Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-22 / 144. szám, péntek
8 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 22. www.ujszo.com KOMMENTAR Keresd a hazait! MOLNÁR IVÁN Az elmúlt két-három évben talán nem volt olyan hónap, amikor valamelyik hazai élelmiszer-ipari vagy agrárkamara, ágazati érdekvédelmi szervezet ne tartott volna sajtó- tájékoztatót a hazai élelmiszer-ipari termékek népszerűsítéséről. Ezek többnyire azonos forgatókönyv szerint zajlanak. Függetlenül attól, hogy a baromfi-, sertés- vagy szarvasmarha-tenyésztők tartják őket, az egyszerű fogyasztónak mind azt sugallják, ágazatuk a megszűnés határára került, a hazai piacot elárasztják a külföldi termékek, és ha a fogyasztók nem kezdenek el „felelősen” viselkedni, lehúzhatják a rolót. Nem felejtik el hozzátenni, hogy a külföldről behozott áru minősége katasztrofális, a hazai termékek minőségét pedig igyekeznek a lehető legjobb fényben feltüntetni. A fogyasztói nacionalizmus teljes fegyvertárát felvonultató masszív propaganda-hadjáratot látva az üzletláncok is nyitottak a „nemzeti érzelmű” fogyasztók felé, reklámjaikban hangsúlyozva, hogy növelték a hazai termékek arányát. Ezt látva könnyen az az érzésünk támadhat, hogy ha lassan is, de javul a helyzet. A legfrissebb elemzések azonban azt mutatják, mindez csak érzéki csalódás. Az elmúlt egy évben ugyanúgy folytatódott a hazai termékek kiszorítása az üzletek polcairól, mint a korábbi években. A Szlovák Élelmiszer-ipari Kamara által közzétett elemzés szerint, míg tavaly 50 százalékos volt az arányuk, az idei évre 46 százalékra csökkent. Az okok között persze megemlíthetjük, hogy a növekvő költségek és az elmaradt fejlesztések miatt egyre nagyobb hátrányba kerülnek a hazai termelők, ráadásul a növekvő munkanélküliség és a stagnáló bérek miatt a lakosság a hazai élelmiszerek helyett az olcsó külföldi termékeket részesíti előnyben. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy egy holland gazda például 3-szor vagy 4-szer annyi állami támogatást kap, mint egy szlovákiai, így nem nehéz versenyeznie a szlovák gazdákkal. Ugyanezt elmondhatnánk azonban a környező országokról is, az Eurostat felmérése szerint Lengyelországban mégis 87, Csehországban 77, Magyarországon pedig 78 százalékos a hazai termékek aránya az üzletekben. A felsorolt okokon kívül felmerülhet a kérdés, hogy az egymást váltó bal- és jobboldali kormányok az elmúlt években mit tettek a helyzet javításáért. Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy nem született néhány jó döntés, a probléma azonban az, hogy mindkét politikai tábor ebből is politikai tőkét kíván kovácsolni, egymásnak ellentmondó döntéseket hozva, megkérdőjelezve a másik oldal döntéseinek szakmai megalapozottságát. Propagandaszöveg és ideológiai harcok helyett olyan hatékony intézkedésekre lenne szükség, amelyek ugyan összhangban vannak az uniós szabályokkal, ám elsősorban a hazai gazdák és feldolgozók érdekeit tartják szem előtt. E nélkül lassan nagyítóval kereshetjük a hazai élelmiszereket az üzletekben. A civilizált társadalom jellemzője, hogy nem öl, a vadászterületet megegyezéses módon osztja fel Még mielőtt lövöldöznénk Még nem száradt meg a nyomdafesték azon a kiadáson, amelyben az oktatásügy egyik legnagyobb gondjaként az iskolai erőszak egyre kevésbé meggátolható jelenségeit fogalmaztuk meg. LOVÁSZ ATTILA A szlovákiai blog- és netes tartalomszolgáltató szférában több, egymástól függetien cikk jelent meg mélyszegénységről, kiszolgáltatott és reményvesztett pedagógusokról, valamint olyan apró, jelentéktelennek tűnő tevékenységről, amelynek már részben elért célja a leszakadó rétegekfelzárkózása. A parlamenti ülésszak kezdetét vette, ezért talán nagyon gyorsan tűnt el a hazai sajtó címoldalairól az ógyallai mészárlás, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a fent említett cikkekre az apropót egyértelműen az adta. Mert erőszak van. Soha, semmilyen társadalom, közösségi formáció nem létezett nélküle, biológiai énünk természetes része, hiszen őseink az ennivalót nem a romlott tojásairól híres szupermarketekben vették, hanem vadászták. A civüizált társadalom egyik jellemzője, hogy nem öl. Hogy a vadászterületet megegyezéses módon osztja fel, hogy a hölgyeket udvarlással és nem a kokurens hím le- gyilkolásával szerezzük meg. (Kivétel van. Lásd: államok, háborúk, békeszerződések és diktátumok.) Az erőszak állami monopóliuma pedig korkövetelmény, s csak akkor alkalmazható, ha valaki az írott szabályok megszegésére törekszik, vagy nem képes az efféle viselkedést megszüntetni. Az iskolákban, laktanyákban, különböző közösségekben megjelenő belső erőszak más. Okait biológiai determináltságunkon túl a társadalom civilizált eszközeinek kudarcában kell keresnünk. Ez a megállapítás már az óvodai erőszakra is jellemző. A társadalom civilizált eszközeinek leglátványosabb kudarca, amikor az állam KÉPTELEN érvényt szerezni a jognak. Ennél valamivel rosszabb, ha NEM AKAR érvényt szerezni a jognak. S a legrosszabb, amikor MAGA AZ ÁLLAM SÉRTI MEG a maga által megfogalmazott jogot. Az erőszak azon formáinak, amelyek Dévényújfalun, Ógyal- lán érvényesültek, vagy az eddig csak külföldön jegyzett iskolai lövöldözésekben, egyetlen közös nevezőjük van. Ez az önbíráskodás. S általában annak az a formája, amelynek nem a gőg és az érinthetetlenség a forrása (nekem mindent szabad), hanem a tehetedenség (nekem semmit sem szabad). A felismeréshez nem volt könnyű eljutni, s közös gondolkodást, közös cselekvést provokálni sem könnyű. Sokkal látványosabban és - sajnos - hitelesebben mutatja be ezt a cseh Fattyúk (Bastardi) című film, immár két részben (nem egy menzeli filmalkotás, mégis érdemes megnézni), de főleg a 2007-es tallini iskolai lövöldözés alapján készült Az osztály (The Kiáss) című film - magyar és cseh változatát sem forgalmazzák hazánkban, tehát most ez nem a reklám helye. Az észt produkció hatalmas dobása, hogy utána hét olyan rövid játékfilm készült ugyanazokkal a szereplőkkel, amely a tragédia feldolgozását, a résztvevők optikáját mutatja be, ebből e sorok írója csak kettőt láthatott filmes barátoknak köszönhetően. Kötelező tananyaggá emelném. Válság van, valószínűleg romlik a pénzünk, sok adós gondokkal küszködik. A munkanélküliek és a kiskeresetűek tömegei ha nem is szegények, de legalábbis annak érzik magukat. Ugyanúgy a pedagógusok, a meghatározó vidéki értelmiségiek, akik még a humanizmus eszméin felnőve azt gondolták, hogy a tudás, az értelem megment minket saját magunktól - hát most éppen ez a réteg van komoly válságban. Mindenféle szép és kevésbé szép jogszabályon töijük a fejünket, de itt és most észre kell vennünk: a társadalomban létező, megoldhatatlannak tűnő, az állam által kezelheteden vagy nem kezelt erőszak elsőrendű oktatás- politikai és kulturális téma. Erre kell fókuszálnia jogalkotónak, alkalmazónak egyaránt, beleértve annak elhintését is, hogy autoritásokra, etikai és morális szabályokra igenis szükségünk van. Minden más válságkezelő kérdés csak ez után. Amíg valóban nem lőnek szét egy osztályt. Ha nem beszélünk a roma-nem roma érintkezési zónában élők frusztrációjáról, a gondokat a szőnyeg alá söpörjük - a szélsőjobb pedig érte nyúl Rasszizmuskeresés helyett, avagy amiről nem esik szó... MÓZES SZABOLCS Rasszista társadalom. Toleranciahiány. A hétvégi ógyallai ámokfutás kitermelte az ilyen események tipikus értelmezéseit. Amellett, hogy nyomban az elején leszögezzük, emberi életek kioltása mindenféle körülmények között elfogadhatatlan és mélységesen elítélendő, a rasszizmus nemkülönben, meg kell nézni a lehetséges indokokat is, a többségi társadalmon belül kialakult frusztráltságot. Melyről nagyon kevés szó esik. A gyilkos húsz évig volt rendőr, rasszista nézeteinek korábban nem adta tanújelét. Az embertelen módon legyilkolt áldozatok börtönviseltek voltak, akiket a helyiek is problémásnak tartottak. Na és? - kérdik a mainstream kánont vallók. Merthogy ez lényegtelen, aki pedig ezen a szálon szeretne elindulni, vagy akár Meg kell nézni a lehetséges indokokat is, a többségi társadalmon belül kialakult frusztráltságot. ezzel kapcsolatban valamilyen összefüggésekre rámutatni, az automatikusan rasszista. Tehát e sorok szerzője is. Aki ilyen toleránsán gondolkodik, olvassa tovább az írást. Ezzel a hozzáállással ugyanis a problémákat nem oldjuk meg, csupán nem beszélünk róluk. Teret adva a szélsőségeseknek, akik a gondokra rámutatva - egyben beteg megoldásokat ajánlva - népszerűségre tehetnek szert. A sok toleranciaszöveg, mul- tikulti-oktatás nem ér semmit sem anélkül, hogy a roma-nem roma együttélés mozaikjának összes összetevőjét szemügyre vennénk, s a problémákat orvosolnánk. Mert az ország több száz településén, az etnikai kontaktuszónában komoly feszültség lappang romák és nem romák között. Pontosabban: a szeg- regáltan élő, tehát alkalmazkodni képtelen romák és a többségi - helyben már esetenként kisebbségi - társadalom között. Éppen ezért mindez nem is faji, mint inkább szociális, civilizációs problémaként írható le. A kontaktuszónában élők jelentős része frusztrált amiatt, mert naponta úgy érzi, a szegregáltan élő cigányság minden szabályt szinte büntetlenül áthághat (mindegy, hogy ez így teljes egészében nem igaz, ők ezt érzik, ezt látják), nem tud alkalmazkodni, s az együttélés velük lehetetlen. Könnyű a fővárosból vagy egy légkondicionált brüsszeli emberjogi irodából azt mondani: ők ilyenek. Legyetek toleránsak! Rasszisták vagytok! Ha valakinek a termését minden évben ellopják, vagy ha azt tapasztalja, hogy míg neki jegyet kell vennie a buszon, addig „amazok” büntetlenül közlekednek ingyen, és rongálják a járművet, akkor kinyílik a bicska a zsebben. Ezeket az embereket végtelenül bosszantja a nagyvárosi entellektüelek és külföldi „szakértők” hozzáállása, s úgy érzik, ok nélkül kapják a pofonokat. Együtt kell élniük azokkal, akikkel nem tudnak (aki életében legalább párszor elment például a nagyi- dai péró mellett, tudja, hogy szinte nem is lehet), ha pedig hangot adnak elégedetlenségüknek, rasszistának nevezik őket. S az államra nem támaszkodhatnak. Aztán az események kitermelnek egy-egy ámokfutást. Amihez természetesen egy sor más dolog is szükséges, ám az összetett mozaik egy részében ez is ott van, ott lehet. Miközben elítéljük (mert el kell!), hogy a társadalom egy része szimpatizálni is képes a tettessel, el kellene gondolkodni azon is, vajon mindez csak a rasszizmus terméke, vagy mindennek más összefüggései (is) vannak-e. Még talán nem késő. A Jobbik magyarországi sikere az élő példa arra, milyen károkat okoz, amikor az állam és a fősodorba tartozó politikum hosszú időn át ig- norálja az elégedetlenek hangját. Szöveg nélkül
