Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-24 / 170. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 24. www.ujszo.com RÖVIDEN Elhunyt Simon Ward színész London. Hetvenéves korában, hosszú betegség után elhunyt Simon Ward brit színész, akit a közönség A három testőr - A királyné nyaklánca című kalandfilmben ismert meg, Buckingham herceg szerepében. Emellett olyan népszerű tévésorozatokban szerepelt, mint a Deed bíró vagy a Tudorok című kosztümös széria, amelyben Gardiner püspököt alakítota. Színpadon is szívesen szerepelt, utoljára György királyként, Alan 1941-2012 (Képarchívum) Bennetdrámájában. (MTI) Újabb szörfdeszkák az Alkonyainak Los Angeles. Az Alkonyat-filmsorozat további két szörfdeszkás trófeával gyarapította gyűjteményét a vasárnap megrendezett Teen Choice Awards díjkiosztó gáláján. Az Alkonyat széria 2008 óta - a mostani kettővel együtt - összesen 41 díjat söpört be a tinédzserek szavazatai nyomán. Az Alkonyat: Hajnalhasadás -1. rész a Los Angeles-i ceremónián ezúttal az „életműdíjnak” megfelelő elismerést is elnyerte. A produkció sztárjai, Kristen Stewart, Robert Pattinson és Taylor Lautner együtt léptek a színpadra, hogy átvegyék a díjakat. A filmek mezőnyében Az éhezők viadala szintén többszörös díjazott lett, a tévésorozatok közül pedig a Vámpírnaplók és a Pretty Little Liars is megkapta a szörfös trófeát. (MTI) A londoni olimpia záróünnepségén újra színpadra áll a Spice Girls. A kilencvenes évek leghíresebb lánycsapatának tagjai ugyan szólóban is próbálkoztak, de egyiküknek sem sikerül még csak a közelébe sem érnie a régi sikereknek. Geri Halliwell, Emma Bunton, Melanie C., Melanie B. és Victoria Beckham brit sajtóforrások szerint kä dalt ad majd elő, amelyek közül az egyik biztos, hogy első nagy slágerük, a Wannabe lesz. (Képarchívum) Az idei nyár szenzációja: Párizs után a budapesti Ludwig Múzeumban a Naudy-Gróf páros Jelek, kódok, háborús revíziók Jean-Baptiste Naudy, Gróf Ferenc: Szélűt (Képarchívum Egy nagy hibája van ennek a szédületesen jó kiállításnak, mégpedig a hatalmas terjedelme. Minimum három tárlat anyaga lehetne ez, annál is inkább, hogy mindenütt bizsergető mélységek fogadnak, és óriási elméleti háttéranyag lappang. CSANDA MÁTÉ Néhol jót szórakozhatom egy-egy felszíni tréfán vagy elegáns formai megoldáson, másutt meg elfog a görcsös érzés, hogy sürgősen el kéne olvasnom néhány tucat folyóméternyi Saussure-t, Althussert, Barthes-ot, Foucault-t és Ran- ciére-t, hogy tisztességes szinten tudjam dekódolni az itt felhalmozott hatalmas látványanyagot. A Jean-Baptiste Naudy és Gróf Ferenc alkotta művészduó (saját meghatározásuk szerint szövetkezet) vaskos iróniával tálalt felszíni alakzatokból • és vicces formai nüanszokból is képes komplex elméleti struktúrákat kibontani. Itt is, ott is politikum és esztétikum, állam és kultúra, közösségi tér és vi- zualitás kapcsolatait, határsáv- jait, metszéspontjait babrálják, cincálják és feszegetik. Rögtön az elején meg is van adva az alaphang: egy osztrák-magyar (germán-szittya) revizioniz- must szemléltető tablón az ár- pádsávok piros-fehér mezőiből és az osztrák Bindenschild színátlagából, illetve ezek könyörtelen, technoid összemosásából megalkotják a középként funkcionáló ún. irredenta barackszínt, amely aztán egyfajta háttér-aláfestésként végigkíséri az első szekció térképes-tipográfi- ás dekonstrukció-játszmáit. A méreteiben is leghangsúlyosabb munka a középső térben vetül elénk, egy fura színskála-panteont vonultatva fel: a Magyar Nemzeti Galéria 684 prominens alkotásának színátlagát, csupa „egyedi-eredeti”, csupa „magyar” műalkotás, itt és most közös nevezőre hozva. Homogén, fóliaszerűen egymásnak feszülő színsávokat látunk, egytől egyig a számítógépes képgrafika paraméterei alapján kódokra szaggatva, de- territorializálva, mitikus, reprezentatív, historizáló aurájuktól megfosztva, a C-M-Y-K rendszer szűrésében egy globális, piacorientált nyelv tükrében. Az abszolút központban pedig mindezek összegzése, kvázi-ra- cionális egymásba olvasztása, a magyar nemzeti szürke foglal helyet. íme, a ráció, illetve a nemzetállamok határait legfeljebb fosszíliaként kezelő globális erőtér nivelláló ereje. Közben gyönyörű fonákja, egyfajta kritikai ellenpárja ez a Duna túloldalán megrendezett, 19. századi sémákra építő alkotmányozó tripla-kiállításnak is. Van itt minden: határsértések és -korrekciók, vizuális paradoxonok, palimpszesztusok, abszurd képi sémákban kirajzolódó igazságvariációk (azok medrei, fészkei és csírái). Jelek, mint értelemképző és hatalomgeneráló, cserélhető valuták. Jelláncolatok mint konst- ruktumok, a hatalom artikulációjában fellépő kulturális kódok és beidegződések. De a művészpárost még inkább az azok „kezdetén” megbúvó hatalmi alapállások és distinkciók, a művileg és/vagy egyezményesen kialakult válaszvonalak izgatják. Jelölők és jelöltek egymásba kapaszkodásai, alig tetten érhető, mégis nagy horderejű értelemmódosulások. Ahol a Lévi Strauss-i vad elme szabad kombinációi csapnak össze a technokrata Észszel, amely már régóta nem kommunikál a mitikus (főként képi) tartalmakhoz ragaszkodó Nem-Ésszel. Vagy éppen a kirekesztettség, a törtvonal alá kerültség, a nem-formák és a köztes, efemer formák (mint a fix pontok kritikai ellenpárjai) kerülnek a Société Réaliste fókuszába. Szélűt című munkájukban sosem elismert, tiszavirág-életű államalakulatok, a sokszor egészen kontingens hatalmi folyamatokban alulmaradt, a nemlétbe visszazuhant próbálkozások lettek közös halmazként formába rendezve, vagyis megörökítve. De láthatunk tetszetős, zománcozott porcelántáblákba oltott lingvisztikái kísérleteket is, egy kritikai ABC-t: a kisbetűk egyes városokon belül meghúzódó barikádok, sáncok, katonai zónák határvonalai, a nagybetűk tipográfiái pedig állam- vagy megyehatárokat szétszabdaló demarkációs vonalak. A Limes New Roman névre keresztelt igencsak „di- zájnos” jelrendszer sok minden más mellett azt is láttatja, hogy az írás valahol az ősiségben a képből, a mitikus-analogikus gondolkozás szövetéről vált le, majd kezdett el önálló életet élni (aztán a legprogresszívebb írás, a mi digitalizált, automatizált kódrendszerünkből is a leigázás egyik instrumentuma, csatornája lett, és ez vezethetett oda, hogy más kultúrákat, más klasszifikációs rendeket „fejletlenebbnek”, alacsonyabb rendűeknek tekintsünk). Az itt kirajzolódó képi hadállások is egytől egyig olvashatóak, sőt egyenesen kiáltanak azért, hogy (szét- és össze-)ol- vassuk őket. A Naudy-Gróf páros rendszerint nem tesz mást, csak alaposan szétbontja, darabjaira, ízeire szedi a megkö- vesült, mesterdiskurzusokká erősödött alapvetéseket és magától értetődéseket (zászlókat, címereket, lógókat és térképeket „használva”, vagy éppen nagyobb tételben, kulturális kódok és elvont teorémák vizsgálatával). Szinte minden munka, minden feltárás a képi- ség és a mögötte (benne, körülötte) megképződő kulturálishatalmi erőtér összefonódásait, felszínre türemkedéseit veszi górcső alá. A Société Réaliste ezáltal olyan káprázatos dolgokat tud láttatni, amelyekre sem a pusztán reprezentációként kezelt „tiszta” kép, sem pedig a szövegcentrikus dis- kurzív valóság önmagában soha nem lenne képes. Société Réalis: empire, state, building. Ludwig Múzeum, Budapest, augusztus 5-ig Sofi Oksanent világhírűvé tette két regénye, a Sztálin tehenei és a Tisztogatás. Fókuszban a kommunista elnyomás és a „kapitalista" erőszak Rendszerváltás előtt és után Észtországban és a lelkekben FIALA ILONA Sofi Oksanen, a fiatal finn írónő édesanyja révén jól ismeri a régi, szovjet Észtország életét, ugyanakkor a mai szabad Észtország létrejöttének körülményeit. Ez az ismeret határozza meg mindkét regényét, amelyek szinte az egész világon híressé tették. S amíg az első, a Sztálin tehenei sikerkönyv lett, a Tisztogatást egyenesen mesterműként emlegetik. Sok nyelvre lefordították, és számos irodalmi díjjaljutalmazták. A Scolar Kiadó jelentette meg magyarul a két művet. A Sztálin tehenei egy finnészt család három generációjának életét meséli el. Az észt nagymama, Sofia tipikus vidéki asszony, aki nagyrészt a Szovjetunió hatalma alatt vívta életharcait. Legnagyobb győzelme, hogy a rendszer nyomása ellenére egyik lánya, Kateri- ina egy finn fiatalemberhez megy férjhez. Kateriina számára sok megpróbáltatást okoz a kivándorlás nyugatra, és az ottani beilleszkedés, hiszen Finnországban az észt nőket a prostituáltak közül is a legmocskosabbaknak tartják. Lánya, Anna már Finnországban születik, finnként neveli, és arra utasítja, hogy titkolja el észt gyökereit. Ám Anna különös érzelmekkel kötődik az észt világhoz, s ez a kettősség evészavarokat okoz nála. A három nő élete által képet kapunk a gazdag és szabad Finnország és a szegény, elnyomott Észtország közötti különbségekről, a későbbi rendszerváltásról, amely szabadságot hoz ugyan, de sem gazdagságot, sem könnyebb boldogulást nem eredményez. A Tisztogatás még inkább a kommunizmus és a rendszer- váltás történéseiről szól, s kimondottan az elnyomásra és az erőszakra fókuszál. A szövevényes cselekmény azzal indul, hogy a csendes magányban éldegélő idős észt asszony, Adeli- ide Trau egy eszméletét vesztett lányt talál a háza udvarán. Zara, az orosz lány üldözői elől menekül, akik prostitúcióra kényszerítik őt. A fiatal lánnyal való találkozás és az együtt töltött néhány nap Adeíiidében feleleveníti a múltat: szerelmi csalódását, a háború keserveit, az azt követő tisztogatásokat - a mérhetetlen erőszakot, az árulásokat, amelyek egész életén nyomot hagytak. Áz olvasó szembesül a nyers valósággal: az üldöztetések a megváltozott körülmények ellenére sem értek véget, csak a formájuk változott meg az idő folyamán. „Úgy gondolom, az író feladatai közé tartozik, hogy a nemzet történelmének eseményeit feljegyezze. Gyerekkoromban lehetőségem nyílt közelről megismerni a szocializmus következményeit és a kolhozok valóságát, íróként nem tehetek mást, mint megpróbálom megőrizni azt a világot, amely mára már letűnt, de amelynek következményei napjainkra is hatással vannak” - vallja Sofi Oksanen. A Tisztogatás nem könnyű olvasmány. Szerzője nyers valóságában tálalja az erőszak borzalmait. Nem ítélkezik, nem érzeleg, csak elmeséli a történéseket. Egy család történetén keresztül nemcsak Észtország, hanem az egész keleti blokk feldolgozatlan múltjával foglalkozik. Áldozatokat és árulókat, megalázottakat és megalkuvókat szólaltat meg. S rámutat: szinte nincs különbség az egykori megaláztatások és a mai zavaros világunkban dúló erőszak között. Oksanen Tisztogatása tiltakozás a nők elleni erőszakkal szemben, ugyanakkor a kortól, országtól, kultúrától függetlenül alkalmazott általános erőszakkal szemben is. Az olvasóban pedig felmerül a kérdés: Hát sose lesz vége...?
