Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)

2012-04-19 / 91. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 19. www.ujszo.com Borec feladata az eljárások meggyorsítása Kedélycsillapítónak nevezték ki a minisztert ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tomáš Borec igaz­ságügyi miniszter feladata a kedélyek lecsillapítása lesz az igazságügyben - mondta Ro­bert Fico, miután tegnap beik­tatta hivatalába a párton kívüli tárcavezetőt. A minisztertől a kormányfő azt várja, hogy le­rövidüljön a bírósági eljárások ideje, és minél keményebben lépjen fel a korrupció ellen. Borec hivatalból a Törvény- előkészítő Tanács elnöke is lesz. „Azon leszek, hogy a tör­vények ne változzanak gyak­ran. Egy törvény minősége ab­ban is megmutatkozik, hogy milyen gyakran van szükség a módosítására” - mondta az új miniszter. A tárcavezető úgy véli, ah­hoz, hogy a bírósági eljárások hatékonyabbá váljanak, az igazságügyi és a belügyminisz­térium, valamint a főügyész­ségnek és a legfelsőbb íróság­nak minél szorosabban együtt kell működnie. Az igazságügy kötelékébe tartozik a büntetés­végrehajtás is, melynek egyik fő problémája a börtönök túl­zsúfoltsága. Ezen nemcsak ka­pacitásbővítéssel, hanem al­ternatív büntetési módok be­vezetésével is szeretnének se­gíteni. (TASR) Nyugtátokra lesz szükség. Az egészségügyi és az igazságügyi mi­niszter. (SITA-felvétel) RÖVIDEN Poloska az exminiszter autójában Pozsony. Lehallgatókészüléket találtak Juraj Miškov, az SaS volt gazdasági miniszterének autójában - értesült a Sme. A rendőrség egyelőre nem ellenőrizte az állítás hiteles­ségét. A berendezést a sofőrök találták meg a műszerfal alatt. A mikrofon az autó akkumulátorára volt rákötve. A le­hallgatóberendezés nem a miniszteri limuzinban, hanem a magáncélokra is használható, nem szolgálati sofőrhöz kö­tött, hanem a miniszter által vezethető járműben, egy régeb­bi típusú Audiban volt. A kocsit legtöbbször a minisztérium vezető hivatalnokai használták. Az egy hete hivatalban levő gazdasági miniszter, Tomáš Malatinský és államtitkárai még nem használták azt autót. (TASR) Beismerte tettét a tornaijai apagyilkos Tornaija. Beismerő vallomást tett az a 32 éves tornaijai fér­fi, aki vasárnap meggyilkolta 60 éves apját. Előbb együtt ita­loztak, majd szóváltásba keveredtek. A fia székkel fejbe verte apját, majd ruhaszárító kötelet tekert a nyakára és megfojtot­ta. A brutális tett után a rendőrség 1,5 ezreléknyi véralkohol­szintet mért a leheletében, 25 évet is kaphat. (SITA) Nárciszok - Pozsonyban 214 ezer euró Pozsony. A fővárosban 214 606 ezer euró gyűlt össze a Rákellenes Liga nárciszok napi adománygyűjtése során. Az egész országra vonatkozó végösszeg körülbelül egy hónap múlva válik ismertté. Az idei nárciszok napján 16 273 önkén­tes gyűjtötte az adományokat az onkológiai betegségekben szenvedők javára és a daganatos betegségekkel kapcsolatos kutatásokra, megelőző projektekre. (SITA) Politika után allergia és asztma A politikai szócsaták után most egészségügyi kérdés lesz terítéken az Új Szó-stúdióban. A szakemberek szerint né­hány évtized múlva minden második ember allergiás lesz. Vajon örökletes betegségről van szó? Mekkora a valószínűsége, hogy az allergiás egyszer asztmás lesz? A szlovákiai betegek is megkapják-e azokat a gyógyszereket, mint a fejlett országokban élők? - erről is faggtajuk Kossár Klára allergológust ma az Új Szó-stúdióban, a beszélgetés kora este megtekinthető lesz internetes oldalunkon. írott változatát és az olvasói kérdésekre adott válaszokat az Egészség melléklet május 7-iki számában találják meg. (ú) Lucia Žitňanská mellett Viliam Novotný lehet a harmadik elnökjelölt Frešo döntött: indul Pozsony. Kettő biztosan, de lehet, hogy három el­nökjelölt is lesz az SDKÚ tisztújító kongresszusán. Az egyik jelölt, Lucia Žitňanská szerint a párt­nak szembe kell néznie a múltjával. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Indul a pártelnöki posztért az SDKÚ májusi tisztújító köz­gyűlésén Pavol Frešo. Pozsony megye elnöke tegnap Facebo- ok-oldalán közölte döntését. Frešót eddig a párt 26 alapszer­vezete szólította fel arra, hogy jelöltesse magát. Az eddigi egyetlen jelölt Lucia Žitňanská, az SDKÚ alelnöke, előző igaz­ságügy-miniszter volt. A kassai alapszervezeteket koordináló bizottság viszont Viliam Novotný képviselőt látná szíve­sen az ellenzéki párt élén. Mikuláš Dzurinda jelenlegi el­nök a választások után jelezte, nem indul újra a tisztségért. Lucia Žitňanská akkor is indul az SDKÚ elnöki posztjáért a párt májusi tisztújító közgyűlésén, ha kevesebb helyi alapszervezet Frešo és Dzurinda. Mindenképp nagy változás lesz az SDKÚ élén. (Pavol Majer felvétele) biztosítja őt a támogatásáról, mint Pavol Frešót. ,J\ pártnak több műit 500 alapszervezete van” - emlékeztet a volt igaz­ságügyi miniszter. Žitňanská hangsúlyozta, a választások előtt olyan helyzetben jelentette be, hogy vállalja a megmérette­tést, amikor a párt népszerűségi indexe 4,5 százalékon volt. Az­óta azon dolgozik, hogy új arcot adjon az SDKÚ-nak, mert szerin­te a választók bizalma csak úgy nyerhető vissza, ha új lehetősé­geket kínálnak. „Néven kell ne­vezni azokat a dolgokat, ame­lyek az SDKÚ népszerűségi mu­tatóinak zuhanásához vezettek. Ez nem a választások előtt kez­dődött, hanem sokkal régebben” - hangsúlyozza. A la­punk által korábban megszólal­tatott elemzők szerint mindegy, ki veszi át az SDKÚ vezetését, Dzurinda befolyása ugyanis az alapszervezetekben töretlen. A karikázások alapján Žitňanská úgy véli, kellő támogatottságot élvez, mert ő kapta a legtöbb preferenciaszavazatot az SDKU képviselőjelöltjei közül. Ha mégsem ő kerül a párt élére, ak­kor is az SDKÚ-ban dolgozik to­vább, ígéri. (SITA, vps) Veszelei Gyula: öt évre választották, nyolc év után távozik az Adatvédelmi Hivatal éléről Leváltották az „ottfelejtett” embert ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nyolc év után tá­vozik posztjáról Veszelei Gyu­la, az Adatvédelmi Hivatal ve­zetője. A kormány tegnap megválasztotta utódját, Eleo­nóra Kročiarovát. Őt még a par­lamentnek is meg kell szavaz­nia, ám mivel a Smernek abszo­lút többsége van a törvényho­zásban, ez csak formalitásnak tűnik. Kročiarová az első Fico- kormány alatt a vámhatóság főigazgatója volt. Veszelei korábban azzal vált ismertté, hogy ismeretlensége és az általa vezetett hivatal mérsékelt fontossága miatt két kormány is a helyén felejtette. A leköszönő igazgató az MKP jelöltjeként lett a hivatal veze­tője, a parlament a kormány javaslatára még 2004 áprilisá­ban választotta meg. Veszelei megbízatási ideje öt év volt, ám 2009-ben az első Fico-kormány „megfeledkezett” új vezetőt vá­lasztani - különböző indokok­kal egy ideig a helyén hagyta, végül a választások közeledte miatt a kérdést ad acta tette. A Radičová-kormány az első hetek leváltási-kinevezési hul­láma során megfeledkezett az Adatvédelmi Hivatalról, az igazgatói posztot egyik pártnak sem osztották le. A koalíciós politikusok csak egy év után ébredtek rá, hogy a megbízatá­si időszak lejárta miatt új em­bert kellene a hivatal élére vá­lasztani - ekkor is csak azért került elő a téma, mert az SaS és a hivatal csúnyán összekü­lönbözött egy adatvédelmi tör­vénymódosítás miatt. Egy ideig úgy tűnt, új igazgatót választ a koalíció, ám végül a kormány bukása miatt Veszeley ismét a posztján maradt. Ez a negyedik kormány, amely alatt - igaz, már csak néhány hétig - betölti a tisztséget, megbízatása ere­detileg öt évre szólt. Az Adatvédelmi Hivatal a sajtóban egyik legritkábban szereplő intézmények közé tartozik, tavaly az említett törvénymódosítás kapcsán, majd a népszámlálás előtt, a statisztikai hivatalt elmarasz­taló döntése miatt került fó­kuszba. (MSz) El lehetne törölni a képviselők mentelmi jogát, ha Ficóék valóban akarnák Az SaS biztosítaná a hiányzó voksokat a Smemek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az SaS beterjesztet­te a parlamentbe a képviselők büntetőjogi mentelmi jogának megszüntetésről szóló törvény- tervezetet illetve a parlamenti képviselők számának csökken­téséről szóló törvénymódosító tervezetet. Jana Laššáková, a Smer frakcióvezetője ezt övön aluli ütésnek nevezte, ezekkel ugyanis a Smer akart előrukkol­ni. Robert Fico miniszterelnök­nek sem tetszik az SaS lépése: mint mondta, a törvényeket nem úgy kell meghozni, hogy va­laki befüvezve leír valamit egy darab papírra és beterjeszti a törvényhozásba. Egy jogszabály meghozatala tárgyalásokat igé­nyel, különböző szempontok, vélemények ütköztetését, mondta Robert Fico kormányfő az SaS azon javaslatára, hogy a párt felajánlotta a Smernek, 11 képviselőjével támogatni fogja a Esztelen a király mentelmi jog eltörlésére vonat­kozó javaslatot és megszavazza a képviselők számának 150-ről ÍOO-ra való csökkentését. Az SaS all képviselőjével a Smer­nek meglenne az alkotmányos többsége egy ilyen törvény elfo­gadásához, illetve a választójogi törvény módosításához. Ri­chard Sulik, az SaS-elnöke sze­rint ezekről a témákról már ele­get beszéltek, és itt a legfőbb ide­je a cselekvésnek. „Most meg­mutatkozik, hogy képes-e férfi­ként viselkedni Robert Fico” - tette hozzá Sulik. „Az alkotmánymódosításhoz széles körű párbeszédre van szükség. Ezt egy politikai trük- ként értékelem, amely során az SaS deklarálhatja, hogy a Smer mondott valamit, ésmostmégse akarja elfogadni. Nem tartom korrekt megoldásnak, hogy a téma képviselői indítványként rögtön a parlament első, május 2-i ülésén napirendre kerüljön” - vélekedett Jana Laššáková, a Smerfrakcióvezetője. Az SaS igényt tart az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnöki posztjára, és jelöltje is van a tisztségre: Kamil Kmáč volt par­lamenti képviselő. Az előző kormányzati ciklusban a Nem­zetbiztonsági Hivatal élére je­lölték őt, de a kormányválság miatt a poszt betöltéséről már nem tudtak megegyezni a volt koalíciós partnerek. Az NKÚ elnöki székét az ellenzéknek kínálta fel a Smer. Richard Sulik, az SaS elnöke szerint az ellenzéki pártok között nincs harag, lehetséges az együtt­működés. Véleménye szerint az SaS nyitott erre, és még egy árnyékkormány felállítása is szóba kerülhet, (sán, SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents