Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-04 / 103. szám, péntek
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 4. www.ujszo.com Paródiák egész sora született a kulturális ikonról (Képarchívum) Új világrekord a képárverések történetében Munch lenyomta Picassót JUHASZ KATALIN New York. Árverésen festményért soha még annyit nem fizettek, amennyiért Edvard Munch Sikoly című képe elkelt. A kép ismertsége 'miatt a világrekord várható volt, olyannyira, hogy egyesek szerint akár a 150 millió dollárt is elérhette volna a leütési ár. A Sotheby's „mindössze” 80 millió dollárban állapította meg az értékét, a licit 50 mülióról indult, és tizenöt perc múlva már gazdára is talált a kép -119 922 500 dollárért. A vevő nem fedte fel kilétét, az ilyenkor bevett szokásnak mondható telefonos licitálást választotta. A 120 éve született Sikolyt négy verzióban festette meg a norvég művész, ezeken az alakok szinte egyformák, csak a színösszeállítás különböző. Három festmény múzeumi tulajdonban van, a negyedik eddig egy Petter Olsen nevű norvég üzletember nappalijában lógott, akinek apja, Thomas a festő barátja és támogatója volt. Olsen úgy fogalmazott, hogy a vételárat múzeum, művészeti központ és szálloda alapítására fordítja. „Egész életemet ezzel a művel éltem, mondhatom, idővel csak erősebb lett a belőle áramló erő és energia. Most azonban eljött az ideje, hogy a világ esélyt kapjon arra, hogy birtokába vegye és megcsodálhassa ezt a figyelemremelto művet”- nyilatkozta Olsen. A képárverések történetének korábbi csúcsát Pablo Picasso 1932-es alkotása tartotta, az Akt, zöld levelek és szoborportré, amely 106,5 millió dollárért kelt el. Munch Sikolya a Mona Lisa és Van Gogh napraforgói mellett talán a világ legismertebb festménye. A siker titka minden bizonnyal az erős expresszivitásban rejlik, emellett a kép mondanivalója kevésbé műértők számára is könnyen érthető. A művész saját érzéseit vetítette ki a tárgyi világra, szuverén módon átalakítva, torzítva a látványt. A hatást a drámai színellentétekkel, hangsúlyos kontrasztokkal is fokozta. A legtöbb iskolában ezen a festményen mutatják be az expresszionista stílus jellegzetes jegyeit. Munch egyébként egy párizsi utazás során találkozott az akkoriban leghaladóbbnak számító impresszionizmussal, amelytől elrugaszkodva a pár évvel később kialakult expresszionista mozgalom egyik előfutára lett. A festmény központi alakja mára kulturális ikonná vált, róla mintázták a nagy sikerű Sikoly című filmben szereplő horrormaszkot is, amely rövid idő alatt „világkarriert” futott be: ma már az álarcosbálok elma- radhatatlanjelmeze. Ma 19 órakor nyílik a somorjai zsinagógában az At Home Gallery új kiállítása. Ezúttal egy amerikai és egy kanadai művész teszi közszemlére legújabb alkotásait. Vida Simon és Jack Stanley tárlatának címe At Home and Us. A kiállítás június 17-ig tekinthető meg a Mliečňanská 7. cím alatt, szerdától vasárnapig, 14-18 óra között. Képünkön kettejük közös installációja látható. (Képarchívum) A 20. század gondoskodott róla, hogy Monoszlóy Dezső élete - s írói világa - ne legyen egyhangú Távozás Szodomából Monoszlóy Dezső (1923-2012) (Somogyi Tibor felvétele Minap Bécsben járva belém villant: be kellene ugrani Dezsőhöz. Három éve, mióta utoljára láttam, minden alkalommal eszembe jutott. Csakúgy, beköszönni, ha van még kedve hozzá, hallgatni morgoló- dását, legurítani vele egy-két konyakot. Ha még bírja. Egyszerűen: látni. KÖVESDI KÁROLY Aztán tovább sodort a sietség, és az elmaradt találkozás helyett jött a telefon, hogy Monoszlóy meghalt. Hát persze, hogy nem tudott volna már mesélni. Talán a pokolba kívántvolna. De a „be kellett volna ugrani Dezsőhöz” déja vu itt fog kísérteni évek múlva is. Felidézni néhány őstörténetet, hallgatni anekdotáit Tamási Áronról, Weöres Sándorról, Széchenyi Zsigmondról, másokról. Mert Dezső sztorijai felöleltek szinte egy századot, és átíveltek négy öt országon, Budapesttől Kolozsvárig, Újvidéktől Bé- csig. Őt hallgatva, miközben füstbe burkolózva itta a konyakot, az az érzése támadt az embernek, hogy egy világcsavargó ül vele szemben. Pedig nem volt ő világpolgár, csak menekülő ember. Négy évtizede élt már Bécsben, s még mindig nem fogtam föl, hogy tulajdonképpen a fél életét itt élte le, ahol, különösen a rendszerváltás után, olykor egymás lábát taposta a sok ember, ahol jódlizás keveredett irodalmi vitával. Egyfajta zarándokhely lett a lakása. Míg csak „ki nem mentem a divatból”, mondta néhány éve, sok nyűge terhét cipelve. A rendszerváltás után úgy járt vissza Szlovákiába, mint haza. Ezer szál kötötte ide, ahonnan 1968-ban menekülnie kellett; itt él egyik lánya, innen származott második felesége, itt szerkesztette az Irodalmi Szemlét, és, horribüe dictu, innen vitték munkatáborba. Nem csoda, hogy mindig is szlovákiai magyar írónak tartotta magát, miközben irtózott a vidékiség gyanús bélyegétől. Legtermékenyebb éveit itt élte, és könyveinek zöme - Budapest, Bécs, München, New York kivételével - Pozsonyban látott napvüágot. Még gyerekfejjel megfogadta, hogy ő lesz az első Nobel-dí- jas magyar író. Ugyan már, legyintett három éve, hiszen Móricz Zsigmond se lett az! Azt már nehezebben viselte, hogy a nagyhatalmú kánon Kossuth- díjra nem tartotta érdemesnek. Pedig, aki olvasta regényeit, tudja, hogy megérdemelte volna. „Az a vüág, amely A milliomos halála utolsó fejezetéből kibomlik, legalább olyan félelmetes, mint Kafkáé, annyira értelmetlen, mint Abe Kobóé, és annyira abszurd, mint Beckett drámáiban” - írta egyik kritikusa, felvázolva Monoszlóy írói világát. S valóban, a huszadik század gondoskodott róla, hogy élete - s ezzel írói világa - ne legyen egyhangú. Ennek az üdvös gondoskodásnak eredményeképpen volt tengerész, vizsgálati fogoly, kiadóvállalati igazgató, rádiószerkesztő, bányász, külügyi osztály előadója, normafelelős, kőműves, vállalati jogász, bér- és munkaosztályvezető, számtantanár, profi sakkozó és német nyelvű rádiójáték-szerző. Érdes természetét, szarkasztikus csípéseit kevesen tudták sértődés nélkül elviselni. Igaz, mesterien leereszkedő oldalvágással tudott odaszúmi a kóklereknek és a rovott múltú- aknak, de dörmögő, nagy testében nagy szív dobogott. Csak azokat bántotta, akik rászolgáltak, a többiek számára mindig nyitva volt az ajtaja. Többször bejelentette, hogy meg fog halni. Sosem vettük komolyan. Amúgy is mindenből viccet csinált, abból is, ami a legfontosabb volt számára: az irodalomból. Sosem tekintett rá halálosan komolyan. Legalábbis ezt állította. Természetesen ezt sem hittük el neki. Nem hihettük, hiszen az irodalmat kihívásnak tartotta, egyfajta másik létnek. Életművét majd kicentizge- tik az ítészek, megmondják, hány kiló a Monoszlóy-szürrea- lizmus, mi pedig emlékezünk az utolsó pozsonyi dzsentrire, aki Bécsben várta az elmaradt telefonhívásokat. Látom magam előtt, ahogy belekortyol szeretett Szeremley-borába, és integet az ittmaradt szodomai- aknak. Szigligetnek, Bécsnek, Pestnek, Pozsonynak. Vagy inkább legyint? Scott Hicks az instant romantikakeverékből recept szerinti lángoló nagyszereimet kevert ki Kutya, gyerek és az álmok megreparált hajója Taylor Schilling és Zac Efron napnyugta-romantikával bevilágítva a tökéletes idillben (Fotó: Continentalfilm) TALLÓS1 BÉLA A Szerencsecsillag az a mozi, amelynek a romantikájába bele lehet fulladni. Úgy túlcsordul, hogy ahhoz külön ízlés kell. A főhős Logan Thibault (Zac Efron), akivel valahol Irakban, bevetésen lódulnak meg az események. Ellentámadásban több társa veszti el az életét. Egy ilyen éles helyzetben a homokban talál egy női fotót, tárcájába teszi. Ebben a pillanatban egy újabb robbanásban ő is megsérül. Nyolc hónappal később haza készül már, s nézegeti a talált fotót nagy hálával, mivel meggyőződése, hogy az védelmezte és mentette meg a haláltól. Hazatérve elhatározza, hogy felkeresi a nőt, és lerója a háláját. Gyönyörű természeti környezetben talál rá, ahol a nő nagymamájával együtt egy kutyatelepet üzemeltet. Vanegykisfiaa helyi seriftől, akitől agresszív viselkedése miatt vált el rövid házasélet után. Logan Thibault munkát vállal a kutyamenhe- lyen... tovább akár nem is muszáj nézni a filmet, mert innentől kezdve minden világos. Minden ugyanúgy alakul, ahogy a tökéletes nagyromantika nagykönyvében írva vagyon. A nő, Beth Clayton (Taylor Schilling) előbb levegőnek nézi, aztán elutasítja a fiút, végül lassan-lassan több mindent megenged neki, mígnem testközelbe engedi... közben Beth kisfia is megszereti a messziről jött idegent, a menhely kutyái is belezúgnak, csak az exférj küzd ellene foggal-körömmel. Semmi eredetiség, semmi új nincs a sztoriban: a megszokott instant, percre pontosan bekövetkező fordulatokkal. Újak csak a szereplők, élen Zac Efronnal, aki kinőtt a kisfiús szerepekből, lehiggadt, nem olyan kirobbanóan harcias és határtalan. Telibe talál a jelenléte, hiszen még mindig inkább mutogatni érdemes, mint beszéltetni. Talán ezért is olyan csendes Logan Thibault figurája - ami egyébként jót tett a színészi alakításnak. Ez az a film, amelyben az instant nagyromantika úgy be van keverve, hogy jóízűen fogyasztható, mert minden a helyén van, minden úgy és ott történik, ahol és ahogy várjuk, semmivel nem lep meg. Gyönyörűen bevüágított, steril bu- kolikus képeivel már annyira giccsbe hajló, hogy nem is fáj. Mentségére legyen mondva, hogy Zac Efron köré nem is várnánk kopottabb, izzadsággal átitatottabb környezetet. Úgy rakja le a kutyaeledelt a platóról, mintha egy kifutón jáma-kelne a vakuk fényében, a legfeszesebb oldalaival domborítva. A Zac Efron borostája köré kerekített románc naplemente színeihez tökéletesen simulé- kony zenét kevertek. így aztán az idill helyenként és a végén, mikor elindul a hajó(l), papír zsebkendőből csavarható.
