Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-07 / 131. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 7. Régió 5 Először mérgezésre gyanakodtak a horgászok, később kiderült, hogy az oxigénhiány okozta a bajt Kipusztult a tó halállománya Herencsár Zsolttól megtudtuk, napról napra javul a Telek-tó vizének minősége (A szerző felvétele) Mintegy ötvenen vettek részt a rendezvényeken Civilek a város tisztaságáért ÚJ SZÓ-HÍR Pered. Szinte a teljes halállománya kipusztult a község központjában található Telek-tónak. A szakvélemény szerint a pusztulást a gyorsan váltakozó hőmérséklet okozta. A tavat kezelő társulás gyűjtést indított az újratelepítésre. B. JUHOS MELINDA .Azonnal megkezdtük a halak kihalászását, amit tudtunk még mentettünk. Szivattyúkat helyeztünk a vízbe” - nyilatkozott lapunknak Herencsár Zsolt, a tavat kezelő Telek-tó Polgári Társulás elnöke. A társulás azonnal szakembert hívott a helyszínié, aki egyértelműen megállapította, hogy a halak pusztulását oxigénhiány okozta. „Hirtelen lehűlt az idő és a légnyomáscsökkenés következtében mérgező gázok szabadultak fel az iszapból, az algák pusztulása által okozott bomlás csökkenti víz oxigéntartalmát. Az elmúlt években is előfordult ilyen, de ez most sosem tapasztalt méretet öltött. Sajnos nem vettük észre az első jeleket. A május elején megszervezett horgászversenyen alig volt kapás” - mondta a társulás vezetője. Ha számszerűsíteni nem lehet is a több száz kilogrammnyi hal elpusztulása okozta kárt, annyi bizonyos, hogy az öv év alatt a halnevelésbe fektetett munka eredménye megsemmisült. Egyelőre nem tudni, mennyi hal élte túl, ezt majd egy próbahorgászat során tudják nagyjából felmérni, erre viszont addig várni kell, míg helyreáll a víz minősége, amely napról napra javul. A faluban utólag sokan azt mondják, a halászoknak jobban oda kellett volna figyelniük a tó élővilágára és a levegőztetésre. A társulás elnöke elmondta, nem szeretné csak a természetet okolni a pusztulásért, a napokban szakemberrel tárgyalnak arról, hogyan lehet az oxigénhiány okozta pusztulást a jövőben a minimálisra csökkenteni. A polgári társulás még az augusztusra tervezett hor- gászmaraton előtt szeretné elvégezni a halak telepítését, ez viszont az anyagiaktól függ. Legalább kétszáz-háromszáz hal telepítésére lenne szükség, ami nagyjából 2500 euróba kerül majd. A társulás tagjai bíznak abban, hogy akadnak támogatók, horgászok, akik segítenek, hogy újra élet költözzön a tóba. A minél előbbi telepítésre azért is szükség van, mert a különböző rendezvényeket lebonyolító szervezet önerőből tartja fenn magát, leginkább pedig a vendéghorgászok jelentik a bevételi forrást, ha nem lesz hal, nem jönnek a horgászok. Az öt évvel ezelőtt újraélesztett és kikotort régi vízfelület az évek során rendkívül közkedveltté vált a horgászok körében, de most sokan elégedetlenkednek, mert még kora tavasszal megvásárolták az éves horgászengedélyt. A polgári társulás vezetőjétől megtudtuk, ha nem sikerül halakat telepíteni idén, ezek a jegyek jövőre is érvényesek maradnak. Dunaszerdahely. Két olyan akció is zajlott a Csallóköz központjában, amelyek során civil önkéntesek „vették kezelésbe” és takarították ki a város egy- egy területét. A rendezvényt Rajkovics Ri- chárd hirdette meg; az önkéntesek az esős idő ellenére is kivonultak az Észak II. lakótelep és a Kisudvarnoki út között húzódó, fákkal, cserjékkel sűrűn benőtt terület megtisztítására. A közel kéttucatnyi civilnek jelentős mennyiségű hulladékot sikerült összeszednie. A megmozduláson Ondrej Dostál, a Polgári ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. A megye idegenforgalmát élénkítő szervezetet hozna létre a Kassa Megyei Ön- kormányzat. A Kassa Megyei Önkormányzat, a Kassa-Turizmus Idegen- forgalmi Szervezet, a 15 jogi személyt magában foglaló Zempléni Területi Idegenforgalmi Szervezet és a 14 jogi személyből álló Szepességi TeKonzervatív Párt (OKS) elnöke is megjelent, aki elmondta: nem lát eget verő különbséget a politikai pálya és a hulladékkal való bíbelődés között. „Örömmel és büszkén jelentjük, elvégeztük, amire vállalkoztunk. Nyolc óra alatt mintegy húsz szorgalmas önkéntessel a Sárga Kastély gazos, szemét borította udvarából kellemes, takaros kastélyudvart varázsoltunk. Aki nem hiszi, járjon utána!” - olvasható a bejegyzés a Facebook közösségi portálon, ami arról tanúskodik: a Takaríts a várad táján Nonprofit Szervezet akciója is sikeres volt. (la) rületi Idegenforgalmi Szervezet alkotná a Kassa Megyei Kerületi Idegenforgalmi Szervezet néven megalakítandó társulást. A hatályos jogszabályok értelmében megyénként csak egy ilyen szervezet alakulhat. A szervezet működtetését a tagsági díjakból, állami támogatásokból, pályázati pénzekből, reklámfelületek eladásából és az eladott termékekből befolyó bevételekből biztosítanák. (mm) Idegenforgalmi szervezet megalapítását tervezik A turizmus fellendítése a cél A képviselő-testület tavaly decemberben elfogadta a városrész kialakítására benyújtott lakossági kérelmet, a belügyminisztérium is rábólintott Újra önálló városrész lett az 1960-ban Galántához csatolt Hody B. JUHOS MELINDA Galánta. Önálló városrész lett a Galánta mellett található Hody. A lakosoknak harminc napjuk van a személyi igazolványuk kicserélésére. A belügyminisztérium döntése értelmében Hody június elsejétől külön városrész. A ga- lántaiak többsége item is tudta, hogy hivatalosan évtizedek óta nem létezett ez a városrész, hiszen a helységnévtáblák máig kint vannak. Hody már 1291-ben önálló község volt. 1948-ban a bírója kérvényezte Galántához csatolását, sikertelenül. Végül 1960-ban csatolták a városhoz. J\ lakosokat senki nem kérdezte, mielőtt Hody utcává degradálták a községet. Évtizedek óta szeretnénk elérni, hogy Hody újra külön városrész legyen” - szólalt fel a városvezetés ez ügyben összehívott ülésén tavaíy ősszel egy idős asszony. A lakosok szerint már negyven éve gond van a postai kézbesítéssel, a gyorsmentő kihívásakor, ugyanis eddig a városközponttól távol eső településrészt és annak összes utcáját Hody utcának hívták, ez az út viszont tovább húzódik több kilométeren keresztül, egészen a városi hivatalig. A képviselő-testület tavaly decemberben elfogadta a városrész kialakítására benyújtott lakossági kérelmet. Ezt követően a város vezetése az előrehozott márciusi választások után kérvényezhette, hogy Hody különváljon. A belügyminisztériumjúnius elsejei hatállyal jóváhagyta a város kérelmét. A testület szavazása előtt több képviselő aggodalmát fejezte ki, hogy az új városrész kialakítása után aránytalanul osztódnak el a választási körzetek és több képviselő juthat be az egyes városrészekből a városi képviselő-testületbe. Három városrésznek (Kolónia, Nemes- nebojsza és Javorinka) és az egykori Hodynak összesen két képviselője van. „A három városrész egy választási körzetbe tartozik, ha külön-külön választottak volna képviselőt, nem lett volna arányos a polgárok képviselete. Nem lehet, hogy négyszáz lakosnak és az ezres körzetnek is egy képviselője legyen” - nyilatkozott IVJiroslav Psota, a városi hivatal jogi osztályának vezetője. Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy a Hody városrészben élők kötelesek harminc napon belül új személyi igazolványt igényelni, ezt a cserét a rendőrségen illeték nélkül intézhetik. Szükség lesz a gépjármű forgalmi engedélyének cseréjére is, ez szintén díjmentes. Hozzátette, a jogosítványokat és az útleveleket a változás miatt nem kell kicserélni. Csak azokat az egészségügyi kártyákat szükséges kicserélni, amelyeken fel van tüntetve a lakcím is. A magánvállalkozók, természetes személyek a név- változtatást követően 15 napon belül kötelesek bejelenteni a változtatást a körzeti hivatalban, ezt ingyen bejegyzik. Az IrodalmiKorzó évadzáróján egyetemi oktatókat faggatott a közönség és osztályozott a diákság - mindannyian kiváló osztályzatot kaptak Amikor a hóhér(okat)t akasztják SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Az első félév utolsó IrodalmiKorzóján azokkal az egyetemi oktatókkal találkozott a közönség, akik az elmúlt hónapokban az érsekújvári író-olvasó találkozók vendégeit faggatták, így a Kultúr- Korzó népszerű rendezvényének állandó közreműködői voltak. Amikor a hóhér(oka)t akasztják című rendhagyó találkozó vendége volt Be- nyovszky Krisztián, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányi Kara Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének docense, a Partitúra folyóirat fő- szerkesztője, valamint kollégája, Bárczi Zsófia író, irodalmár, egyetemi oktató, az említett kar nemzetközi és fejlesztési dékánhelyettese. A harmadik kérdezett H. Nagy Péter irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő volt, az Opus folyóirat főszerkesztője és a komáromi Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa. A vendégekkel Keserű József irodalomkritikus, a Selye János Egyetem Tanárképző Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője beszélgetett. Kecskés Ildikó, az Anton Bemolák Könytár munkatársa, az est háziasszonya az egyetem munkatársaival közösen közvélemény-kutatást rendezett a diákok körében. A tanítványok kiváló osztályzatot adtak a tanáraiknak, érdekesnek, izgalmasnak tartják az óráikat, humorosnak és sokoldalúnak az előadásaikat. A találkozón megtudtuk, hogy a tanároknak jut idejük a temérdek szakmai és adminisztrációs munka mellett az olvasásra, továbbképzésre, publikálásra, és nem utolsósorban a tehetséggondozásra. A baráti beszélgetés során Benyovszky Krisztián elárulta, eredetileg állatorvos, H. Nagy Péter sportoló vagy biológus szeretett volna lenni, Bárczi Zsófia pedig a legszívesebben űrhajós lett volna, de néhány kollégával együtt szívesen nyitna kifőzdét is. Benyovszky Krisztián nem tagadta, szívesen kipróbálná magát - a populáris irodalom népszerűsítése, különféle műfajainak oktatása mellett - a gasztronómia területén. H. Nagy Péter útravalója minden, szakmája bűvöletében élő embernek szólhatna: olykor fel kell függeszteni a szobatu- dósságot és kimenni a terepre. Bárczi Zsófia beszámolt arról, hogy az óráin néha szerepcsere történik, mert tanárként a diákok véleményére is kíváncsi. Az Új Szó a KultúrKorzó állandó médiapartnere. Az IrodalmiKorzó nyári szünidőt megelőző utolsó rendezvényén családias volt a hangulat (A szerző felvétele) A táblán eddig is külön városrészként jelölték Hodyt (A szerző felvétele)