Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)

2012-06-21 / 143. szám, csütörtök

8 Külföld ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 21. www.ujszo.com ■■meebh Elkészült a zárónyilatkozat Rio de Janeiro. Létrejött a megállapodás a Rio+20 ENSZ-konferencia záró­nyilatkozatának szövegé­ről - értesültek kedden dip­lomáciai körökből hírügy­nökségek. A végső szöveg elfogadását hosszadalmas vita előzte meg az előkészí­tő tárgyalásokon, a terve­zetet sok kritika érte. A 49 oldalas dokumentumon végrehajtott változtatá­sokról egyelőre nem állnak rendelkezésre részletek. A zárónyilatkozatot pénte­ken terjesztik az ENSZ ma kezdődő fenntartható nö­vekedési és környezetvé­delmi konferenciáján részt vevő állam- és kormányfők elé aláírásra. (MTI) 157 ezren kértek támogatást Kolozsvár. A Szülőföl­dön magyarul program ke­retében 2012-ben több mint 157 ezer romániai magyarul tanuló gyermek számára pályáztak a szülők a magyar állam által bizto­sított oktatási-nevelési va­lamint tankönyv- és tan­eszköz-támogatásra - je­lentette be Bürüs Siklódi Botond, a pályázatot lebo­nyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségé­nek (RMPSZ) elnöke. Sze­rinte a korábbi ígéret ér­telmében a pályázók zö­mének már június végéig meg kell kapnia a 22 400 Ft összegű támogatást. (MTI) Megtámadták a DK aktivistáit Budapest. A Magyar Gárda több tagja megtá­madta kedden késő dél­után a Demokratikus Koa­líció (DK) négy aktivistáját a csókakői Horthy-szo- bornál. Az atrocitás azután történt, hogy az aktivisták tiltakozó feliratokat he­lyeztek el a szobron, ame­lyekre a Horthy-korszak idején elfogadott zsidó- törvények néhány passzu­sát nyomtatták ki. A fiata­lokat végül rendőrök véd­ték meg a magukat gárdis­táknak vallóktól. (nol.hu) Lemondott a miniszter Bukarest. Kedden le­mondott tisztségéről Mir- cea Diaconu, a bukaresti kormány kulturális minisz­tere, miután a legfelsőbb bíróság az összeférhetet­lenségi törvény megsértése miatt három évre eltiltotta a közhivatalok viselésétől. Mircea Diaconu 2008 óta egyszerre volt a fővárosi Nottara Színház igazgatója és a román parlament sze­nátora. Utódja Puiu Hasotti szenátort lesz. (MTI) Már ma megalakulhat az új görög kormány, a kabinet első feladatának a hitelcsomag újratárgyalását tartja Szamarasz lett az új görög kormányfő Athén. Tegnap délután le­tette a miniszterelnöki esküt Antonisz Szama­rasz, a vasárnapi görög- országi választásokon győztes konzervatív Új Demokrácia (ND) elnö­ke. Az új kormány már ma megalakulhat, véget vetve ezáltal a héthetes politikai felfordulásnak a dél-európai országban. MT1-HÍR „Megvan a parlamenti több­ségem ahhoz, hogy egy olyan kormányt alakítsak, amely tar­tós lesz, és biztosítja a stabilitást és a reményt” - közölte Szama­MT1-HÍR Párizs. Támadást indítottak a rendőri erők annak a két ember­nek a kiszabadítására, akiket szerda délelőtt ejtett túszul egy toulouse-i bankban egy magát az al-Kaida nemzetközi terror­szervezet tagjának mondó fegy­veres férfi. A több száz méteres körzetben teljesen kiürített és hermetikusan lezárt környékről három durranást, feltehetően lövéseket lehetett hallani. A rendőrség közlése szerint a kommandósok ártalmatlanná tették és őrizetbe vették a túszej- tőt, aki az akcióban megsérült. A két túsz sértetlenül kiszabadult. Egyetlen rendőr sem sérült meg a túszmentő akcióban. A magát az al-Kaida tagjának valló fegyveres délelőtt 10 óra után hatolt be a bankba, ahol - miután lövéseket adott le - négy túszt ejtett, köztük a fiók vezető­jét. A férfi a rendőrség elitalaku­latának a helyszínre érkezését követelte, azt közölte, hogy csak a kommandósokkal hajlandó tárgyalni.'Senki nem sérült meg a támadásban. A túszejtő kora délután egymás után két nőt el­engedett. Az első túsz nem sok­kal azután hagyhatta el az épüle­tet, hogy a kommandósok meg­rasz, miután Karolosz Papuliasz államfő beiktatta hivatalába. A hárompárti koalíciós meg­állapodással létrejött új kor­mány összetételét szerdán este vagy legkésőbb csütörtökön délelőtt teszik majd közzé. A ka­binetben az ND mellett a Pánhel- lén Szocialista Mozgalom (Pa­szok) és a Demokratikus Balol­dal (Dimar) vesz részt. A három párt összesen 179 hellyel ren­delkezik a 300 fős parlament­ben. Az Új Demokrácia 129, a Paszok 33, a Dimar pedig 17 mandátumot szerzett a vasár­napi választásokon. Az Új Demokrácia tisztségvise­lőinek szerdai tájékoztatása sze­rint az új kormányba várhatóan csak a konzervatív párt delegál majd pártpolikusokat. A két bal­kezdték a tárgyalásokat a túszej­tővei. A fegyveres férfi ételért cserébe engedte el a nőt. A má­sodik nő azután szabadult, hogy az időközben helyszínre érkező Michel Valet államügyész azt közölte: a túszejtőt vallási meg­győződés vezérli, nem pénzért követte el a tettét. A túszejtő lánytestvére - aki a helyszínen segítette a komman­dósokat a tárgyalásban - újság­íróknak elmondta: testvére 26 éves, kiegyensúlyozatlan sze­oldali párt néhány technokratát küld majd a kabinetbe, amelyet a parlamentben támogatni fognak. A pénzügyminiszteri posztot egy ND-tisztviselő állítása szerint Va- sziliosz Rapanosz jegybankelnök foglalhatja majd el. Evangelosz Venizelosz, a Paszok elnöke szer­dán úgy nyilatkozott, hogy a csü­törtöki eurócsúcson Jeórjiosz Zaniasz ideiglenes pénzügymi­niszter fogja képviselni az orszá­got. További személyi döntések- rőlmégnemtudni. A Paszok és a Dimar vezetői szerint az új kabinet legsürge­tőbb feladata az lesz, hogy újra­tárgyalja a Görögországnak nyújtott nemzetközi hitelcso­mag folyósításának feltételeit az Európai Unióval és a Nemzetkö­zi Valutaalappal (IMF). Ennek mélyiség, intézetben nőtt fel, pszichés zavarokkal küzd, dühöt és félelmet érez a külvilággal szemben. A nő azt állítja: testvé­re nem túl vallásos. „Együtt já­runk szórakozni, mindketten fogyasztunk alkoholt (ellentét­ben a vallásukat gyakorló muzulmánokkal) ” - hangsúlyoz­ta a nő. A túszejtés attól a háztól 500 méterre történt, ahol már­cius 22-én kommandósok 32 órás tárgyalás után tűzpárbaj- ban megölték azt a - magát a la­szükségességét hétfőn Szama­rasz is elismerte. A héten EU-s tisztviselők, Jean-Claude Junc­ker, az eurócsoport elnöke és az Egyesült Államok is szükséges­nek nevezte a hitelfeltételek részleges módosítását, hogy enyhítsék az öt éve recesszióban lévő és a húsz százalékot megha­ladó munkanélküliséggel küzdő Görögország gazdasági válsá­gát. Németország ugyanakkor továbbra is elzárkózik a koráb­ban aláírt megszorítási program lazításától. A jelenlegi feltételek szerint a 130 milliárd eurós pénzügyi segítségért cserébe Görögországnak 2014-ig 11,5 milliárd euróval (GDP-je öt szá­zalékával) kell visszafognia ki­adásait, azonban Athén a május 5-i sikertelen választások után kásában elbarikádozó - terroris­tát, aki az előző héten a francia hadsereg három katonáját lelőt­te Toulouse-ban és a közeli Mon- taubanban, négy nappal később pedig egy toulouse-i zsidó iskola egy diákjával és tanárával, va­lamint az utóbbi két gyermeké­vel végzett. A magát az al-Kaida tagjának valló, 23 éves Mo­hammed Merah a kommandó­sokkal folytatott tárgyalásai so­rán mind a három merénylet el­követését magára vállalta. kialakult belpolitikai káosz kö­vetkeztében már most számos ponton lemaradásban van. Vár­hatóan a feltételek újratárgyalá­sa lesz a mai eurócsúcs fő témája, amely találkozó Venizelosz szer­dai kijelentése szerint „az első nagy csata lesz a hitelmegállapo­dás revízióját és egy olyan keret- rendszer kialakítását illetően, amely biztosíthatja számunkra a fejlődést és a görög társadalom­nak súlyos gondot okozó munka- nélküliség letörését”. Ezzel pár­huzamosan Alexis Ciprasz, a vá­lasztásokon 27 százalékkal má­sodik helyen végzett radikális baloldali Sziriza elnöke azt mondta, hogy az ND és a Paszok „elhasznált politikai erők”, az új kormány meg fog bukni, s pártja előbb-utóbb hatalomra jut. Magnyitszkij-törvény Orosz-amerikai ellentét Los Cabos. Moszkva válaszlé­pésként szintén korlátozni fogja egyes amerikai állampolgárok beutazását Oroszországba, ha Washingtonban elfogadják az úgynevezett Magnyitszkij-tör- vényt, amely megtiltaná bizo­nyos orosz tisztségviselők belé­pését az Egyesült Államokba - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a mexikói Los Ca- bosban. Putyin szerint ezzel a döntéssel az USA magának okozna jelentőst gazdasági kárt. Az amerikai indítvány Szergej Magnyitszkij orosz ügyvéd ne­vét viseli, aki máig tisztázatlan körülmények között halt meg egy orosz börtönben 11 hónap fogva tartás után, 2009 novem­berében. A törvény 60 orosz tisztviselő beutazását tiltaná meg az Egyesült Államokba, akiket felelősnek tartanak az ügyvéd haláláért. Magnyitszkij a Hermitage Capital amerikai be­fektetési alapnak dolgozott, s azután vették őrizetbe, hogy orosz rendőröket korrupcióval, az alap pénzének ellopásával vádolt meg egy vizsgálat folya­mán tett vallomásában. Mag- nyitszkijt adócsalás vádjával vették őrizetbe 2008 őszén, de a tárgyalástnem érte meg. (MTI) Ártalmatlanná tette a rendőrség a túszejtőt, lövések is dördültek, de a négy túsz sértetlen maradt Sikeres volt a túszmentés Toulouse-ban Sikeresen zárult a több mint hétórás túszdráma Toulouse-ban (SITA/AP felvétel A médiahatóság felmondta a rádió médiaszolgáltatási szerződését Hamarosan elhallgat a Neo FM ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A Nemzeti Mé­dia- és Hírközlési Hatóság Mé­diatanácsa szerdán felmondta a Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt.-vel kötött médiaszol- gáltatási szerződést - közölte a hatóság szóvivője. Kiricsi Karo­la elmondta: a jelentős, 750 millió forintos adósságot fel­halmozó rádió menedzsmentje nem élt azzal a mentőcsomag­gal, amelyet a médiatanács ko­rábban számára kidolgozott. A hatóság ezt nem tudja másként értelmezni, mint hogy a rádió vezetése lemondott a csatorná­ról és bezárta a rádiót - jelen­tette ki a szóvivő. A Neo FM harminc napon be­lül fellebbezhet a hatóság dön­tése ellen. A médiatanács hala­déktalanul tájékoztatja a Neo FM-et, a rádió jogi, gazdasági és technikai bezárásának felelős­sége azonban a Neo FM-et terhe­li - válaszolta Kiricsi Karola arra a kérdésre, hogy mikor várható a csatorna elhallgatása. A szóvivő emlékeztetett arra: az FM 1 Zrt. kötelezettségeinek mintegy egy éve nem tesz eleget: nem biztosí­totta a mintegy 150 millió forin­tos bankgaranciát, és jelentős médiaszolgáltatási díjtartozást is felhalmozott. A hatóság ez­alatt számos alkalommal pró­bálta megmenteni a rádiót, en­nek során fizetési könnyítése­ket, részletfizetést és egy alka­lommal díjcsökkentést is adott a csatornának. Az FM 1 Zrt. álláspontja sze­rint a hatóságnak nincs joga ilyen döntést hozni, ezért nem tehetnek mást, az ügyet a jogá­szokra bízzák. A társaság ugyanis 2012. június 19-étől csődvédelem alatt áll, és a hatá­lyos jogszabályok értelmében csődvédelem alatt az adóssal kötött szerződéstől nem lehet elállni, vagy azt nem lehet fel­mondani arra hivatkozással, hogy az adós a tartozását nem egyenlíti ki. Az üzemeltető teg­nap kiadott tájékoztatásában nem ír arról, hogy meddig szól még a Neo FM. (MTI, ú) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Kairó. Az országot irányító katonai tanács illetékese hivata­losan is cáfolta az Egyiptomban a közelmúltban életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt exállam- fő haláláról szóló híreket. Hosz- ni Mubarak él - közölte szerdára virradóra a volt egyiptomi elnök egyik ügyvédje, s a hírt megerő­sítette az országot irányító kato­nai tanács illetékese is. Ezzel hi­vatalosan is cáfolták az Egyip­tomban a közelmúltban élet­fogytig tartó börtönbüntetésre ítélt politikus haláláról szóló hí­reket. Kedd éjszaka még egy­másnak ellentmondó híreszte­lések érkeztek Kairóból Muba­rak állapotáról. A hivatalos egyiptomi hírügynökség, a ME­NA maga is azt közölte, hogy or­vosai klinikai halottnak nyilvá­nították a 84 éves exelnököt, miután Mubarak szíve leállt, s azt többszörös kísérlet ellenére sem tudták újraindítani. A leg­frissebb információk azonban csupán annyit ismernek el, hogy a börtönkórházból a Maadi ka­tonai kórházba szállították Mu­barakot, aki ugyan nincs tuda­tánál, lélegeztetőgépen van, ál­lapota súlyos, de stabil. A kórhá­zat felkereste Mubarak felesége, vizsgálati fogság alatt álló fiai­nak azonban nem engedélyez­ték, hogy meglátogassák apju­kat. (nol.hu, ú) A volt egyiptomi elnök kómában van Mubarak a halálán van

Next

/
Thumbnails
Contents