Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)

2012-07-24 / 170. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 24. Külföld 7 Netanjahu a Hezbollah és Irán felelősségéről Senki sem tud biztosat ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Szófía. Az iz­raeli kormány „megkérdőjelez­hetetlen hírszerzési informá­cióval” rendelkezik arról, hogy az Irán által támogatott libanoni Hezbollah áll az izraeli turisták ellen Burgaszban elkövetett múlt heti merénylet mögött. Ezt maga az izraeli kormányfő, Ben­jámin Netanjahu mondta a CBS amerikai televíziónak. Szerinte a burgaszi robbantás - amely öt izraeli turista és a bolgár buszso­főr életét követelte - emlékezte­tett arra a merényletkísérletre, amelyben részt vett a Hezbollah egyik tagja is, és amelyet július elején Cipruson sikerült meg­akadályoznia a ciprusi és az iz­raeli titkosszolgálatnak. Hozzátette: a Moszad és más izraeli hírszerző szervek egyéb olyan információk birtokába is jutottak, amelyek szerint Tehe­rán és a Hezbollah áll a szerdai merénylet mögött. Netanjahu kijelentette, Irán és a Hezbollah az elmúlt két év során 24 ország­ban tervezett merényleteket iz­raeli és nyugati célpontok ellen. Az izraeli kormányfő megtorlást helyezett kilátásba a Hezbollah- hal és Iránnal szemben is, de nem bocsátkozott részletekbe. Az USA kormánya nyilváno­san eddig sem Iránt, sem a Hez- bollahot nem gyanúsította meg a burgaszi terrortámadással, de nem hivatalosan a Pentagon is úgy vélte, a támadás több moz­zanata is emlékeztet azokra a merényletekre, amelyeket Te­herán és Hezbollah közösen kö­vetettel. A tegnapi bolgár sajtó szerint Románia felől érkezett az or­szágba a merénylő, aki oroszul beszélt, és egy nő volt a társasá­gában. A bTV privát tv-csatorna a nyomozás menetét jól ismerő forrásra hivatkozva azt jelentet­te, hogy a férfi két nappal a tá­madás előtt Várnában tartózko­dott, ahol egy szállodában meg­találták a „biológiai nyomait”. A rendőrség keresi a vele utazó nőt, aki szintén abban a három- csillagos, Perfekt nevű szállodá­ban lakott. A nő kapcsolatban állhatott egy másik férfival is, aki az öngyilkos merénylő bűntársa lehet. A Trud idézett egy taxisofőrt is, aki azt mondta, hogy az oro­szul jól beszélő merénylőt a támadás előtti napon Ravdából Pomorieba vitte. Ez a két tele­pülés szintén a tenger partján van. A bolgár belügyi szóvivő nem volt hajlandó megerősíte­ni vagy cáfolni a sajtó értesülé­seit. (MTI, ú) Az utóbbi két év legvéresebb napja volt a tegnapi Irakban. Nem végleges adatok szerint legkevesebb 91 ember halt meg a 74 vá­rost érintő 22 merényletben és támadásban. A sebesültek száma meghaladja a 160-at. Több támadás rendőrök és katonai bázisok ellen irányult. Az akciók mögött az al-Kaida helyi, Iraki Iszlám Állam nevű szervezete állhat. (TASR/AP-felvétel) Meghalt a kubai ellenzék kiemelkedő alakja Oswaldo Payát megölték? MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Havanna/Madrid/AAiami. Autóbalesetben meghalt a kubai ellenzék egyik kiemelkedő alak­ja, Oswaldo Payá. A 60 éves férfi évtizedek óta küzdött a kubai rendszer átalakításáért. 2002- ben megkapta az Európai Par­lament legfőbb emberi jogi elis­merését, a Szaharov-díjat, Vác­lav Havel volt cseh elnök pedig kétszer is jelölte őt a Nobel-bé- kedíjra. A baleset helyi idő szerint va­sárnap délután történt a keleti Granma tartományban, Bayamo város közelében. A bérelt gép­kocsiban négyen ültek. Életét vesztette egy másik kubai, Ha­rold Cepero is, és megsérült a spanyol Ángel Carromero és a svéd Jens Aron Módig. A hatósá­gok azt közölték, hogy az autó vezetője elvesztette uralmát a jármű fölött, amely letért az út­ról, és egy fának ütközött. Payá Madridban élő testvére szerint a politikust hosszú ideje rendsze­resen zaklatták és megfenyeget­ték. „A család tudni szeretné, hogy mi történt, mert Oswaldót a nap 24 órájában követték és fi­gyelték. A zaklatás, a nyomás- gyakorlás és a halálos fenyege­tések megszokottak voltak számára” - mondta Carlos Payá a spanyol hírügynökségnek. A spanyol kormány közölte, hogy információkat gyűjt a bal­eset okáról. Kubai emigráns kö­rökben az terjedt el, hogy a bal­esetet szándékosan okozták. A Miamiban megjelenő Nuevo He­rald Rosa Mana Payát, a politi­kus lányát idézte, aki azt mond­ta, az apjával utazóktól úgy hal­lotta, hogy egy gépkocsi le akar­ta szorítani az autójukat az útról, és többször nekiment. Minden pillanatában alaposan előkészített támadás volt Csak egy ártalmatlan könyvmolynak hitték A denveri rém a tegnapi bírósági meghallgatáson (TASR/AP-felvétel) Denver. James Holmes állí­tólag mindenkit meg akart ölni, aki az útjába kerül. Magánzárkában tartják, sajtóbeszámolók szerint megpróbálta leköpni az őreit, és nem akar együttműködni a rendőr­séggel. Vasárnap este civil szervezetek és egyházak kezdeményezésére vir­rasztás kezdődött a tragé­dia helyszínén. ÖSSZEFOGLALÓ Barack Obama elnök a Colo­radói Egyetem aurorai kórházá­ban azt hangoztatta az áldoza­tok hozzátartozóinak, el kell gondolkodni azon is, hogy ho­gyan lehetne elejét venni a ha­sonló értelmeden tragédiáknak. Denver elővárosában, Aurorá­ban péntekre virradóra egy ámokfutó berontott egy telt há­zas moziterembe, amelyben a Batman legújabb részének pre­miervetítése folyt és tüzet nyi­tott a nézőkre. A támadásnak, amelyben összesen 70-en sebe­sültek meg, 12 halálos áldozata volt. Tíz embert továbbra is kór­házban kezelnek, hetük állapota válságos. Dan Oates rendőrfőnök sze­rint Holmes több hónapig ké­szült a merényletre, amelyhez az interneten rendelte meg a fegyvereket. Az elkövető ottho­nában több Batman-relikviát is találtak. Lapértesülések szerint azt képzelte magáról, hogy ő Jo­ker, a Batman-képregények és filmek gonosz figurája. Amit Holmes múltjáról a mé­dia megtudott, az nemigen fér össze egy hidegvérű tömeggyil­kos képével. Az egyik közeli szomszédjával, Jackie Mit- chellel két nappal az ámokfutás előtt sörözött. „Soha nem gon­doltad volna, hogy vonzza az erőszak. Egy stréber könyv­molynak tűnt” - mondta Mit­chell. A környéken Holmest kis­sé magának való számítógép-ra­jongónak ismerték. San Diegóban nőtt fel, ahol a családja most is lakik, az ádagos fehér középosztálybeli fiatalok életét élte. Kitűnő tanuló volt, ösztöndíjasként végzett a Kali­forniai Egyetem (Riverside) idegtudományi szakán. „A leg­jobb volt a legjobbak között” - mondta kutatói tehetségéről Timothy P. White, az egyetem rektora. Coloradóban Holmes tavaly iratkozott be az egyetem idegtudományi doktori képzé­sére, amely mellé fizetett kutatói állást kapott az intézményben. Teljesítménye itt egyre gyen­gült, de az nem világos, hogy ez volt-e az ok, amiért idén június­ban végül kiszállt a PhD-képzés- ből. Utolsó kutatói előadását májusban a mikroRNS biomar- kerekről tartotta. Egy tavaly gyorshajtásért kiszabott bünte­tésen kívül a hatóságokkal nem volt dolga. A 24 éves ámokfutó első meghallgatását tegnap tartot­ták. A hírek szerint a bíróság előtt vörösre festett hajjal, za­varodott tekintettel jelent meg. Az ügyészség vádja: ember­ölés. A hivatalos vádemelés napját július 30-ra tűzték ki. Coloradóban van halálbünte­tés, ezt valószínűleg ki is szab­ják rá, ha beszámíthatónak ta­lálják. (MTI, NOL, ú) A rezsim csak „külföldi agresszió esetén" vetné be vegyi fegyvereit Elküldték Aszadot az arabok ÖSSZEFOGLALÓ Doha/Datnaszkusz. Az Arab Liga tagországai sürgetik Bassár el-Aszad szír államfő mielőbbi lemondását, ennek fejében sza­bad távozást ajánlva neki. A szír kormány viszont azt nem zárta ki, hogy külső beavatkozás ese­tén vegyi fegyvereket vetne be a konfliktusban. Az Arab Liga ajánlatáról bin Dzsábir ász-Száni sejk, katari kormányfő számolt be. Egyben felszólította a szíriai ellenzéket, illetve a Szabad Szíriai Hadsere­get, hogy alakítsanak „nemzeti egységet megtestesítő átmeneti kormányt”. Szerinte a lemon­dással Aszad le tudná állítani a rombolást és a gyilkosságokat. Bejelentette, az arab országok 100 millió dolláros segélyt ad­nak a szír menekülteknek. Szíria nem vet be sem vegyi, sem hagyományos fegyvereket a saját állampolgárai ellen - mondta a külügyi szóvivő teg­nap Damaszkuszban. Dzsihád Makdiszi hozzátette, a vegyi fegyverek a hadsereg ellenőrzé­se alatt állnak, és csak „külföldi agresszió esetén” vetik be azo­kat. „A tábornokok döntik el, mikor és hogyan lesznek hasz­nálva e fegyverek.” Olyan kam­pány szervezésével vádolta a Nyugatot, amelynek célja egy katonai beavatkozás igazolása azzal, hogy tömegpusztító fegyverekről hazudnak. Egyút­tal elutasította az Arab Liga em­lítettjavaslatát. Az ország második legna­gyobb városánál, Aleppónál a felkelők sikert értek el: egyik pa­rancsnokuk arról számolt be, hogy elfoglalták a gépesített lö­vészek egyik kiképző központ­ját, s az ottani lőszerraktárakat. „Nem bocsátkozhatok részle­tekbe, de elmondhatom: a szír hadsereg morálja összeomlóban van” - közölte. Az OSDH ember­jogi központ szerint az elmúlt héten 1261 embert öltek meg Szíria-szerte. (MTI, ú) Szigorították a szankciókat Brüsszel. A Szíria elleni szankciók szigorításáról döntöttek tegnap az EU külügyminiszterei: 26 személlyel és három céggel bővítik az utazási és pénzügyi szankciókkal sújtott szíriaiak lis­táját, továbbá szigorítják a fegyverembargó ellenőrzését is a közel-keleti országba tartó szállítmányokon. Az EU-tagorszá- gok kormányainak gondoskodniuk kell arról, hogy az európai reptereken, kikötőkben és felségvizeken ellenőrizzék azokat a hajókat vagy repülőgépeket, amelyek Szíriának szánt fegyve­rek vagy egyéb tiltott eszközök szállításával gyanúsíthatok. Ez volt a 17. szankciószigorítás a damaszkuszi rezsim ellen. (MTI) ■■■ Lelőttek három amerikait Washington. Megölt három amerikait egy af­gán rendőr egy nyugat-af­ganisztáni kiképzőköz­pontban. A CNN-nek egy afgán illetékes azt mond­ta, a rendőrségi objek­tumban lelőtt áldozatok valószínűleg kiképzők le­hettek. Adam Wojack őr­nagy, a NATO afganisztá­ni szóvivője viszont azt közölte, szerződéses pol­gári alkalmazottakról van szó, akiknek állampolgár­ságáról nem tudott meg­erősítő információval szolgálni. A lövöldözés­ben a támadó is meghalt. Az elmúlt 24 óra alatt a nemzetközi erők 8 katoná­ja vesztette életét. (MTI) Nemzetközi vizsgálat Doha. Szabad utat en­gedtek az Arab Liga tagor­szágai egy nemzetközi bi­zottság létrehozásának, hogy az vizsgálja ki a né­hai Jasszer Arafat palesz­tin elnök halálának kö­rülményeit - közölte Szá- eb Erekát palesztin főtár­gyaló. Nemrégiben az al- Dzsazíra arab hírtelevízió közölte: vizsgálódásának az lett az eredménye, hogy Arafat személyes tárgyain jelentős mennyi­ségű radioaktív polóniu- mot találtak, vagyis : Jasszer Arafatot megmér­gezhették . (MTI) Megszűnt a blokád Kairó. Egyiptom már nem köti engedélyhez (ví­zumhoz) a palesztinok be­lépését az országba, ezzel véget vet a Gázai övezet öt éve tartó blokádjának - közölték tegnap kairói re­pülőtéri tisztviselők. A rendelkezés kiteljed a Jordán folyó nyugati part­ján, valamint a Jeruzsá­lemben élő palesztinokra is. A Gázai övezetet a Ha- mász tartja ellenőrzése alatt, Mohamed Murszi egyiptomi elnök pedig a Hamász anyaszervezeté­nek tartott Muzulmán Testvériség tagja. (MTI) Elmarad a kormányválság Jeruzsálem. Az izraeli Kadima párt közölte, 28 parlamenti képviselőjéből hat kilépett a pártból, és Benjámin Netanjahu kor­mánykoalíciójában ma­rad. _A Kadima pár napja kiugrott a kormányból, de a kormányválság elmarad, mert Netanjahunak immár biztos a parlamenti több­sége: koalíciójának mos­tantól 72 képviselője van a 120főskneszetben. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents