Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-28 / 74. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AAÁRCIUS 28. Közélet-hirdetés 3 Ficóék már jelezték, mit csinálnának vissza: gátolnák a biztosítók nyereségét, megnyitnák a második pillért, átírnák a munkatörvénykönyvet Nehéz lesz meggyógyítani az egészségügyet Ha a Radičová-kabinet nem egész két évének munkájára gondolunk vissza, azon belül pedig az egészségügy, a szociális és munkaügy területét értékeljük, két dolog ugrik be szinte mindenkinek. Elsősorban az orvosok bérkövetelési akciója, amely - nem túlzás - megrengette Szlovákiát, valamint az, hogy a kormányban gyakran nem tudta a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. SÁNDOR RENÁTA Ha nem is botrányok, de súlyos történések sora jellemzi az Ivan Uhliarik (KDH) vezette egészségügyi minisztérium másfél éves ténykedését. Az elmúlt 21 hónap kétségtelenül legnagyobb társadalmi visszhangot kiváltó, traumatizáló története az orvossztrájk volt. Pontosabban: nem sztrájkról volt szó, hanem jogilag teljesen rendben levő felmondásról, amely tömeges méreteket öltött az orvosok körében. Olyannyira, hogy tavaly decemberben csak a csodával határos módon nem követelt emberéleteket az akciójuk. Szükségállapot és béremelés Vitatkozhatnánk azon, mennyire volt jogos az orvosok bérkövetelése, s főleg, mennyire volt korrekt orvosetikai szempontból a viselkedésük - mármint az, hogy decemberben a kormány által meghirdetett szükségállapot ellenére sem léptek munkába. Vitatkozhatnánk azon, hogy valóban a betegek sokat emlegetett érdekeit és a szakmai szempontokat tar- tották-e szem előtt, vagy megmozdulásuk politikai nyomás- gyakorlás volt. Annyi bizonyos: a kialakult helyzetben gyakorlatilag csak a legsürgősebb műtéteket tudták elvégezni a kórházakban maradt orvosok, óriási nehézségek árán. A sarokba szorított Ivan Uhliarik kénytelen volt teljesíteni az orvosok bérköveteléseit, viszont ha kicsit korábban észbe kap, és tárgyalóasztalhoz ül velük, talán az orvosok is engedtek volna igényeikből. Az átlagban 300 eurós béremelési követelés tűnhet eltúlzottnak vagy tűnhet kevésnek - az állami költségvetés aktuális helyzetét tekintve elviselhetetlen terhet jelent. Ezt most látjuk igazán. A kórházak azt állítják, képtelenek teljesíteni a törvény előírta bérrendezéseket, az egészségbiztosítók anyagi segítsége csepp a tengerben, sok kórház - és nem mellesleg sok magánorvos - a csőd szelére kerülhet. Hogy ez valóban bekövetkezik-e, azt a következő hónapok mutatják meg. Nagy kérdés, hogyan tud ezzel a problémával megbirkózni a néhány nap múlva felálló második Fico-kormány, és Zuzana Zvolenská leendő egészségügyi miniszter. Dráguló gyógyszerek Noha a kormányprogram azt ígérte, mindenki számára elérhetővé teszik a jó minőségű gyógyszereket, egyelőre ennek az ellenkezője tapasztalható. Az elmúlt hónapok alatt a legalapvetőbb gyógyszerek ára is emelkedett, idén áprilistól és júliustól a legelterjedtebb fájdalomcsillapítók, immunerősítők, vérnyomás-szabályozók ára nő jelentősen. Az a módosítás, mely szerint az orvos már nem meghatározott gyógyszert, hanem hatóanyagot ír fel, egyike a kormányprogram teljesített pontjainak. Nem mellékes körülmény viszont, hogy ennek a törvénynek sem az orvosok, sem a betegek nem örülnek, de a gyógyszerészek és a gyógyszergyártók sem. A gyakorlat azt mutatja, értelme nem igazán volt a törvény megszületésének, inkább csak bonyodalmakat okoz minden érintett félnek. Mint ahogy kérdés az is, volt- e értelme bevezetni a törvényt, miszerint a kisnyugdíjasok és a rokkantnyugdíjasok visszakapják a gyógyszerkiadásaik egy részét. A törvény kétségtelenül pozitív szándékú, ám a végMIT HOZOTT A RÁD KOVA-KOR MANY? Egészségügy ♦ a kormány, noha nem tervezte, emelte az orvosok és nővérek bérét, ♦ bevezette a hatóanyag alapján történő gyógyszerfelírást, ♦ eltörölte a szakorvosi kivizsgálásokhoz szükséges beutalók rendszerét, 4 a kis-és rokkantnyugdíjasoknak visszatéríti gyógyszerkiadásaik egy részét, 4 csökkentette a betegek után az egészségbiztosítókba befizetendő állami járulék összegét, ♦ lehetővé tette az egészségbiztosítók nyereségképzését. Családpolitika ♦ meghosszabbította az anyasági segély idejét, emelte a segély összegét, ♦ rugalmasabb lett a gyermekgondozási szabadság: a hároméves időszak öt év alatt osztható szét, ♦ a kismamákat munkaügyi szempontból jobban védi a törvény. Munkaügy 4 megváltoztatta a munka- , törvénykönyvet, ezen belül eltörölte a végkielégítés és a felmondási idő egyidejűségét. Nyugdíjrendszer ♦ módosította a második nyugdíjpillért, újra csak egy alapban garantálja az állam az ügyfelek pénzét, fsán) Neki is letelt az ideje. Marián Kollár, az orvosok tömeges felmondását irányító szakszervezet, a LOZ vezetője alig két hete jelentette be, távozik tisztségéből. További terveiről nem nyilatkozott. (Tomáš Benedikovič felvétele) eredmény távolról sem meggyőző: alig néhány ezer személyjogosult negyedévenkénti gyógyszerköltségei 30, illetve 45 eurót meghaladó részének visszatérítésére, holott a tárca legalább 120 ezer érintettről beszélt. A biztosítók nyereségképzése Ez lesz az, amit a Fico-kor- mány biztosan „visszacsinál”, amint azt már a választások előtt is jelezte a Smer. Az első Fico-kormány megtiltotta az egészségbiztosítók nyereségképzését, a Radičová-kormány újra megengedte. Az új kabinet a biztosítók nyereségét annak a Zuzana Zvolenskának a vezetése alatt fogja majd ismét megtiltani, aki 2010-ig az Általános Egészségbiztosítót vezette -120 millió eurós veszteséget hagyott maga után -, majd a Dôvera magánbiztosító elnökségi tagja volt, ahova a SITA hírügynökség információi szerint a Penta pénzügyi csoportjelölte. Dolgozz, szülj, takarékoskodj! A munka- és szociális ügyek területe jól példázta a koalíción belüli kommunikációs nehézségeket. Jónéhányszor előfordult ugyanis, hogy Jozef Mihál (SaS) tárcavezető bejelentette egy törvénymódosítás előkészítését, mire másnap Iveta Radičová kormányfő a felvetést is cáfolta. A leköszönő kabinet javára írható, hogy megemelte az anyasági segély összegét, és az anyasági szabadság időtartamát is növelte. Ez utóbbit az eredeti terv szerint minden évben meghosszabbította volna hat héttel, de ez már az idén sem történt meg. Mióta 2005-ben létrejött Szlovákiában a második nyugdíjpillér, a kormányok 21-szer módosították a működését szabályozó törvényeket. Nem volt kivétel a Radičová-kormány sem. A jövő hónaptól érvénybe lépő törvénymódosítás szerint újra csak egy alap, a konzervatív lesz garantált, tehát az ügyfél csak itt tudhatja viszonylagos biztonságban a pénzét. Az új Fico-komány azonban ezen is változtatni fog. A Smer elnöke részleteket ugyan még nem közölt, de az biztos már most is, hogy ismét megnyitja a második pillért, s aki akar, távozhat. Körvonalazódó elképzelése az, hogy autópálya-építésre kölcsönözne a pénzből, szerinte ezzel az ország is jól járna, meg a második pillér ügyfelei is, mert magas kamatokkal kapnák vissza megtakarításaikat. Öt hét szabadság Robert Fico jelezte: első intézkedéseik egyike lesz a munkatörvénykönyv módosítása. A leendő miniszterelnök a munkavállalók jogainak hatékonyabb védelmét szeretné, márpedig tagadhatatlan, hogy a Radičová-kormány idején érvénybe lépett törvény az alkalmazottak kárára módosult a munkaadókkal szemben. A munkavállalók számára talán a legnagyobb érvágás a módosított munkatörvénykönyvben az, hogy megszűnt a végkielégítés és a felmondási idő egyidejűsége - azaz vagy végkielégítést kap az elbocsátott alkalmazott, vagy a felmondási idejét tölti ki. Vannak, azonban a módosított munkatörvénykönyvnek olyan részei is, amelyek az alkalmazottak számára pozitívak, ezekhez feltehetően nem nyúl az új kabinet. Ilyen például az, hogy 33 éves kortól automatikusan jár 5 hét éves szabadság, nem kell hozzá 15 ledolgozott év. A Gazdasági Versenyhivatal döntésére várnak További negyven patika megvételét tervezi a Penta UJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. További 40 gyógyszertár megvásárlására készül a Penta. A befektetői csoporthoz eddig 136 patika tartozik a Dr. Max hálózatból, most a Domov zdravia hálózatból vásárolna meg 40 gyógyszertárat. Martin Danko szóvivő szerint az adásvételi szerződéseket tavaly októberben aláírták, jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal döntésére várnak, ha ez beleegyezését adja, megvalósul az ügylet. Az árról a Penta nem hajlandó nyilatkozni, mint ahogy arról sem, hogy a gyógyszertárak megvásárlása esetén mennyivel nőne a Dr. Max hálózat piaci részesedése. Martin Danko szóvivő azt megerősítette, hogy a pénzügyi csoport továbbra is fantáziát lát a gyógyszertárak üzemeltetésében, és tovább akar terjeszkedni. A kisebb patikák már korábban is azzal vádolták a Pentát, hogy tönkre akarja tenni őket a felvásárlással. A csoport ezt ér- telmedenségnek nevezte, hiszen, mint rámutatott, Szlovákiában mintegy 1800 gyógyszertárműködik. (SITA, sán) Az Anyanyelvűnkért Polgári Társulás "Az ügyfél nyelvén" című dél-szlovákiai nyelvhasználati kampánya keretében 2012. február 20-án hirdette meg pályázatát, amelyben a pályázók médiapartnereink által felajánlott mediális felületet nyerhettek. Az alábbiakban az egyik nyertes pályázó válaszol kérdésünkre. Az On vállalkozása milyen megfontolásból és milyen terjedelemben használja a magyar nyelvet? I'M' I'M o«*e ,\o3e' .VT lef' .s'fBaros Róbert, a galántai EUREG Investment Kft. ügyvezetője: "Cégünk a 2004-es megalapítása óta a humán-erőforrások területén fejt ki tevékenységet. Tekinettel arra, hogy a cégünk működési területe a magyarok és szlovákok által vegyesen lakott régióban található, magától értetődött, hogy a szlovák mellett magyarul is megszólítjuk az álláskeresőket. Magyar nyelvű ügyfeleink valószínűleg szlovákul is képesek lennének kommunikálni velünk, ám ha az anyanyelvükön szólítjuk meg őket, akkor ezzel azt is üzenjük nekik, hogy cégünknél nem pusztán ügyfélként, hanem saját személyiséggel rendelkező partnerként kezeljük őket" ÚRAD VLÁDY SLOVENSKEJ REPUBLIKY A program a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának anyagi hozzájárulásával jött létre az “Emberi jogok és szabadságjogok támogatása és védelme” c. támogatási program keretében. A jelen dokumentum tartalmáért kizárólag az Anyanyelvűnkért Polgári Társulás felelős. MP120213