Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-28 / 74. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. AAÁRCIUS 28. www.ujszo.com Béremelés, finanszírozás jogszabályi védelem Tanítónap alkalmából üzentek a pedagógusok Nem ritka, hogy magas kormányzati tisztségeket is megjárt személyek állnak asszisztensnek Szükségmunka bukott képviselőknek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ha a következő kormány nem foglalja programnyilatkozatába a pedagógus szakszervezetek követeléseit, a tanárok ismét az utcára vonulnak, üzeni Ficóéknak tanítónap alkalmából Pavel On- dek. A szakszervezeti vezető szerint csakis úgy fokozható a pedagógusok társadalmi megbecsülése, ha az állam több pénzt áldoz a tanárbérekre, és az éves költségvetések összeállításánál nagyobb forrásokat kap az iskolaügy. Ondekék azt szeretnék kieszközölni, hogy a második Fico-kormány már a megalakulása után számított első évben fogadjon el törvényt, amellyel a havi országos átlagbér 1,2-1,6-szorosára növeli a tanárok fizetését (jelenleg 786 euró a hazai havi átlagbér) . A tanárok tavaly ősztől állandó sztrájkkészültségben vannak, szeptemberben a kormányhivatal előtt tüntettek. A béremelés mellett az iskoláknak az önkormányzatokon keresztül történő finanszírozását is újragondolnák. Paragrafusokkal védenék a tanárokat a tanulók részéről megnyilvánuló erőszaktól is - a jelenség az utóbbi időben egyre elterjedtebb. Követeléseiket a Szak- szervezetek Konföderációjához (KOZ) és a köztársasági elnökhöz is eljuttatták. A Smer választási programjának oktatásügyi fejezete az alapiskolák finanszírozási rendszerének megváltoztatását, a középiskolai szakok munkapiachoz való igazítását, a tanárok továbbképzési rendszerének egyszerűsítését, a nemzeti és keresztény értékekre való nevelés megerősítését, valamint a felsőoktatásra, azon veiül pedig a kutatásokra szánt pénzek emelését hangsúlyozza. A kezdő tanárok fizetése jelenleg 500 euró, egy 32 éves gyakorlattal rendelkező tanár bérplafonja ugyanakkor valamivel 700 euró felett van. A nem pedagógiai jellegű iskolai alkalmazottak (takarítók, szakácsok, pedellusok) átlagbére 400 euró körül mozog. Ondek szerint az új szabályozás őket is egy kalap alá vehetné a tanárokkal. Szlovákia jelenleg az éves bruttó hazai össztermék 4,7 százalékát fordítja az oktatásügyre (a legkevesebbet az Európai Unión belül). A szakszervezetek szerint az lenne az ideális, ha ez az arány négy év múlva már 5,7 százalék lenne. (SITA, vps) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Azok a politikusok, akiket a választásokon nem szavaznak be a parlamentbe, nem ritkán úgy döntenek, hogy sikeresebb társaik asszisztenseiként segítik pártjuk munkáját. A március 10-én újraválasztott képviselők közül már többen tudják, ki lesz a képviselői asszisztensük. A ma még a Híd frakciójában tevékenykedő OKS-es Ondrej Dostálnak idén nem sikerült a parlamentbe jutás, mivel távozott az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek listájáról, de a törvényhozástól nem búcsúzik, ugyanis volt párttársa, Peter Osuský (függetlenként az SaS új frakciójának tagja) assziszPozsony. Az ellenzéki pártok tegnapi, több mint négy órán át tartó megbeszélésén sem született megegyezés, ki kerüljön a gazdasági bizottság élére. Ezért a KDH és az SaS is előáll a saját jelöltjével, s majd a parlament fogja április 4-én, szavazással eldönteni, hogy a kereszténydemokraták embere, Ján Hudacký, vagy a liberálisoké, Juraj Miškov lesz-e a befutó. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Dániel Krajcer, az SaS képviselője tegnap a parlamentben elmondta, a Smer által felkínált küenc bizottsági elnöki poszt mindegyikéről lemondtak, csak a gazdaságit nem adják. Aliberá- lisok várhatóan nem fognak tárgyalni saját jelöltjük támogatásáról a Smer képviselőivel. „Jelenleg nem vagyunk abban az áltense lesz. Richard Sulik asszisztense például Tatiana Tóthová pártszóvivő lesz, míg Monika Dimitriadu, a gazdasági minisztérium hivatalvezetője Martin Chrennek fog segédkezni. Tomáš Galbavý (SDKÚ) több cikluson át volt képviselő, most azonban nem jutott be a törvényhozásba. Mint elmondta, eddig nem kapott ajánlatot asszisztensi munkára, de ha kapna, akkor sem fogadná el. Stanislav Fort, Kamil Kmáč, Štefan Tomčo és Jaroslav Suja, az SaS volt képviselői sem kaptak eddig ajánlatot. Abban mindannyian egyetértettek, hogy ha megkeresnék őket, mérlegelnék a lehetőséget. Hasonlóképpen vélekedik Pfundtlapotban, hogy valamilyen megbeszélést kezdeményezzünk” -mondta. Véleménye szerint Miškov sokkal jobb jelölt, mint Hudacký, aki csak államtitkár volt a gazdasági tárca élén, s nem miniszter. Ján Figeľ, a KDH elnöke szerint viszont Hudacký jelölése esetében azt is látni kell, hogy a párt egyik alelnökéről van szó. „Tehát megalapozott, hogy őt akarjuk erre a posztra. Azt, hogy ki a jobb szakértő, majd eldöntik a képviselők” - mondta. Arra a kérdésre, hogy kérni fogja-e a nerEdit (Híd) is. A. Nagy László viszont semmiképp sem vállalná el a feladatot. A honatyák erre a pozícióra általában olyan embereket választanak, akikkel már korábban együtt dolgoztak. Miroslav Beblavý, Ivan Stefanec (mindkettő SDKÚ) és Sólymos László (Híd) például kitart régi Smer támogatását, nem akart válaszolni. Viszont volt tegnap olyan kérdés is, amelyről hosszú idő után meg tudott egyezni a négy ellenzéki párt - döntés született a maradék nyolc bizottság elnöki tisztségéről. A KDH jelöli a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) felügyeletét ellátó bizottság élére Dániel Lipšicet. Az Egyszerű Emberek jelölte Mikuláš Huba kerül a mező- gazdasági bizottság élére. Ugyanúgy az egyszerűek jelöltje lesz a Nemzetbiztonsági Hiasszisztense mellett, utóbbi eggyel növelné is szakmai segítőinek számát. A Smer régi-új belügyminiszterét, Robert Kaliňákot az elmúlt kormányciklusban négy asszisztens is segítette. Egyikük 1500 eurót, a többi három viszont csak egy-egy eurót keresett havonta. (SITA, vps) vatal (NBÚ) tevékenységét ellenőrző testület elnöke, konkrét név még nem hangzott el. A Híd képviselői szerezték meg az NBÚ döntéseit ellenőrző, valamint az emberjogi bizottság elnöki székét - Gál Gábor és Rudolf Chmel tölti be majd az említett tisztségeket. A katonai hírszerzést felügyelő testület élén az SDKÚ jelölte, Martin Fedor áll majd, s a párt jelöl majd képviselőt az összeférhetetlenségi bizottság elnöki posztjára is - ebben az esetben sem ismert még a konkrét személy. A külügyi bizottság elnöki posztjának kérdését azután tűzi napirendre az ellenzék, hogy kiderült, ki kerül a gazdasági bizottság élére - a vesztes párt jelöltje kerül majd az utolsó bizottságba. Az ellenzék már korábban elfogadta, hogy a parlamenti alelnöki posztokra Ján Figeľt (KDH) és Erika Jurinovát (Egyszerű Emberek) jelölik. A harmadik alelnök a Smer nagyszombati kerületi főnöke, Renata Zmajkovičová lesz - közölte tegnap Robert Fico Smer-elnök. (dem, SITA) RÖVIDEN Nyitranováki robbanás - per indul Nyitranováki (Nováky). Közveszélyokozás vádjával indul per a nyitranováki (Nováky) katonai karbantartó vállalat öt csúcsmenedzsere ellen a cég üzemében több mint öt évvel ezelőtt bekövetkezett robbanás ügyében. A detonáció során nyolcán életüket vesztették, 37-en megsérültek. Az első tárgyalás szerdán kezdődik a Privigyei (Prievidza) Járásbíróságon, és háromnaposra tervezik, mert 75 tanút idéztek be. Az előzetes tárgyalásra 2010 novemberében került sor, de a továbbiakat többször is elhalasztották különféle ügyrendi problémák miatt. A vádlottak akár nyolc év szabadságvesztésre is ítélhetők. Idén is volt egy robbanás a katonai vállalatnál, egy azonosítatian típusú lőszer, feltehetően gránát robbant fel március elején. Egy ember életét vesztette, hárman kisebb sérüléseket szenvedtek. (SITA) Mennyit keres egy asszisztens? Minden honatyának körülbelül 2000 euró áll rendelkezésére az asszisztensek fizetését fedezendő. Ezt viszont nem kötelező teljes egészében felhasználni. Vannak képviselők, akik egyszerre három segítőt is foglalkoztatnak (ilyenkor a 2000 euró osztódik), mások egyetlen személynek fizetik ki az összeget. A képviselői asszisztensek névsora és bére a parlament honlapján megtalálható. (vps) Az ellenzéki kakasviadal vesztese fogja megkapni a külügyi bizottság elnöki posztját A KDH összecsapott az SaS-szel Miškov és Krajcer a kerékasztalnál - a gazdasági bizottságot nem engednék át másnak (TASR-felvétel) Nem mindenkinek tetszik a jövendő igazságügyi miniszter Fico párttársait is meglepte Boreccel Ismét felélénkülhet a bevásárlóturizmus a határ menti régiókban Egyre drágulnak az élelmiszerek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Smer pártvezetésében helyet foglaló jogászok a sajtóból értesültek arról, hogy Robert Fico leendő kormányfő a független Tomáš Borecet kívánja megbízni az igazságügyi tárca vezetésével. Néhányan a képviselők közül meglepetésüket sem titkolták a Szlovák Ügyvédi Kamara elnökének jelölése kapcsán. „Egy ügyvéd. Talán többféle nézőpontra lenne itt szükség” - reagált Mojmír Mamojka. A Smer a Radičová-kormány idején keményen harcolt Lucia Žitňanská (SDKÚ) igazságügyi miniszter reformjai ellen. Hogy Borecnek mit kell majd kezdenie ezekkel a jogszabályokkal, arról a Smer jogászai egyelőre nem nyilatkoznak. „Először a Pártfüggetlen, a Szlovák Ügyvédi Kamara elnöke (Vladimír Šimíček felvétele) párton belül kellene ezt megbeszélnünk” - véli Jana Laššáková. Tomáš Borec jelölése semmilyen negatív visszhangot nem keltett sem a sajtóban, sem az ellenzéki politikusok között. Jó választásnak tartja őt Radoslav Procházka, a KDH képviselője is, aki a parlament alkotmányjogi bizottságátvezeti. Az új miniszternek Lucia Žitňanská megkezdett reformja mellett a legfelsőbb bíróságot mai napig vezető Štefan Harabin fegyelmi eljárásával, és az új főügyésszel kapcsolatban is állást kell majd foglalnia. Fő feladatának egyelőre azt tekinti, hogy oldja az igazságszolgáltatásban uralkodó feszültséget. Konkrét elképzeléseit egyelőre nem részletezte. A bíróságok Szlovákiában nagyon lassan működnek, mélyreható reformokra van szükség, nyilatkozta még két éve, a Sme napilapnak adott interjújában Borec. (SITA, vps) DEMECS PÉTER Pozsony. Már most drága az édes élet: aki szereti jócskán megcukrozni a kávét, annak bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis az előző évhez képest több mint negyven százalékkal drágult a kristály- cukor kilója. Többet fizetünk a sertéshúsért, és a rizs is jóval drágább. A Statisztikai Hivatal és a Postabank elemzői 36 élelmiszer árait vizsgálták, hogy kiderítsék, mennyivel kerül többe idén a bevásárlás. Mint kiderült, a legnagyobb mértékben a kristálycukor ára ugrott meg, míg tavaly átlagban 84 cent volt kilója, idén már 1,18 euróba kerül, tehát 34 centtel drágább. Ugyanúgy az őrölt kávé ára is jelentősen megugrott. „Az árak minden hónapban emelkednek, ha pedig összegezzük a növekedést, kiderül, hogy az éves drágulás valóban jelentős” - nyüatkozta Éva Sa- dovská, a Postabank elemzője. Elmondása szerint idén például a burgonya és az alma lett olcsóbb, de ez is csak azért, mert tavaly drágult. Az elemző úgy véli, hogy az élelmiszer- árak enyhén a továbbiakban is emelkedni fognak. „Ami az árak alakulását illeti, nem lehetünk nagyon derűlátók. Kérdés, meddig bírják a folyamatos drágulást a vásárlók” - figyelmeztet Ľuboš Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője. Hozzátette: nem lehet mindig a világpiaci árak emelkedésében keresni a magyarázatot, az üzletek is tehetnek azért, hogy visszaszorítsák Dráguló élelmiszerek Termék az ár változása 2011/2012 Kristálycukor, 1 kg +40,48% Őrölt kávé, 100 g +32,14% Virsli, 1 kg +14,81% Rizs, 1 kg +12,88% Sertéstarja csonttal, 1 kg +12,75% Sertészsír, 1 kg +12,11% Marhahús, 1 kg +12,09% Félzsíros tej, 11 +10,29% Zsíros tej, 11 +9,88% Forrás: Statisztikai Hivatal, Postabank az árakat. Emlékeztetett, hogy a szomszédos országokban éppen a boltok próbálják lejjebb szorítani az élelmiszerek árát, ami ismét azt eredményezheti, hogy felélénkül a bevásárlóturizmus, s a szlovákiai vásárlók osztrák, magyar vagy lengyel üzletekben fogják elkölteni pénzüket.