Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-18 / 140. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 18. Vélemény És háttér 5 Én konkrétan nem akarok magyar állampolgárságot. Magyarságom ország- és politikafüggetlen. Ufók márpedig vannak! Valaki, neve szerint egy férfiú, napokkal ezelőtt azt szerette volna velem megvitatni a Faceboo- kon, hogy mit gondolok az autonómiáról. És, hogy szerintem úgymond, hogyan lehetne továbbfejleszteni az autonómia témáját... BARAK LÁSZLÓ Épphogy ébredőben voltam, hát nehogy sztori legyen belőle, rövidre akartam zárni a dolgot. Azt válaszoltam, engem személy szerint nem érdekel a téma. Annak ellenére nem, húztam alá, hogy engem egyébként elég autonóm embernek tartanak. Akik ismernek... Erre semmi balhé, sőt, belecsapott a lecsóba a csávó. Ho- gyaszondja: „akkor miért ne következhetne be a mi szabadságunk itt Szlovákiában.” írom neki erre, most már kissé feszültebben persze, hogy én szabadnak érzem magamat. És megkérdem, direkt provokative, hogy ő be van-e zárva valahová... Nem - válaszolja rögtön. így egyszerűen, one jelző/k... Megjegyzi viszont, hogy ő, meg mások is(!) valahogy úgy érzik, nem vagyunk itt (Szlovákiában) teljes joggal eltelve(sicl) mi magyarok... Aha, gondolom ekkor, a helyzet kétségkívüli fokozódását orrontva. És, hogy én is hozzájáruljak ehhez, mármint a helyzet fokozódásához, megint visszakérdezek: Mire gondol, azon kívül, hogy valamit érez? Vagy csak nem tudja, hogy mi az? De a csávó csak nem tágít. Nyugodt, empatikus, vagy inkább naiv lehet, mint Assisi Szent Ferenc. „Például - úja - nagyon sok munkahely észak felé irányul... A kettős állampolgársági téma és egyéb. Ez ön szerint nem komoly dolog?” • No, erre megírtam neki - el akartam kerülni ugyanis, hogy a „tragikus magyarfogyásnál” kössünk ki - szó szerint a következőket: „Szerintem, és nem csak szerintem, északon nagyobb a munkanélküliség, mint például délen. Lásd csak Duna- szerdahelyt és környékét. A kettős állampolgárság pedig engem egyáltalán nem érdekel. Ha úgy tetszik, egyáltalán nem tartom komoly dolognak. Én konkrétan például nem akarok magyar állampolgárságot. Mert a magyarságom ország- és politikafüggetlen. Mindig magyarként éltem. Akkor is, amikor azok, akik most féltéglával verik a mellüket, meg szenvednek nemzetileg, azt sem tudták, mi az: magyarnak lenni.” Azt szerencsére nem tettem hozzá, bár ágaskodott bennem a vezérhangya, hogy bekaphatja! És azt sem, hogy hagyjon most már lógni, mert hánytat- nak az olyanok, akik bazira le vannak törve, vagy éppen föl vannak spannolva, csak éppen azt nem tudják, mit akarnak, de azt nagyon... Nem hiszed el, kedves olvasó, hogy milyen válasz jött. Mintegy a vita lezárásaként! Nem, egyáltalán nem olyan, ami ilyen helyzetekben szokás mifelénk. A mi Kárpát-medencénkben konkrétan. Vagyishogy mocskos nemzetáruló, patkány lennék, meg liberális zsidó köcsög, de minimum elfajzott, magyarul beszélő szlovák...! És még csak meggyőzni sem akart semmiről! Képzeld el, azt írta nekem az ismeretien úriember, akarom mondani, az UFÓ ÚR, hogy van némi igazság abban, amit szóltam. Ezt kapd ki!!! Aztán elnézést kért, mivelhogy elrabolta az időmet. És szép napot kívánt nekem... Nem lehet soha egészséges az a kamasz, akinek nincs kit csökevényes neokonzervatívnak tartania Papanapot a gyerekeknek LOVÁSZ ATTILA Megvolt az apák napja. Különösebb felhajtás nélkül, de azért egyeseknek eszükbe jutott. Mipt minden afféle globa- lizáló ünnep (lásd még nőnap, vasutasnap stb.), ez a nap kijárt minden apának. Annak is, aki termékeny magját hintve a világban nem is tudja, hogy van gyermeke. Annak is, aki gyermekét elhagyta, aki csak tartásdíjat fizet, s aki még azt sem fizeti. Annak is, aki harcol a gyermekéért, mert nem láthatja, vagy aki egyedül neveli, mert ilyen is van. Meg kijárt annak is, aíd amolyan hétköznapi, szerepét soha meg nem filozofáló, létező, valódi apa. Aki van. Mert rettentően boldogtalanul nő fel az a kislány, aki soha nem érzi át az ellenkező nemű szülő babusgatását, ölelését mindenféle mellékes szándék nélkül, nem nőhet fel egészségesen az a fiú, akinek nincs kihez hasonlítania, és nincs ki ellenében megfogalmaznia magát férfiasodásának első éveiben. Nem lehet soha egészséges az a kamasz, akit a papája este tizenegykor nem parancsol haza a buliból, akinek nem szab korlátokat, és akinek nincs kit múlt századi, csökevényes neokonzervatívnak tartania. Ez a nap nem miértünk, apukákért van (és lesz, ha lesz), hanem értük. A gyerekekért. Hiszen ez a társadalom nem feltétlenül tiszteli az apákat. Mert nem tiszteli a gyermeket - hétévesen száját rúzsoztatja, nyolcévesen szmokingba öltözteti, a csökevényes felnőttet látva benne, hogy azután, amolyan 21. századi jelenségként megjelenjen a Pán Péter szindróma: a gyerekek nem akarnak felnőni, harmincasként is anyuka nyakán élnek, családot, kapcsolatot, gyermeket a lehető legkésőbb vállalnak. Nem az apukáké ez a nap, hanem a gyerekeké, mert jogaik igenis nekik vannak. Nem az apasági vagy anyasági keresleteken kellene rágódni, nem a Létezik. Itt van. Lehet vele vitatkozni. Meg fölfedezni a világot, mert azt apa nélkül talán nem is lehet. gyermeknevelés jogát tisztázni széteső kapcsolatokban, nem pereskedni a kölyökért. Mert joga a szülőnek talán van. Még az apának is. De a jog elsősorban a gyermeké, neki kell az apa, mert nélküle nem is igazi a gyerekkor. A papanap legnagyobb ajándéka lehet, hogy apa van. Csak úgy. Létezik. Itt van. Meg lehet kérni. Föl lehet hívni. Lehet vele vitatkozni. Meg fölfedezni a világot, mert azt apa nélkül talán nem is lehet. Ő a kaland, a merészség, a csavarhúzó, a meszelő, a kiskertész és a méhész, és az sem baj, ha időnként ő a szakács, és ő kapcsolja be a mosógépet, akár kockás papucsban csoszogva. Tiszteljük hát a papanapot is - legalább annyira, mint a szerelmesek Bálintját. Ne vegyük el a gyerekektől az apukákat, ne dolgoztassuk őket napi 12 órában, netán többezer kilométerre az otthontól, ne készítsük ki őket a munkaerőpiacon és a társadalomban. Hagyjuk meg őket a gyerekeknek. Kellenek. Még ha a papanapon oly büszkén, bicepszes szövegekkel, asszonykáikon hümmögve támasztják is a söntést. KOMMENTÁR Kisebbségi kísérlet MOLNÁR NORBERT Amikor Robert Fico megnyerte a választásokat, és kiderült, egyedül alakíthat kormányt, s miután mindegyik parlamenti párt elutasította, hogy dísztoll legyen a kalapján, a szlovákiai magyarok nagy része kardjába dőlt, és titokban status quóért könyörgött. De nem olyanért, amüyet 2006-ban kaptunk Ficótól, vagyis semmilyenért, hanem valódiért. Fico szokás szerint nagylelkűen megígérte a jelenlegi állapot konzerválását, ám egyből megszüntette a kisebbségi miniszterelnök-helyettesi posztot. Rossz kezdet. De ismerjük már annyira Ficót, hogy tudjuk, minden problémát megold, amit ő maga okozott: kitalálta a kisebbségi kormánybiztost. A sajtóban megjelent különböző találgatások ellenére ezt a posztot soha nem szánta senki másnak, mint az ellenzékben levő magyar pártnak. És itt lehet találgatni, miért is nyúlt ilyen, tájainkon nem meghonosodott politikai kultúrát feltételező eszközhöz, hiszen eddig nem arról volt híres, hogy kijárta a politika illemtanodáját. Valószínűleg más elvek vezérelték, s a játékhoz társat is talált. Azt azért ő is tudta, hogy csapdahelyzetet teremtett egy kisebbségi párt számára, mert ha az nem fogadja el a posztot, akkor Maďarič vagy más hasonszőrű kapja, s bármi történik, azt mondhatja: én felkínáltam... A kisebbségi kormánybiztos kinevezéséről mindenkinek van véleménye vérmérséklet és pártállás szerint. Az MKP-közeli véleményformálók üres posztról és politikai bizniszről, a pénzelosztás ellenőrzéséről beszélnek, a Híd-szimpatizán- sok arról, hogy legalább ennyit sikerült megmenteni. Előbbiek már most temetik a biztost, eredménytelenségét borítékolják, utóbbiak megpróbálják elhallgatni, hogy a Híd veszélyes politikai játékba fogott, mert ha nem is dísztoll, de legalábbis díszpihe lett a Smer-kormány kalapján. Negatívumként értékelhető, hogy a kisebbségi biztos jogkörei jelentősen korlátozottak a volt miniszterelnök-helyetteséhez képest. Pozitívumként, hogy a kisebbségi kérdésekre nem Čaplovič és Maďarič adja meg a válaszokat, hanem A. Nagy László, még ha nem lesz is akkora válaszadási tere, mint az említett két politikusnak lenne. Végül is a rólunk velünk elv érvényesül - „lájtosított” változatban. A kisebbségi pártok olyan országokban, ahol a politikai kultúra ismert fogalom (Ólaszország, Finnország stb.), és olyan országokban is, ahol kevésbé elterjedt (Románia, Bulgária), minden, nem nacionalista párttal képesek kormányozni a mindig sérülékenyebb kisebbségek érdekében. Nálunk erre nem lehetett példa, mert nem volt meg a másik oldal, értsd a balkáni típusú baloldal fogadókészsége. Még most sincs meg teljesen, de minden változhat. S egy kisebbségi kormánybiztossal kikísérletezhető lehetne egy új politikai kultúra. Csak működőképes legyen a labor. De ha nem lesz, akkor sincs semmi baj, ugyanott leszünk, ahol korábban voltunk. A ta- máskodók és az ünneplők is csak pár hónap múlva kapnak releváns válaszokat. TALLÓZÓ DIE PRESSE Magyarországot még sok évig nem érinti, hogy az Európai Unió az erősebb integráció, a fiskális- és bankunió felé halad, amikor is a tagállamoknak a szuverenitás még nagyobb hányadáról kell lemondaniuk. „Levontuk a tanulságot a déli országok válságából: az eurócsoporthoz való túl gyors csatlakozás katasztrófához vezet” - jelentette ki Orbán Viktor miniszter- elnök a bécsi Die Presse vasárnapi számában megjelent interjújában. „Egyelőre nem tudni, hogyan vészeli át az euróövezet a jelenlegi válságot, és hogy belül lesz-e jobb, vagy kívül” - mondta a magyar kormányfő. Magyarország nagyon sikeres volt a válság kezelésében - mondta, hozzátéve, hogy a sikert a kitűzött célokhoz képest kell mérni. A vitákat kiváltó Horthy- emlékművek kérdéséről úgy vélekedett, hogy külön kell választani a történelmi vitákat a politikai vitáktól. „Kö- zép-Európában a kommunisták egyik fő küldetése az volt, hogy kitöröljék a múltat. A múltról szóló mostani viták erre reagálnak” - vélekedett Orbán. Ä Horthyról szóló vitát hosszúnak és nagyon bonyolultnak nevezte, „s nem az én feladatom miniszterelnökként végleges ítéletet mondani. Amellett vagyok azonban, hogy a vita folyta- tódjon”-jelentette ki. Nyirő József újratemetésének ügyéről szólva kijelentette, hogy azt kegyeleti, és nem politikai kérdésnek tartja, és nem ért egyet azzal, hogy Kövér László részvétele szimbolikus jelentőségű politikai lépés lett volna. „Csodálkozom, hogy Románia számára ez politikai kérdés” - mondta. Hozzátette, Budapesten nemrég megemlékeztek Kádár Jánosról is, amit szintén kegyeleti aktusnak tart. (MTI) Szöveg nélkül
