Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-16 / 112. szám, szerda
6 Külföld ÚJ SZÓ 2012. ■■DSIOHi Az első vádemelés London. Vádat emeltek Rebekah Brooks, a News International volt vezér- igazgatója és öt további személy, köztük Brooks férje ellen a News of the World című, időközben megszüntetett brit vasárnapi bulvárlap körül kirobbanttelefon- lehallgatási botrány ügyében. A vád alapját az igazságszolgáltatás félrevezetése, a lehallgatásra vonatkozó bizonyítékok eltüntetése, valamint a fenti két tényállás érdekében szőtt összeesküvés képezi. Ez a vádemelés az első a 2011 óta folyó új rendőrségi vizsgálatban. (MTI) Mladics nem ért célt Hága. Elutasította a hágai törvényszék (NT) elnöke a népirtással, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolt Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnok beadványát, hogy váltsák le az ellene folyó büntetőper vezető bíróját, és halasszák el a tárgyalás kezdetét. Mladics arra hivatkozott, hogy Alphons Orie bíró holland, és ezért elfogult. (MTI) Szárazföldi csapásmérés Brüsszel. Az EU kalózellenes egysége első ízben mért csapást szárazföldön Szomáliái kalózokra. A „pontos és arányos” csapásmérés a levegőből történt, s az összes egység sértetlenül visszatért az Afrika szarva körül járőröző hadihajókra. Duncan Potts ellentengernagy, az EU Ata- lanta műveletének parancsnoka szerint az új felhatalmazás birtokában hatékonyabban lehet nyomást gyakorolni a kalózokra, és sikeresebben lehet őket elrettenteni a tengeri fosztogatástól. (MTI) Strauss-Kahn ellenkeresete Washington. Egymillió dolláros ellenkeresetet nyújtott be Dominique Strauss-Kahn, az IMF volt vezérigazgatója az ellen a New York-i szobalány ellen, aki szexuális támadással vádolja. DSKszermtNa- fissatou Diallo „rosszindulatúan és hamisan vádolta meg”, amikor egy évvel ezelőtt azt állította, hogy erőszakoskodott vele. A DSK elleni bűnvádi eljárást ejtették, miután az ügyészeknek kétsége támadt Diallo szavahihetőségével kapcsolatban, ám a nő ezután polgári peres eljárást indított ellene. (MTI) Francois Hollandé első elnöki beszédében Berlinbe üzent, ahol este fogadta őt a kancellár Beiktatták az új francia elnököt, Merkelnek odacsapott az SPD Hollande-ék udvariasan kikísérték az Elysée-palotából a Sarkozy házaspárt (TASR/AP-felvétel) Párizs/Berlin. A nap egyik nagy húzása: a német szocdemek (SPD) a francia szocialistákkal közösen kidolgozott válság- kezelő tervet mutattak be tegnap, az új francia elnök esti berlini látogatásához időzítve. Érvük: a megszorításon alapuló Merkel-Sarkozy-féle válságkezelés kudarcot vallott. És meg is zsarolták a kancellár asszonyt. ÖSSZEFOGLALÓ Francois Hollandé délelőtt átvette az elnöki hatalmat Sarkozy leköszönő államfőtől. A többórás, különböző helyszíneken megrendezett ceremóniasorozat közben mindenkit az érdekelt, hogyan zajlik majd Hollandé esti munkavacsorája Angela Merkellel, aki az elnökválasztás előtt nem volt hajlandó őt fogadni, hiszen a kampányban Sarkozyt támogatta. Hollandé gépébe villám csapott Lapzártakor érkezett a hír: villámcsapás miatt visszafordulásra kényszerült tegnap késő délután az új francia elnök Berlinbe tartó repülőgépe. Francia elnöki források közölték: Francois Hollandé gépe leszállt Párizsban. Az újdonsült elnök repülőgépet váltott, és ismét útnak indult Berlinbe. Délelőtt Párizsban, a szigorú protokollnak megfelelően, az Elysée-palota lépcsőjén Sarkozy fogadta a gépkocsin érkező Hollande-ot, hosszan kezet ráztak, majd negyven perces megbeszélésre félrevonultak. Sarkozy egyebek mellett a francia atomerő titkos kódját és az azzal kapcsolatos bizalmas információkat adta át utódának. Az új köztársági elnök az egyeztetés után élettársával, Valérie Trierweilerrel együtt kikísérte elődjét és feleségét, Carla Bruni-Sarkozyt. A díszteremben történt ünnepélyes beiktatás végén 21 ágyúlövés jelezte, hogy Franciaország történelmének 24., az 1958 óta tartó V. köztársaságnak pedig a 7. államfője átvette a hivatalát. Első államfői beszédében Hollandé Franciaországnak az igazságosság szellemében történő irányítását és egy új európai út megnyitását hangsúlyozta - ez utóbbit már Merkelnek üzente. Azt mondta, a válságból való kilábaláshoz Európának beruházásokra, szolidaritásra és növekedésre van szüksége, ismét jelezve azon szándékát, hogy újra akarja tárgyalni az európai stabilitási paktumot. Jean-Marc Ayrault a kormányfő Első államfői döntéseként Hollandé délután kinevezte miniszterelnökét, Jean-Marc Ayrault, Nantes főpolgármesterét, aki mostanig a szocialisták nemzetgyűlési frakcióját vezette. A 62 éves politikusról tudni kell, hogy erősen németbarát. A kormány tagjait ma este nevezi meg az új köztársasági elnök. Hollandé késő délután indult bemutatkozó látogatásra Berlinbe, ahol munkavacsorán fogadta őt Merkel kancellár. Elemzők e találkozóról azt jósolták, hogy mindkét fél kompromisszumra fog törekedni, de áttörést senki sem várt az első megbeszélésektől. Berlinben az ellenzéki SPD közölte: a növekedésösztönző és foglalkoztatás-bővítő elképzelések megvalósításához köti az államháztartási fegyelmet és adósságcsökkentést előíró uniós fiskális paktum ratifikációját. A német szociáldemokraták szerint a Merkel-Sarkozy- féle válságkezelés kudarcot vallott, hiszen a válság nem enyhült, hanem mélyült és már az euróövezet szétesésével fenyeget. A megszorítást ezért a gazdaságot élénkítő intézkedésekkel kell kiegészíteni. SPD: Merkel álságos politikát folytat Az uniós fiskális paktum törvénybe iktatásához kétharmados többség szükséges a német törvényhozás mindkét házában. A kormány nem rendelkezik kétharmados többséggel, ezért meg kell szereznie az ellenzék támogatását. Sigmar Gabriel, az SPD elnöke azt mondta, Merkel álságos politikát folytat, amikor azt hangoztatja, hogy a fiskális paktumon nem lehet változtatni, hiszen nincs is üyen kezdeményezés. Francois Hollandé és a német szociáldemokraták is csupán azt sürgetik, hogy a takarékoskodást egészítsék ki növekedésösztönző intézkedésekkel. Az ínség felfalja a demokráciát A francia szocialistákkal együttműködésben összeállított, A válságból kivezető út - növekedés és foglalkoztatás című dokumentum szerint létre kell hozni egy beruházási és fejlesztési alapot, valamint el kell indítani egy növekedési és foglalkoztatási programot. Mindenekelőtt a fiatalkori munkanélküliség csökkentésére kell törekedni, mert a 25 év alatti korosztályt uniós szinten jellemző 22,6 százalékos, egyes országokban pedig 50 százalék körüli munkanélküliség azzal fenyeget, hogy Európa elveszít egy egész nemzedéket. Peer Steinbrück volt pénzügyminiszter szerint a válság aláássa az uniós integráció 60 év alatt elért eredményeit, a békét, a jólétet, és „az ínség felfalja a demokráciát”. Frank-Walter Steinmeier parlamenti frakcióvezető azt hangsúlyozta, hogy a válságkezelés sikere az adósságcsökkentő és növekedésösztönző intézkedések „megfelelő keverékén” áll vagy bukik. (MTI,ú) A gazdaság továbbra is lejtőn van - Papuliasz államfő átmeneti kabinetről tárgyal Ismét urnákhoz szólítják a görögöket MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Németnek hitték, megverték Athén. A németellenes érzelmek szenvedő alanya lett egy Görögországban élő holland állampolgár. Mint a 78 éves férfi görög felesége elmondta, Monemvaszia üdülővároskában két görög ökölcsapásokat mért férje orrára és állára. A tettesek először azt kérdezték az áldozattól, hogy német-e. Amikor azt válaszolta, hogy nem, holland, máris csattant az első ütés. Egyik támadója csak ennyit mondott: „Holland vagy német, teljesen mindegy. Mit csináltok az országunkkal?” Ez volt az első idegenellenes atrocitás Görögországban a pénzügyi válság kirobbanása óta. (MTI) Athén. Meghiúsultak az újabb - és utolsó - görög kormányalakítási tárgyalások is tegnap Athénban. Az újabb tárgyalási fordulót előző este Karolosz Papuliasz államfő kezdeményezte. Az elnök nem politikai személyekből álló, szakértői kormány felállítására tett javaslatot. Az egyeztetésre az Arany Hajnal nevű neonáci szervezeten kívül minden párt vezetőjét meghívták. Jelen volt a konzervatív Új Demokrácia, a radikális baloldali szövetség (SZIRIZA), a szocialista PASZOK, a jobboldali Független Görögök Pártja és a Demokratikus Baloldal (DIMAR) vezetője. Mivel a tegnapi tárgyalások is eredménytelenül értek véget - az elnöki hivatal közleménye szerint -, néhány héten belül új választásokat rendeznek, és addig az államfő átmeneti kormányt nevez ki. Papuliasz várhatóan mára ismét összehívja az összes parlamenti párt vezetőjét, hogy az ügyek vitelére szolgáló átmeneti kabinet létrehozásáról tárgyaljanak. Az új választások valószínű időpontja június 17-e. Görögországban május 6-án rendezték a parlamenti választásokat, de kormányképes többség nem jött létre. A legfrissebb gazdasági adatok azt mutatják, hogy a görög gazdaság továbbra is lejtőn van, az első negyedév bruttó hazai terméke (GDP) 6,2 százalékkal marad el az egy évvel ezelőttitől. Ez volt immár a hetedik egymást követő negyedév, amikor a görög belföldi össztermék csökkent. MÁJUS 16. www.ujszo.com Harcok Libanonban Felekezeti ellentétek Bejrut. A libanoni hadsereg katonákat vezényelt minden érintett negyedbe az észak-libanoni Tripoliban, ahol vasárnap hajnal óta harcok folytak az ala- vita kisebbség és a szunnita többség között. Az összecsapások jelzik, a szomszédos Szíriában kialakult felekezeti ellentétek könnyen átcsaphatnak az évtizedekig szíriai gyámság alatt álló Libanonra is. Bassár el-Asz- ad szír elnök az ottani alavita kisebbséghez tartozik. Eközben ENSZ-illetékesek közölték, nem tudják kiosztani a segélyeket több millió rászoruló lakosnak az illetékességi vita miatt. A szíriai hatóságok az összes külföldi segélyt maguk akarják eljuttatni az érintetteknek, a világszervezet azonban ragaszkodik ahhoz, hogy legalább ellenőrizhesse a folyamatot. (MTI) Kissingert megmotozták Washington. Testi motozásnak vetették alá a New York-i LaGuardia repülőtéren Henry Kissingert, Nixon és Ford elnökök volt nemzetbiztonsági tanácsadóját, illetve külügyminiszterét. A 89 éves, No- bel-békedíjas diplomatát és politológust a közlekedésbiztonsági igazgatóság (TSA) emberei azután sem ismerték fel, hogy ellenőrizték az iratait: miután átment a testszkenneren, alaposan végigtapogatták. Kissinger tolókocsiban érkezett az ellenőrzőkapuhoz, nem azért, mert mozgásképtelen, hanem mert messze volt a kapu. Az eset The Washington Post szerint még pénteken történt. (MTI) Korrupciós vád David Rath őrizetben Prága. Korrupció gyanújával őrizetbe vették Csehországban az ellenzéki szociáldemokrata párt egyik vezető politikusát. David Rathot, a közép-csehországi régió elöljáróját és a ČSSD parlamenti képviselőjét kedden este tartóztatták le a korrupció- ellenes rendőrség ügynökei. További hét személyt, négy férfit és három nőt is lefogtak a rendőrök az ügyben. Rathot kihallgatták, s már vádat is emeltek ellene. Az EU érdekeinek megsértésével, korrupcióval és a közbeszerzési törvénnyel való visszaéléssel gyanúsítják, illetve vádolják” - mondta Lenka Bradáčová északcsehországi ügyészségi szóvivő. További őrizetbe vételekre is lehet számítani. Az aktuálne.ez úgy tudja, az ügy a kladnói kórház felújítására és bővítésére kapott uniós támogatással függ össze. Rathot állítólag az utcán vették őrizetbe, több millió koronakenőpénz voltnála. (-kés)