésének ösztönéből adódik. Soha oly könnyen nem lehet harcsát fogni, mint egy-egy nyári eső utáni zavarosban vagy egy hajnali pergetéssel. A legtöbb horgász azért csu- kázik ősszel, mert ilyenkor elfogy a horogmarasztaló és kishalbújtató hínár. A vizek letisztulnak, a táplálékhal elbújik, ezért eredményes az őszi csukázás. Ez azonban nyáron is érvényes, igaz, sűrű víz alatti növényzetben kissé nehezebb a stupekos módszert művelni, s a békalencse is szereti marasztalni a bünkért. Nyáron tehát hatványozottan érvényes a hely- és a csaliválasztás „műgondja”. Persze, az is igaz, hogy általában a kisebb példányok csábulnak el egy-egy előttük verető műcsalitól, míg a nagyobbak beérik a fenéken felkínált döglött kishallal is. Hiába, az öregurak kényelmesebbek és megfontoltabbak, mint a fiatalok. Kövesdi Hogyan építik tele, illetve teszik tönkre a pozsonyi újgazdagok az oroszvári-járfalui természetvédelmi területet A Duna-holtág leigázása Látszólag semmi köze a pecához, de mert minden mindennel összefügg, nagyon is sok köze van. Malackában nemrég ledóze- roltak néhány engedély nélkül épített viskót, amelyekben összeférheteüen cigányok laktak. KÖVESDI KÁROLY Volt bírósági végzés, végrehajtó, rendőr, politikus, csákány és lapát. Mert rendnek kell lenni. Csak az a bökkenő, hogy amit nem szabad az ökörnek, azt szabad Lucifernek. Márpedig ebben az országban sok a Lucifer. Naponta tapasztaljuk, hogy mindenki ott és azt épít, ahol és amit kedve szottyan. '(Aztán a hivatal majd némi bírság után legalizálja.) T avaly ősszel jártam a járfalui- oroszvári Duna-ágaknál. Köztudott, hogy az itteni ártéri erdők természetvédelmi területet alkotnak, melynek tulajdonosa a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat. Vagyis az állam. Azt hiszem, soha többé nem jövök ide, nem akarom újra „élvezni” a lehangoló látványt. Terjeszkedő parkváros A Duna ágvizein már a kilencvenes években elterjedt az úszó házak (hausbótok) divatja. Ami rendjén is lenne, ha a vízi .járműveknek” minősülő házikók harmonikusan illeszkednének a környezetbe, és nem változtatnák meg brutálisan a vidék arculatát. Ami azonban ma látható, annak semmi köze a természettel való szimbiózishoz. Az egész vízrendszer mentén ízléstelen villák, túlméretezett családi házak tömkelegé szorítja ki a kis lakokat. Egyik-másik székesegyháznak is beillik. Mindenütt vashordók, traverzek, betonlapok, letarolt placcok várják a többi „hajlék” épülését. A vízen álló házak tulajdonosai a part egy- egy darabját is elfoglalják (ami egyértelműen törvénysértés), mi több, garázsokat, távirányított sorompóval ellátott parkolókat építenek maguknak. Dúl az újkori honfoglalás, egy új parkváros épül a természetvédelmi területen, az állami szervek abszolút tehetetlenségének kíséretében. „Két kataszterről van szó - nyilakozta az egyik szlovák hetilapnak Michal Drotován, a természetvédelmi hivatal pozsonyi elöljárója. - Az oroszvári ágon régi úszó házak vannak, ezekkel nincs probléma” - mondja. A két ágvízen azonban ma már mintegy 250 úszó ház áll. „A Kéz kezet mos mögöttük levő part bármilyen megváltoztatása vagy út kiépítése tilos. A tulajdonosok csak az úszó létesítményt birtokolják és a rögzítő elemet, amely az úszó placcot a parthoz kapcsolja. Ehhez a vízgazdálkodási vállalat és az állami hajózási hivatal ad engedélyt.” Az elöljáró szerint a hausbót nem ingatlan, hanem ingó vagyon, olyan, akár egy gépkocsi. Az ágvizek menti partok az állam tulajdonában vannak, ott senkinek nincs joga parcellázni vagy utat építeni. Az illegális építkezést szerinte a Pozsonyhoz tartozó Járfalunak kellene rendeznie, a környezetvédelmi hatóságnak állítólag nincs semmilyen kompetenciája ezen a területen, mert „csak” I. fokozatú természetvédelmi, elsősorban madárvédelmi területről van szó. Amelyet egyébként szerettek volna besorolni a Natura 2000 európai természetvédelmi hálózatba. Mivel azonban a pusztítás megállíthatatlan, ebből már semmi sem lesz. Eltitkolt tulajdonosok A tulajdonosok nevét természetesen hiába keresnénk, listájukat Ján Figel közlekedésügyi miniszter idején titkosították. A vízijárművek regisztere azelőtt „pontos funkciót ellátó, egyszerűen ellenőrizhető, nyilvánosan hozzáférhető jegyzék” volt, a törvény novellizálása után az egyszerű halandó számára - a tájékoztatási törvénnyel ellentétben - hozzáférheteden lett. (Érdekességként: a hasonló cseh regiszter például nyilvános.) A tulajdonosok kilétéről csak a rendőrség és az ügyészség szerezhet tudomást. Járfalu polgármestere szerint Az illető víz az országos horgászrendben 1-00130-1-1 szám alatt, a Dunához tartozó, oroszvári-járfalui ágvízrendszer néven szerepel, ahol március 15-től május 31-ig semmilyen halra nem szabad horgászni. A horgászvíz nem része az országhatárnak. .kifejezetten illegális építkezésekről van szó, mivel az építési hivatalban egy kérvényt sem kezeltünk közülük”. A polgármester azt állítja, hogy fellépést terveznek. Előbb azonban, úgymond, tisztázni kell a kompetenciákat. , A törvény értelmében az illegális épületeket vagy eltávoüthatjuk, vagy legalizálhatjuk.” Ismerve a szlovákiai viszonyokat, az előbbi megoldást illetően erős kétségeink lehetnek. A fentebb idézett körzeti hivatali elöljáró más megoldást emleget. „Szeretnénk elérni, hogy az illegális hausbótok tulajdonosaitól megvonják a kikötési jogot.” Ez a megoldás akár mosolyt is fakaszthat az arcunkon, hiszen a polgármester szerint „probléma lesz megállapítani a tulajdonosok kilétét”. Az ügy per pülanat ott tart, hogy időnként megjelenik egy- egy újságcikk, a város, a megye és a minisztérium fölenged egy-egy lufit „rendezési szándékairól”, aztán minden marad a régiben. A szlovák parlament nagy mellénnyel készülődik megváltoztatni az építkezési törvényt, mivel azonban érdekek és ellenérdekek ütköznek (rossz nyelvek szerint Kaliűák belügyminiszter is úszó házat készül építtetni itt), ne legyenek kétségeink, hogy a kacsalábon forgó kastélyok legalizálva lesznek. A meglevő mintegy 250 építmény teraszain vígan pezsgőzhetnek tovább az újgazdagok, és zajos „pártik” ricsajától (esedeg egy-egy barátnő, üdvöske születésnapjára rendezett tűzijátéktól - ahogy azt megszokhattuk a fővárosban) lesz hangos a környék. Legfeljebb a hozzájuk kanya- rított „udvarokat” veszítik el, de ott már úgyis szétgyúrták a természetet. Valóban nagyobb bátorságra vall eldózerolni egy egyszerű, 4x5 m alapterületű putrit, mint megvédeni az újgazdagék által tönkretett természetvédelmi területet. Itt ugyanis nem a társadalom legelesettebb emberei építkeznek, akikkel szemben könnyű fellépni, hanem befolyásos, nagypénzű keresztapák, haverok és hasonló válogatott szegénylegények, akiknek befolyása elég nyilvánvaló az országos politikára. Természetesen fittyet hányva törvényre, tisztességre, természeti környezetre. Vízi- és madárvüágra. Eggyel szaporodott a szép horgászvizek listája, amelyeket jobb elfelejteni. HETI TIPP Milyen a jó horog? AJÁNLÓ Gyakran bosszankodunk, hogy kapás kapást követ, de a bevágás nem akar sikerülni. Luftot ütni bosszantó, s néha nehéz rájönni, miért vagyunk sikertelenek. Ennek sokféle oka lehet: a horog nagysága, az élőké hossza, a csali nagysága és állaga, a bot érzékedensége stb. Néha pedig egyszerűen rossz horgot használunk. Márpedig mindig a horog dönti el, hogy lesz-e közünk a halhoz. Nemcsak a méretben, a típusban is lehet hiba. A piac telítve jobbnál jobb márkákkal (Gamakatsu, Hayabusa, Owner stb.), a boltok polcai roskadoznak a kínálattól, mégsem mindig a „nagynevű” horgok a fogósak. Minap például keszegeztem, s már legalább a tizedik lufit ütöttem, mire rájöttem, hogy abszolút rossz a horgom: vastag is, ronda is, szinte négyzet alakú. Csere után megjött a siker, egyik dévért a másik után akasztottam. Mindent ugyanúgy csináltam, csak horgot cseréltem. A horog nagyságáról a közelmúltban már ejtettünk szót, nézzük a típusokat. Pontyozni, keszegezni, mámázni általában jobb a kerek öblű, rövid szárú horog, míg rablózásra hosszabb szárút (a könnyebb nyeletés miatt) használjunk. Nálam elsőrendű szempont, hogy a horog „kicsempített”, vagyis oldal irányban kissé kihajh'tott legyen. A horog hegye még ennél is fontosabb, tompa horoggal nem tudunk halat akasztani. Ezt legegyszerűbben „körömpróbával” tudjuk ellenőrizni, ami annyiból áll, hogy ujjunk körméhez érintjük a horgot, és ha megcsúszik rajta, célszerű új horgot kötni. Hegyeden, éleden horoggal lehet, hogy életünk nagy halát sza- lasztjuk el. ízlés kérdése, lapká- sat vagy füleset használunk-e. Jómagam előnyben ^0^' részesítem a füles horgot, mert könnyebb felkötni, és nem is vágja a zsinórt, mint a lapkáš, (-kövi-)
