Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-04 / 128. szám, hétfő
6 Vélemény ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 4. www.ujszo.com KARPAT-MEDENCEI KITEKINTŐ Nem vesztesek, áldozatok A VMDP topolyai-kis- hegyesi körzeti szervezete értékelte választási szereplésüket. Kovács László, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt topolyai és kishegyesi körzeti szervezetének elnöke először köszönetét mondott az őket támogató szavazóknak.- Úgy gondolom, hogy akik ránk szavaztak, azok tudatosan szavaztak ránk. Ilyen piszkos kampány az utóbbi tíz-tizenöt évben nem volt, a pártok és csoportok sok mindent bevetettek, hogy megtévesszék a választópolgárokat annak érdekében, hogy saját szavazótáborukat gyarapítsák. Ez alól Topolya sem kivétel, és ily módon a VMDP kárára kam- pányoltak, ugyanis azokat a csoportokat célozták meg, akik a VMDP bázisát alkotják - hangsúlyozta Kovács, majd elmondta, sajnos Topolyán a VMDP nem kisebbségi pártként szerepelt, és a dolgok összejátszása idézte elő azt, hogy képviselet nélkül maradtak, a VMDP az önkormányzaton kívül rekedt, de az elnök úgy ítéli meg, hogy nem vesztesek, hanem áldozatok a választási harcban.- A szavazópolgárok 3,47 százaléka ránk szavazott, és ez kötelez bennünket. A választás eredmények tudatában tovább folytatjuk a tevékenységünket - mondta. Az elmúlt két mandátumban a szociális terület a községi tanácsban a VMDP-é volt, és az elmúlt négy évben Sípos Piroska látta el ezt a feladatot, a tartományi választásokon egyéni jelöltként vett részt. A szavazatok megköszönése után elmondta, hogy nem is számított rá, hogy bejut a tartományi képviselőházba, de kötelességének érezte, hogy induljon, hogy alternatívát kínáljon. (Magyar Szó) (SITA-felvétel) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (SITA-felvétel) SZEMPONT Nem gond a funkciók halmozása Szlovákiában a társadalom játékszabályait javarészt megszabó Robert Fico miniszterelnök és a parlament elnöke, Pavol Paška szerint nincs semmi különös abban, hogy egy szlovákiai politikusnak három, esetleg ennél is több közéleti funkciója van. Lehet, hogy nekikkettőjüknek, meg akiknek háromhavi jövedelme vanaparlamentbenvagymáshol, a szlovákiai 800 euró felé csiga- lassúsággal cammogó átlagbér legkevesebb tízszerese magasságában, azoknak tényleg nincs, de az átlagbér 60%-át kereső átlagpolgárnak- ez 480-500 euró havonta -, meg 327 eurós minimálbéreseknek van benne valami különös. Ezt az értékzavart az emberi mohóság, a telheteüenség és a választópolgárok lapulása teszi lehetővé számukra. Ezt tökéletesen alátámasztja Rasťo Piško humorista egy régi tv-műsorának - Bravissimo - egyik részlete, amelyben a humoristát megkérdezte a HZDS-es Katarína Tótho- vá, hogy mit elégedetlenkedik ön a honi helyzettel állandóan, mikor nekünk Szlovákiában jó. A humorista válasza: „Én azt tudom, hogy önöknek Szlovákiában jó.” (Egyébként kár azért a műsorért.) Én meg azt gondolom erről - mármint arról, hogy a politikából élőknek több nagy kereseti forrása lehet -, hogy ebben benne van a becsületesen dolgozó polgár mérhetetlen lenézése, munkája alábecsülése, semmibe vétele és a meg nem szűnő társadalmi feszültség tudatos és arrogáns fokozása. A politikus, aki közszolgálatra jelentkezik és vállalja azt Szlováldában, nem vállal arányos részt abból a nehéz, sanyarú és válságos társadalmi helyzetből amely itt kialakult az ő hathatós közreműködésével, amit a rendszerváltás utáni felelőtlen, meddő és satnya politikájuk okozott, figyelmen kívül hagyva ezzel a politika feladatát és küldetését - sokan úgy kerülnek közülük helyzetbe, hogy ezt nem is ismerik - a társadalomban. Minden megszorítás, csökkenő reálbér, kényszermegtakarítások, adó- és illetékemelés ellenére, funkcióhalmozással, plafon nélküli végtelen végkielégítésekkel a kiválasztottak megőrzik pénzforrásaik magasságát, életszínvonalukat. Hogy ezt tehessék, a többieknek egyre többet kell dolgoznia ugyanazért, s ha erre nem talál lehetőséget a polgár, fokozatosan le kell mondania sokszor az alapvető szükségletei kielégítéséről is. Talán nincs a világon ország - legalábbis rendes -, ahol egy politikus több mint háromszorosát keresné, mint egy kitűnő szakmunkás. Nézzük meg ezt nálunk! Az eurózónás országokban az átlagfizetés kétezemégyszáz euró felett van. Ausztriában két- ezemyolcszáz euró feletti az átlagbér - több mint 2000 euróval magasabb az átlagkereset, mint nálunk -, hogyan lendülhetnénk utánuk életminőségben, ha rátekintünk az egyébként nem kedvelt számokra, no meg akkor, ha politikai csapatocskánk halmozza a funkciókat mondjuk havi halmozott kilencezerért. S mi lesütjük a szemünket - ahelyett, hogy tiltakoznánk hogy politikus uraiméknak nálunk is jól menjen, mert azt olvastuk, meg látjuk, hogy mindenütt jól megy nekik. De máshol a többieknek is. A matematikatanár, a szívsebész, a kőműves, az állatgondozó, a lelkész is nehéz munkát végez, munkájuk semmivel sem pótolható. Es emberi szükségleteink nagyban nem témekel egymástól Szlovákiábansem. A közelmúltban olyan sok felesleges, életet korlátozó, szívet- lelket nem gyönyörködtető törvényt gyártottak a parlamentben. Megnézhetjük most is nemsokára. Ideje lenne már rákényszeríteni az általunk odajuttatot- takat - néha el is számoltatni őket, mit csináltak -, hogy az elvégzett munka nehézségét, fontosságát, tekintélyét és rangját szabályozzákmáremberhezmél- tó törvénnyel - a nyelvhasználatról, ami párbeszédben az egész világon két ember ügye, csak Szlovákiában nem, három törvényünk van, egyet már töröltek is -, mint ahogy az a demokratikus jogállamban természetes. Régen logikából azt tanultam, hogy a tagadás tagadása igaz. Tehát, nem igaz, hogy nem gond a funkciók halmozása Szlovákiában. JóbaMihály LOVESZAROK Az önösszeszedés ideje Megdöbbenve olvastam Csáky Pál nyilatkozatát, amelyet a Híd-MKP tárgyalások előtti kút- mérgezésként, esetleg felelőtlen magánszámként tudok értelmezni. Ha az utóbbi lenne az igaz, akkor hasonlít ahhoz a minősíthetetlen önzéséhez, amelyet a márciusi előrehozott választások előtti kampányban megjelent óriásplakátjain - az összes többi jelölttel ellentétben sehol sem tüntette fel pártja számát (24). Helyette a jelöltlistán elfoglalt helyét pingáltatta oda: a tízest, amely nem mellékesen a szélsőségesen nacionalista Ľudová strana Naše Slovensko száma volt... Csáky legújabb nyilatkozatában szinte már kéjesen ismételgeti, hogy „a Most-Híd továbbra is egy pénzügyi-gazdasági-po- litikai kft.” - megfeledkezve arról, hogy Bugár Béla beadványára a bíróság nem ennek az állításnak az igazságtartalmát vizsgálta, hanem csupán a szólásszabadságjogát erősítette meg, ami demokráciában a kocsmai hő- börgés szintű megnyilvánulások- raisvonatkozik. Mégsem ezekre az elmeszüleményeire óhajtok a Híd duna- szerdahelyi járási elnökeként reagálni, hanem Csákynak arra a magabiztos kijelentésére, mely szerint „a Most-Hid attól fél, hogy képviselőjelöltjeink megyei szinten legyőzik őket”. Gyávaság és átlátszó trükk lenne a részünkről, ha valóban ez a sunyi szándék vezérelne bennünket. Mi a szlovákiai magyarság jelene és jövője iránt érzett felelősségünk alapján és a választópolgárok már-már követelésének eleget téve akartunk mielőbb tárgyalóasztalhoz ülni. Mert főleg a választók vannak már torkig az acsarkodással. Amivel csak az önpusztítás felé sodródunk. Két beszédes tényt említek csupán. Az idei előrehozott választásokon a Híd 176088 vokssal bejutott a törvényhozásba, ám csaknem harmincezer szavazót veszített, az MKP pedig ismét az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt maradt, s emiatt csaknem 110 ezer magyar voks veszett el. A Galántai járásban először nyert a Smer (29,11 százalékkal), a Híd (26,63) és az MKP (15,30) előtt. Más dél-szlovákiai járásban is erősödött a kormánypárt. Egyebek között a szlovákiai magyarok voksaival is. Sok hazai magyar szavazásra jogosult, kiábrándult személy pedig el sem ment választani. Ugyanez a legközelebbi megmérettetésen, a jövő évi megyei választásokon is megismétlődhet. Ide jutottunk a gorillázással, az árulózással. Az egyre jobban elmérgesedő viszálykodással, amely immár nemcsak a szlovákiai magyarság érdekképviseletét, hanem helyi közösségek, olykor már a családok békéjét is veszélyezteti. Mert már ott is számon tartják, hogy ki a „hidas” és ki a „mököpös”, s ennek alapján viszonyulnak egymáshoz. Minden józan és jóakaratai polgár bízvást ismételi hát a költővel, hogy „legyen béke márl/Legyen vége már!”. Az egymáshoz vezető út nyilván rendkívül göröngyös, buktatókkal teli, amint az a szerdai, Híd-MKP találkozón is beigazolódott. De nem zsákutcába vezet, ha őszintén óhajtjuk a tisztességes megegyezést. Ezért bízom a végre megkezdett tárgyalás eredményes folytatásában, amelyben sok szlovákiai magyar reménykedik. Mert legfőbb ideje a szlovákiai magyarság önösszeszedésének. Együttgondolkodásának, ami alól a közéleti szereplők, köztük a politikusok sem vonhatják ki magukat. Intő jel mindannyiunk számára, hogy egy évtized alatt több mint hatvanezerrel csökkent a szlovákiai magyarok lélek- száma. Első lépésként abba kellene hagyni a partner pocskondi- ázását. Ne vonjuk kétségbe partnerünk, politikai vetélytársunk tisztességét. És magyarságát. Mert csak magyar ember létezik, annál magyarabb nem. Vessünk hát véget a politizálásról másként gondolkodókat földbe döngölni igyekvő megnyilvánulásoknak, miként az önigazoló, melldöngető monologizálások- nak is, amelyek csak Csehov színműveiben alakulnak át a drámaíró zsenialitásának köszönhetően párbeszéddé. Más területen, a most kezdődő tisztázó tárgyaláson sincs ilyesmire esély. Előbbre ezúttal is csak akkor léphetünk, ha végre szakítunk előítéleteinkkel, s képesek leszünk tetteinkben is azt a politikai és morális értékrendet képviselni, amellyel választópolgáraink felhatalmaztak bennünket. Ez pedig nemzeti közösségünk minél eredményesebb szolgálata, ami csak kellő alázattal és kompromisszumkészséggel válhatvalóra. Csicsai Gábor parlamenti képviselő
