Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-19 / 91. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 19. Közélet-hirdetés 3 A szövegértést, valamint a matematikai és természettudományi ismereteket térképezik fel az OECD tagállamaiban Nemzetközi tudásszintfelmérés a tizenöt éves diákok körében Pozsony. 231 alap- és középiskola diákjai írják a hét elejétől jövő keddig az ötévente megrendezésre kerülő PISA nemzetközi tudásszintfelmé- rő tesztjeit. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A szövegértési adottságok mellett idén főleg a matematika és a természettudományok terén szerzett tudást mérik fel a 15 éves diákoknál. Eddig minden alkalommal nyomtatott teszteket töltöttek ki a diákok, néhány országban viszont már idén megkezdődik az átállás az elektronikus tesztekre. Ahol az iskola nem tudja biztosítani a tesztelésben részt vevők számára a notebookokat, ott vagy nem lesz elektronikus tesztelés, vagy a Szabványosított Oktatásügyi Mérések Intézete (NÚCEM) adott gépeket, nyilatkozta Romana Kanovská, az intézet igazgatója. „A bekapcsolódó 231 iskolából 223-ban elektronikus teszteket töltenek ki” - tette hozzá Kanovská. Mint mondta, az iskolák számítógépeit egy, a PISA központja által kifejlesztett szoftverrel tesztelték, hogy alkalmasak-e a felmérésre. A PISA az OECD országainak (Peter Žákovič felvétele) tudásszintfelmérő tesztje, amely háromévente valósul meg. Szlovákia először 2003-ban kapcsolódott be a felmérésbe. Minden alkalommal a szövegértést, a matematikai, és a természettudományi képességeket vizsgálják, viszont minden alkalommal van egy kiemelt terület, amelyre a tesztek készítésénél összpontosítanak. „Idén a matematika áll a középpontban” - árulta el Kanovská. A tesztek kiértékelését a PISA 2013 decemberére ígéri. A legutóbbi, 2009-es PISA-tesz- tek a szövegértési képességekre összpontosítottak, a szlovákiai iskolák diákjainak eredményei jóval alulmúlták a várakozásokat, a V4-es országok diákjai közül a leggyengébben teljesítettek ezen a téren. Matematikából viszont akkor jobb eredményeket értek el, mint a csehek, lengyelek vagy a magyarok. A PISA-tesztekkel egyébként nem az iskolákat vagy a diákokat kívánják értékelni, hanem új szempontokat bevinni az egyes országok oktatásügyi rendszerébe, és figyelni szeretnék a lezajló változásokat. (SITA, vps) Még nem fordult elő, hogy a miniszternek és államtitkárának ne pedagógusi végzettsége lett volna Autóipari szakember lett az oktatási államtitkár ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Tegnap nevezte ki a kormány Stefan Chudo- bát oktatásügyi államtitkárrá, aki eddig az autóiparban tevékenykedett. Dušan Čap.lovič helyettese egy számára teljesen ismeretlen terepre tévedt, korábban nem dolgozott az oktatásügyben. Az elmúlt két évtizedben különböző vállalatvezetői posztokon tevékenykedett a hazai autóipari nagyvállalatoknál. Évekig a nagyszombati autógyár igazgatójaként tevékenykedett, majd a Škoda autógyár szlovákiai vezetőségében volt. Kinevezése nem számít teljesen meglepetésnek, ugyanis Čaplovič már korábban jelezte, össze akarja kötni az oktatást a gyakorlati képzéssel, és az oktatásügyet arra ösztökélni, hogy figyeljen a munkapiaci követelményekre. Az új miniszter szerint a piacra kell „termelnie” az iskoláknak, ezért ki fogja kérni a munkaadók - elsősorban a nagy ipari vállalatok - véleményét. Chudoba kinevezése mégis furcsaságszámba megy. Eddig még nem volt rá példa, hogy az oktatásügyi tárca vezetésében ne olyan politikus dolgozzon, aki korábban nem tevékenykedett ezen a szakterületen. Eddig az összes oktatásügyi miniszter és államtitkár pedagógus volt. Éppen ezért a tárcának talán még egy államtitkára lesz - egy oktatási szakértő. Múlt héten Róbert Fico miniszter- elnök jelezte, több tárca is két államtitkárral fog működni, közöttük az oktatásügyet is megemlítette. (MSz) Štefan Chudoba (TASR-felvétel) Állítólag a Gorilla-ügyirat miatt nem kaphatott kormányzati funkciót František Határ, a Smer irodavezetője marad A háttérben marad Fico bizalmi embere MÓZES SZABOLCS Pozsony. A Smer vezetői nem válaszolnak érdemben a Gorilla-aktával kapcsolatos kérdésekre, tagadják, hogy kapcsolatban álltak a Pentával. Ám Robert Fico egyik bizalmi embere az akták miatt nem kapott kormányzati feladatot. František Határ2006 és 2010 között Fico miniszterelnöki irodavezetője volt, de most nem kap kormányzati funkciót. A nem hivatalos ok: szerepel a Gorilla-ügyiratban. A hivatalos indoklás: a Smer irodavezető- jeként van rá szükség. Határ neve kedden még megtalálható volt a kormány- hivatal honlapján, a miniszterelnöki iroda igazgatóhelyetteseként tüntették fel. Miután erre a Sme munkatársai rákérdeztek, neve lekerült a honlapról. Sőt, a hivatal sajtóosztályának vezetője szerint eleve tévedésből bukkant ott fel a neve. František Határ több mint egy évtizede számít Fico bizalmi emberének, 2006 előtt személyi titkára volt, 2006-10 között a kormányfő irodáját vezette, majd a Smer irodavezetője lett. 2006-ban, a választások előtt is Fico legközelebbi munkatársaként járt - a Gorilla-akták szerint - a Penta konspirá- ciós lakásában. Ott az iratok Hol a Határ? (Tomáš Benedikovič felvétele szerint többször is megbeszéléseket folytatott az üzleti csoport vezetőjével, Jaroslav Haščákkal. A találkozókat egy állítólagos Fico-Haščák találkozó előzte meg, melyen a felek megegyeztek, hogy a megbeszéléseket az akkori ellenzéki vezér bizalmasával fogja folytatni a Penta-vezér. A Gorilla-akták szerint Haščák a Smer prioritásairól beszélt Határral, de tanácsot adott neki például azzal kapcsolatban is, hogy müyen pozícióra törekedjen a kormányzatban. Egy alkalommal az állítólagos titkosszolgálati ügyirat szerint pénzt is kölcsönzött Határnak - egymillió koronát. A téma az idei választások előtt is előkerült, Fico egy politikai tévévitában volt kénytelen magyarázkodni Határ szerepével kapcsolatban. Határ testvére egy ideig az SIS egyik osztályvezetője volt, ő is meg van említve a Gorillaaktákban. 6-7 egyetem marad? Kezdhetnek félni az egyetemek Pozsony. Valószínűleg több felsőoktatási intézménynek el kell búcsúznia az egyetemi rangtól. Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter jelezte, azok az egyetemek, amelyek rosszul teljesítettek a minőségi teszteken, csak főiskolaként működhetnek tovább. Sok egyetemet alapjaiban rengetne meg a leminősítés, mert ettől függ majd, hogy Dušan Čaplovič (Tomáš Benedikovič felv.) mennyi állami támogatást kaphatnak és mennyi titulust oszthatnak ki évente. Az új besorolás szerint a jelenlegi 20 állami egyetemből 6-7 tarthatja meg az egyetemi rangot, írta a Pravda. Čaplovič sajtóközleményben cáfolta ezt. Hangsúlyozza, a felsőoktatásban a minőség, nem pedig a mennyiség a fontos. Emlékeztet, hogy nemrég az összes egyetem átfogó akkraditációs folyamaton esett át. „Az első körben hét volt eredményes a húszból, minden kritériumot teljesítettek. A többinek egy éve volt a hiányosságok kiküszübülésére” - magyarázta Michal Kaliňák, Čaplovič szóvivője. Mint mondta, négy intézmény még jelentést sem küldött arról, milyen intézkedéseket hozott. Az egyetemek és a főiskolák rövidesen megkezdik a felkészülést az új akkreditációkra, ezért Čaplovičnak igyekeznie kell új kritériumrendszere bevezetésével. A miniszter azt ígéri, politikai szempontok helyett szakmaiak alapján dönt majd, és elsősorban az akkreditációs bizottság, a rektorok konferenciája, és a főiskolai tanácsok véleményére hagyatkozik. (SITA, vps) ÚJRA A HAJ NÖVEKEDÉSÉRŐL Minap olvastam egy cikket, amely a hajhullással foglalkozott. Szakemberek véleményét ismertette, akik nagyon érdekesen taglalták a hajhullás okait és a lehetséges megoldásokat, melyek segítségével megszabadulhatunk ettől a kellemetlenségtől. Reagálni szeretnék erre a cikkre, és szeretném elmondani a tapasztalatomat. Valamikor a múlt évben egy ismerősöm ajánlásra rendeltem SALON TEXTURES készítményeket. Ezek a termékek nagyon jó hatással voltak rám. Mielőtt még használni kezdtem volna őket, nagyon hullott a hajam és magasodott a homlokom. Most nemcsak hogy nem hullik a hajam, hanem úgy érzem, sűrűsödik is. Szeretném, ha cikket közölnének kimondottan a SALON TEXTURES készítményekről. Én a SALON TEXTURES készítményeket, amelyeket a szakemberek javallanak együtt használni, 23 és 16 euróért (692 és 482 korona) a KVATR0FIN cégtől kaptam. KVATR0FIN s. r. o., Kúpeľná 33., 932 01 Veľký Meder, tel.: 031/5551343 MPI20237