Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-03 / 53. szám, szombat
Egy rövid hírügynökségi beszámoló jelent meg a közelmúltban arról, hogy az egyiptomi Hurghadában több hónapig tartó fogságából kiszabadítottak egy magyar nőt. Az asszonyt mintegy három hónapig tartotta fogva egy fiatal egyiptomi férfi, akivel egy ismerőse hozta össze. B iztos jóképű és ellenállhatatlan volt. Rövid időn belül azonban kiderült, hogy egészen más a jelleme, mint amilyennek mutatta. A nővel rosszul bánt, a külvilágtól elzárva tartotta, bántalmazta, még telefonálnia is csak a férfi jelenlétében tudott - számolt be minderről az MTI hírügynökségnek Magyar- ország kairói nagykövete. Az ehhez hasonló történeteket hallva, talán többünknek jut eszébe annak az amerikai nőnek a sorsa, aki előbb az Egyesült Államokban élt békés házasságban iráni férjével és kislányával, majd amikor 1984-ben szabadságra utaztak Teheránba, egy csapásra minden megváltozott. Addigi életük eltűnt, a férjet mintha kicserélték volna, teljesen a család és az iszlám hatása alá került. Nem volt hajlandó visszatérni Amerikába, s arra kényszerítette feleségét, hogy alkalmazkodjon, szófogadó legyen. A szabad élethez szokott Betty úgy érezte, egy kiszámíthatatlan férfi fogságába került, aki terrorizálta, verte őt és kislányát. Betty Mahmoody több mint két évig tűrte a megpróbáltatásokat, s mivel férje nem akarta hazaengedni lányával, életét kockáztatva megszervezte szökését a négyéves Mahtobbal. A Lányom nélkül soha című könyvét - melyből film is készült - bizonyára sokan megdöbbenve olvasták. Az Egyiptomban rekedt magyar nőnek is sikerült kiszabadulnia: valahogy elérte szüleit, és ők tájékoztatták a kairói magyar nagykövetséget, amely a helyi hatóságokkal együtt igyekezett felkutatni a nőt. Nehéz volt, mert maga sem tudta pontosan, hogy Hurghadának melyik negyedében van. Végül is az egyiptomi rendőrség segítségének köszönhetően sikerült kiszabadítani az asszonyt, aki eléggé kiábrándító élményekkel utazhatott haza Magyarországra. Az utóbbi években több tucat hasonló eset történt, s ez a szám - mint ahogy a magyar nagykövet is megerősítette - növekvő tendenciát mutat. A diplomata arra is utalt, hogy - bár az arab országban nem túlságosan biztonságos a helyzet - egyre több magyar nő akar házasságot komi egyiptomi férfival. Később pedig közülük sokan már azért rimánkodnak, hogy juttassák őket haza. Nem bírják tovább. Jó pár évvel ezelőtt az akkor még békésebb Szíriában töltöttem egy hónapot, s több olyan szlovák és cseh nővel beszélgettem, akik ebbe az arab országba mentek férjhez. Emlékszem, az egyik - egy bogárszemű, göndör hajú, gyönyörű pici lány mamája - luxuskörülmények között, nagy, medencés családi házban élt a ma ostromolt Homszban. Bár jó élete volt, semmiben sem szenvedett hiányt orvos férje mellett, aki a tenyerén hordozta, nem tűnt elégedettnek. Amikor csak lehetett, hazautazott, annyira gyötörte a honvágy. Sóvárgott az otthoniak után, hiányoztak a barátnők, mert a helyi asszonyokkal nem lehetett shoppingolni, kávéházban pletykálkodni, kuncogni, kocogni. Mások voltak az ottani asszonyok. Legtöbbjük a mecsetben töltött sok időt, ott imádkoztak, ott ücsörögtek, ott délutánoztak a gyerekekkel együtt. Neki pedig az európai kultúrkör hiányzott. 99 Arra panaszkodott a legtöbbet, hogy a poros földet kellett minduntalan söpörnie. Egy másik hölgy - csinos, fiatal, karcsú, hosszú szőke hajú volt - a repülőúton mesélte el, miképp él a szíriai vidéken. Bár még állnak a vályogból épített, méhkasra emlékeztető szíriai házak, falvak, már kevesebben laknak ilyenekben, mint pár évtizeddel korábban. Akkoriban azonban még élettel teli településeket alkottak, s egy ilyenben kötött ki a prágai Lenka is. Férjével Csehországban ismerkedett meg, aki a sivatagi faluba vitte menyasszonyát, egy olyan házba, amelyben, bár nagy, magas és kellemesen hűs volt, nem volt padló, csak sima száraz föld. Arra panaszkodott a legtöbbet, hogy ezt a poros földet kellett minduntalan sepregetnie, hogy aztán rá lehessen fektetni a szőnyegeket. Mindent a földön csináltak, úgy élt, mint a beduinok, s ez egy komforthoz szokott európai nőnek nehéz életet jelent. Az anyósára is panaszkodott, aki nagyon különös volt, veszekedős, az Nem európai nőnek való vidék
