Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)

2012-06-04 / 128. szám, hétfő

6 Vélemény ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 4. www.ujszo.com KARPAT-MEDENCEI KITEKINTŐ Nem vesztesek, áldozatok A VMDP topolyai-kis- hegyesi körzeti szervezete értékelte választási szereplé­süket. Kovács László, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt to­polyai és kishegyesi körzeti szervezetének elnöke elő­ször köszönetét mondott az őket támogató szavazóknak.- Úgy gondolom, hogy akik ránk szavaztak, azok tudatosan szavaztak ránk. Ilyen piszkos kampány az utóbbi tíz-tizenöt évben nem volt, a pártok és csopor­tok sok mindent bevetettek, hogy megtévesszék a válasz­tópolgárokat annak érdeké­ben, hogy saját szavazótábo­rukat gyarapítsák. Ez alól Topolya sem kivétel, és ily módon a VMDP kárára kam- pányoltak, ugyanis azokat a csoportokat célozták meg, akik a VMDP bázisát alkotják - hangsúlyozta Kovács, majd elmondta, sajnos Topolyán a VMDP nem kisebbségi párt­ként szerepelt, és a dolgok összejátszása idézte elő azt, hogy képviselet nélkül ma­radtak, a VMDP az önkor­mányzaton kívül rekedt, de az elnök úgy ítéli meg, hogy nem vesztesek, hanem áldo­zatok a választási harcban.- A szavazópolgárok 3,47 százaléka ránk szavazott, és ez kötelez bennünket. A vá­lasztás eredmények tudatá­ban tovább folytatjuk a tevé­kenységünket - mondta. Az elmúlt két mandátum­ban a szociális terület a köz­ségi tanácsban a VMDP-é volt, és az elmúlt négy évben Sípos Piroska látta el ezt a feladatot, a tartományi vá­lasztásokon egyéni jelöltként vett részt. A szavazatok megköszönése után elmond­ta, hogy nem is számított rá, hogy bejut a tartományi kép­viselőházba, de kötelességé­nek érezte, hogy induljon, hogy alternatívát kínáljon. (Magyar Szó) (SITA-felvétel) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (SITA-felvétel) SZEMPONT Nem gond a funkciók halmozása Szlovákiában a társadalom já­tékszabályait javarészt megsza­bó Robert Fico miniszterelnök és a parlament elnöke, Pavol Paška szerint nincs semmi különös ab­ban, hogy egy szlovákiai politi­kusnak három, esetleg ennél is több közéleti funkciója van. Le­het, hogy nekikkettőjüknek, meg akiknek háromhavi jövedelme vanaparlamentbenvagymáshol, a szlovákiai 800 euró felé csiga- lassúsággal cammogó átlagbér legkevesebb tízszerese magassá­gában, azoknak tényleg nincs, de az átlagbér 60%-át kereső átlag­polgárnak- ez 480-500 euró ha­vonta -, meg 327 eurós minimál­béreseknek van benne valami kü­lönös. Ezt az értékzavart az em­beri mohóság, a telheteüenség és a választópolgárok lapulása teszi lehetővé számukra. Ezt tökélete­sen alátámasztja Rasťo Piško humorista egy régi tv-műsorának - Bravissimo - egyik részlete, amelyben a humoristát megkér­dezte a HZDS-es Katarína Tótho- vá, hogy mit elégedetlenkedik ön a honi helyzettel állandóan, mi­kor nekünk Szlovákiában jó. A humorista válasza: „Én azt tu­dom, hogy önöknek Szlovákiá­ban jó.” (Egyébként kár azért a műsorért.) Én meg azt gondolom erről - mármint arról, hogy a politikából élőknek több nagy kereseti forrá­sa lehet -, hogy ebben benne van a becsületesen dolgozó polgár mérhetetlen lenézése, munkája alábecsülése, semmibe vétele és a meg nem szűnő társadalmi fe­szültség tudatos és arrogáns fo­kozása. A politikus, aki közszol­gálatra jelentkezik és vállalja azt Szlováldában, nem vállal ará­nyos részt abból a nehéz, sanyarú és válságos társadalmi helyzet­ből amely itt kialakult az ő hatha­tós közreműködésével, amit a rendszerváltás utáni felelőtlen, meddő és satnya politikájuk oko­zott, figyelmen kívül hagyva ez­zel a politika feladatát és külde­tését - sokan úgy kerülnek közü­lük helyzetbe, hogy ezt nem is ismerik - a társadalomban. Min­den megszorítás, csökkenő reál­bér, kényszermegtakarítások, adó- és illetékemelés ellenére, funkcióhalmozással, plafon nél­küli végtelen végkielégítésekkel a kiválasztottak megőrzik pénz­forrásaik magasságát, életszín­vonalukat. Hogy ezt tehessék, a többieknek egyre többet kell dolgoznia ugyanazért, s ha erre nem talál lehetőséget a polgár, fokozatosan le kell mondania sokszor az alapvető szükségletei kielégítéséről is. Talán nincs a vi­lágon ország - legalábbis rendes -, ahol egy politikus több mint háromszorosát keresné, mint egy kitűnő szakmunkás. Nézzük meg ezt nálunk! Az eurózónás országokban az átlagfizetés kétezemégyszáz eu­ró felett van. Ausztriában két- ezemyolcszáz euró feletti az át­lagbér - több mint 2000 euróval magasabb az átlagkereset, mint nálunk -, hogyan lendülhetnénk utánuk életminőségben, ha ráte­kintünk az egyébként nem ked­velt számokra, no meg akkor, ha politikai csapatocskánk halmoz­za a funkciókat mondjuk havi halmozott kilencezerért. S mi le­sütjük a szemünket - ahelyett, hogy tiltakoznánk hogy politi­kus uraiméknak nálunk is jól menjen, mert azt olvastuk, meg látjuk, hogy mindenütt jól megy nekik. De máshol a többieknek is. A matematikatanár, a szívsebész, a kőműves, az állatgondozó, a lelkész is nehéz munkát végez, munkájuk semmivel sem pótol­ható. Es emberi szükségleteink nagyban nem témekel egymástól Szlovákiábansem. A közelmúltban olyan sok fe­lesleges, életet korlátozó, szívet- lelket nem gyönyörködtető tör­vényt gyártottak a parlament­ben. Megnézhetjük most is nem­sokára. Ideje lenne már rákény­szeríteni az általunk odajuttatot- takat - néha el is számoltatni őket, mit csináltak -, hogy az el­végzett munka nehézségét, fon­tosságát, tekintélyét és rangját szabályozzákmáremberhezmél- tó törvénnyel - a nyelvhasználat­ról, ami párbeszédben az egész világon két ember ügye, csak Szlovákiában nem, három törvé­nyünk van, egyet már töröltek is -, mint ahogy az a demokratikus jogállamban természetes. Régen logikából azt tanul­tam, hogy a tagadás tagadása igaz. Tehát, nem igaz, hogy nem gond a funkciók halmozása Szlovákiában. JóbaMihály LOVESZAROK Az önösszeszedés ideje Megdöbbenve olvastam Csáky Pál nyilatkozatát, amelyet a Híd-MKP tárgyalások előtti kút- mérgezésként, esetleg felelőtlen magánszámként tudok értel­mezni. Ha az utóbbi lenne az igaz, akkor hasonlít ahhoz a minősít­hetetlen önzéséhez, amelyet a márciusi előrehozott választások előtti kampányban megjelent óriásplakátjain - az összes többi jelölttel ellentétben sehol sem tüntette fel pártja számát (24). Helyette a jelöltlistán elfoglalt helyét pingáltatta oda: a tízest, amely nem mellékesen a szélső­ségesen nacionalista Ľudová strana Naše Slovensko száma volt... Csáky legújabb nyilatkoza­tában szinte már kéjesen ismé­telgeti, hogy „a Most-Híd tovább­ra is egy pénzügyi-gazdasági-po- litikai kft.” - megfeledkezve ar­ról, hogy Bugár Béla beadványá­ra a bíróság nem ennek az állítás­nak az igazságtartalmát vizsgál­ta, hanem csupán a szólássza­badságjogát erősítette meg, ami demokráciában a kocsmai hő- börgés szintű megnyilvánulások- raisvonatkozik. Mégsem ezekre az elmeszü­leményeire óhajtok a Híd duna- szerdahelyi járási elnökeként re­agálni, hanem Csákynak arra a magabiztos kijelentésére, mely szerint „a Most-Hid attól fél, hogy képviselőjelöltjeink megyei szin­ten legyőzik őket”. Gyávaság és átlátszó trükk lenne a részünkről, ha valóban ez a sunyi szándék ve­zérelne bennünket. Mi a szlová­kiai magyarság jelene és jövője iránt érzett felelősségünk alapján és a választópolgárok már-már követelésének eleget téve akar­tunk mielőbb tárgyalóasztalhoz ülni. Mert főleg a választók van­nak már torkig az acsarkodással. Amivel csak az önpusztítás felé sodródunk. Két beszédes tényt említek csupán. Az idei előreho­zott választásokon a Híd 176088 vokssal bejutott a törvényhozás­ba, ám csaknem harmincezer szavazót veszített, az MKP pedig ismét az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt maradt, s emiatt csaknem 110 ezer magyar voks veszett el. A Galántai járásban először nyert a Smer (29,11 szá­zalékkal), a Híd (26,63) és az MKP (15,30) előtt. Más dél-szlo­vákiai járásban is erősödött a kormánypárt. Egyebek között a szlovákiai magyarok voksaival is. Sok hazai magyar szavazásra jo­gosult, kiábrándult személy pe­dig el sem ment választani. Ugyanez a legközelebbi megmé­rettetésen, a jövő évi megyei vá­lasztásokon is megismétlődhet. Ide jutottunk a gorillázással, az árulózással. Az egyre jobban elmérgesedő viszálykodással, amely immár nemcsak a szlová­kiai magyarság érdekképvisele­tét, hanem helyi közösségek, oly­kor már a családok békéjét is ve­szélyezteti. Mert már ott is szá­mon tartják, hogy ki a „hidas” és ki a „mököpös”, s ennek alapján vi­szonyulnak egymáshoz. Minden józan és jóakaratai polgár bízvást ismételi hát a költővel, hogy „le­gyen béke márl/Legyen vége már!”. Az egymáshoz vezető út nyilván rendkívül göröngyös, buktatókkal teli, amint az a szer­dai, Híd-MKP találkozón is be­igazolódott. De nem zsákutcába vezet, ha őszintén óhajtjuk a tisz­tességes megegyezést. Ezért bí­zom a végre megkezdett tárgya­lás eredményes folytatásában, amelyben sok szlovákiai magyar reménykedik. Mert legfőbb ideje a szlovákiai magyarság önösszeszedésének. Együttgondolkodásának, ami alól a közéleti szereplők, köztük a politikusok sem vonhatják ki magukat. Intő jel mindannyiunk számára, hogy egy évtized alatt több mint hatvanezerrel csök­kent a szlovákiai magyarok lélek- száma. Első lépésként abba kel­lene hagyni a partner pocskondi- ázását. Ne vonjuk kétségbe part­nerünk, politikai vetélytársunk tisztességét. És magyarságát. Mert csak magyar ember létezik, annál magyarabb nem. Vessünk hát véget a politizálásról más­ként gondolkodókat földbe dön­gölni igyekvő megnyilvánulá­soknak, miként az önigazoló, melldöngető monologizálások- nak is, amelyek csak Csehov színműveiben alakulnak át a drámaíró zsenialitásának kö­szönhetően párbeszéddé. Más területen, a most kezdődő tisz­tázó tárgyaláson sincs ilyesmire esély. Előbbre ezúttal is csak ak­kor léphetünk, ha végre szakí­tunk előítéleteinkkel, s képesek leszünk tetteinkben is azt a poli­tikai és morális értékrendet kép­viselni, amellyel választópolgá­raink felhatalmaztak bennün­ket. Ez pedig nemzeti közössé­günk minél eredményesebb szolgálata, ami csak kellő alázat­tal és kompromisszumkészség­gel válhatvalóra. Csicsai Gábor parlamenti képviselő

Next

/
Thumbnails
Contents