Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)

2012-04-04 / 80. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 4. Vélemény És háttér 5 A végeredmény nem, de az események ütemezése sokakat meglepett Az orbáni nimbusz határai Schmitt Pál lemondásán nem az a meglepő, hogy megtörtént, hanem az, hogy a pénteki, rendkí­vül határozott televíziós interjúja után néhány órával. RAVASZ ÁBEL Az elemzők jelentős része azonnali lemondást várt a köz- társasági elnöktől a botrány felfokozódása és a doktori cím visszavonása után, másik része pedig - és ide tartozott jelen sorok szerzője is - az utolsó töl­tényig tartó harcot várta. A végeredmény nem, de az ese­mények ütemezése sokakat meglepett. Arra viszonylag könnyű vá­laszt adni, miért döntött kez­detben Orbán Viktor és a Fi­desz vezérkara Schmitt kitartá­sa mellett. (Ne legyenek kétsé­geink: ők döntöttek akkor is és most is.) Az Orbán-kormány ugyanis eddig a sebezhetetlen­ség mítoszával vette körbe ma­gát: ők voltak a politikusok, akik nem hibáztak, nem hazud­tak és nem volt köztük inkom­petens. Ez a hozzáállás egyéb­ként nem cinizmuson alapszik, hanem hideg stratégiai számí­tásokon. A Fidesz ugyanis látta, hogyan hullhat darabjaira egy kívülről folyamatosan táma­dott, személyi ügyektől terhelt, befelé sem egységes kormány. A második Gyurcsány-kor- mány így végezte: az őszödi beszéd után a Fidesz nyomása alatt atomjaira bomlott, haté­kony kormányzása pedig lehe­tetlenné vált. Orbán Viktor esélyt sem akar adni saját kor­mányának arra, hogy kikezd­jék, ezért minden egyes sze­mélyt és intézkedést a saját sérthetetlenségének nimbu­szával von be. Emlékezzünk Matolcsy György gazdasági csúcsminiszter esetére, akiről Orbán pont akkor jelentette ki, hogy a ,jobb keze”, amikor a legnagyobb volt rajta a nyo­más. Az, hogy Schmitt Pál ezek el­lenére és interjúi után is le­mondani kényszerült, arra utal, hogy az orbáni nimbusz­nak is megvannak a határai. Két olyan ok van, amely bizto­san közrejátszott abban, hogy a Fidesz elengedte Schmitt ke­zét. Egyrészt nem csak a plety­kák miatt vehető biztosra, hogy a párt villám közvélemény-ku­tatást rendelt meg az elnök ak­tuális megítéléséről, melynek eredménye természetesen tit­kos, de az események alapján sejthető. Másrészt a Fidesz má­sodik kormányzása során elő­ször fordult elő, hogy a jobbol­dali hátország nagyobb része fordult szembe Orbán nyilvá­nos akaratával. Bár a közmédia az utolsó napokban egyértel­műen nyomás alatt dolgozott, gyakorlatilag a propaganda szintjén, a nyomtatott sajtóban és különösen az interneten számos cikk és kiáltvány jelent meg jobbos forrásokból, amely az elnök lemondását sürgette. Ez a két tényező közösen hat­hatott a gyors változásra a Fi­desz álláspontjában: miután a közvélemény szemmel látha­tóan Schmitt ellen fordult, és a jobboldali közvéleményt sem sikerült összezárni az elnök mögött, Orbán Viktor úgy érez­te, nincs más választása, mint lenyelni a békát és visszavo­nulni. A Fidesz kommunikációjá­ból jól látszik, hogy még ebből a helyzetből is a sérthetetlen­ség és tévedhetetlenség nim­buszának fenntartásával pró­bál kijönni. Ezért mondják azt, hogy Schmitt „államférfihoz méltó” döntést hozott egy „vitatott” ügyben, és ha valalti elkövetett hibát, az csak az egyetem. Kérdés, hogy a közvélemény mennyire lesz vevő erre az ol­vasatra. Orbán Viktor szem­pontjából ugyanis félő, hogy ez az ügy pont annak marad meg, ami volt: egy plágiumon ka­pott, azt csúsztatásokkal védő pártpolitikus gyors és drámai bukása. Doktor úr, még be sem ültem a miniszteri székbe, már depressziós vagyok. (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Díszpintyek VERES ISTVÁN Mostanra már teljesen mind­egy, mi történt Schmitt Pállal. Sőt, azt is ír­hatnánk, mind­egy, mi történt a nemrég lemondott Christi­an Wulff német szövetségi elnökkel. Azért mindegy, mert ezek az emberek csak bábok voltak. Sőt, a világ leg­több köztársaságának köztár­sasági elnöke ha nem is báb, legfeljebb díszpinty. A köz- társasági elnöknek ugyanis nincsenek olyan jogkörei, hogy elmondhassa magáról, érdemben bele tud szólni az ország ügyeibe. Néha egy-egy jól irányzott vétóval megaka­dályozhatja, hogy életbe lép­jen ez vagy amaz a törvény, ám gyakorlatilag csak a rep- rezentálás a feladata. A köz- társasági elnökök felesleges emberek. Azt kellene megtes­tesíteniük, ami nincs. Például a nemzeti egységet. A legtöbb ember valószínűleg azt hiszi, azért van elnök, hogy az ak­tuálisan kormányzó pártok és az ellenzékiek állandó vesze­kedése közepette bölcs és ta­pasztalt államférfiként leg­alább formálisan álljon valaki az ország élén, itt-ott megér­tést javasolva a viaskodó fe­leknek. Az ilyesmi viszont azért sem várható el az elnö­köktől, mert általában a leg­erősebb politikai párt által támogatott jelöltből lesz el­nök. Ha pedig nem a polgá­rok, hanem a parlament vá­lasztja az elnököt (mint Ma­gyarországon vagy Csehor­szágban), akkor az elnök nem csak díszpinty, még báb is. Vannak persze elnökök, akik igyekeznek nyilvánvalóvá tenni, hogy nem szolgálják ki az aktuális kormányt, ez vi­szont ritkaság, és a vétón meg a szájjártatáson kívül nem­igen van más eszközük. A kormányt és az elnököt nem igazán lehet egymástól füg­getlenné tenni. Azokra az or­szágokra, ahol elnöki rend­szer van (Franciaország, Ro­mánia), ugyanez jellemző, csak fordítva, ott az elnök bá- bozik a kormánnyal. Mi legyen hát a köztársasági elnök intézményével? Szűnjön meg, vagy mi? Kap­jon jogköröket, hogy ő is bele­szólhasson a törvényhozás­ba? Legyen az egészből két­pólusú demokrácia? Az sem oldana meg semmit, ugyanis még a változások és reformok jelenlegi csigatempóját sem lehetne tartani. Néhány felté­telt azért szabhatnának a jö­vőbeni elnökjelölteknek. Pél­dául akinek politikusi múltja van, ne lehessen elnök. Ez a funkció ugyanis gyakran a telhetetlen politikai vezetők nagyravágyásának zsákmá­nya (emlékezzünk csak a 2004-es szlovákiai elnökvá­lasztásra, ahol Vladimír Mečiar és Ivan Gašparovič versengett a második kör­ben). Az meg a legkevesebb, hogy az elnököt ne a parla­menti képviselők, hanem a polgárok válasszák meg. KOMMENTÁR Schmitt már nem lakik itt SZOMBATHY PÁL Akárhogy történt is, Magyarország átment a vizsgán, döcögve, de sikerült: lemondott a köztársasági elnök. Magyar polgárként első érzés a megkönnyebbülésé: mégsem minden következmény nélküli államban élünk. „Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igaz­ság minden részletét.” Fülben csenghetett e mondat Schmitt exdoktort hallgatva kármentő last-minute inteijúiban, ahogyan másokra keneget. Politikai értelemben Gyurcsány Ferenc egykori maszatolása idéződön fel, ezért is volt erősen visszatetsző Gyurcsány mostani ítélkezése. Vele együtt azoknak is érdemes csendesebben vigadniuk, akik - balliberális körök véleményformálói nem kevesen - annak idején védték a védheteden hazudozást, a lebukást Őszöd után, mint valami igazságbeszédet. D-209-mentés nemkü­lönben. Ugyanúgy, ahogyan most a „hisz mindenki ezt csi­nálta akkoriban, min csodálkozunk”-típusú érvelés, a relati- vizálás uralta a Schmitt (legújabb) politikai oldalában hívők egy részének hozzáállását a plágiumügyhöz. Éppen ezért köszönet az elnöknek, hogy sarokba szorítva, akármiért és akárhogyan, vagdalkozva, szirupos öndicséret mellett, a felelősség elől menekülve, de megtette az egyetlen tisztességes lépést, a távozás gesztusát. Hagyjuk most, hogy mennyi volt ebben a felismerés, mennyi az elengedett kéz kényszere. S hogy milyen volt a körítés? Ronda. A távolságtartó ködösí­tés, ahogyan Orbán Viktor kezelte és követte személyes talál­mánya vergődését és agóniáját? Összesűrűsödött abban a ma­gyar politika legerősebb emberének számos jellemzője: néha kis érzelmesség, de aztán mégiscsak a praktikum; az erő, a si­ker esélye a megmérendő, a megbecsülendő, az eldöntendő. Könnyű elnök nem is oly nehéz bukása nem hősies pillanat. Schmitt távozása Orbán kudarca, melyet most igyekszik el­távolítani magától. Érdeme viszont a munkáját végző sajtó­nak, a saját politikai szimpátiáin felülemelkedve állást fogla­lójobboldali értelmiségieknek; érdeme Tulassay Tivadar SÓTE-rektor meg egyeteme tisztességes döntésének. Van autonómia, mint azt megmutatták, van önállóság - ezt ér­demes megrágnia a magyar miniszterelnöknek, bár egyes hű hívei elkezdték a vagdalkozást. Mameluk legyen a talpán, aki megérti: nincs miért bosszút állni, doktor Schmitt már nem lakik itt. Csak remélhetjük, hogy nem keresnek egy má­sikat. Hogy nem egy másikat keresnek, hanem mást. A szerző magyarországi publicista TALLÓZÓ KÜLFÖLDI SAJTÓ A nemzetközi sajtó jelentő­sebb lapjai mind foglalkoztak SchmittPál távozásával. A The Wall Street Journal amerikai napilap európai ki­adása Orbán Viktor miniszter­elnök számára politikai szem­pontból zavaró fejleménynek nevezte a lemondást, amely szerint Schmitt köztársasági elnökként törvények százait írta alá - beleértve az új alkot­mányt. „Orbán hazai és külföl­di bírálói szerint ezek a lépések aláássák a demokratikus féke­ket és egyensúlyokat” - írta a WSJ. Az amerikai lap szerint egyelőre nem világos, hogy az új államfőjelölt kiválasztása­kor Orbán túllép-e a „Fidesz- nagyágyúk”körén. A Die Welt német konzerva­tív lap portrét közölt Schmitt Pálról Megbízható bélyegző­párna címmel. A lap szerint a döntés a lemondásról „túl ké­sőn és nem teljesen szabad akaratból” történt. A „párt­vazallus” Schmitt „megbízha­tó bélyegzőpárnának bizo­nyulti’ az államfői tisztségben, mivel „bármiféle megjegyzés és kérdés nélkül” írta alá a tör­vényeket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap a címoldalán foglalkozott Schmitt lemondásával. A lap szerint a távozó államfő „az utolsó pillanatig ragaszkodott hivatalához”, de a hétfői Fi- desz-KDNP frakcióülés „meg­mutatta, hogy Schmitt nem tartható, mert az a kép, ame­lyet tükröz, nemcsak az aka­démiai szférának káros, ha­nem a legmagasabb állami tisztség, a kormány és az or- szágszámárais”. A Financial Times Deutsch­land üzleti lap Magyarország Guttenbergje lemond címmel közölt összeállítást. Pal Daniel Renyi szerint Schmitt esete olyan, mintha a plágiumvád miatt lemondásra kényszerült volt német védelmi miniszter, „Karl-Theodor zu Guttenberg esetének magyar remake-je volna”. A Der Standard liberális lap a nemrég szintén lemondani kényszerült Christian Wulff németállamfőhözhasonlította Schmittet abban, hogy „lojali­tása és alkalmazkodóképessé­ge miatt” támogatta őt a Fi­desz. A kormány próbálkozá­sa, hogy az egyetemre hárítsa a felelősséget, nem járt sikerrel, noha a rektornak „gyalogáldo­zatként” mennie kellett. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents