Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-05 / 54. szám, hétfő
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. AAÁRC1US 5. www.ujszo.com FULVIDEK tok közt Illés Júliája (!) és a JAJQ (Juhász Attila - zongora, próza; Rieger Attila - gitárok; Radics József - bőgő, próza; Cseh Balázs - dob, ütőhangszerek) közös albumára, amelyről a szóban forgó átdolgozás származik. A nagylemezen tizenkét, javarészt örökzöld magyar sláger dzsesszes, szvinges átirata hallható. Nem véletlenül választotta a rádió a Mennyország touristot, az a legfurább, egyben a legjobban sikerült árdolgozás. Meglepetésre jól áll neki a játékos hangszerelés, a könnyed előadás és a női ének. A CD-n a Tankcsapda mellett a Quim- by, Berencsi Attila és Czakó Ildikó, a Bergendy, Bery és Váczi Eszter, a Kimnowak, Katona Klári, a Generál, az Első Emelet, az Európa Kiadó, a Bojtorján, valamint Demjén Ferenc egy-egy dalának átirata szerepel - Rózsitól a Mikor elindul a vonat című instrumentális változatban csendül fel. Mindegyiket más-más megközelítés jellemez. Bevallom, tartok az átdolgozásokat felvonultató albumoktól, mivel azok általában a könnyebb eladhatóság céljából készülnek. A Montázs hallgatása során azonban ez még egyszer sem jutott eszembe, a régi hozzávalókból ugyanis teljesen új, izgalmas összeállítás született. Kíváncsian várom, hogy ez a felállás működőképes-e saját szerzeményekkel. Remélem, kiderül! Értékelés: ——O Kiosztották a Cseh Oroszlánokat Prága. Zdenék Jiráský tarolt a Cseh Filmakadémia szombati gáláján, megszerezve a fődíjakat. Jiráský mozija, a Poupata megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járó Cseh Oroszlánt is. További két szobrocskát is begyűjtött: a legjobb operatőrnek (Vladimír Smutný) és a legjobb férfi főszereplőnek (Vladimír Javorský) járót. A legjobb női főszereplő Anna Geislerová (Ártatlanság), a legjobb női mellékszereplő Taťjana Medvecká (A ház) lett. A legjobb férfi mellékszereplőnek Hynek Čermákot találták Jan Hf ebejk Ártatlanság című filmjében nyújtott alakításáért. A legjobb forgatókönyvnek járó díjat Václav Havel Távozás című munkája érdemelte ki. A közönségdíjat Jirí Vejdélek Vágyakozó férfiak című mozija nyerte el, melynek női főszerepét Kerekes Vica alakítja, (tb) Caligula helytartója a Jókai Színházban Dilemmák a hatalomról Montázs PUHA JÓZSEF Ilyen velem korábban nem fordult elő. Egy dal utolsó fél perce elég volt ahhoz, hogy beszerezzem a CD-t. Ráadásul átdolgozásról van szó, amelynek eredetijéhez nem volna szabad hozzányúlni. A Mennyország touristtól, a Tankcsapda eddigi pályafutásának egyik legjobb szerzeményétől ezúton is óva intek minden gyors sikerre vágyót. Szerencsére a Mérai Kata színész-énekesnővel kiegészülő Juhász Attila Jazz Quartet nem kérte ki a véleményemet. Bombaerős változatot készített belőle. Karácsony előtt csíptem el az egyik magyarországi kereskedelmi rádióban az új verzió utolsó taktusait. Akkor nem volt lehetőségem kideríteni, ki az előadó, aztán pedig megfeledkeztem róla, amit utólag az ünnepi újdonságdömpinggel magyarázok. 2012 első napjaiban kaptam meg a választ. Az új CD-k között nézelődve bukkantam rá a Montázs címűre, Mérai Kata, a BaráHa a hirdetésekre kattintunk a youtube.hu-n, a szerzők és előadók részesedést kapnak a bevételből Sugározd magadat! You® L SüTj Q Böngészés FeUÖttés Fiók létrehozása : Bej*í*ntkrzés ^ Mpgvrtlínzti.ik nz Adatvédelmi irány»-lv«-V ľ/ tényleg fontos TovÁKhi jnforrn.u ió fV;. ELŐZETES Komárom. Javában folynak Székely János Caligula helytartója című drámájánaka próbái a Komáromi Jókai Színházban. A Caligula helytartója a huszadik század magyar dráma- irodalmának egyik ékköve. Olyan történelmi dráma, mely egy társadalmi mechanizmust, egy jelenséget állít a történet központjába - mindezt egy történelmi helyzetbe ágyazva. A helyzet, amit vizsgál, független attól, hogy épp 2012-t írunk, hiszen a hatalom és a hatalmi manipulációk mechanizmusa nem kopik ki a világból, nem veszít divatosságából, csak maximum az egyenruhák színe változik. Béres Attila, az előadás rendezője egy mai katonai bázisra helyezi a helytartó és a zsidók vitáját. Neonfény, tárgyalóasztal, politikai álarcok mögé rejtett visszafojtott indulat. Vajon ki árul el kit? Szabad-e, lehet-e megtagadni a hűséget egy eszméhez, egy uralkodóhoz, Istenhez, önmagunkhoz? Hol a határ? Az alázat, a parancs, a józan ítélőképesség meddig tart, s mire elég? Ezeket a kérdéseket járja körül az előadás, melynek díszletét Horesnyi Balázs, jelmezeit Pilinyi Márta tervezte. Az előadás bemutatójának időpontja március 16. (t) Talán szerencsésebb fordítás lett volna a Sugározz magad!, de ez ízlés dolga. A lényeg, hogy március 1-től elérhető a magyar YouTube. A zenészek, zenekarok, kiadók, szerzők kitörő örömmel fogadták a hírt, mert rájuk nézve komoly pozitív változásokkal kecsegtet ez a kezdeményezés. De az sem mellékes kérdés, mit nyerhetünk vele mi, felhasználók. JUHÁSZ KATALIN A legszembetűnőbb változás, hogy a youtube.hu-n magyar közönségre szabott ajánlatok, reklámok fogadnak minket. Aki allergiás az ilyesmire, gondoljon kedvenc előadóira, vagy azokra, akik nem kerülhetnek be a televízióba, mert valamiért nem tévékompatibilisek, vagy nincs pénzük az önreklámozásra. A szerzők és előadók részesedést kapnak a reklámbevételekből, ami lendíthet anyagi helyzetükön. A YouTube videómegosztó eddig is a harmadik leglátogatottabb oldal volt Magyarországon, a felmérések szerint egy átlagos magyar felhasználó havonta mintegy 6 órát tölt YouTube- videók nézegetésével. A „lokalizáció” lehetővé teszi, hogy a magyar alkotók a nézettségi adatok alapján kapjanak jogdíjat. Hogy pontosan mennyit, azt még korai számolgatni, de az eddigi nulla forinthoz képest az aprópénznek is nyilván sokan örülnek majd. Magyarország a negyvenedik olyan állam, ahol elindult a lokalizáció. A Google sorra köti a reklámszerződéseket magyar cégekkel, már van megállapodásuk a Megasztár műsorral, a Szigettel, az MTVA-val, illetve néhány lemezkiadóval. A jövőben akár élő közvetítéseket is nézhetünk a YouTube-on a Sziget-koncertekről, a Balaton Soundról vagy a Volt fesztiválról. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, nagy az igény erre, nemcsak a nézők, hanem a potenciális közönség növekedésében bízó szponzorok részéről is. Szintén nagy előrelépés, hogy a jogtalan felhasználókra cudar idők jönnek, működésbe lép ugyanis az úgynevezett Content ID rendszer, amely felismeri a zenéket és figyelmezteti a jogtulajdonost, akkor is, ha például egy lakodalomban készített filmecskében szólal meg egy dal. Ilyenkor a jogtulajdonos dönthet, hogy letiltja- e a zenéje felhasználását, vagy részesedést kér az ominózus videó nézettsége által generált reklámbevételből. Nyugaton az ilyen módon generált jövedelem hatalmas tempóban növekszik, a jogtulajdonosoknak kifizetett összeg jelenleg nagyjából harmincöt-negyven százalékát teszik ki az ilyen videók. Ez az arány háromszor akkora, mint 2009-ben volt. Nekiálltunk letesztelni a youtube.hu oldalt. Nehezen nyílt meg, több próbálkozás után is a youtube.com ugrott be helyette, de végül sikerült szétnéznünk rajta. A kezdőoldalon, illetve az egyes videók mellett és alatt ajánlott tartalmak immár a magyar közönség igényeit követve jelennek meg. Például telis-tele van a felület a Megasztár-széria legsikeresebb versenyzőinek klipjeivel. Az eddigi letöltések alapján nem ugrott meg látványosan a rajongók száma, de ami késik, nem múlik, elvégre több videó is csupán pár nappal ezelőtt került fel. És attól sem kell tartanunk, hogyFluorTomi milliomos lesz a Mizuval, mert a dal március 1-ig elért 13 millió fölötti nézettségéből utólag nem jön bevétel Fluor számlájára. A pénzt ugyanis nem a megtekintések, hanem a reklámbevételek alapján osztják, ami visszamenőlegesen lehetetlen, és a videómegosztón eddig nem volt szervezett magyar reklámértékesítés. A reklámozók egyébként csak akkor fizetnek, ha valaki rákattint a hirdetésükre, és nem azt választja, hogy átugorja. A megosztó persze nem csak a zenéről szól. A Google Magyarország partnerei között van például animációs stúdió, tehát rajzfilmeket is nézhetünk, sőt sportot is, hiszen például a Magyar Jégkorong Szövetség is szerződést kötött a céggel. Teljes tévéműsorok kerülhetnek fel, azaz nem kell keresgélnünk a csatornák archívumaiban, elég, ha egy-két kulcsszót beütünk a keresőbe. Igazi kényeztetés ez a szemnek, időspórolás, alkalmazkodás korunk igényeihez. Ha magyar tartalmakat keresünk, mindenképp érdemes itt próbálkozni először. A kezdeményezés jövője pedig a lehetőségek reklámozásán, a marketingmunkán múlik. Mi, nézők már úgyis kezdünk hozzászokni, hogy szponzorok, hirdetések, felvillanó kis ablakok nélkül lassan semmi sem működik ezen a világon. Csevej a Nappaliban Pozsony. Holnap 18 órakor kezdődik a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotóit vendégül látó Csevej a Nappaliban elnevezésű beszélgetéssorozat következő része az újonnan megnyílt Nappali kávézóban, a Pozsonyi Magyar Intézetben. Az előnőnapi Csevej vendége Tóth Krisztina költő, író és műfordító lesz, akivel Garajszki Margit beszélget egyebek között nőirodalomról, vonalvezetésről, hazatérésről és a magas labdák lepattintásáról. Az est során Tóth Krisztina műveiből részletek hangzanak el a szerző előadásában, (t) Rendhagyó kiállítást nyitottak meg pénteken a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában. Az intézmény rendszerint csak magyar anyanyelvű művészek kiállításának ad otthont, most azonban az Art Slovenia című tárlattal Szlovénia művészetébe nyújt betekintést három balkáni művész, Klemen Brun, Etko Tutta és Joie Šubic alkotásai révén. A kiállítás március 23-ig tekinthető meg a Vermesvillában. (Somogyi Tibor felvétele)