Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)

2012-06-21 / 143. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 21. Kultúra 9 Az Oskar Cepan-díjas Tomás Rafa kiállítása július 26-ig látható a Szlovák Nemzeti Galériában Videókba zárt agresszió Pozsony. Tomás Rafa évek óta már-már monomán kö­vetkezetességgel egy nagy horderejű, folyamatosan bővíthető projekten dolgo­zik. Tüntetéseket, utcai összecsapásokat, bloká­dokat és felvonulásokat filmez, a helyszínről tudó­sít, közben sokszor csak sa­ját kézikamerájára hagyat­kozik. A színekben, töme­gekben, jelszavakban ki­rajzolódó szélsőségek ér- deklik, anyagait saját maga szűri, vágja és terjeszti. CSANDAMÁTÉ A Szlovák Nemzeti Galériá­ban zürichi, berlini, varsói, New York-i, brünni és pozsonyi helyszínek fogadnak - telis-tele filmes fogásokkal, rafinált svenkekkel és beszédes kame­raállásokkal. Pozsony utcáin grasszáló Gorilla-maszkokat látunk, transzparensként a magasba emelt akasztófát, fel­tartott középső ujjakat, kame­rával felszerelt rohamrendőrö­ket: csupa-csupa problemati­kusán szép képsor. Rafa témája az agresszió és a harcok kortárs formái, amelyek elválasztha­tatlanul tapadnak a képekre éhes kameralencsékhez. Előbb- utóbb mindegyik eseményben felsejlenek a spontán véletle­nek és a tudatos megrendezett- ség közti alig észrevehető, fi­noman elvarrt határok. Narrá- tori hang, zenei aláfestés nincs, Rafa csupán egy tartósított nyilvánosságot teremt. Mint újraelosztó dokumentátor, látó és láttató, dramaturg és rend­szergazda van jelen, arca, sze­mélye kimarad a játszmából. Amit a politikáról tudni vé­lünk, azt is elsősorban videóhí- erkből tudjuk (önjelölt blogge- rek, kommunikáció szakot vég­zett újságírók, véleményvezé­rek és okostelefonokkal fel­fegyverzett forradalmárok tála­lásában). A média az informá­cióközlésen túl automatikusan is hasonlóságokat és ellentéte­ket generál. Az emberállát működésének egyik fiziológiai alapja, életben tartója, hogy az ellentétekre fókuszálva többet tanulhat, mint akkor, ha észle­lése a hasonlóságokra irányul. Eszembe jut Carl von Clause- witz legendás mondata: a hábo­rú csupán a politika folytatása más eszközökkel. A táblagépek korában pedig mindenki egy ki­csit politikus és forradalmár (azon túl, hogy kommentátor és lájkoló is, tehát kihasíthat ma­gának egy-egy szeletet a nyil­vánosságteréből). Bármennyire is a képek által hat, nem retinális művészet ez, hiszen magában cipel egy cso­mó félelmetesen aktuális prob­lémát. Sokszor egészen gyönyö­rűen siklik a kamera, mintha egy reklámfilm felvezetése len­ne vagy valami röpke Holly­wood-parafrázis. Aztán hirte­len olyan közelről zúdul rám minden, olyan szorosan pörög­nek az események, hogy szinte magamat féltem, testközelből látom a sisakos-pajzsos rendőr­svadronokat, a sűrű könnygáz is mintha rögtön körülöttem go­molyogna, mellettem felgyúj­tott szemétkukák, üvegszilán­kok és görögtüzek, vadállati ar­cok, tarkók, homlokok vagy ép­pen csak reményvesztett kis­nyugdíjas ellentüntetők. Rafa egy képes olvasókönyvet kínál vizuális kommunikáció témára: egy kísérletet a mediális köztér alternatív újrafelosztására, egy picit másképp (más ritmusban és dramaturgiában), mint ahogy a nagypolitika hivatalos fórumai vagy a bejáratott sab­lonokkal operáló kereskedelmi csatornák kínálnák. Rafa azt láttatja, hogy mi­lyen szorosan képes politikum és esztétikum egymásba fo­nódni. Hogy egy dokumentum­filmben is mennyi apró machi­náció, veszélyesen produktív lehetőség, áthajlás adódik, hogy sejtem, akár még én is lá- zítható, uszítható, sorba állít­ható ember-nyersanyag lehet­nék. Munkájának az internet az igazi táptalaja, ebben a globá­lis, demokratikusnak mondott médiumban tud igazán kitelje­sedni, de itt most, ha lehet, még lehengerlőbb módon, epi­zódokra bontva vetül a falra (az installációnak köszönhető­en mint megelevenedett mo­dern kori freskók, a csataké­pekkel díszített reneszánsz vá­rosháza-nagytermek huszon­egyedik századi mutációi). És noha már többször volt szeren­csém belefeledkezni a www.newnationalism.eu olda­lon futó látvány-masinériába, a pozsonyi kiállításmegnyitón ismét olyan libabőrös lett a há­tam, mintha először találkoz­tam volna Tomás Rafa művészetével. Tomás Rafa: Respect exis- tance or expect resistance! Pozsony, Szlovák Nemzeti Galéria Jubiláns írókat köszöntöttek a Pozsonyi Magyar Intézetben Egymásra figyelés NAGY ERIKA Pozsony. A Szlovákiai Ma­gyar írók Társasága (SZMÍT) minden évben felköszönti a közelmúltban vagy a közeljö­vőben jubiláló hatvanöt éves, vagy azon felüli kerek évfordu­lót ünneplő tagjait. „Fontosnak tartjuk, hogy az írótársaságon belül ez a ren­dezvény évről évre megvalósul­jon, hiszen ez egyfajta egymás­ra való figyelés” - nyitotta meg a köszöntő ünnepséget Ho- dossy Gyula, az SZMÍT elnöke. A csoportos ünneplésen nem minden ünnepelt tudott részt venni, de ők sem maradtak kö­szöntő nélkül. Mácza Mihályt, aki márciusban ünnepelte 70. születésnapját, Lacza Tihamér köszöntötte: „Miska barátomat nehezen tudnám elképzelni remeteként a négy fal között, hiszen világéletében közéleti és szervező ember volt, akit a felvidéki magyarság sorsa mindennél jobban érdekelt, és gondolom, hogy így lesz ez még nagyon sokáig”. Aich Pétert, aki november­ben tölti a hetvenet, Balázs F. Attila köszöntötte: „Hetven év. Sok? Kevés? Mint szinte min­den kisebbségi író, Aich Péter is sokrétű, szerteágazó életművel ajándékozta meg nemzeti kö­zösségét. Kissé zavarba estem leírva ezt a mondatot, hisz Aich Péter tipikus pressburgernek született, három kultúra hatott rá, három nyelvet tanult meg gyermekként magától értető­dően, és megtanulta azt a tole­ranciát is, amely minden többnemzetiségű városban fel­lelhető Temesvártól Kassáig”. A Buzitán élő Gál Sándort, aki nem tudott eljönni az ün­nepségre, Zirig Árpád köszön­tötte: „Közel fél évszázada va­gyok a tanúja (?), inkább figye­lője (olvasója) Gál Sándor té- pelődéseinek, így kimondha­tom róla, hogy tisztelem és be­csülöm állhatatosságát, tűnő­déseit, harcát, szelíd puritán­ságát és azt a hatalmas értéket, amelyet alkotó munkássága révén megteremtett. írói pályá­ja a kezdetektől fogva mentes a Ünnepségre készülődve (A szerző felvétele hivalkodástól, kísérője és meg­határozója az őszinteség”. Vércse Miklós, aki szintén no­vemberben ünnepli születés­napját, nyolcvan éve ellenére fi­atalos lendülettel érkezett a ká­véházba. Őt Duba Gyula köszön­tötte: „Az ideológia diktálta, kemény feltételek mellett, fejlet­len alapokon kellett a kultúra eszményeit képviselni. S bár mintegy foglalkozásként tették az arra hivatottak, több volt ez annál: szolgálat volt!” Kopaszné Cséfalvay Eszter betegség miatt maradt távol, de volt kolléganője, Póda Erzsébet elküldte köszöntő sorait:,Akkor ismerkedtem meg vele, mikor az Új Nőnél dolgoztam. Kellemes munkatársam volt, aki élő lexi­konként segítette kollégái mun­káját. Ha valamit nem tudtunk, őt kérdeztük, és a választ nyom­ban meg is kaptuk. Segítőkész­sége minden helyzetben vele volt, és vele van ma is”. Az ünnepeiteket Nagy Csilla, a Fiatal írók Körének tagja is kö­szöntötte gitárjátékkal és ének­kel, majd kötetlen, baráti be­szélgetésvette kezdetét. 21 Jump Street - A kopasz osztag Magatartásból elégtelen KASZÁS DÁVID „Mostanában minden régi szart feldolgoznak, és úgy kell tennünk, mintha nem vennénk észre” - gyalázkodik a parancs­nok, majd szokatlan megbíza­tást varr újoncai, Schmidt és Jenko nyakába. A babaarcú bringás zsaruk revolvertáskáju­kat hátizsákra cserélik, álcában nyomják tovább. Iskolások lesz­nek újra, hogy leleplezzenek egy terjesztőt. Be-, majd leépülnek. „Ilyen idióták kellenek ehhez.” Irány a Jump Street 37! Nem, ez nem stimmel... Előbb a Krisztus Illata Egyház, ahol Ice Cube (egy közhelygyűjtemény) már várja őket. Mint valami béna tévéso­rozatban. Akció-vígjáték. Bizarr, de öt­letes. Ugyanakkor egyenetlen is. Johnny Depp-pel öt évadot (1987-1991) élt sorozatból me­rített lazább, tempósabb haver­film (buddy movie), mely akár a Bad Boys és a John Hughes-féle mozik fúziója is lehetne. A Chris Miller és Phil Lord (Derült égből fasírt) laboréban kikísérletezett korhatáros, elfuserált, zakkant, túlkorosoknak szánt iskolahu­mort Michael Bacall és Jonah Hill hozta tető alá. Utóbbinak annyi mondanivalója van! Álta­lában fákat szokott játszani. Jo­gosan veti fel a kérdést: „én színészkedjek?!” Próbálkozott azzal Channing Tatum is, akit győzködni kellett, vállalja a kül­detést, miután kétszer vissza­dobta azt. Beépülnek hát a ko­misz kamaszok, s baromi jól ad­ják el(ő) magukat. Hol robban­tanak, hol nem, de leleplezik még Donnie Brascót is! A poszt­pubertás állatok csak azzal nem számolnak, mennyire megvál­toztak a középsulis állapotok... Lesz második ugrás. Király­ság. Irány az egyetem! A zene­csatornákon (MTV Mowie Awards) jó lehet pár jelölésre. Górcső alatt Grendel új regénye Pozsony. Holnap délután a Pozsonyi Magyar Intézetben (Palisády 54.) Grendel Lajos néhány héttel ezelőtt megjelent regénye, a Távol a szerelem kerül górcső alá Szegedy-Ma- szák Mihály, Görözdi Judit, Mészáros András és Szalay Zol­tán jóvoltából. A szervezők, a Szlovákiai Magyar írók Társa­sága havi rendszerességgel zajló irodalmi kerekasztalbe- szélgetés-sorozatának különlegessége, hogy a tárgyalt szer­ző is jelen van, sőt eszmecserét folytat a kötetét elemző iro­dalomtörténészekkel. A holnapi Opus-kerekasztal kezdési időpontja 17 óra, a műsorvezető Csanda Gábor, (juk) A héten nyílik meg a Kulturális nyár Pozsony. 37. alkalommal rendezik meg a fővárosban a Kulturális nyár eseménysorozatot, melynek tegnap tartották az első rendezvényét. Ä Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál nyári programjaként a Hviezdoslav Városi Színház előtti Hí­rességek sétányán elhelyezték Jozef Adamovic emléktáblá­ját. Adamovicot legtöbben Benyovszky Móricként ismerik a Vivát Benyovszky! című 1975-ös magyar-csehszlovák tévé­filmsorozatból. Á másik nyitóheti rendezvényt ma tartják az Úri utcán (Panská). Az Sznf híd közelében a holokausztnak emléket állítva megalkotják az egykori zsinagóga 15 méter magas makettjét. E projekt a Staré mesto Bratislava - Po­zsony - Pressburg elnevezést kapta. A 16.30-kor kezdődő rendezvényen, mely egyben kapunyitás a régi Pozsonyba, közreműködik a Pressburger Klezmer Band, (tb) Szabályozott utcazene Becs. Júliustól új szabályok lépnek életbe az utcai művészekkel kapcsolatban. A maximális hangerő utcán 65 decibel, a parkokban pedig 45 decibel lehet. A művész- csoportok, akár zenei, akár egyéb tevékenységet folytatnak, legfeljebb 6 főből állhatnak. A legnépszerűbb, helyfoglalást, regisztrációt igénylő helyeken 16-20 óra között dolgozhat­nak a művészek, kivéve a képzőművészeket, akik 14-22 óra között alkothatnak az utcán. A bécsiek Párizst tekintették pél­dának a szabályozás megalkotásakor, és céljuk, hogy a helyi lakosok érdeksérelme nélkül, ugyanakkor hangulati elem­ként a város hírnevét öregbítsék az utcai művészek, (pái) Tomás Rafa: MayDay-Berlin-Antifa

Next

/
Thumbnails
Contents