Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-31 / 125. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 31. Vélemény És háttér 7 A legnagyobb vesztesek azok a fiatal forradalmárok, akik hittek a demokráciában Őszbe forduló arab tavasz Az elkövetkező hetekben sokkal gyorsabban változhat a világpolitika, mint ahogy arra az unió reagálni képes. Európa még mindig csak keresni fogja a válságból kivezető utat, amikor a Közel- Keleten megtörténhet az alapvető fordulat. Egy gyenge EU ezt nagyon megszenvedheti. MAL1NÁK ISTVÁN Izraelben rendkívüli aggodalommal figyelik, ami Egyiptomban, a térség meghatározó országában történik. A zsidó államnak fel kell készülnie arra, hogy 180 fokos fordulat következik be a kairói biztonság- és külpolitikában: Egyiptom fel- rúghatja az Izraellel kötött békemegállapodást. Egyébként is, nagyon úgy néz ki, hogy az arab tavasz őszbe fordul. Tunéziában, ahol Ben Ali elűzése után az iszlamisták kerültek hatalomra, képlékeny a helyzet. Líbiában sokkal rosszabbul mennek a dolgok, Kadhafi megölése után az átmeneti vezetés kezéből kicsúszott az irányítás, képtelen úrrá lenni a törzsi konfliktusokon, a megnövekedett bűnözésen. Épp e héten jelentették be, hogy el kell halasztani a június 19-re tervezett első szabad választásokat. Ezek favoritja egyébként az itteni Muzulmán Testvériség, amely csak márciusban alakult. A rendre a világlapok címoldalán szereplő Szíriában egyenesen katasztrofálisak az állapotok, a líbiai példán okulva itt a Nyugat nem akar katonailag beavatkozni. Izraelnek van miért aggódnia, bár számára az jó, hogy Aszad már nem tud olyan támogatást nyújtani a Hezbollahnak vagy a Hamásznak, mint korábban. De a kulcskérdés mégiscsak Egyiptom. Abban igaza van a nyugati sajtónak, amikor ho- zsannázik, hogy ötezer év óta most először választhatja meg a lakosság a vezetőit, s ez az arab tavasz rendkívüli vívmánya. Az árnyoldala a dolognak, hogy semmi sem alakult úgy, ahogy a Tahrír téri forradalmárok elképzelték. A hónapokig elhúzódott parlamenti választásokon két iszlamista párt, a Muzulmán Testvériség és nála is radikálisabb szalafista Núr a mandátumok kétharmadát szerezte meg. Az elnökválasztás első fordulója is nagy csalódás. A Testvériség jelöltje, Mohamed Murszi, és Mubarak utolsó kormányfője, Ahmed Safik jutott tovább. A nyugati demokráciát, szélesebb jogokat követelő Tahrír tériek csalódottságát a Mubarak bukása után alapított Szabad Egyiptom Párt szóvivője így fogalmazta meg: „egy iszlám fasiszta mérkőzik majd egy katonai fasisztával.” A legrémesebb álmaink váltak valóra. Ha bő két hét múlva Murszi győz, lesz egy iszlamista elnök, iszlamista többségű parlament és iszlamista kormány. Annyi a közel-keleti békének. De mivel Murszi meglepően kicsi előnnyel nyerte az első fordulót, a régi rendszer embere, Safik is játszmában maradt. Őt támogatják az iszlamistáktól rettegő kopt keresztények és a nőszervezetek, mert megígérte, ha győz, nő lesz az alelnök. De a helyzet nem ilyen egyszerű. Mivel még nincs alkotmány, azt sem tudni, milyenek lesznek az elnök jogkörei. Az országot irányító katonai tanács megígérte, hogy átadja a hatalmat a civileknek, de sokan tartanak attól, hogy az ország legtekintélyesebb és legszervezettebb ereje, a hadsereg nem fog lemondani a kiváltságairól. Senki sem tudja, milyenek lesznek a hatalmi viszonyok az államfő, a parlament, a kormány és a hadsereg között. Úgy tűnik, Egyiptomban az arab tavasz legnagyobb vesztesei azok a fiatal forradalmárok, akik hittek a demokráciában. És vesztes lehet az arab-izraeli megbékélés eszméje is. Azt beszélik, te vagy az a bizonyos futottak még kategória... (Peter Gossónyi rajza) KOMMENTÁR Megvolt KOCUR LÁSZLÓ Megvolt. Mondjákavadászokegy tiszta találatot követően, vagy pattanásos kamaszfiúk egyjól sikerült randi után, és nekik emiatt van is okuk az örömre. A Magyar Koalíció Pártja és a Most-Híd viszont kényelmetlen helyzetbe hozza a hírlapírót, aki szintén csak ennyit tud mondani. Annak kellene örülnünk, hogy kilenc főszer végre egy asztalhoz ült, elfogyasztottaknémi szendvicset, és megegyeztek, hogytalánmegakamakegyezni valamiben? Persze, botorság lett volna azt várni, hogy a Most-Híd lényegét csontigfeltáróan,kizárólagvoltMKP-sokból álló delegációt egykori párttársaik virágfüzérrelválj ák, vagy hogy őkhoznak magukkal hasonlót- a fűszoknya opció-, majd a köztársasági elnöki palota tövében egymás keblére borulnak a megfáradt harcosok, akikmár két évtizede szakadatlanul küzdenekaki- sebbségi érdekvédelemért. Azelőtt vállvetve, mostmeg külön. Egy felmérés szerint a szlovákiai magyarok 48 százaléka nem bízik abban, hogy az MKP és a Most-Híd közötti ellentét kibékíthető, pedig, úgyfest, apártvezetőkmárnyitottaklennének az ehhez szükséges paradigmaváltásra. Ehhez viszont a helyi szervezetek támogatása isjól jönne, melyazonbanmégvárat magára. Helyi és regionális szinten a pártszakadás ugyanis éppen olyan csúnyán ment végbe - mégha, mint ahogy korábban e hasábokon leírtuk, az teljességgel legitim volt, és a szlovákiai politikai porondon egyáltalán nem nevezhető egyedülállónak-, mint az országoson, csak nem kapott tizedakkora médiafigyelmet sem. Viszont lokálisan sokkal rombolóbb hatásúnak bizonyult, az érintettekjóval személyesebben élték meg. Éppen ezért jó lesz időben elkezdeni a helyi guruk megdolgozását, ha valamilyen együttműködésfélét akarnak elérni a jövőre esedékes megyei választásokon. Ugyanakkor az olyan nyüat- kozatok, mint: „Valószínűleg erősebbek vagyunk a régiókban, mint ők, ha ilyen típusú együttműködést akarnak”, már előre nem használnak az ügynek, az ilyen fajta izmozás egy parlamenten kívüli pártnak nem áll túl jól. Éppen ezért nem árt, ha emlékeztetjük mindkét felet az irányszámra: 458 467, ami négy év múlva még kevesebb lesz. A pártszakadás minden legitimitásával együtt felesleges volt, és az abban élenjáró politikusok egója mellett a legnagyobb vesztese a felvidéki magyar érdekképviselet lett. Akik ezt valóban szívügyüknek érzik, azoknak most nem ártana az önérdek háttérbe szorításával megkeresni az együttműködés lehetőségeit. Efelé most, lehet, az az első lépés, hogy három év után pogácsát majszolnak az iPad felett. Egyelőre édeskevés, de hátha lesz belőle valami. TALLÓZÓ SÜDDEUTSCHE ZEITUNG A magyar törvényhozás az utóbbi két évben nem hagyott jóvá egyetlen olyan jogszabályt sem, amely erkölcsileg vagy politikailag elfogadhatatlan - mondta a magyar Országgyűlés elnöke a német liberális lapban megjelent interjúban. Kövér László az Európa elveszítette az identitását címmel megjelent interjúban leszögezte: „mindent ugyanúgy tennék, ahogyan az utóbbi két évben tettük”. Elmondta: a médiatörvény nem volt hiba. Senki sem tudja bizonyítani, hogy a jogszabály ellentmond az európai normáknak, ennek ellenére az ellenzék „hecckampányt” indított, amely „külföldi támogatókkal egészültki”. (MTI) A cigány- probléma LAMPL ZSUZSANNA Gyerekek fociznak a házunk előtt. A szobából hirtelen nagy csörömpölés hallatszik. A földön üvegcserepek és egy kopott labda. Mire anyukám kiér a ház elé, már csak két fiú álldogál ott. A tietek ez a labda? Nem, a cigányoké, akikkel fociztunk, mondják vonakodva, mert nem akarnak árulkodni. Apukám fogja a labdát, és elmegy a cigányokhoz. Egy óra múlva jön, zsebében a kitört ablakért járó pénz. Attól kezdve a pozsonyi Várút cigány negyedének lakói messziről köszönnek. A dologhoz talán az is hozzátartozik, hogy apukám korábban megmentett egy cigánygyereket, aki elemeit valamit az önkiszolgálóban. A főnöknő ki akarta hívni a rendőröket, de apukám megfizette a lopott holmit. Az emberek állítólag zúgolódtak, hogy ez nevelésileg helytelen, de gondolom, apukám csak mosolygott a sokat megélt emberek mosolyával. Érdekes, hogy ott azután már csak fehérek loptak. Ezt a főnöknő árulta el neki, később. Ez volt az első személyes tapasztalatom a cigányokkal. Mert ők így nevezték magukat, és mindenki így hívta őket. A Várúton ebben a szóban nem volt utálkozás, sem megbélyegzés. Aztán lettek cigány osztálytársaim. Bizony, a híres-nevezetes Duna utcára jártak cigánygyerekek is! Sok magyar költözött a fővárosba, köztük az ő szüleik is. S az ő szüleik, temérdek nem cigány magyar szülővel ellentétben azt találták természetesnek, hogy gyerekeiket a magyar iskolába írassák. Érdekes, de a mi szüléink sem kifogásolták, hogy odajárnak. Tény, hogy az én osztálytársaim rosszul tanultak, de volt nem cigány rosszul tanuló osztálytársunk is. A Tibit, azt az óriást, egy időben én tanítottam olvasni. Igen türelmes volt. Persze ezek olyan cigányok voltak - vagy romák, válassza mindenki azt a szót, amit jó szívvel tud használni -, akiket manapság integráltnak szokás nevezni. A számítások szerint az adott népesség hatvan százalékát alkotják, mellékesen nagy részük szlováknak vagy magyarnak vallja magát, tehát nem teljesen értem, mégis minek alapján tartják őket romának akár olyan tudós szerzők is, akik egyébként a diszkriminációellenes harc vezér- egyéniségeinek tüntetik fel magukat. A maradék negyven százalékot szokás romaproblémának nevezni. Hogy közülük mennyi tartja magát romának, azt nem tudom, de tény, hogy nagy részük iskolázatlan és (ezért is) nem dolgozik. A nem cigányokhoz hasonlóan az integrált romák nagy része sem szereti őket. Enyhén szólva. A problémára nincs rendszerszerű megoldási javaslat. Legalábbis tegnap ezt dedu- káltam ki hat politikus vitájából. Nem mintha nekem volna javaslatom. De nem is vagyok politikus. Én csak egy kicsit számoltam. Van egy településen harminc elsősnek való úgynevezett magyar kisgyerek. Ennek fele cigány. A tizenöt nem cigányból ötöt szlovák iskolába íratnak, mondván, a magyar az cigány iskola. Marad tizenöt cigány és tíz nem cigány magyar gyerek. Bocs, ha tévedek, de nem így lesz a magyar iskolából cigány iskola?
